Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)

2011-10-20 / 246. szám

2011. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Ki a kicsit nem becsüli fillérből lesz a forint - tart­ja a mondás. A takarékossági világnap gondolata az 1924-ben megrendezett milánói konfe­renciához kötődik, ahol há­rom földrész 28 országának takarékpénztári küldöttei folytattak eszmecserét a pénzintézetek működésének tapasztalatairól és azokról a hatósági feladatokról, ame­lyek a betétesek érdekeinek és jogainak fokozottabb védel­mét szolgálják. A konferencia üzenete ma is érvényes, sőt, a pénzügyi-gazdasági válság még inkább aláhúzza az ak­kori gondolatokat A takarékosságra nevelést nem lehet elég korán kezde­ni, ezért fontos, hogy Tolna és Baranya általános iskolá­sai a hagyományoknak meg­felelően idén is vetélkedtek a vüágnap alkalmából. Gyerek­koromban talán a spórolni szó volt az, amit legtöbbször hallottam otthon, pedig az akkori áüaghoz képest nem voltunk szegények. Csak a legritkább esetben vásárol­tunk részletre. Nem adóso­dott el a család, igaz nem is kínált az egyeüen bank tet­szetősnek tűnő devizaalapú kölcsönöket. A takarékszövet­kezetnek meg a fél falu a tag­ja volt, s már akkor személy­re szóló szolgáltatásokat nyújtott, lévén, hogy döntés­hozói mindenkit ismertek a faluban. Ml GYEREKEK ÍS gyűjtöttük a takarékbélyeget az iskolá­ban, és a tanév végén a meg­takarított forintokat arra költhettük, amire akartuk. Még kis is egészítették a szüléink a pénzt, hogy a ré­gen vágyott tárgyat megve- hessük. Mondjuk, eszünkbe sem jutott elpocsékolni a pénzt. kedvenc nagyanyám, aki minden lehetséges és lehe- teüen helyzetre tudott vala­mi bölcsességet elővenni szellemi tarsolyából, a tárgy­körről akként vélekedett, hogy aki a kicsit nem becsü­li, a nagyot nem érdemli. Köznevelés pro és kontra törvénytervezet A pedagógusok és döntéshozók vitája folytatódik Napvilágot látott a pedagó­gusok és az önkormány­zatok által régóta várt köznevelési törvény terve­zete. Az indítvány már nyilvánosságra hozatala előtt számos vita forrása volt, ezért most megkér­deztünk néhány illetékest. Hanoi Erzsébet- Nem jó öüet, szegregál - mond­ta Fetzer Györgyi, a szekszárdi Baka István Általános Iskola igazgatója az előkészítő osztá­lyokkal kapcsolatos felvetésre. A javaslat szerint ugyanis azok a gyerekek, akik az adott évben augusztus 31-ig betöltik a hete­dik életévüket - vagyis koruk alapján iskolakötelessé válnak -, de a szakértői bizottság döntése szerint még nem iskolaérettek, kis létszámú osztályban kezdhe­tik meg általános iskolai előta­nulmányaikat. Az igazgatónő úgy véli, nem szerencsés plusz egy állomással megakasztani a gyerek fejlődését. Ráadásul a legtöbb iskolában normál osztá­lyokban megoldható a hátrá­nyok kompenzálása. A tervezet szerint a tankötele­zettség 18-ról 16 éves korra csökkenne. Ha ez a törvény megszavazásakor is így marad­na, az az igazgatónő szerint ah­hoz vezetne, hogy egyre több fi­atal kezdené munkanélküliként az életét. Sőt, jelenleg is sok olyan tanuló van az országban, akinek kora alapján már nem az általános iskolában lenne a he­lye. Amennyiben pedig lejjebb viszik a korhatárt, megugorhat azok száma, akik megelégsze­nek a nyolc általános elvégzésé­vel, és ennyivel befejezik iskolai pályafutásukat. A mindennapos testnevelésóra kötelező bevezetésével viszont egyetért az igazgatónő. Mint mondta, az iskolának kell valame­lyest ellensúlyoznia azt a mozgás- szegény életmódot, amely napja­inkban a családok többségére, így a gyerekekre is jellemző. A leg­alább négy évfolyamos intézmé­nyekben pedig kötelezővé tennék az iskolai sportkör biztosítását A törvényjavaslatban szere­pel, hogy az általános iskolák­ban a délelőtti és a délutáni taní­tási időszakban úgy kellene megszervezni az oktatást, hogy A tervezet szerint a tankötelezettség 18-ról 16 éves korra csökkenne, ami a tanárok szerint nem szerencsés a foglalkozások legalább tizen­hat óráig tartsanak. Ezzel kap­csolatban Fetzer Györgyi el­mondta, az elképzelés csak ab­ban az esetben járna pozitív eredménnyel, ha ez a változás a fülöpné szűcs Mária, a Pe­dagógusok Szakszervezete megyei szövetségének elnöke kevésbé bizakodó az életpá- lyamodellt illetően. Mint mondta, a törvénytervezet ki­szolgáló* szerepre degradálja a pedagógust. Az iskolában eltöltött idő mennyisége 32 órában lett megszabva, ám nem nyilvánvaló, hogy ez mennyi tanóra megtartását pedagógusoknak nem jelentene óraszámemelést, valamint a dél­utánok tartalmas, minőségi ki­töltéséhez a megfelelő feltételek - anyagi, eszközbeli - is biztosí­tottak lennének. takarja. De a megyei elnök szerint nyilvánvaló az óra­számemelés szándéka. Rá­adásul a várható iskolabezá­rások miatt jelentős létszám- csökkenésre lehet számítani. Az egész napos iskola elkép­zelését elfogadhatónak tarta­ná az elnök, ám úgy véli, eh­hez a feltételek nem adottak. Gondolni kellene a gyerekek étkeztetésre, pihenésére is. Amit viszont a törvénytervezet erősségének talál, az a tovább­képzésekre vonatkozó javaslat. E szerint ugyanis a pedagógusok­nak hétévente továbbképzésen kellene részt venniük. Az igazga­tónő szerint ezzel kiküszöbölhe­tő lenne, hogy a pedagógus mun­kájában a rutin vegye át az irányí­tást, így a képzés akár autodidak­ta, akár szervezett módon, de rendkívül fontos. Hasonlóan jó véleménnyel van az intézmény- vezető a pedagóguséletpálya-mo- dell fokozatairól - gyakornok, pe­dagógus I., pedagógus II., mester­pedagógus és kutatótanár - is. Fetzer Györgyi szerint ez azért üdvözítő elképzelés, mert a szak­mában egyébként kevés kiugrá­si lehetőség van, ám akiben van kellő motiváció, annak így lehető­sége nyűik az előrelépésre. Szakszervezet: az életpályamodell csak mézesmadzag II. világháborús bombát robbantottak fel dunaföldvár Második vi­lágháborús bombára buk­kantak tegnap Dunaföld- várnál - tájékoztatta lapun­kat Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense. Á tűz­szerészek nem találták biz­tonságosnak a szerkezet szállítását, ezért azt dél­után a helyszínen robban­tották fel. Ez időre a kör­nyező házakból 10 ember­nek kellett távoznia, vala­mint elterelték a 6-os szá­mú főút forgalmát is. (hé) Bátaszéken várták az érdeklődőket bátaszék Hosszú idő után tartott ismét kihelyezett ügyfélfogadást a Vakok és Gyengénlátók Tolna Me­gyei Egyesülete Báta­széken, a művelődési ház­ban. A szervezet munka­társai szeptember óta vár­ják egy-egy településen az érdeklődőket, Bátaszék az ötödik helyszín a sorban. Ma Dunaföldváron tarta­nak kihelyezett ügyfélfoga­dást. (he) Az építési munkákkal kezdték a programot hőgyész Az utak, járdák árkok javításán dolgoznak a nemrég elkezdődött Start munkaprogram résztvevői Hőgyészen - tájékoztatta lapunkat Bottá György pol­gármester. A település si­keres pályázatának kö­szönhetően 50 ember fog­lalkoztatására 18 millió fo­rinthoz jutott. Az így nyert munkaerőt, amíg az idő engedi, az építési jellegű munkák elvégzésére sze­retnék fordítani, (hé) Rövidesen pótolják az elmaradt előadást siMONTORNYA Technikai okok miatt hétfőn elmaradt Bakay Kornél tanszékvezető egyetemi tanár a magyarság eredetéről szóló értekezése. A Fried Művelődési Házban október 24-én, hétfőn 16.30 órakor pótolják az előadást, melyre újfent várják az ér­deklődőket. (vl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Díjazták a szép, virágos portákat kertek Tíz szekszárdi tulajdonos vehetett át kiemelt elismerést munkájáért Uj cég működteti a jövő évtől a sportcsarnokot szekszárd Második alkalom­mal vehettek át elismerést azok a szekszárdi lakosok, alak portá­juk gondos rendben tartásával hozzájárultak a városkép szépí­téséhez. A „Tiszta, rendezett, vi­rágos porta” program tavaly in­dult útjára a „Szépítsük együtt Szekszárdot!” mozgalomból gyö­kerezve. A portákat többfélekép­pen lehetett benevezni; ajánlhat­ta maga a tulajdonos vagy isme­rős, esetleg választott körzeti képviselő, illetve az értékelő hat­tagú bizottság tagjai is. „Tiszta, rendezett, virágos por­ta” 2011-es emléktáblát, vala­mint egy kis virágajándékot minden jelölt kapott a tegnapi díjátadón, aki elfogadta nevezé­sét. A zsűri öt kategóriában adott át kiemelt, azaz első és különdí- jakat. Tanya kategóriában Kövér István első, Velencei István kü­löndíjas lett. A családi házak kö­zött Halmai lózsefné Munkácsy utcai és lantner Ferenc Csopak utcai portája bizonyult a leg­szebbnek. A társasházak között a Wosinsky ltp. 35., valamint a Honvéd u. 23-25. részesült elis­merésben. A közterület kategóri­ában Sárosi Kis Szilvia Bocskai utcai és Zentai Andrásné Ságvári utcai előkertjét jutal­mazták. A vállalkozások között a Mészáros Borház és Pince, vala­mint a Vadászcentrum Stefán Kereskedelmi Kft. kapott ki­emelt elismerést. ■ H. É. Halmai Józsefné Hladics Károlytól vette át az elismerést szekszárd Az év utolsó napjával jogutód nélkül megszünteti Szek­szárd az önkormányzat fenntartá­sában működő Városi Sport- és Szabadidőközpontot Többek kö­zött erről döntött tegnap a megye- székhely közgyűlése. A rendkívü­li ülésen elhangzott: a sporttevé­kenység koordinálására, az ehhez szükséges infrastruktúra működ­tetésére Szekszárd létrehozta az önkormányzati tulajdonú Szek­szárdi Sportközpont Kiemelkedő­en Közhasznú Nonprofit Kft.-t. Sporttal kapcsolatos feladatait a város a jövőben ezen gazdasági társaság révén kívánja ellátni. Az előterjesztés arra is kitér, hogy a megszüntetés után az intézmény által végzett közfeladat - mely „visszaszáll” az önkormányzatra - az új nonprofit gazdasági társa­sággal kötött megállapodások alapján hatékonyabban látható el. A testület áttekintette a külföld­ről érkezett meghívásokat is. A franciaországi Bezons és a finnor­szági Tornio, mint testvértelepü­lések mellett Kína Dinghai váro­sa látogatásra invitál szekszárdi küldöttséget. Utóbbi helyszínre, megkötve a hosszú távú együtt­működésről szóló megállapodást, november 3. és 13. között látogat Horváth István polgármester, dr. Haag Éva és Ács Rezső alpol­gármesterek társaságában. A de­legáció kinttartózkodásának tel­jes költségét a leendő kínai part­nerváros állja. ■ Sz. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom