Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-19 / 66. szám
2012. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ GYERMEKVILÁG 5 TUDOD-E? ' ' ' ' • Finomságok Ma már több mint ^ ezer fajta cseresznye terem világszerte, mennyiség tekin- * tétében a legtöbbet az Ameri- t kai Egyesült Államokban termelik. A mai fajták ősét állí- * tólag még a görögök és a ró- * maiak honosították meg Európában, utóbbiak már több * fajtáját is ismerték. Az ókori » katonák szívesen oltották vele szomjukat, hiszen a gyű- * mölcs 78-82 százaléka víz. • A középkorban a kolostorkertek kedvelt fája volt, a 9. szá- * zadban Nagy Károly is meg- • említi egyik munkájában a # termesztett növények között. * Futómadarak A moák hajdan t Új-Zéland szigetein élt, hatalmasra nőtt röpképtelen mada- * rak voltak. Körülbelül a 15-16. * századig szaladgálhattak a szigeten. Méretes jószágok * voltak, kisebb példányaik is * elérték az 1 méteres magasságot, a legnagyobbak pedig ennek háromszorosára is nőhet- » tek. Mivel a szigeten emlősök nem nagyon éltek, egyetlen ellenségük a szintén hatalmas * testű Haast-féle sas volt. Ez az % állapot azonban csak az emberek megjelenéséig tartott. A * betelepedő maorik előszeretet- g tel vadásztak a méretes madarakra. Ennek következtében * egy idő után megcsappant * a moák száma, majd a Haast- féle sasok is kipusztultak. * Kori Úgy tartja a fáma, hogy a « görkorcsolyázás már több évszázados múltra tekint vissza, 4 ugyanis az írásos emlékekben * a 18. századtól kezdve jelennek meg a különféle próbál- * kozásokról szóló feljegyzések. * Az egyik érdekes történet Joseph Merlin nevéhez kapcsolódik. A Londonban élő » hangszerkészítő egy jégkori # élére szerelt kerekeket. A szerkezetet egy elegáns jel- * mezbálon vetette be, de állító- t lag hegedülés közben belegurult egy hatalmas tükörbe. * Nem járt túl jól Jean Garcin • sem, aki 1815-ben szabadalmaztatta meglehetősen primi- * tív szerkezetét. Ő volt az első • egyébként, aki görkorcsolyapályát is nyitott, de azt hamar bezárták a sok baleset miatt. • Könnyet fakaszt a tavasz allergia Időben kell elkezdeni a megelőző gyógyszeres kezelést A tavaszi napsütésben virágzik a mogyoró. Ez az első erősen aliergén pollent szóró növény, ezt követi az éger Már jelen van a levegőben a mogyoró és az éger erősen aliergén pollenje, ami melegebb napokon kellemetlen tüneteket okozhat azoknak, akik allergiások ezekre. Kivéve, ha már ismerik betegségüket, és jó előre felkészültek a szezonra., Hargitai Éva Az allergiás megbetegedések száma évről évre emelkedik. A bizonyos anyagokkal szemben jelentkező túlérzékenység urbanizációs betegség, minél több mesterséges anyaggal veszik körbe magukat az emberek, minél több jut a szervezetükbe belőlük, annál rosszabb a helyzet. Az egyik leggyakoribb formája köztudottan a pollenallergia, amelynek szezonja hamarosan elkezdődik. - Idén eddig még nem találkoztam a rendelőkben pollenallergiás tünetekkel jelentkező kisbetegekkel - mondta dr. Győri Gábor, szekszárdi gyermekorvos. Hozzátette, ahogy javul az idő, és több virágpor kerül a levegőbe, ez várhatóan változni fog. ■ A tünetek jelentősen ronthatják az életminőséget. A szénanátha vízszerű orrfolyással, orrdugulással, könnye- zéssel, tüsszögéssel jár. Ezek alapján az orvos meg tudja állítani, hogy allergiáról van szó, és elkezdhetik a tünetek enyhítését. Nem feltétlenül küldik egyből allergiatesztre a gyerekeket, megvárják, amíg lejár a pollenszezon, és akkor derítenek rá fényt, hogy pontosan mi is váltotta ki a kellemeüen tüneteket. Ha ez kiderült, akkor a következő évben már felkészülhet- ■ nek a „kényes” időszakra. Természetesen az nem megoldás - legalábbis a többség számára -, hogy az allergiaszezont magas hegyvidéken, vagy tengerparton vészelje át, ez a két hely a legkedvezőbb ugyanis a pollenallergiások számára. Marad hát a gyógyszeres kezelés. A gyermekorvossal a pollennaptár alapján kiszámíthatják, hogy mikor kell időben elkezdeni a tünetek kialakulását megelőző gyógyszerek szedését. így például az, aki bizonyítottan a kora tavaszi pollenekre allergiás, már kezdheti is, illetve már korábban elkezdhette a kezelést. Erre azért is érdemes odafigyelni, mert amikor már kialakultak a tünetek, sokkal kevésbé hatásos a terápia. Az allergiások tudják, hogy betegségük kellemeüen velejárói jelentős mértékben ronthatják az életminőséget. Mivel az orruk gyakran eldugul, nem kapnak rendesen levegőt, nem alszanak jól, tehát nem pihenik ki magukat, fáradtak és csökken a teljesítőképességük, nem tudnak úgy koncentrálni. Ez pedig egy iskolás diák számára nem éppen előnyös. Az sem mellékes, hogy a tünetek korlátozzák a szabadban sportolás lehetőségét, tönkretehetik, meghiúsíthatják kirándulásaikat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a pollenallergia és az asztma között is kapcsolat van. A felső légúti tünetekhez előbb-utóbb alsó légútiak is társulhatnak, ugyanakkor ez fordítva is igaz, jellemző, hogy az asztmás gyerekek körében gyakrabban fordul elő az allergia. A tünetek kezelés nélkül, vagy nem megfelelően beállított gyógyszerezéssel fulladásos rohamig fajulhatnak. Amikor ez először fordul elő, fontos, hogy a szülők azonnal felkeressék a gyermekorvost, ha nem elérhető, akkor az ügyeletet. Később már a szakemberekkel együttműködve magtanulják, hogyan kezeljék, vészeljék át az ilyen helyzeteket Már jelen van a levegőben a mogyoró és az éger pollenje elsőként az erősen aliergén mogyoró és az éger pollenjei jelennek meg a levegőben. Ezek a növények már néhány hete közepes mértékben szórják virágporukat a melegebb napokon - derül ki az Országos Kömyezetegészségügyi Intézet aerobiológiai jelentéséből. Ezt követik a korán virágzó fák, mint a nyír, a kőris, a juhar és a fűz. Amikor ezekkel párhuzamosan megjelennek a ßpollenek is, az az év egyik legnehezebb időszaka allergia szempontból. A másik csúcsidőszak július vége és augusztus, amikor a parlagfű és a feketeüröm egymás mellett virágzik. MESE * % A holdvadászok » Izlandban történt, messze északon, egy kis falucskában. Egyik este egy fiatal * megpillantotta a holdat a közeli hegy fölött. Azt hitte, ha fent volna a hegy te* tején, meg tudná fogni, és * legurítaná a völgybe, a falujába. S ugyan milyen * pompás volna, milyen cso* dálatos, ha hosszú téli estéken ott lenne jégkunyhójá* ban, a keze ügyében. Ekkor * még az se lenne baj, ha az olaj mécses kifogyna. * És mert igen jószívű volt ez * a legény, azt is kigondolta, g hogy nem is egymagának tartaná meg a holdat, ha* nem az egész falué lenne.' k Ezért összegyűjtötte az öszszes számba vehető le* gényt. Mindannyiuknak t tetszett az ötlet, úgyhogy nagy csapatban, jókedvű* en, énekszóval indultak nett ki a hegycsúcsnak. Mire azonban fölértek a * hegycsúcsra, a hold már to* vább úszott. Ott lebegett m fenn az égbolton, úgy látszott, hogy nem is messze * tőlük, de hiába nyújtogatja ták utána a karjukat, egyikük sem tudta elérni. * Akkor valamelyiküknek m az jutott eszébe, hogy talán egy másik hegycsúcs* ról könnyebben elérhet* nék. Nekiiramodtak hát ennek a hegynek is, de * mire fölértek, ugyanúgy « jártak, mint először. Megjárták így a környék valamennyi hegyét, de a hol* dat nem tudták megfogni. Ekkor egyiküknek az jutott eszébe, hogy hátha fél * tőlük a hold, és ezért me- nekül el. Mézesmázos csalogató versikét kezdett el * feléje dúdolni, és a többiek tt valamennyien együtt énekelték vele: - Gurulj hát 4 a zsebünkbe, hold koma: tt vajas kenyér vár, pompás lakoma! * A hold azonban nem a lett gények zsebébe gurulni, és úgy látszik még csak vajas kenyérre sem fájt * a foga, mert hiszen min- den egyes alkalommal megszökött előlük, jót ka* cagva együgyűségükön. % Holtfáradtan mentek haza, szégyenszemre a hold nél* kül a legények. S talán jól tt is van ez így, mert legalább a hold megmaradt * mindannyiunknak. * ■ izlandi népmese FILM - SZÓRAKOZÁS - KÖNYV A Bolondok Napjára Párizs megtelik zenével, dallal, vidámsággal és kalanddal! Magasan Párizs fölött, egy zegzugos harangtoronyban él a melegszívű Quasimodo, vidám kőbarátaival. A gonosz Frollo, a Notre A Notre Dame4 toronyőr Dame szigorú ura megtiltotta, hogy púpos ha- rangozója valaha is leereszkedjék a városba, de ő a Bolondok Napján végre összeszedi a bátorságát és elindul a lenti, ismeretlen világba. A gyönyörű cigánylány, Esmeralda, és bumfordi kecskéje segítsége nélkül valószínűleg nem élné túl ezt a kalandot. A Notre Dame-i toronyőr, amerikai rajzfilm, 1996. Rendezte: Gary Trousdale, Kirk Wise. ■ Forrás: www.port.hu Ha megfejted alábbi rejtvényünket, a Százholdas Pagony tudálékos lakójának nevét kapod meg. Annyit segítünk, hogy egy madárról van szó. Az eredményt küldd be a Tolnai Népújság címére, és ha szerencsével jársz, egy könyvet nyerhetsz. í. Kékes, lilás, szerény, illatos tavaszi virág és női név is 2. Fejfedő egyik fajtája 3. A nem ellentéte 4. Medvekölykök 5. Egyik közkedvelt, téli tárolásra alkalmas gyümölcsünk 6. Viaszból készült világító eszköz Mese-rejtvény CÍM: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A BORÍTÉKRA ÍRJÁTOK RÁ: Mese- rejtvény. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: máit. 23. ELŐZŐ HETI NYERTESÜNK: Szabó Kinga (Báta). Gratulálunk! A nyereményt postai úton juttatjuk el. 1. 2. 3. 4. 5. 6. Trapiti és a borzasztó nyúl Gonosz köd ereszkedik Kavicsvárra, és a Fagy Tökfőzelékháború után újabb veszély fenyegeti a városka nyugalmát Az emberek már nem is köszönnek egymásnak, s úgy élnek, mint az idegenek Megalakul a Gonoszok Szövetsége, hogy átvegye a hatalmat Zűrzavar uralkodik mindenütt: a fejekben éppúgy, minta városka terein és otthonaiban. Vajon elég lesz-e Trapiti szeretető ahhoz, hogy megváltoztassa a dolgok menetét? És vajon időben elkészülnek-e a jóságbogyók, amelyek képesek a rosszat jóra változtatni? Darvasi László: ■ Trapiti és a borzasztó nyúl, Mag vető Könyvkiadó Kft, 2004., 374 oldal m Forrás: www.libri.hu i