Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-10-02 / 39. szám
2011. OKTOBER 2., VASARNAP 3 TOLNÁBAN, KÖZELRŐL Tartalmas életet élni mindig lehet idősek világnapja A nyugdíjasok sokat tehetnek magukért és másokért is Az ember egész életében lehet tevékeny, agilis és sikeres. Kiváló példa erre a szekszárdi Lemle Béláné, aki a patinás Garay-gimnázium igazgatójaként vonult nyugdíjba, és azóta is fáradhatatlanul munkálkodik, immár minden generáció javára. Venter Marianna- Október elseje az idősek világnapja. A világnap apropóján kérdezzük: meglátása szerint milyen ma az idős emberek helyzete?- Globális szinten jellemző, hogy jóval nagyobb az idős emberek létszámaránya, mint tízhúsz évvel ezelőtt, és ehhez a megnövekedett létszámhoz még nem sikerült kialakítani azt a hátteret, azt a struktúrát, amely ennek a korosztálynak zavartalan, szép időskort biztosítana. Azt látom, hogy Magyar- országon megvan az akarat, a jó szándék a helyzet megoldására, a pénz az, amely alapvetően befolyásolja a gyors, megnyugtató megoldás kidolgozását. Az itthoni nyugdíjasoknak kevesebb anyagi lehetőségük - nyugdíj, megtakarítás - van arra, hogy olyan életet éljenek, amelyet kevesebb lekötöttségük amúgy megengedne számukra. Azt is látom, hogy közülük milyen sokan dolgoznak keményen szőlőben, kertben, hogy be tudjanak segíteni a gyermekeiknek, akár anyagilag is. Szintén hatalmas segítséget jelent az unokák felügyelete, amely ideális megoldás mind anyagi, mind egyéb szempontok alapján arra, hogy a fiatalok zavartalanul dolgozhassanak és teremthessék elő a család megélhetéséhez szükséges anyagiakat.- Vannak azonban olyanok is, akik magukra maradtak.- Az idősügyi tanács alelnö- keként a kisebb településeken nagyon jó példákat láttam arra, hogyan szervezik meg az idősek a helyi közösségi életüket. Szó szerint mindenben számíthatnak egymásra. Erre buzdí■ Hasznosan tölt- hetem a mindennapokat. Lemle Béláné választott hivatásában a fiatalok nevelésével, oktatásával foglalkozott. Nyugdíjasként minden korosztály érdekében dolgozik tanék mindenkit: ne várjanak rá, hogy megkeressék őket. Keressenek önmaguknak közösséget, ahol értelmesen, tartalmasán töltheük el az időt, vannak emberek, akikre számíthatnak, és ahol ők is sokat tehernek másokért.- A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szekszárdi csoportja is bizonyára sokat tesz az idős emberekért.- Szeretettel várjuk és látjuk azokat a nyugdíjasokat, akik részt tudnak venni karitatív munkánkban. Gyűjtéssel, emNévjegy LEMLE BÉLÁNÉ 2008-ban vonult nyugdíjba, mint a szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója. Ezzel az iskolával szinte egybeforrt az élete: diákja, tanára, majd igazgatója volt. Munkásságát Pro Űrbe díjjal ismerte el a megyeszékhely önkormányzata. Nyugdíjba vonulása után két béri szóval, tanácsadással, segítséggel. Csak megemlíteném, hogy idén nyáron először nyugdíjas pedagógus tagjaink rászoruló családok gyermekeit korrepetálták, nagyon sikeresen. Nem csak ebben, sok másban is rengeteget tudnak tenni a nagy élettapasztalattal, bölcsességgel rendelkező nyugdíjasok. Nagy örömömre szolgál, hogy nyolcvannyolc éves édesanyám is besegít ebbe a munkába. Többek között abba, hogy beosztásra, helyes életvezetésre, takarékosságra taníthassunk olyan embereket, akik nehéz sorsuk évig töltötte be a megyei idősügyi tanács alelnöki tisztét, amelyről akkor mondott le, amikor a 2010-es helyhatósági választáson önkormányzati képviselővé választották. életút: Meghatározóik voltak életében a bátaszéki leány általános iskolában, valamint a szekszárdi Garay Jáés körülményeik miatt nem tudták ezt megtanulni.- Önkormányzati képviselőként vélhetően sok gonddal, problémával találkozik.- A szociális bizottság tagjaként nagyon nehéz sorsokkal, helyzetekkel találkozunk. Ezek megoldására megvan az önkormányzatnak a technikája és az anyagi fedezete, de a pénz nem végtelen. Amellett, hogy segítünk, igyekszünk az értékteremtés, a munka megbecsülése felé irányítani az embereket. Megtanítani, hogy semmi nos Gimnáziumban töltött évek. Szegeden a József Attila Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát 1969-ben. házas, férjével, Lemle Bélával 43 esztendeje kötött házasságot. Két fiuk és négy unokájuk van. sem jár, mindenért meg kell dolgozni.- Mi az ön számára a legfontosabb, mi az, ami boldoggá teszi?- Negyvenhárom esztendeje élünk együtt a férjemmel, nagy örömben, egyetértésben neveltük fel a gyermekeinket, és mindig biztosan számíthattunk egymásra. Egész életemben a család volt a legfontosabb számomra, az, hogy a gyerekek olyan nevelést kapjanak, amely fölvértezi őket az életre, és képesek legyenek minden körülmények között megállni a helyüket. Két nagyon kedves, tehetséges fiunk van, akik harmonikus, szép családi életet élnek, és bizonyították az életben, hogy az erőfeszítéseink nem voltak hiábavalóak, ami engem rendkívül boldoggá tesz. Boldoggá tesz az is, hogy nyugdíjasként is hasznosan tölthetem a mindennapokat. A szűkebb és tá- gabb családi programok alkalmával szeretem kényeztetni a famíliát finom falatokkal, gondoskodással, és remélem, erre még sokáig lesz lehetőségem. Borudvari kavalkád várta a közönséget kultúrák A Völgységi Szüret fénypontjaként felcsendült a Gázsa remek zenéje A tarisznyások idén Medinán vetélkednek BOf v Három nemzet folklórjából is ízelítőt kapott szombat délután a Völgység Szüret közönsége. A felvonulás, majd Potápi Árpád lános polgármester boroshordó-csapolása és köszöntője után ugyanis egymást követően léptek a művelődési ház mögötti borudvar szabadtéri színpadára a helyi művészeti csoportok. Zenekari és táncos produkciók váltották egymást, és a már említett Völgység, illetve Kränzlein mellett az ugyancsak helybeli Sally Gardens együttes is bemutatkozott. A magyar és német dallamok mellett így hamisítatlan ír muzsika is betöltötte az épületekkel övezett teret. Mely az ilyenkor szokásos A Kränzlein német nemzetiségi tánccal színesítette a felvonulást kirakodóvásárral, kézművesfoglalkozásokkal, természetes anyagok játszóházával, lepénysütéssel, valamint étel- és italkínálattal várta az érdeklődőket. A vállalkozó kedvű kisiskolások eközben hattagú csapátokat alkotva játékos ügyességi versenyen mérkőztek meg egymással. A Völgységi Szüret késő délutáni fénypontját a fővárosból érkezett Gázsa együttes fellépése jelentette. A Papp István vezette, főképp erdélyi magyar népzenét játszó csapat rendszeres meghívottja különböző, rangos külföldi rendezvényeknek. Ez alkalommal Bonyhádon jelentett maradandó élményt a koncertjük. ■ Sz. Á. me >ína A Tolnai Tarisznyások Környezetismereti Versenye, a megye településeinek jobb megismerését célzó, idei, 31. vetélkedő helyszíne jövő szombaton Medina lesz. Az a kisközség, ahol négy olyan műemlék épület is található, amely szerepel az országos műemlékjegyzékben: az Apponyi-kastély, a református templom, a szerb ortodox templom és a katolikus kápolna. A versenyen 2-5 fős csapatok mérik össze tudásukat általános iskolás, középiskolás, felnőtt- és családi kategóriában. A kérdések többségére a falu bejárása során, esetleg a faluban élő emberektől tudakozódva is meg lehet tudni a választ. ■ S. ZS. JEGYZET B VENTER MARIANNA A mi saját stratégiánk w az optimistább jóslatok szerint 8, a pesszimistábbak szerint még 10 évig érezteti hatását a világgazdasági válság. Nem valami jó hír ez, de sokkal rosszabbul járunk, ha homokba dugjuk a fejünket, és nem vagyunk hajlandóak a valósággal foglalkozni. Nem vagyok szakember, de bevallom, magamban túlságosan optimistának gondol tam azokat a prognózisokat, amelyek már a válságot követő második évre gazdasági fellendülést prognosztizáltak. Ha másból nem, akkor történelmi tanulmányainkból illett ismerni, hogy milyen mélységeket ölthet, és meddig terjedhet egy ilyen világgazdasági megrendülés. A kormányoknak, önkormányzatoknak, bankoknak, gyáraknak, vállalkozásoknak megvan - vagy legalábbis meg kellene hogy legyen - az ilyen helyzetekre való forgatókönyve. Ám mit tegyen az egyes ember, aki előtt legalább 8, de lehet, hogy 10 nehéz év áll? két dolgot nem tehet: nem adhatja fel, és nem ülhet ölbe tett kézzel. Ahogy a nagyoknak is, a kicsiknek is terveket kell kovácsolniuk és stratégiát kidolgozniuk a túlélésre. Bele kell törődni, hogy bizonyos dolgokról le kell mondani, és el kell fogadni, hogy - itt főként a fiatalokra gondolunk - ha muszáj, akkor az ország másik végében vagy külföldön kell munka, megélhetés után nézni. Akinek pedig erre nincs lehetősége, annak bizony összébb kell húznia a nadrágszíjat, és felvértezni a lelkét arra, hogy akár egy évtizedig, jó esetben helyben járásra van ítélve. történelmi léptékkel egy évtized semmiség. Egy ember számára tetemes idő, de azért nem az örökkévalóság. Igyekeznünk kell, hogy a lehető legkevesebb negatív, és a lehető legtöbb pozitív dolog történjen velünk alatta. Megtekintették a digitális taneszközöket Budapest, tévéi Egy kétnapos taneszköz-kiállításon és a hozzá kapcsolódó közoktatási fórumon vett részt a teveli iskola 16 pedagógusa Budapesten. Az igazgató, Propszt János elmondta: új ismereteket szereztek a digitális táblák felhasználásáról. Tanulmányozták a matematikai, fizikai és kémiai szoftvereket is. A digitális tananyagok, oktatóprogramok látványosak, szemléletesek, motiválják a mai, számítógéphez szokott gyerekeket. Beszerzésekről egyelőre nem döntöttek. Az intézmény anyagi lehetőségei szűkösek, de a jövő héten felállítanak egy fontossági sorrendet, ami szerint végrehajtják a fejlesztéseket. ■ W. G. t