Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-12 / 36. szám
2011. FEBRUÁR 12., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 A Duna-Sió Menti Vízi Társulat területén hét közmunkás brigád dolgozik, az egyik csapat Tolna mellett a Holtfoki-csatorna medrét tisztítja A víz útját is egyengetik közmunka Több mint százötven kilométernyi csatorna vár rájuk Közös munka és szórakozás a téu depresszió ellen a legjobb orvosság a mulatság. Van is belőle mostanában elég sok. Érdekes, hogy a szokásos, szakmai bálokon kívül egyre kevesebb a népes nagyrendezvény. Az idén elmaradt az operabál is, mondván, hogy válság van. Persze lehet, hogy a valódi ok egészen más. Már az újgazdagok is megunták a puccos parádékat. Azért volt helyette egy másik, ahol legalább a feltűnésből élő celebek megmutathatták legújabb ruhájukat és idei hódításukat. Állítólag bérelni lehet férfi és női kísérőket is. az ember az efféle eseményeken készült fotókat nézegetve azt gondolná, hogy a jó értelemben vett elit megjelenéséből és a kulturált viselkedésből kaphat ízelítőt. De nem, mert látni, amint egy ismeretien celeb éjfél után már ingujjban és üvegből issza a méregdrága bort. Lassan már mindenki unja a plasztikai sebész domborította kebleket, az elegánsnak nem nevezhető puccpa- rádét. Kiváltképp, ha valaki a kamerának előtt is számlálja, hány réteg tüllből áll a szoknyája. sokkal kedvesebbek, hangulatosabbak azok a bálok, amelyeket egy-egy szakma rendez meg hagyományosan, évről évre. Olyan emberek számára, akik a hétköznapokon is jól ismerik egy; mást. A civil szervezetek, baráti társaságok báljain is a hangsúly az együtt töltött időn, a kellemes beszélgetésen, a finom vacsorán, a jókedvű mulatságon van. A hölgyek és urak a legjobb ruhájukat azért veszik fel, hogy megtiszteljék egymást, és akkor Is tudják, mi illik, amikor tetőfokára hág a hangulat. Ha kicsit túllépik, akkor is a „családban” marad. 8ÁL0ZM is csak azokkal érdemes, akik jelentenek számunkra valamit. Több mint százan dolgoznak a megyében a vízi társulati vízfolyások megtisztításán. Az állami közmunkaprogram legalább ez év végéig megélhetést ad az eddig állás nélkül levő résztvevőknek, akik érdemi szerepet játszanak a belvíz elleni védekezésben. Steinbach Zsolt Nemcsak a víz, de a saját boldogulásuk útját is egyengetik azok a közfoglalkoztatottak, akik nemrég kezdtek dolgozni a két, Tolna megyei vízi társulathoz tartozó vízfolyások megtisztításán az állami közmunkaprogram során. A Duna-Sió Menti Vízi Társulat eredetileg 104 közmunkásra pályázott, végül 83 dolgozó kezdhette meg a munkát. A hét brigád egyike a bogyiszlói Pilisi Zsolt vezetésével a napokban Tolna határában a Holtfoki-csatorna medrét tisztítja. Minden olyan munkát elvégeznek, amit kézi erővel meg lehet oldani. Kivágják a mederbe benőtt fákat, cserjéket, kiszedik a nádat, sást, kitisztítják az átereszeket, a vegetációs időszakban kaszálnak. A lényeg, hogy a csatorna minél inkább képes legyen elvezetni a vizet, illetve hogy előkészítsék a terepet egy esetleges későbbi gépi beavatkozásra. Pilisi Zsolt elmondta, hogy nem volt nehéz ösz- szeszedni a csapatot, mindenki örült az ez év végéig tartó munkalehetőségnek. A brigádot bogyiszlói és dombori munkanélküliek alkotják. Hosz- szabb távra ugyan még nemigen tudnak tervezni, de abban bíznak, hogy jövőre is lesz hasonló közmunkaprogram. Tóth István, a Duna-Sió Mena honi vízi társulatok nagyjából háromnegyede, 63 szervezet pályázott az idei közmunkaprogramra. Hozzávetőleg három és fél ezer embert foglalkoztatnak ilyen módon. Az állam fizeti a béreket, a járulékok felét, illetve eszközökre, anyagokra is jut némi támogatás. A közmunkások jellemhogy nagy terület tartozik a vízi társulathoz, a hét brigád egy- időben dolgozik a megye különböző területein. Hogy ne keHjen nagy távolságokra szállítani a munkásokat, az adott területhez közeli településekről választották ki a dolgozókat. Úgy becsülte, hogy bár a feladat sok, a közmunkásoknak a mintegy 150 kilométernyi társulati csatornahosszon tervezett munkákon felül lesz kapacitása önkormányzati árkok rendbetételére is. Elmondta, hogy a közmunkások vitathatatlanul hasznos tevékenységet végeznek, a belvízproblémák teljes megoldásához azonban zően a bruttó 78 ezerforintos minimálbért kapják. wolfárt László, a Duna-Sió Menti Vízi Társulat műszaki ügyintézője elmondta, társulatuk most futó programjának összköltsége 116,629 millió forint, ehhez 102,410 milliós állami támogatást igényeltek, a saját erő 14,219 millió forint. szükség lenne a műtárgyak rendbetételére, csatornák kotrására is, amit csak géppel lehet elvégezni, és további állami forrás kell hozzá. A Kapos-Koppányvölgyi Vízi Társulatnak a Duna-Sió Mentivel ellentétben van saját munkaszervezete, így kevesebb, ösz- szesen 21 közmunkásra pályázott. Tóth István, a társulat ügyvezetője elmondta, hogy négy csapat négy különböző helyszínen végzi a munkát: Miszla, Dúzs, Csibrák és Tamási környékén. Mivel a szállítókapacitásuk véges, emiatt ők is helybélieket igyekeztek felvenni. A közmunkások jelenleg cserjét irtanak a társulati csatornákon, nyáron kaszálni fognak, év vége felé pedig újra a mostanihoz hasonló feladatokat látnak el. Tóth István, bogyiszlói névrokonához hasonlóan úgy látja, hogy a közmunkások a társulatnak jelentős segítséget jelentenek. Vannak például olyan benőtt csatornaszakaszok, amelyeket eddig a társulat pénz híján nem tudott rendbe tenni. A közmunkaprogramot viszont jórészt az állam finanszírozza, a társulatnak nagyjából tízszázalékos önerőt kell állnia. HIRSAV Lángra kapott a nádas Kakasdon kakasd Égett a nádas Kakasdon pénteken délután 5 óra körül. A lángok néhány száz négyzetméteren pusztították a növényzetet. A szekszárdi tűzoltók két járművel vonultak a helyszínre. A terepviszonyok miatt azonban csak gyalogszerrel tudták megközelíteni a tüzet. Különösebb kár nem keletkezett, (sv) Idilli hangulatban kézimunkáztak bátaszék Kézimunka-foglalkozást tartottak a Napsugár Nyugdíjasegylet tagjai a művelődési házban. Mezei Bonifácné, az egyesület elnöke elmondta, volt aki edényfogót horgolt, más sálat kötött, a klub férfi tagjai pedig inkább kártyáztak, malmoztak ez idő alatt. Nagyjából huszonötén töltötték együtt az estét, (he) Pakson elűzték a telet a Rákóczi tanulói PAKS Hatalmas csinnadrattával űzték el a telet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai tegnap délelőtt. A programot heted ízben rendezték meg, hangkeltő eszközökkel felszerelve álarcban jártak körbe a lakótelepen, majd miután elkergették a zord időt, farsangi mulatságot tartottak. Előbb az alsósok, majd a felső tagozatosok álarcos bálját rendezték meg. Idén első ízben volt tematikus a farsang, az Európai Unió népeinek szokásait jelenítették meg az osztályok, (vt) tvz egész iskola felvonult Továbbiak a TEOLhu hírportálon ■ Ami kézzel elvégezhető, megcsinálják. ti Vízi Társulat elnöke elmondta, A vízi társulatok háromnegyede pályázott Másra költötte el az üzletfele pénzét vádirat Ingatlanfejlesztés helyett saját cégeire ment el a 175 millió Tilos az ivóvízfogyasztás Bátán a lárvák miatt szekszárd A 44 éves bonyhádi férfi, akit a megyei főügyészség különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással vádol, tegnap a bíróságon nem tett vallomást. Ezért a nyomozati szakban tett nyilatkozatait ismertették. A vádiratban foglaltak szerint D. László 2005 nyarán ismerte meg az amerikai állampolgárt, egy közös ismerősük révén. A vádlott augusztus végén ismertette vele, hogy nagy lehetőséget lát az érd-sóskúti laktanya megvásárlásában, mert annak területét hamarosan belterületté nyilvánítják, és ekkor beépíthető lesz. Az első 100 ezer dollár még a közös ismerős, a 850 ezer pedig már a vádlott cégének számlájára érkezett. Átutalások bizonyítják, hogy a második összeget a vádlott cégeire, hitelek törlesztésére fordította. A tanúk vallomásából bonyolult cégháló bontakozott ki, amelyek nyomán máig perek vannak. A sikkasztásban érintett összeget és járulékait például már megítélte a bíróság az amerikai cégnek. Az ügyletek során olykor százmilliókat fizettek ki kézből kézbe. A laktanyafejlesztésre szeptember végén átutalt pénzről is csak decemberben kötöttek írásos megállapodást, ügyvédi tanácsra, amikor a pénz már nem volt meg. A per a sértett meghallgatásával folytatódik március elején. ■ 1.1. Dr. Sárecz Róbert bíró, a vádlott és dr. Illés Attila ügyész a tárgyaláson BÁTA Ivóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el csütörtökön este Bátán. Huszárné Lukács Rozália polgármester elmondta, hogy az intézkedést az tette indokolttá, hogy szúnyoglárvák kerültek a rendszerbe, és onnan a csapokon keresztül a víz kiengedésével távoztak. A szolgáltató Dél-Tolna Vízmű Kft. kedden kezdte a hálózat teljes tisztítását, fertőtlenítését, amikor is a közkútban először észlelték az apró férgeket. Az ÁNTSZ véleménye szerint azonban nem bizonyult elég hatásosnak a kezelés, ezért kétszeres mennyiségű hipó használatát rendelték el. A víz kizárólag emberi fogyasztásra - ivásra és főzésre - nem alkalmas, minden más célra használható. A lakosság vízellátásáról természetesen addig sem feledkezik meg a szolgáltató. Báta utcáit folyamatosan járja egy lajtos kocsi, a művelődési házban pedig ásványvizet biztosítnak az embereknek. Egy személy naponta három litert vihet el, a pótlásról folyamatosan gondoskodnak. Huszárné Lukács Rozália azt mondta, hétfőig még egészen biztosan így marad az ellátás, legkorábban akkor engedélyezheti a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Szekszárdi Kistérségi Népegészségügyi Intézete az ivóvíz újbóli fogyasztását. ■ H. E. »