Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-19 / 66. szám
3 2012. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR Horror a paksi téglagyárban alkotás Réti Barnabással forgatnak ismét az amatőr filmesek paksi alkotópárossal, Babai Istvánnal és Kövi Gergővel, ezt megelőzően Brad Pitt filmjében játszott Alapítvány képébe bújva segíts magadon, és az Isten is megsegít! Gyakran eszembe jutnak a tisztelendő úr e szavai, melyeket több mint tíz évvel ezelőtt intézet hozzám a konfirmációra készülődés során. Történt ugyanis, hogy a főpróbán túl magasra volt állítva a hangunkat a gyülekezet számára másnap kihangosító mikrofon - mivel minden társam jóval nagyobbra nőtt nálam -, így én csak lábujjhegyen pipiskedve tudtam beleszólni. Eztán kaptam a tanácsot, amelyet megfogadva, azóta jó néhány esetben álltam már újra és újra „lábujjhegyre” valamilyen cél érdekében, apránként elérve azt. kis lépésekkel haladtak azok a családok is, amelyek csatlakoztak az egyik alapítvány nemrégiben véget ért pénzügyi fejlesztő programjához. Hónapokon keresztül tettek félre néhány ezer forintokat, amely - hátrányos helyzetű emberek, sok esetben mélyszegénységben élő családok lévén - nem kevés lemondásukba került. Sokan nem is tudták a megtakarítási időszak végéig teljesíteni azt, amit vállaltak, kenyérgondjaik előbbre valók voltak. Azoknak viszont, akiknek sikerült minden hónapban a meghatározott ösz- szeget félre tenni, az alapítvány megkétszerezte a megtakarítását, a pénzt pedig lakhatási körülményeik jobbítására fordíthatták. Emellett életvezetési tanácsokat is kaptak a családok, és ez hosszú távon ugyancsak pénzben mérhető. a program kísérleti volt, amelyből remélhetőleg folytatás kerekedik, és talán bizalom alakul ki. Induláskor ugyanis több résztvevő hitetlenkedve fogadta, hogy eny- nyi pénzt önzetlenül ajánlanak fel nekik, és erőfeszítéseik nem bizonyulnak hiábavalónak. kétkedésükben van valami keserű. Réti Barnabás harmadszor dolgozik Újabb filmet - ezúttal egy lélektani horrort - készít Babai István és Kövi Gergő. Az alkotást, amelynek epizódjait az elmúlt hétvégén rögzítették, nemzetközi fesztiválra nevezik majd. Vida Tünde PAKS Szombat, viszonylag korán reggel van. Alig múlt hét óra, a városi televízió egy méhkashoz hasonlít. Ki lámpát, kamerát, ki kosárnyi ételt, vagy éppen az eredetihez megszólalásig hasonló fegyvereket pakol az épület előtt álló kocsikba. Az egyik díszletben, ahol máskor helyi aktualitásokról szóló stúdióbeszélgetések készülnek, Halász-Tisza Veronika, a Paksi Képtár munkatársa serénykedik egy zord kinézetű alak körül, akiben csak - miután megszólal - ismerem fel a paksi amatőr színjátszó Kocsner Gábort. Veronika ezúttal maszkmesteri minőségben tesz-vesz. Mint elárulta, arcfestést már tizennégy éve készít, de maszkot most először. Az első sebhelyet még zselatinból „főzték” a film rendező-operatőrével, Babai Istvánnal. Tucatnyi próba után érték el a remélt eredményt. A film - mint Babai István és szerzőtársa, Kövi Gergő már este az új helyszínre való átköltözés szünetében mondja - egy nemzetközi fesztiválra készül, amelyet a népszerű videómegosztó, a Youtube hirdetett meg. Angol nyelvű produkcióval lehet nevezni, amit az alkotók nem utószinkronnal oldanak meg, hanem úgy, hogy rögtön két nyelven rögzítettek mindent. Ennek és a szűkre szabott időnek köszönhetően bizony sok feladat jut egy napra, mégsem kapkod senki. Ha kell tizedszer, tizenötödször is felvesznek egy jelenetet. Az amatőr szereplők türelmesen ismétlik a kívánt mozdulatsorokat. Ugyanez igaz Réti Barnabásra és Fekete Réka Tháliára, a két főszereplőre is. Kövi Gergőék csodálattal nyilatkozott mindkettejükről: - Réti Barnabás kvalitásait már ismertük, hiszen több filmünkben szerepelt - mondta az alkotó. - Viszont kellemes meglepetés volt Thália profizmusa és az az alázat, amellyel a viszonylag zord körülmények között a maximumot nyújtotta. Igaz ez gyermekszereplőnkre, Niki Kamilla Majára is, aki még 12 esztendős sincs, de amikor azt mondtuk, forog a kamera, minden feladatot úgy hajtott végre, ahogy kértük - fűzi hozzá. Kövi Gergő és Babai István elárulta, hogy mindenképpen valami széles közönség által kedvelhető kisfilmet szerettek volna forgatni. A mostani történet némileg emlékeztet első komolyabb munkájukra, a Menedékre. Akkor is, most is egy posztapokaliptikus, azaz világégés utáni hangulatot jelenítenek meg. Ám míg az ehhez szükséges díszletet a hollywoodi produkciókban dollármilliókból építik, addig Pakson készen kapták azokat. Igaz, éppen emiatt kellett a színészeknek viszonylag zord körülmények, azaz veszélyes, koszos helyeken dolgozniuk. Még faggatóznék, amikor meg- csörren a telefon, a stáb egyik tagja lehet az. - Szerintem kettő Lowellt rakjál fel. Meg azt, amivel a bluebox hátteret világítjuk be. Minden ok. Megyünk... - mondja Babai István. És hiába hajlik az idő éjszakába, a csapat felkerekedik és egy hideg pince mélyén folytatja a munkát egy izgalmas akciójelenettel. A használaton kívüli konyhakerteket is művelik regöly Két hektár állami földet kapott az önkormányzat megművelésre. így ezzel együtt a mezőgazdasági programban dolgozó 21 személy mintegy 4 hektár területet művelhet meg zöldségtermesztés céljából. Emellett azonban még két program is fut párhuzamosan a településen, a téli közfoglalkoztatás és az agrár utak rendbetétele is sok személynek jelenti a megélhetést. (má) A névnaposokat és a nőket köszöntötték nak Zenés-táncos nőnapi rendezvényt tartott a Naki Faluszépítő Egyesület és Nyugdíjas Klub szombaton délután. A szépkorú asszonyok egy gyümölcsöskosarat kaptak ajándékba. Kovács Lajosné, az egyesület vezetője elmondta, emellett felköszöntötték a szervezet női- és férfitagjait is, akik az elmúlt időszakban ünnepelték névnapjukat, (bá) Huszárokról készített képekből nyílt kiállítás dombóvár Magyar huszárok címmel nyílt kiállítása Somogyi Győzőnek a dombóvári Művelődési Ház aulájában. A grafikus-festő előszeretettel készít történelemi témájú, azon belül a magyar huszársággal foglalkozó képeket. Alkotásai könyvekben, albumokban is megtalálhatók. Összesen 35 huszárképet készített, ebből 12 darab került kiállításra az 1848-as események kapcsán. A tárlat április 12-ig tekinthető meg. (bá) Az egyik kiállított kép Továbbiak a TEOLhu hírportálon A két profi színész lelkesen vállalta a feladatot- ez ugyanolyan színészi feladat, mint egy nagy nemzetközi produkcióban - vallja Réti Barnabás főszereplő, aki szinte barátként érkezett már Paks- ra. S lehet neki hinni, hiszen sokban megfordult már. Leg utóbb Brad Pitt filmjében forgatott Paksról szinte egyenesen Londonba veszi az irányt Kiköltözik, mert úgy látja, ott nagyobb esélye van a jelente sebb szerepekre. De a paksi fiúk hívószavára onnan is hazajön, jegyzi meg mosolyogva. Hozzáteszi, minden a kisujjuk- ban van, minden profi, ami pedig kiváltképpen tetszik neki, hogy mindenki vállalja önként ingyen a munkát A lelkesedés Fekete Réka Tháliát is megragadta. A marosvásárhe lyi egyetemet végzett színésznő nemcsak a stábról, hanem Paksról is elismerően szólj csak úgy a forgatókönyvről. Jó termés volt két év után borverseny A zombai zsűri asztalára 123 minta került Pári szavaz a lerakókról voks Két helyszín nyílna, van irántuk ellenérzés is zomba Két év kihagyás után ismét borversenyt rendeztek Zom- bán. Ám a szünet egyáltalán nem éreztette hatását, szép számú jelentkezője volt a megmérettetésnek, összesen 123 minta került a zsűri asztalára, mindhárom kategóriában - vörös-, fehér- és rosébor - körülbelül negyven, tudtuk meg a szervező Misóczki család egyik tagjától, Misóczki Bélától. Arany minősítést 11 vörösbor kapott, 22 ezüst és 11 bronz minősítés talált még gazdára. A kategória legeredményesebbje Debreczeni Csaba lett két arany és egy ezüst minősítéssel, valamint a Misóczki-pince egy arany és öt ezüst minősítéssel. A fehérborok közt 15 érdemelt arany, 14 ezüst és 10 bronz minősítést. A legtöbb elismerést - három arany és egy ezüst minősítést - a Veres-pince kapta. A rosék közül nyolc lett arany, hét ezüst és hat bronz minősítéses. Ezek közül Dúzsi Tamás két bora érdemelt aranyat. ■ H. É. pári Egyetért-e azzal, hogy Pári belterületén ideiglenes hulladék- lerakó pont épüljön? Erre a kérdésre ad választ március 25-én, vasárnap 6 órától 19 óráig helyi népszavazáson Pári lakossága. Az előzményekhez tartozik, hogy a község rendezési tervében két ideiglenes hulladéklerakó pont kijelölése, illetve kialakítása is szerepel. Gere Zoltán polgármester elmondta: ezekre azért lenne szükség, mert más településekhez hasonlóan Pártban is gondot okoz az illegális szemétlerakás.- Ezért döntöttünk úgy, hogy célszerű lenne ezt a két, elkerített, zárt, az előírásoknak mindenben megfelelő helyet megnyitni a faluban - közölte a polgármester. így törvényesen és ingyenesen lehetne idehordani az építési törmeléket, nyesedékeket, rozsdás kályhákat és használhatatlan, régi tévéket. Ezzel megelőzhetjük, hogy e hulladékok az árkokban, erdő szélen kössenek ki, jelentősen károsítva a környezetet és elcsúfítva a faluképet Ugyanakkor tapasztalható a tervvel szembeni ellenérzés is. Többen, akik közel A megjelenést Pári Község Önkormányzata támogatta. laknak a tervezett pontokhoz, attól tartanak, hogy ingatlanjaik értékét csökkenteni fogják a közeli, esetleg szagot is árasztó lerakók, még ha azok meg is felelnek minden szigorú előírásnak.- Ezeket az aggályokat én megértem - folytatta Gere Zoltán. - Ezzel együtt mégis ott van az érvényes rendezési tervünk a két hulladéklerakó ponttal. Ám ha a helybeliek zöme a demokratikus eljárásnak megfelelő szavazáson úgy dönt, hogy ezekre mégsincs szükség, abban az esetben természetesen nem építjük meg a lerakókat. Ha pedig a válasz igen lesz, akkor bízom abban, hogy mindenki elfogadja a többség akaratát. ■ Sz. Á. Három bizottság értékelte a különböző kategóriákban beadott mintákat 4