Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-02 / 53. szám

3 2012. MÁRCIUS 2., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR JEGYZET VENTER MARIANNA Végre itt a kikelet MÁR AÜG VÁRTUK, de kivár­tuk: ha lassan is, de a tél vé­géhez értünk. A kedves ta­vasz már itt toporog az ajtó előtt. Már nyújtott is egy kis • ízelítőt a kellemes melegből és a ragyogó napsütésből. AHOGY A TERMÉSZET, a test ÍS megújulásra vágyik. A sötét és hideg évszak minden tartalékot felélt, itt van az ideje, hogy pótoljuk a hi­ányt. Aki gyorsan és jó eredményt akar elérni, an­nak javasolt a konditerem, az uszoda, és a vitaminok. A nehéz téli ételek után a szervezetet is méregtele- níteni kell, friss zöldségek­re, gyümölcsökre van szük­ség, és persze sovány, zsír- talan húsokra, finom, teljes kiőrlésű gabonára, és minő­ségi tejtermékekre. kétségtelen, hogy már a fenti felsorolástól jobban érzi magát az ember, és szí­vesen meg is tenne min­dent, amit tanácsolnak. Akadályt csak a pénz jelent­het. Merthogy nem olcsó mulatság, azt kár is lenne ■ vitatni. Némi fejszámolás után egy négytagú, felfris­sülni vágyó családot alapul véve egy hónapban jóval több mint százezer forintba kerülne a megújulás. AZ embernek óhatatlanul a régi vicc jut eszébe, ami­kor a háziorvos magas ösz- szegű nyugdíjat kapó pácien­sének gépsonkát, déligyü­mölcsöt és gyógyfürdőt java­sol, az ugyanabban a bajban szenvedő kisnyugdíjasnak pedig sok sétát a friss leve­gőn. A szelíd iróniát félresö­pörve, a kis történetnek megvan a maga igazságtar­talma. Mert a hosszú séták, esetleg könnyű kocogás a szabadban, a friss levegőn, tényleg ingyen van, a drága vitaminkészítmények helyett pedig megteszi a citrom és a savanyúkáposzta is. A töb­bi illetően pedig gondoljunk csak arra, hogy javában tart a böjt, ami állítólag még sen­kinek sem ártott meg. e8 2 ö H u. Zeneváros Tegnap volt huszonhárom éve, hogy újra várossá avatták Tolnát. Az évfordulóra immár negyedik éve ünnepi koncerttel emlékezik a település. Idén a szervezők a helyi zenei értékekre alapoztak, mint kiderült, nagyon jól tették. A Bezerédj szabadidőközpontban, az egykori lovardában megrende­zett hangversenyen a helyi Fusz János Zeneiskola tanárai és növendékei léptek fel, rengeteg hangon és hangszeren szólva, szólóban, illetve csapatban (kórus, valamint fúvószenekar). Műsoruk a magas színvonalnak megfelelően zajos sikert aratott, még a közönség kevésbé vájtfülű tagjai körében is. Divatos, de veszélyes ital fogyasztás Egyre több energiaitalt iszik az ifjabb korosztály Túlzott mennyiségben ve­szélyes lehet az energia­italok fogyasztása, főleg, ha azt iskolás gyerekek isszák. Folyamatos felvilá­gosításra lenne szükség. Rácz Tibor „Az íze miatt..., mert felpörget..., mert jó álmosság és fáradtság el­len.” Általában ezek a válaszok érkeznek arra a kérdésre: miért fogyaszt valaki energiaitalt. Egy 14 éves fiú, aki NB-s csapatban focizik, azt mondja, meccsek előtt issza, bár szülei és unoka­nővére is tiltják tőle. A kérdésre, hogy ennek ellenére miért fo­gyasztja, azt válaszolta, mert szereti az ízét és felpörgeti. Egy felnőtt nő egyszer megivott egy 2 literes kiszerelésű energiaitalt, körülbelül három órán belül. A hatásról beszámolva azt mond­ta: „Nagyon durva..., mintha le­begne az ember, nem tud tőle aludni sem”. Mindennek ellené­re jó találmánynak tartja, mert fáradtság ellen hatásos, ébren tartja. A gyermekének azonban nem adná. Ahogyan az a hölgy is ellene van az energiaitaloknak, aki húszéves gyermekét is ültja tő­lük. Szerinte rá lehet szokni. Nem reprezentatív felmérésünk szerint - egy felső tagozatos isko­lásokból álló csoportot kérdez­tünk - száz gyerekből negyven fogyaszt rendszeresen energia­italt,tehát naponta, vagy napon­ta akár többször is. Amellett a maradék hatvan hetente egy-két alkalommal vesz magához ilyen nedűt, amit egyébként a fiatalok általában üdítőitalként kezelnek. Ám ez veszélyes felfogás. Baj is történhet belőle. Juhász Dénesné, a tamási Würtz általá­nos iskola igazgatóhelyettese DR. LÁSZÓ ESZTER kérdésünk­re lemondta azt is, hogy inté­zetük rendszeresen tart felvilá­gosító előadásokat a témában. Tavaly több alkalommal tar­tott az energiaitalokról elő­adást Kovácsáé Pergel Mónika a Tolna Megyei Kormányhiva­tal Népegészségügyi Szakigaz­kérdésünkre elmondta, előfor­dult már, hogy olyan gyereket is láttak ilyen italt inni, akinek ma­gas a vérnyomása. - Mivel meg­tudtuk, hogy több diákunkat lát­ták a boltokban energiaitalt vá­sárolni, természetesen azonnal megkértük az osztályfőnököket, szervezzenek előadásokat az energiaitalokról. Ám sokszor előfordul, hogy még a szülők sin­csenek teljesen tisztában ezek hatásával - hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Dr. László Eszter, a Szekszár­di, Bonyhádi Kistérségi Nép­egészségügyi Intézet tiszti főor­vosa kérdésünkre elmondta, az energiaital fogyasztása és az eb­gatási Szerv Szekszárdi, Bony­hádi Kistérségi Intézetének dietetikus munkatársa Szek- szárd és Bonyhád általános ill középiskoláiban, valamint Bonyhádon egy civil szervezet kért tájékoztatást e témában gyermekeik, unokáik egészsé­gének védelme érdekében. bői adódó problémák, egészség- ügyi károsodások lehetősége csak manapság került reflektor- fénybe. A gyermekek fogyasztá­si szokásait ez idáig nem mérték fel. Az energiaitalokat eredendő­en sportolóknak találták ki, olyan embereknek, akiknek a testmozgás közben elégetett nagy mennyiségű energiát gyor­san kell pótolniuk. Olyan mellékhatásuk lehet, mint az alvászavar, emiatt pedig hosszú távon romlik az iskolai tel­jesítmény. Magas cukortartal­muk miatt elhízást okozhatnak, a taurin alkohollal keverve ráadá­sul mérgező vegyületet alkothat. A leggyakoribb tünetek, amit a túlzott fogyasztás okozhat, a hasmenés, szívdobogás, izgatott­ság, agresszivitás. Tolna megyé­ben tudomásunk szerint eddig nem okozott komolyabb egész­ségkárosodást a fiatalok energia- ital-fogyasztása. Idén 3 esetről érkezett bejelentés, melyben ál­talános iskolások mintegy 2 li­ternyit fogyasztottak. Kórházi el­látást nem igényeltek, a tanára­ik agresszív viselkedésre pa­naszkodtak - mondta dr. László Eszter. Rendszeresen tartanak előadásokat Munkához jutottak az állástalan falubeliek MISZLA A pincéket teszi rendbe az a hét közmun­kás, akiket február elején vett állományba a telepü­lés a téli közfoglalkozta­tásnak köszönhetően. Mától pedig újabb 11 személy jut álláshoz, heten a mezőgazdasági programban, négyen pe­dig a mezőgazdasági utak karbantartásában vesz­nek részt. Őket október végéig tudja alkalmazni a falu. (má) Előadással is kedveskednek szekszárd Köszöntővel és előadással kedveskedik hölgytagjainak a látássé­rültek megyei egyesülete. Március 8-án 13 órára vár­ják őket a Hunyadi utcai székházba, ahol dr. Vastag Oszkár, megyei szemész főorvos tart előadást Sze­mészeti eljárások 2012-ben címmel, (vm) Kézdivásárhelyiek tettek esküt paks Lukács László, Kézdi- vásárhely alpolgármeste­re, felesége Judit és lánya­ik, Lilla és Nóra tettek ál­lampolgársági esküt teg­nap a városházán. Hajdú János polgármester kö­szöntötte őket, de a képvi­selő-testület több tagja is tanúja volt az eskütétel­nek. Lukács László azt mondta, olyan érzés, hogy magyar állampolgár lehe­tett, mintha újjászületett volna, (vt) Lukács László és családja Továbbiak a TE0L.hu hírportálon Hogyan őrizzük meg a vizet? agro-bölcske Újabb előadással folytatódott a sorozat Elfogadták a költségvetést közgyűlés Az ellenzék nemet mondott, a polgármester cáfolt bölcske Míg régen minden esz­tendőben rendre megérkezett a csapadék, addig az egyre szélső­ségesebb időjárás ma egyre ko­molyabb kihívások elé állítja őket. Vannak igen száraz esztendők - mint a tavalyi is, ami­kor 320 milliméter csapadék hullt -, amikor a kevés vizet kell megőrizni, „be­osztani”. Ezekkel a gondolatokkal vezette be dr. Sűrű János egyete­mi docens, az Agro-Bölcske Zrt. vezérigazgatója dr. Birkás Márta akadémikus előadását tegnap a Kék Duna étteremben. A zrt. által szervezett ismeretbővítő előadás- sorozat újabb állomásán a pro­fesszorasszony 2010-11 talajmű­velési tapasztalatait foglalta össze. Kiemelten kezelte a legújabb ta­lajművelési eljárásokat, amelyek a talaj vízmegőrző képességének erősítését szolgálják. Olyan tech­nológiákról beszélt, amelyek a gazdák segítségére van­nak abban, hogy meg­tartsák a talaj víztartal­mát, és jó termésátlago­kat érjenek el. Fekete Zoltán, a Bayer képvise­lője a szántóföldi növényvéde­lemről, azon belül is a legújabb gombaölő és gyomirtó szerekről beszélt, Molnár Fehér Gyöngyi, a Caussade Semences Hungary Kft. munkatársa pedig cégük idei vetőmagkínálatát mutatta be. ■ V. T. ■ A gazdák segítségére vannak. Dr. Sűrű János szekszárd Közel tízmilliárd forint a főösszege Szekszárd idei költ­ségvetésének, amelyről tegnap döntött jóváhagyólag a városhá­zán ülésező közgyűlés többsége.- Az állam és az önkormány­zatok viszonyának átalakulása a költségvetés változását is magá­val hozza - mutatott rá Horváth István polgármester. - A vállal­kozók kommunális adója meg­szűnik, a várost emiatt közel negyvenmillió forintos kiesés sújtja. Az áfanövekedés mintegy kétszázmilliós plusz terhet je­lent. A különböző normatívákat tekintve kilencven-százmillió fo­rinttal kevesebb érkezik hoz­zánk feladatellátásra. A várható, későbbi módosításokkal együtt is egy fejlesztésekre alapozó, fe­lelősségteljes, fenntartható költ­ségvetéssel rendelkezünk. Az MSZP-s llosfai Gábor nem­mel szavazott, mert szerinte a költségvetés törvényes, de betart­hatatlan. A szocialista városatya ■ A hitelkötelezettség, ami a várost terheli, gond nélkül teljesíthető. szerint az adósságállomány több mint 6 milliárd forint, a csökken­tett büdzsé távlatilag az önkor­mányzatiság végét mutatja. Az LMP-s Zaják Rita szerint a város az elkövetkező évekre olyan kö­telezettségeket vállalt, melyek­nek nehéz előteremteni a fede­zetét. A felvetésekre reagálva a polgármester egyebek mellett el­mondta: nem 6 milliárd, hanem 338 millió éves hitelkötelezettség terheli a várost, ez a pénz pedig gond nélkül biztosítható. A város vezetése tegnap dél­után a PTE Illyés Gyula Kar ét­termében a II. Városi Közéleti Fó­rumon adott tájékoztatást az ér­deklődőknek az önkormányzat múlt évi munkájáról, a jelen ten­nivalóiról és jövőbeni elképzelé­seiről. Ács Rezső alpolgármester az önkormányzat tavalyi költ­ségvetésének teljesítéséről szá­molt be, majd Horváth István a folyamatban lévő beruházáso­kat, illetve az idén induló fejlesz­téseket mutatta be. ■ Sz. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom