Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-19 / 66. szám

2012. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ ALMANACH 2011 - PURGED ss m i WMmmMmMmMmsmum MEGKÉRDEZTÜK HÍREK Öríik annak, hogy elindult a faluban a közmunka? HORVÁTHNÉ KISS ANDREA Na­gyon is örülök neki, mert én is kaptam munkát, s ha nem is sokkal, de valamivel több a háztartásunk bevétele. Igaz, hogy megélni 47 ezer forintból azért nem olyan könnyű, mint egyesek azt gondolják, de a havi 22 ezer­nél azért több. A környéken munkát találni nem lehet, sok lehetőségünk nincs a közmunkán kívül. LÁSZLÓ Margit Három évig voltam munkanélküli, mert errefelé semmilyen lehető­ség nincs arra, hogy az em­ber dolgozzon. Nagyon örü­lök annak, hogy a. közmun­ka elkezdődött, mert a fizeté­sem egy kicsivel így több lesz, mint a 22 ezer forintos segély, amit eddig kaptam. Most talán kilenc hónapig valamivel jobb lesz, a későb­biekben meg reményke­dünk, hogy a helyzet javul. orsós András Javít az em­ber élethelyzetén, kicsit könnyebb ebből megélni, mint a 22 ezer forintos se­gélyből. Természetesen örü­lök neki, de annak még job­ban örülnék, ha a környé­ken lenne olyan munkale­hetőség, aminek köszönhe­tően az ember bérből, fize­tésből élhetne, s nem kelle­ne arra várnia, ahogy a köz­munkaprogram elinduljon. Most végre elindult, a falu­ban legalább nyolcvanan örülnek. Keresik még a pályázatot az ő napjukhoz a Ml napunk címmel tervez programot az önkormány­zat a fürgedieknek. Kultu­rális, szabadidős és szóra­koztató programokkal sze­retné egy kicsit összeková­csolni az önkormányzat a település közösségét.- Egyelőre még a megfele­lő pályázati forrást meg kell keresni a rendezvé­nyünkhöz, de reményke­dünk benne, hogy sikerül­ni fog - mondta Barkóczi József polgármester. Kitörési pont lehetne, de nem halad előre barkóczi József polgármes­ter elmondta, a falu számá­ra az egyik kitörési pont egy szélpark lenne, ám a megva­lósítás különféle okok miatt folyamatosan csúszik. A francia-portugál befektető cég szándékai komolyak, ám céljaik elérésében egy­előre helyi akadályokba üt­köznek. - A kistelepülése­ket életben kell tartani, s vé­leményem szerint ez úgy lenne lehetséges, hogy ha a minisztériumokban, ahol képzett szakemberek dol­goznak, kitalálnának tám­pontokat a falvaknak, hogy mivel foglalkozzanak. Hi­szen mi polgármesterek nem biztos, hogy arra szü­lettünk, hogy különféle pro­jekteket dolgozzunk ki, an­nak ellenére, hogy vannak üyenek közöttünk - emelte ki a község vezetője. Négy startolótói gyorsan meg kellett válni négy, a start munkaprog­ramban foglalkoztatott dol­gozótól vált meg rendkívüli felmondással a fürgedi ön- kormányzat a közelmúltban- mondta Barkóczi József polgármester. A munkáso­kat azért küldték el, mert ismételten nem jelentek meg időben a munkahely­ükön, a korábbi figyelmez­tetés ellenére sem. A rend­kívüli felmondás következ­ménye, hogy az elküldött dolgozók egy évig semmi­lyen szociális ellátást nem kaphatnak. A Start munka- programban résztvevők év végéig, napi nyolc órában dolgozhatnak. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS CIKKEIT RÁCZ TIBOR ÍRTA, A FOTÓKAT MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. 18-60 ÉV KOZOTTlHrsZAMA: 408 Még jó, hogy van közmunka munka Sok az állástalan, de mindig keresik az új lehetőségeket Nem hagyták, hogy a falu szellemileg leépüljön A falu szellemi irányát mindig is az ott élő, vagy ott dolgozó peda­gógusok határozták meg Barkóczi József polgármester szerint Küz­döttek, küzdenek a település le­épülése ellen, tartják az emberek­ben, főleg a fiatalok­ban a hitet, hogy érde­mes tanulni, érdemes szorgalmasnak lenni, mert jobbá teheti az ember a saját életét - Vas Gereben szülőfalujában olyan pedagógusok neveltek fel generációkat, mint Dorfmeister Mátyás és felesége, Wittner Istvánná, Sebők József és Sebők Józsefhé, Lenti Ferenc - ők mind­annyian a településünk díszpol­gárai, s büszkék vagyunk rájuk. Díszpolgárunk amellett Varga Mihály, egykori államtitkár is, aki nagyon sokat segített Für­gédnek abban, hogy a művelődé­si ház megszépülhessen, meg­újulhasson. Pedagógusaink er­kölcsi tartásra nevel­ték a gyerekeket, ami manapság talán még inkább embert pró­báló feladat, mint né­hány évvel, vagy évtizeddel ez­előtt - mondta a polgármester. Azt is hozzátette, ezekre az em­berekre mindig jó szívvel emlé­keznek a fürgediek, hiszen na­gyon sokat kaptak tőlük. - Sze­retettel és tisztelettel gondolunk díszpolgárainkra - tette hozzá a polgármester. ■ Nagyszerű pe­dagógusok dolgoztak itt. Alakosságkor szerinti megoszlása ban, ahol az alsó tagozatos gye­rekek tanulnak összevont osz­tályokban, fegyelmezési problé­mákkal küzdenek a pedagógu­sok. Még Barkóczi József polgár- mester is szokott néha osztályfő­nöki órákat tartani a gyerekek­nek, főleg azért, hogy a viselke­désüket igyekezzen tanácsaival javítani. A polgármester azt vall­ja, a hivatal dolgozói ahogyan tudnak, segítenek a falun, a pol­gárokon. Am azzal még most sincs tisztában, hogy az új ön- kormányzati törvény milyen változásokat hoz majd a falu éle­tébe.- Még minden bizonytalan, nem tudjuk, hogy a kialakuló já­rások majd hogyan működnek, mennyire marad meg egy tele­pülés önállósága, hogyan zajlik a polgárok ügyes-bajos dolgai­nak intézése. Amellett a gazda­sági helyzet rosszabbodhat is, egy Uyen kis országnak kevés a mozgástere. A rossz csapások ellen mi úgy szeretnénk véde­kezni, hogy helyben munkahe­lyeket hózunk létre. Terveink szerint pályázunk egy program­ra, amely segít abban, hogy egy varroda működhessen a falu­ban, ahol húsz ember dolgozhat­na. Gumibelsőkből készítené­nek táskákat ezek az emberek, természetesen egyelőre még ki kell várnunk, mi lesz a pályá­zattal - mondta Barkóczi József. Büszkék a falu hírességére vas gereben Az íróról minden évben megemlékeznek 60 ÉV FELETTIEK 18 ÉV ALATTIAK SZÁMA: 123 SZÁMA: 228 Ebéd az óvodában. A sok gyermek segít az összetartásban, a falu közösségi életének erősítésében, hiszen több program köréjük szerveződik Rendezvényekkel formálják a közösséget Szükség van arra, hogy a falu­belieket összekovácsoljuk, hogy a közösségi élet működ­jön, s erre nagyon jók lehet­nek a rendezvényeink - véli Barkóczi József. - Szerveztünk az óvodásoknak farsangi bált, a felnőtteknek asszonybált, s igen sokat készültünk a már­cius 15-i ünnepségre is. Na­gyon fontosnak tartottam, hogy a 12 pont mondanivalóját aktu­alizáljuk, és elmondjuk az em­bereknek, hogy a jelen esemé­nyeihez hogyan illeszkedik a márciusi ifjak mondanivalója. A gyereknap is fontos rendezvé nyűnk, amikor kevés pénzből, jó hangulatú programot szervez­ünk - tette hozzá a polgármes­Büszke egykori szülöttjére az egész falu. Vas Gerebenről min­den évben megemlékeznek a fürgediek, sőt, még egy rendez­vényét is a Petőfivel egyidős forradalmárról, íróról, szer­kesztőről nevezték el. Manap­ság már Vas Gereben neve is ismeretlen sokak számára, ho­lott egykoron népszerűsége Jó­kaiéval vetekedett. Az 1848-ban a forradalom idején a feljegyzések szerint az agitátor szerepére vállalkozott. A Nép Barátja címmel lapot in­dított a falun élők számára, s abban magyarázta nekik a for­radalom céljait. Arany Jánost adták mellé társszerkesztőnek, de Aranynak hamarosan el­ahol a munkanélküliek száma meghaladja a harminc százalé­kot, a Start munkaprogramnak köszönhető nyolcórás közfoglal­koztatást is nagyon várták már az emberek. Összesen nyolcva­nan dolgoznak a mezőgazdasági utak karbantartá­sán, illetve számol­ják föl az illegális hulladéklerakókat. Hamarosan a mezőgazdasági termelőmun­ka is megindul majd, mintegy negyvenkét hektáron gazdál­kodnak a fürgedi közmunkások, ahol biogazdálkodást, gyógynö­vénytermesztést terveznek a kö­vetkező évtől.- Ennek a bevétele egyfajta segítség lenne az önkormány­zatnak az önfenntartáshoz. Hi­szen egyelőre nem tudjuk még, mit hoz a jövő, próbáljuk ma­gunkat bebiztosítani. A földet a közmunkások művelnék, de természetesen szakemberek felügyeletével és irányításával - mondta a polgármester. Hoz­zátette azt is, a mezőgazdasági utak karbantartási munkája, amit je­lenleg húsz köz­munkás végez, kapcsolódik a ka­zánprogramhoz is, így az utak melletti fákból, bokrokból fűtő­anyag lesz, amit majd az önkor­mányzati épületekben használ­nak el. Ahogyan földútból, úgy illegális hulladéklerakóból is meglehetősen sok van a kis fa­lu környékén, ezek felszámolá­sa is folyamatos munkát ad az itt élő közmunkásoknak. A falu legfiatalabbjai is adnak munkát eleget, csak éppen a pe­dagógusoknak. A helyi iskolá­■ Az út menti fák­ból, bokrokból fűtőanyag lesz. Vas Gereben szobra ment a kedve Vas Gereben túl­ságosan vulgarizáló hangjától. A reformkor regénye, a Nagy idők, nagy emberek, azután alighanem legjobb műve, a ván­dorszínészekről szóló regény, A nemzet napszámosai és min­den évben egy újabb könyv tet­te egyre elismertebbé. Fürgéd büszkesége, akinek igazi neve Radákovics József volt, nagyon jóízű, kitűnő hu­morú, gazdag képzeletvilágú, igazi szórakoztató író volt, aki nagyon sok részletmozzanatot örökített meg a XIX. század el­ső felének magyar világából, annak ellenére, hogy viszony­lag korán, negyvenöt éves korá­ban elhunyt. A kistelepülések helyze­tét jól láttatja mindaz, ami Fürgédén történik. A faluban az év egyik legfontosabb eseménye volt, hogy a közmunka­program elindult. Nyolc­vanan jobb megélhetés­hez jutottak ezzel. Rácz Tibor Ahogyan a legtöbb Tolna megyei kistelepülés, így Fürgéd életé­ben is az idei év intézkedései kö­zül a legfontosabb, hogy elindul­hatott a közmunkaprogram. Egy alig hétszázötven lelkes faluban, Barkóczi József polgármester

Next

/
Oldalképek
Tartalom