Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-19 / 66. szám

2 Motoros sérült az autós hibájából dunaföldvár Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett egy 52 éves moto­ros, miután a Vereckei út és a Kossuth Lajos utca keresz­teződésében egy személyautó nem adott neki elsőbbséget, és összeütköztek. Az autót egy 25 éves fiatalember ve­zette, a vele utazók közül senki nem sérült meg - tud­tuk meg Mártonné Kasler Sa­rolta rendőrségi sajtórefe­renstől. (he) Még két fordulót szeretnének a Leader-ben györköny Közös értekezletet tartottak Györkönyben a Dél- Dunántúlon működi vidékfej­lesztési helyi akciócsoportok. A 15 csoport egyike, a házi­gazda Duna Összeköt Egye­sület volt. Szó esett a Darányi Ignác-tervről, valamint a pá­lyázatok ütemezéséről. A he­lyi akciócsoportok arra tettek javaslatot, hogy ne egy, ha­nem még két fordulót hirdes­senek meg a Leader prog­ramban annak érdekében, hogy a lehető legtöbb forrást le tudják hívni ebben a cik­lusban, azaz 2013 végéig, (vt) Kilencvenéves asszonyt köszöntöttek Kurdon KURD Kilencvenedik születés­napja alkalmából köszöntöt­ték Bíró Józsefné Jávori Mári­át a kurdi önkormányzat tag­jai. Mária néni pályakezdő­ként a vasútnál dolgozott, iro­dai munkákat végzett. Ez­után egy évig óvodai dada is volt, majd nyugdíjazásáig a falu önkormányzatánál tevé­kenykedett, mint nyugdíjad- minisztrátor. (bá) Bíró Józsefné 90 éves A héten is várják a véradók jelentkezését tolna megye A héten is várja a véradók jelentkezését a Ma­gyar Vöröskereszt Tolna Me­gyei Szervezete. Hétfőn a szekszárdi véradó állomáson 8 és 17, kedden a tolnai galé­riában 9 és 15.30, szerdán a paksi ESZI-ben 8.30 és 13, csütörtökön a kisdorogi mű­velődési házban 10 és 12.30, pénteken Szekszárdon a vér­adó állomáson és a Prettl Hungária Kft-nél 8 és 14, il­letve 12 és 15, majd szomba­ton a szekszárdi véradó állo­máson 8 és 12 óra között je­lentkezhetnek. (hé) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szek- szárd és Tolna ügynökségvezetőit: Szekszárdi Szabóné Rózsás Éva ____________20/561-03-09 To lna: Stephaich Tamás 20/460-63-55 Továbbiak a TEOLhu hírportálon 2012. MÁRCIUS 19., HÉTFŐ SZEKSZARD ES TÉRSÉGE Ildikónak és férjének, Deák Tibornak ezen a télen már nem okozott gondot a beázás, új tető került bátai házukra. Hamarosan a szigetelés is elkészül Megtérült az erőfeszítés megtakarítás Megkétszerezték a családok által félretett pénzt Befejeződött az Autonó­mia AJapítvány pénzügyi fejlesztő programja, amely alacsony jövedel­mű családok számára nyújtott segítséget. A kis­térségben bátai, decsi, kölesdi és szekszárdi résztvevői voltak - több­kevesebb sikerrel. Hanoi Erzsébet- Ezek szerint még létezik olyan, hogy segítség - mondja Deák Tiborné az Autonómia Ala­pítvány programjáról. Bár azt is hozzáteszi, hogy félve léptek be, mert hihetetlennek tűnt, hogy valahonnan csak úgy ekkora anyagi segítséget kapjanak. Ám valójában a Bátán élő csa­lád nem kevés erőfeszítésébe ke­rült a támogatás elérése. A kí­sérleti program lényege ugyanis az, hogy a csatlakozó háztartá­sok vállalás szerint havonta 5 és 15 ezer forint között meghatáro­zott összeget fizettek be egy egyéni számlára a 6 és 18 hónap között változó megtakarítási idő alatt. Ennek lejártával az alapít­vány megkétszerezte az össze­get, amelyet aztán az előzetesen egyeztetett lakhatási körülmé­nyeket javító célra fordíthatták az alacsony jövedelmű családok. Olyasmire, ami ahhoz járul hoz­zá, hogy hosszú távon több pénz maradjon a háztartásban. Deákék havi 15 ezer forint félretételét vállalták 14 hónapon keresztül, a megtakarítási idő­szak számukra tavaly november­ben járt le. Az asszony azt mond­ja, nem volt könnyű minden hó­napban ennyi pénzt lecsípni a családi költségvetésből - férje rokkant nyugdíjas, ő élelmiszer­bolti eladó, és három iskolás gye­rekük van. A megtakarítás ered­ménye azonban 210 ezer forint lett, az alapítvány azonos mérté­kű hozzájárulásával pedig lecse­rélhették a ház palatetejét, amely sokszor beázott, nem kis gondot okozva számukra. A család 1999 decemberében költözött Komlóról Bátára. Azóta erejükhöz mérten mindig kicsit szépítgetik, újítgatják a házat - az épületet elnézve tagadhatat­lan a törődés. A tetőcsere után például a szigeteléshez látott hozzá a családfő. A tél beállta előtt ugyan nem tudta befejezni, de a szigetelő réteg jótékony ha­tását már így is érezték. - Ezen a télen csak másfél kocsi fát tü­zeltünk el - mondja a férj. A programnak köszönhető az is, hogy minden helyiségben ener­giatakarékos égőket csavartak be, és ez az apróság egy év alatt 21 ezer forint megtakarítást je­lentett számukra. Jó példa több is akad, de saj­nos közel sem annyi, mint ahány lehetne. Jákovics Vilmos, az ala­pítvány megyei kapcsolattartója elmondta, hogy a szekszárdi kis­térségből Bátán három, Köles- den négy, Szekszárdon egy ház­tartás tudta teljesíteni a vállalt időszakot. Decsen azonban all csatlakozóból végül valamennyi lemorzsolódott, megyei szinten pedig körülbelül harmincán fe­jezték be a programot a mintegy 80 jelentkezőből. Azért lehet Uyen nagy arányú a kiesés Jákovics Vilmos szerint, mert induláskor, 2009 júniusá­ban még valamivel jobb volt a gazdasági helyzet, a folyamatos hanyatlás viszont pont a prog­ramban résztvevőket, a halmo­zottan hátrányos helyzetűeket érintette legkegyetlenebbül, és egy idő után már a legkisebb összeg félretételét sem tudták teljesíteni. Akik kiszálltak, természete­sen visszakapták az addig meg­takarított pénzüket, és ha az alapítvány támogatásával nem is, de hasznos életvezetési, ta­karékossági tanácsokkal gaz­dagodtak. A programnak ugyanis része volt egy négy al­kalomból álló pénzügyi fejlesz­tő tréning is. Tanulmányozták a fehérvári kutyamenhelyet FADD Az Alpha Segítő Kéz Alapít­vány székesfehérvári állatmen­helyén járt a faddi önkormányzat küldöttsége - tájékoztatott Wus- ching Gábor, a helyi önkormány­zati cég, a Fatodi Kft. ügyvezető­je. Mint mondta, Fülöp János pol­gármesterrel és a faddi ebren- désszel a menhely működését ta­nulmányozták, illetve a lehetsé­ges együttműködésről tárgyaltak a fehérvári telep vezetőivel. Mint ismeretes, a faddi önkormányzat korábban kezdeményezte, hogy a kóbor kutyák problémáját mikrotérségi szinten, több mint tíz önkormányzat részvételével, társulásban oldják meg. Faddon terveznek kialakítani egy, a Fatodi Kft. által üzemeltetendő telepet, ahonnan a fehérvári menhelyre kerülnének a befo­gott gazdátlan kutyák. A faddi kóbor ebeket jelenleg is a szé­kesfehérvári Álpha-Vet szállítja el. A fehérvári menhely vezetői­vel való tárgyalás során az is ki­derült, hogy a mikrotérség tele­püléseiről származó nagyobb létszámú ebet is képesek lenné­nek fogadni, arra megvan a kel­lő kapacitás. Wusching Gábor közölte: el­képzelhető, hogy a faddi létesít­mény nem ebrendészeti telep, hanem menhely lesz, ez utóbbi működtetése ugyanis kedve­zőbbnek tűnik. ■ S. K. Maraton: jó, ha a versláb kéznél lesz tolna A tavalyi alkalom után idén is megrendezi a tolnai versmaratont a Bezerédj-sza- badidőközpont. Az eseményre ezúttal is a költészet napja al­kalmából, április 11-én kerül sor a szabadidőközpont színpa­dán, reggel kilenctől este hétig. A maratoni versfelolvasásra minden korosztályt várnak. Vinni lehet kedvenc művet, de helyben is lehet választani a verstárból, klasszikus, vagy kortárs költeményt. Tavaly diákok, pedagógusok, civil irodalombarátok és helyi politikusok - összesen több mint kétszázan - jelentkeztek a folyamatos, egymást váltó verse­lésre. Az idei versmaratonra áp­rilis 2-ig lehet jelentkezni az in­tézményben. ■ H. T. A program megvalósításában a Habitat for Hungary és a Mikrohitel Zrt. működött együtt az Autonómia Alapít­vánnyal. Anyagi támogatást a Soros Alapítványtól és Levi Staruss Alapítványtól kap­tak, a program teljes költség- vetése megközelítőleg 57 mil­lió forint volt. Ez az összeg fe­dezte a családok megtakarí­tásának támogatását. a program tavaly év végén zárult, még néhány felújítás várat magára, amelyeket az időjárás miatt nem lehetett eddig elvégezni. A folytatást illetően Jákovics Vilmos egy­előre csak reményeinek tu­dott hangot adni. Fontos, hogy ne csak a községre támaszkodjanak Félbemaradt a forradalom túra Az ünnep alkalmából pattantak drótszamárra siőagárd Civil fórumot hívott össze a sióagárdi önkormányzat a társadalmi szervezetekre vo­natkozó jogszabályi változások kapcsán. Háry János polgármes­ter elmondta: többek között a közhasznúságnak való megfele­lés feltételeiről, illetve az önkor­mányzati pályázati támogatás­sal összefüggő változásokról tá­jékoztatták a helyi civileket. A községi támogatásnak immár feltétele, hogy a szervezet pénz­ügyi mérleget nyújtson be. A pá­lyázati elbírálásnál pedig sokat nyom a latban az önkéntes mun­ka. Az egyesületeknek pontosan meg kell határozniuk, mire sze­retnék fordítani a községi támo­gatást, szintén fontos, hogy le­gyen egyéb bevétele is a szerve­zeteknek. Igyekezniük kell más pályázati lehetőségeket is meg­ragadni, és célszerű gazdasági társaságokkal is együttműköd­ni. A sporttörvény módosítása új pályázati lehetőségeket terem­tett a helyi sportegyesület mű­ködési költségeinek biztosításá­hoz, melynek kihasználása kü­lönösen fontos. A községben jelenleg tizenhá­rom bejegyzett és kettő be nem jegyzett szervezet van. A képvi­selő-testület szeretné, ha utóbbi­ak is törekednének a bejegyzett státusz elérésére. Az egyik szer­vezet, a Fecske bábcsoport már jelezte, hogy ez folyamatban van. ■ K. S. tolna Forradalmi kerékpártúrát szervezett a Tolna Városi Brin- gások és Barátaik Szabadidős Társaság a ’48-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkal­mából. Huszonegy TOVÁBB-os szállt kerékpárra március 16-án, hogy elkerekezzen a bogyiszlói élő Duna-szakasz árterében ta­lálható „kenderáztatóhoz”, majd onnan a Sió-árvízkapu érintésé­vel vissza Tolnára. A túra nem csak az időzítése miatt volt for­radalmi, hanem azért is, mert néhány résztvevő kerékpárja menet közben úgymond ledobta a láncát. Ám mivel a láncokat el azért nem veszítették, ezúttal legfeljebb félbemaradt forrada­lomról lehet beszélni. ■ S. Zs. A Sió-árvízkapunál pihenés és defektszerelés zajlott ► ♦ * A lemorzsolódások ellenére bíznak a folytatásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom