Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-02 / 53. szám
2 BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE 2012. MÁRCIUS 2., PÉNTEK Darabos Józsefné, Bátaapáti polgármestere, a TETT elnöke (balra), valamint a Váltsd TETTre a gondolatod! rajzverseny díjazottjai TETTre váltott gondolatok rajzok Felismerték a fiatalok a tároló jelentette lehetőségedet Augusztusra készülhet el a munka KiSDOROG Felújítja a község a papiak udvarát és az előtte lévő teret, sőt egy szabadtéri színpad is épül egy nyertes pályázat révén. Klein Mihály polgármester szerint augusztusra készülhetnek el a munkálatokkal. A templom és a papiak már évekkel ezelőtt megújult, idén pedig a környezetük is szebb lesz. (vb) Áprilisban írathatják be a gyermekeket bonyhád Április 16-án és 17- én írathatják be a szülők gyermeküket az óvodába, illetve az általános iskolába. Az időpontokról a legutóbbi tanácskozásán határozott a képviselő-testület. Mindkét nap a Vörösmarty Mihály művelődési központban várják a családokat. A részletekről kiértesítik a szülőket, (vb) Beosztják a forintokat, kevesebből gazdálkodnak lengyel Idén 79 millió forintból gazdálkodhat a község, amely közel 10 millióval kevesebb a tavalyi költségvetésnél - tájékoztatott Lőrincz Józsefné. A polgármester kitért arra is, hogy emiatt nem terveznek nagyobb fejlesztéseket. A járdák rendbetételét, a csapadékvíz-elvezetők felújítását és a korábbi szennyvízberuházás lezárását tűzték ki célul a kötelező feladatellátás mellett, (vb) Lőrincz Józsefné TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Bonyhád ügynöksegvezetőjét: Varga Imre 06-30/317-0407 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Összesen 169 alkotás érkezett a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás által meghirdetett „Váltsd TETTre a gondolatod!” elnevezésű, általános és középiskolásoknak szóló rajzpályázatra. A fő téma a Bátaapátiban működő Nemzeti Radioaktívhulla- dék-tároló volt. Vízin Balázs bátaapáti - Mindig ünnepként tekintek arra a napra, amikor gyermekraj z-kiállításon vehetek részt, mert elvarázsol az a vidámság és őszinteség, amelyet a fiatalok alkotásai szemléltetnek - mondta a bátaapáti művelődési házban rendezett díjkiosztón Kovács Ferenc. A bonyhádi festőművész, tanár értékelte a tavaly novemberben meghirdetett rajzversenyre béérkezett pályamű- veket. Több szempont szerint mérlegelt, de mint mondta, mindegyikben az egyediséget és a különlegességet kereste. Azt, amit egy gyermek üzenetként vitt papírra. Kiemelte, helyenként művészi színvonalú alkotásokat vehetett kézbe, amiért dicséret illeti az alkotókat - pillantott a teremben lévő 15 díjazottra, akik már izgatottan várták az eredményhirdetést. Mielőtt átvehették volna ajándékaikat, Kovács Ferenc arra biztatta őket, hogy ne tegyék a fiókok mélyére a ceruzákat, a pedagógusoknak pedig köszönetét mondott az ifjak motiválásáért. Ezt követően Darabos Józsefnétől vehették át a rajzeszközöket tartalmazó csomagokat a tehetséges tanulók. Bátaapáti polgármestere, a TETT elnöke eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepségen a legjobb 15 növendék szorgalmát ismerték el, de egy apró ajándékkal minden nevezett versenyzőnek kedveskednek.- Arra igyekeztem rávilágítani a rajzommal, hogy a radioaktív hulladékok elhelyezése nagy Alsó tagozat Lovász Bálint (Bátaapáti) Viszmeg Gréta (Mórágy) Farkas Fanni (Bátaszék) Szabó Dalma (Bátaszék) ___ Fe lső tagozat Nyerges Imre (Bátaszék) Ambróczi Nikolett (Bátaszék) Faragó Fanni (Bátaszék) Mázán Marcell (Mórágy) lehetőséget jelent a térségünknek; s ebből a településen élők is profitálnak - vélekedett Szűcs Brigitta. A 17 éves lány az alkotására mutatva azokat a bátaszéki fejlesztéseket emelte ki, amelyek a TETT-től kapott támogatásból valósulhattak meg, s ezek minden korosztály számára jelentős értékkel bírnak. Többek között az uszodaépítést és az oktatási intézmények felújítását sorolta ide a gimnáziumi kategória győztese. Az alsó és felső tagozatos növendékek pályaműveinek is hasonló volt az üzenete. Szava Mária arról mesélt, hogy ő a lakóhelyét, azaz Bátaapátit mutatta be. Azt is megosztotta velünk a 10 éves lány, hogy szeret rajzolni, a pályázaton elért eredménye Középiskola Szűcs Brigitta (Bátaszék) Különdíjasok Hofstetter Péter (Mórágy) Góbi Bettina (Bátaszék) Szava Mária (Bátaapáti) Szabó Cintia (Pórböly)___ Fe ró Fanni (Cikó)_______ Tó th Eszter (Bátaszék) az eddigi legnagyobb sikere. Hasonlóképpen vélekedett Mázán Marcell is. A 12 esztendős mó- rágyi fiút Máriához hasonlóan a lakóhelye ihlette meg, nagyon tetszett neki a feladat. - Ezekkel a versenyekkel jól lehet motiválni a gyerekeket a szabadidejük hasznos eltöltésére - hangsúlyozta Bátki Erika. A bátaszéki pedagógus a helyi alsós és felsős rajzszakkörösöknek, a művészeti iskola festő tagozatos diákjainak, illetve Szűcs Brigittának segítette a felkészülését.- Rendkívül fontos a gyerekekkel folytatott párbeszéd, különösen azokról a témákról, amelyek megoszthatják a közvéleményt - szögezte le Bagdy László. A TETT kommunikációs referense hangsúlyozta, az NRHT működésével és a radioaktív hulladékokkal kapcsolatos témakörökben végzett közvélemény-kutatások pozitív eredményei a gyermekrajzoknál is visszaköszöntek. Vagyis a fiatalokban is tudatosult, hogy a TETT nyújtotta lehetőségekből fejlődik, szépül a településük, többek munkához jutottak. A tároló megléte pedig nem jelent veszélyt. Arra ösztönözte őket, hogy ebben a szellemiségben tekintsenek a jövőben is a társulásra. Iskolapélda az óvodásokért szervezett foci bonyhád Futballcipőt húzott néhány baráti társaság a bonyhádi óvodák megsegítéséért. Á napokban szervezett jótékonysági sporteseményen a bonyhádi tűzoltók, a munkaügyi központ dolgozói, az ovis gyermekek apukái, a grábóci önkormányzat tagjai és a szervező hipermarket munkatársai, valamint vezetői terelgették a labdát a bonyhádi sportcsarnokban. A körmérkőzések után végül a grábóci együttes tagjainak nyakába került az aranyérem. Mint azt Beke Gézától, a programot életre hívó völgységi hipermarket minőség- biztosítási vezetőjétől megtudtuk: az áruház felajánlásából és a helyszíni gyűjtésből összesen 65 ezer forint folyt be, amelyet az óvodáknak ajánlottak fel. Sőt, az áruház mindezt közel 50 ezer forint értékű festékekből és lakkokból álló csomaggal is kiegészítette, amelyből az intézmények a gyermekjátékokat újíthatják fel. Hagyományteremtő céllal szervezték a tornát - fűzte hozzá. ■ V. B. A nehézségek ellenére lesz tartalékalap grábóc - Annak ellenére, hogy az állami normatíva esetünkben négymillió forinttal csökkent, kiegyensúlyozottnak nevezhető a település költségvetése; 2012- ben 22 millióból gazdálkodhatunk - tájékoztatta lapunkat Takács László. A grábóci képviselő-testület legutóbbi ülésén került elő a téma, amelynek a költségvetés volt a legfőbb napirendi pontja. A község polgármestere hozzátette, a nehézségek ellenére idén is kiírják a családi házak rendbetételét támogató homlokzat-felújítási pályázatot. Egy önjáró fűnyírót is vesznek 500 ezer forintból, és a tartalék- alapba is elkülönítettek 600 ezer forintot. Utóbbit a nyertes pályázatok önerejére fordítanák. Mindezek mellett az önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények zavartalan működtetése a legfőbb cél. A hosszú távú terveik között szerepel a Grábócot Szálkával összekötő út megépítése, a szennyvízkezelés fejlesztése és a kultúrház felújítása. ■ B. V. A TETT-rajzverseny díjazottjai korcsoportonként Jelenleg 36 a védelembe vett gyerek a Völgységben bonyhád Az önkormányzatok mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt attól, hogy a családjuk rosszul él. A rászorulóknak tankönyvtámogatást, nyári étkezést, gyermekvédelmi támogatást biztosítanak. Fried- richné Rudnyánszky Erika, a bonyhádi gyermekjóléti szolgálat vezetője adta ezt a tájékoztatást. Persze akadnak olyan családok, ahol a gazdasági helyzettől függetlenül is rossz soruk van a gyerekeknek. A tapasztalt negatívumok listáján szerepel a lakhatási, a megélhetési, a gyermeknevelési, az életviteli probléma, továbbá a magatartászavar, az iskolai teljesítményzavar és a családi konfliktus. A gyermekjóléti szolgálat 21 településen tevékenykedik. Az apparátus kilenc családgondozóból, egy szociális asszisztensből, egy pszichológusból és egy jogászból áll. Eseti gondozást 136 gyereknél végeznek; ez csak néhány családlátogatás. Ha nagyobb a probléma, akkor alapellátást nyújtanak, ami többszöri, több hónapon át tartó ellenőrzéssel jár. A még szigorúbb fokozat a védelembe vétel, ami még mindig nem jelenti a családból való kiemelést. Jelenleg 261 gyerek az alapellátott és 36 a védelembe vett a 21 településen. ■ W. G. Prózamondók Mesés történetekkel szálltak versenybe a Bátaapátlból, Bonyhádról, Dombóvárról, Győréből, Pörbölyről és Mórágyról érkezett alsós diákok a Solymár Imre Városi Könyvtárban. A bibliotéka hagyományos Mátyás prózamondó versenyén a 20 induló közül ezúttal Krutki Evelin végzett az élen, Kovács Ágnes lett a második, Szabó Dániel pedig a harmadik. Kü- löndijat Goják János és Flóris Boglárka kapott. A képen a díjazott diákok. Igény lenne, de forrásra várnak a völgység! romák bonyhád Hiányzik a pénz a roma közösségi ház működtetéséhez, a programok szervezéséhez. A Bonyhádi Független Roma Egyesület elnöke, Babai László tájékoztatása szerint a korábbi években volt élet az épületben, de most már csak néhány gyerek jár be internetezni. Harminc hátrányos helyzetű roma fiatalnak szerveztek az elmúlt két év során iskolai felkészítőket, kézműves szakköröket, nyári táborokat. A tanoda program uniós támogatással valósult meg. Lenne igény a folytatásra, csak forrás nincs rá. Felnőttképzésre is lenne igény. Szociális segítő, ápoló, irodai aszszisztens tanfolyamok és nyelv- tanulás iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Babai László már közel nyolcvan személy előzetes jelentkezését regisztrálta. Szervezete kistérségi egyesület Bonyhádon és környékén mintegy három-négyezer cigány él. Sokat tehetnének azért, hogy szabadidejüket értelmesen töltsék el, és könnyebben találjanak munkát. De pillanatnyilag szinte üres a 2004 óta működő roma közösségi ház. Egyetlen programjuk fut, és az sem a Völgységben. A Forintra forint projekt a tamási kistérség roma családjait segíti az adósság- csapda elkerülésében. ■ W. Y. ■ Tavaly harminc roma gyerekkel foglalkoztak. 1