Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-02 / 53. szám

4 2012. MÁRCIUS 2., PÉNTEK KÖRKÉP Szép számmal jelentkeztek a véradók tolna megye Nagymányokon szerdán 41-en jelentek meg, 37- en adták a vérüket közülük 5-en első alkalommal. Tegnap Gyün­kön 73-an jelentkeztek, 67-en adták is a vérüket, 6-an első al­kalommal. Mindkét véradás eredménye felülmúlta a várako­zásokat Gulyás Katalin, a Vörös- kereszt megyei igazgatója hang­súlyozta, köszönik a véradók ak­tivitását, és a következő napok­ban, hetekben is fokozottan szá­mítanak rájuk, hiszen az influ­enzaszerű megbetegedések mi­att meglehet többen maradnak majd távol. ■ H. É. Rablótámadás tettesét keresi a rendőrség szekszárd Rablás kísérlete mi­att nyomoz a Szekszárd Rendőr- kapitányság a rajzon látható is­meretlen tettes ellen, aki febru­ár 29-én akart kirabolni egy üz­letet. A férfi 170 cm magas, 25- 26 év körüli, átlagos testalkatú, sötétbarna, egyenes hajú, bordó bőrszerű kabát volt rajta. A rab­lás során jobb kézfeje, vagy csuklója megsérült. A támadót a sértett rajzolta le. A rendőrség kéri, hogy hasonló esetben sen­ki se álljon ellen, mert az kiszá­míthatatlan hatást válthat ki. Aki környezetében a sérülés, vagy a fantomkép alapján felis­merni véli a rajzon látható férfit, vagy az üggyel kapcsolatban bármilyen információval rendel­kezik, keresse fel személyesen a Szekszárdi Rendőrkapitánysá­got a Szekszárd, Várköz utca 4. szám alatt vagy tegyen bejelen­tést telefonon a 0674/501-100-as számra, illetve a 107-es, vagy akár névtelenül 112-es ingyenes zöld számra. ■ 1.1. A szekszárdi és környékbeli borászok bemutatkozásának újabb színtere lehetne a belvárosban található Garay-pince, amit a város nemrégiben megvett A legszebb szó: tölts! borturizmus Lehet rá építeni, bár a hagyományok eltérőek Kisebb városi fejlesztések és nagyobb egyéni beruhá­zások révén alakul a szek­szárdi borvidék népszerű­sítése. A borászok szak­mailag a legjobbak közé tartoznak, és helyben is lehetni mivel dicsekedni. Munkatársunktól A felújítás már biztos, az azon­ban még kétséges, hogy ki finan­szírozza majd. A 2009 nyarán bezárt szekszárdi Garay Étterem kipofozása ugyanis rövidesen el­kezdődhet - a tervek szerint áp­rilisban ismét menüs étkeztetés lenne ott -, ám az kérdéses, hogy a rendbetételhez szüksé­ges anyagi hátteret a helyiséget megvásárló város vagy az üze­meltetést végző önkormányzati tulajdonban lévő Szekszárdi Di­ákétkeztetési Kft. biztosítja-e. Bay Attila, a kft. ügyvezetője ugyanakkor elmondta, hogy ez nem jelent akadályt, a pénzügyi kérdésekről hamarosan egyeztet­nek Horváth István polgármester­rel, és mindenképpen elkezdődik a felújítás, amely előreláthatóan 10-12 millió forintba kerül majd. Az újból étteremként műkö­dés egyben azt is jelenti, hogy a bezáráskor megfogalmazott cél, miszerint tájjellegű ételeket kí­nálnának, valamint borkóstolók és borbemutatók helyszínéül szolgálna a helyiség, egyelőre ki­tolódik. A megfelelő színvonal biztosításához most nem áll ren­delkezésre elegendő pénz, de a megvalósításához keresik a pá­lyázati lehetőségeket - tette hoz­zá az ügyvezető. Egy ilyen szolgáltató tér a szekszárdi és környékbeli borá­szok bemutatkozásának újabb színtere lehetne. Ilyen célt szol­gálna a Szekszárd belvárosában található Garay-pince különle­ges vendéglátóhellyé alakítása is. Mint arról korábban beszá­moltunk, a Szekszárdi Vagyon­kezelő Kft. 88 millió forintért nemrégiben megvásárolta a léte­sítményt. Bálint Zoltán ügyveze­tő elmondta, hogy ez a helyszín a bor és a gasztronómia össze­kapcsolása révén kap sajátos hangulatot, a 780 négyzetméter alapterület egyedülál­ló lehetőségeket rejt magában. Három ter­met alakítanának ki, egy na­gyobbat és két kisebbet. A kivi­telezéshez azonban még pályá­zati kiírásra vár a tulajdonos, re­ményei szerint már nem sokáig. Az elképzelések szerint a szüre­ti napok egyik látványos prog­ramja lehetne a pince ünnepé­lyes megnyitója. A szüreti napok közismerten egyébként is a szekszárdi borok egyik legjobb népszerűsítő ren­dezvénye. Eszterbauer lános, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke elmondta, hogy a város ugyan nem büszkélkedhet olyan egymást érő pincesorral, mint Villány és olyan ki­emelkedő történelmi értékekkel sem csábít, mint Eger, mégis le­het és érdemes az itteni turiz­must a borra építeni. A különbö­ző rendezvényeken, országos programokon is egységes megje­lenésre törekednek a szekszárdi borvidék termelői. A Fusz György által vezetett Szekszárdi Borvidék Borút Egyesület is arra törekszik, hogy összekapcsolja a kulturális örök­séget a szőlészet adta lehetősé­gekkel. Szeretnénk bővíteni az idegenforgalmat, illetve fejlesz­teni a térséget. A szervezet ösz- szefogná a vendéglátók, borásza­tok, önkormányzatok, sőt még a népművészek és kézművesek híreit, programjait is, és egyúttal terjesztené azokat. Előrelépést jelent a pince átalakítása BERUNGER Attila, a Szekszár­di Turisztikai Non-Profit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a borászoknak megvan az az előnyük, hogy több európai uniós pályázathoz jutnak, így egyénileg viszik véghez a fej­lesztéseket Az önkormányzat­nak kevésbé van módja az ilyen jellegű átfogó megoldá­sokra, és az itteni hagyomá­nyok valamelyest különböznek a villányitól. Azt azonban hoz­zátette, hogy a Garay-pince át­alakítása mindenképpen elő­relépésnek tekinthető, a szek­szárdi kínálat egy újabb vonzó lehetőséggel bővülhet ■ Érdemes az itteni turiz­must a borra építeni. Saját otthonában követett el betörést a fiú FADD, BOGYISZLÓ Saját nevelőott­honában követett el betörést egy tizenhét éves állami gondozott Faddon. Mint arról Hága Tamás, a Tolnai Rendőrőrs parancsnoka la­punknak beszámolt, a Rákóczi ut­cai gyermekotthonban élő fiú egy lezárt teremből az ablak betörése után műszaki cikkeket lopott, töb­bek között egy szintetizátort, vide­okamerát, fényképezőgépet A tár­gyakat eladta, illetve az épületben rejtette el. Az értékek egy részét megtalálták a rendőrök. A kedd­re virradóra történt bűncselek­mény felden'tése a faddi körzeti megbízottak információi alapján indult meg, a nyomozók hamar megtalálták a gyanúsítottat. Ki­hallgatása során azt mondta, hogy volt egy „külsős” társa is, akinél azonban a házkutatás nem járt eredménnyel. A rendőrök őrizet­be vették a nevelőotthonos fiút, és kezdeményezték előzetes le­tartóztatását. Az ügyészség vi­szont úgy ítélte meg, hogy az elő­zetes feltételei nem állnak fenn, így tegnap déltájban a gyanúsí­tottat szabadlábra helyezték. Hága Tamás elmondta, hogy a tizenhét éves fiatalember vissza­eső, a mostani esettel együtt hat vagyon elleni bűncselekménnyel kapcsolatban folyik ellene eljárás. Ugyancsak a körzeti megbízott információi alapján indult sike­res nyomozás Bogyiszlón a mi­nap. Ott egy 1,2 millió forint ér­tékű betörés gyanúsítottját hall­gatták ki a nyomozók kedden. A feltételezett tettes egy bogyiszlói férfi, aki egy lakatlan házból ra­diátorokat, csöveket, kazánele­meket, és egyéb fémtárgyakat vitt el a gyanú szerint. ■ S. Zs. Jelmezes felvonulás volt az első program kalaznó A kalaznói művelődési házban rendezett jelmezes felvo­nulás volt a tamási és a dombóvá­ri kistérség tizenegy településén zajló Közösséget a jövőért elneve­zésű pályázati program első kalaz­nói eseménye - tájékoztatott Máté Ambrus polgármester. A rendez­vényen a helyi gyerekek mintegy nyolcvan százaléka részt vett, raj­tuk kívül szülők és más érdeklő­dők is. A jelmezes felvonulás mel­lett játékos vetélkedők zajlottak a gyerekek részvételével. ■ K. S. Több pénz jut idén a városi rendezvényekre Szárnyra kapott a teljesítmény természettudományok Méltatlanul háttérbe szorulnak ezek a tárgyak tolna Nem változott az idei tolnai városi nagyrendezvények listája a tavalyihoz képest. Emelkedett viszont a programok megrende­zésére felhasználható keret. Eredetileg 3 millió forint állt rendelkezésre erre a célra. Ezt úgy osztották volna fel, hogy 150-150 ezer forint jutott volna a május 11-13-i mözsi lovas napra, az augusztus 4-i mözsi falunapra, az augusztusi német nemzetiségi napra és a roma napra. 2,4 milliót pedig a Bezerédj szabadidőközpont használhat fel a nemzeti és álla­mi ünnepekre, továbbá a márci­us 1-jei városi hangversenyre, a június 2-i város napjára, az au­gusztus 25-26-i Bárka fesztivál­ra, a szeptemberi elszármazott találkozóra és az idősek napjára. A képviselők kedden tárgyalták a témát. Szabó Imre, a mözsi te­lepülésrészi önkormányzat el­nöke azt kérte: ha lehet, a mözsi rendezvények kapjanak több tá­mogatást, a lovasnap 300 ezer forintot, a falunap 200 ezret. Ezek a rendezvények ugyanis a többi városi programhoz képest jóval nagyobb közönséget von­zanak. Egyeztetési szünet után a testület végül úgy döntött, hogy a mözsi rendezvények megkapják a kért plusz támoga­tást. Nem más programok rová­sára, hanem a keretösszeg 200 ezer forinttal történő megemelé­sével. ■ S. K. szekszárd Fizika, kémia, bioló­gia, földrajz, informatika és tech­nika tantárgyakból rendeztek tegnap versenyt a Baktai Termé­szettudományos Napon a Baka István Általános Iskolában. Fetzer Györgyi igazgató elmond­ta, hogy fontosnak tartják a hát­térbe szoruló természettudomá­nyos tárgyak felkarolását. A ver­senyen hat iskola, közel 100 ta­nulója vett részt. Eredmények. Komplex termé­szettudomány (fizika-kémia- biológia-földrajz), 7. évf.: 1. Dienes Valéria Általános Iskola, 2. PTE Gyakorló Általános Isko­la, 3. Babits Mihály Általános Is­kola. 8. évf.: 1. Dienes-Iskola, 2. Garay Általános Iskola, 3. Baka A saját készítésű repülők reptetése a technika verseny feladata volt István Általános Iskola. Techni­ka, 5. évf.: 1. Wehovszky Patrik (Baka), 2. Lengi András (Babits), 3. Pál Zsófia (Babits) és Berta Patrik (Baka). 6. évf.: 1. Halmai Miklós (Baka), 2. Szabó Ferenc Csanád (Babits), 3. Kovács Gá­bor (Dienes). 7. évf.: 1. Kuthy Dá­vid (Baka), 2. Gyulai Ákos (Ba­bits), 3. Bohár Kevin (Baka). Kü- löndíj: Bánhidy Levente (Dienes). Informatika, 7. évf.: 1. Adorján László (Kanizsai Do­rottya Általános Iskola, Bátaszék), 2. Németh Ádám (Garay), 3. Mészáros Ferenc (Garay). 8. évf.: 1. Andi Áron (Ba­bits), 2. Streicher Patrik (Kani­zsai Dorottya), 3. Kasó Gergő (Dienes). ■ H. E. 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom