Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-12 / 36. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. FEBRUÁR 12., SZOMBAT MEZŐGAZDASÁG A növényvédő szer felhasználását a hatóság ellenőrzi Idén bővül a Kölcsönös Megfelel­tetés (KM) szabályozórendszere. Hazánkban a KM szabályozó- rendszerét négy lépcsőben veze­tik be. Az idei évtől a növényter­mesztők számára a vegyszerek kezelésével és felhasználásával kapcsolatos JFGK (Jogszabály­ban Foglalt Gazdálkodási Köve­telmények) lépnek életbe. Ebből adódik, hogy csak engedélyezett szereket szabad felhasználni. Ennek során ügyelni kell arra, ■ A permetezési naplót is naprakészen kell vezetni. hogy a címkén és a használati utasításban szereplő előírásokat betartsák, valamint gondot kell fordítani a tárolásra vonatkozó szabályok betartására is. A nö­vényvédő szereket csak elkülö­nített raktárban, a vizek, a kör­nyezet és az emberi egészség vé­delmét szolgáló intézkedések be­tartásával szabad tárolni. A rak­tárnak elkülönített, zárható he­lyiségnek kell lennie, továbbá jól látható felirattal is el kell látni. A hatóság az elvárások betartását szigorúén ellenőrzi, ennek so­rán vizsgálják a növényvédelmi gépekre vonatkozó követelmé­nyek betartását is. A permetezé­si naplót naprakészen kell vezet­ni. A fentieken túl ellenőrzik a kiürült csomagoló göngyölegek kezelését is. ■ I. M. Új nyomtatvány, okmánybélyeg a visszaigényléshez Megváltozott a gázolaj jövedéki adója visszaigénylésének eljárá­si rendje. Az eddig használt nyomtatvány helyett újat adtak ki, mivel ezután a Földmű­velésügyi Igazgatóság mellett a Kerületi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal képviselőjének is alá kell azt ír­nia. Az új nyomtatványokat az agrárkamara megyei tanácsadó­inál is be lehet szerezni. Ezzel együtt a korábbi két példány he­lyett három példányt kell be­nyújtani, 2200 forintos okmány­bélyeg kíséretében. A VPOP fe­lé már nem a régiós címre kell postázni a visszaigénylő nyom­tatványt, hanem újra a megyei címre. ■ M. I. Ki gondolná, hogy egzoti­kum lehet egy magyar, konkrétan egy Tolna me­gyei házi disznóvágás? Pedig ami nekünk meg­szokott, természetes, az éppenséggel különleges lehet másoknak. F. Kováts Éva Sióagárdi disznóvágást mutatott be a Travel csatorna, a Globe Trekker sorozatban Mike Smis, a kanadai „óriás szakács” által forgatott fűmet vetítették le a vi­lág számos országában.A kana­dai forgatócsoport Tolna megyé­be egy magyar asszony ajánlásá­ra érkezett.- A húgom, Nusi, 1978 óta él kinn a családjával Torontó mel­lett - mondta a szekszárdi Vesztergombi Jánosné, Gabi. Na­gyon szeret főzni, egy tanfolya­mon találkozott a kanadai tévé népszerű mesterszakácsával, a 202 centiméter magas Mike Smisszel. A szakács elmondta neki, hogy Magyarországra, Debrecenbe jött volna disznó­ölést filmezni, de nem jött össze a dolog. Kérdezte a húgomat, ő meg tudná-e szervezni neki és a stábjának az utat. A húgom fel­hívott engem ezzel a kéréssel, én pedig eleget tettem a kívánság­nak, beszéltem Sióagárdon Apariné Pannikával és máris jö­hetett a forgatócsoport - sorolta az előzményeket.- Nagyszerű emberek voltak a kanadai filmesek, ilyenekkel mi még nem találkoztunk. Nagyon tetszett nekik minden, jól érez­ték magukat, megszerettek ben­nünket. Világraszóló filmet ké­szítettek a disznóvágásunkról, küldtek belőle légipostával, kö­szönőlevéllel - mondta Apari Györgyné, akit a szekszárdi piac­látogatók csak Pannika néniként ismernek. A 74 éves, mosolygós asszony saját portékáit kínálja a megyeszékhelyen piacnapokon. Mint mondta, két napig forgat­tak náluk Sióagárdon 2009 telén a kanadaiak. Filmre vettek min­dent, a házat, a hátsó udvart, a füstölőt, a disznó­ólát, megnézték, ahogy kukoricával etetik a kocákat, és ahogyan őrlik a pi­rospaprikát. Szép, 156 kilós disz­nót vágtak le, dolgoztak fel Apariék a rokonok és a Vesztergombi család apraja- nagyja segítségével a kamerák kereszttüzében. Természetesen ez alkalomra Nusika is hazaláto­gatott a férjével, elkísérték a világ legmagasabb szakácsát Tolnába. A disznóölés hagyományos módon zajlott, mindent úgy csi­náltak, ahogy egyébként szok­tak. Hajnalban pálinkával kezd­tek, majd leszúrták, pörzsölték, pucolták, kettéhasították az ál­latot. Reggelire tárcsán sült pe­csenyét, pirított májat ettek, hozzá forralt bort ittak.- Nagy élmény volt ez a Mike- nak, aki még sosem látott házi disznóvágást, feldolgozást. Di­csért mindent, mondta, milyen gyönyörű a hús, de a zsírsütés­re is rácsodálkozott, kóstolta a töpörtyűt, ízlett neki nagyon. Nem hiába séf, kipróbált min­dent, segített kolbászhúst da­gasztani, szalámit, hurkát tölte­ni - halljuk. Tetszett a kanadai filmeseknek a magyar disznótoros, az orjale- ves, a töltött káposzta, a sült hús, hurka, kolbász, hozzá a harmoni­kaszó, amit Gyurka, Pannika fér­je húzott. Még a véreshurkától sem idegenkedtek az óceán túlsó partjáról érkezett vendégek, pe­dig olyat még sosem ettek - mondták. Mindez természetesen Ilimre került, amit a népszerű uta­zási csatorna - magyar nyelven is - sugárzott nemrég. Egy dolgot hi­ányolt mindössze Pannika, hogy a filmből kimaradt a harmonikán játszott magyar himnusz. A szekszárdi szőlőhegyet is filmre vették A kanadai forgatócsoport a szekszárdi szőlőhegyet sem hagyta ki, a disznóvágás után felkeresték Vesztergombi Jánosék Hosszú-völgyben, a Re­mete kápolnával szemben lévő tanyáját Filmre vették a pincét, a borkóstolót, a bográcsban to­tyogó marhagulyást, a behava­zott, csodaszép tájat. Remélhe­tően ez utóbbi élmény, a tolnai borvidék szépsége, a hegyoldal­ba simuló csendes tanyák, a poharakban csillogó mélytüzű vörösborok is előbb-utóbb lát­hatóak lesznek a Travel Channelen, jó hírét keltve sző­kébb pátriánknak a világban. ■ Világraszóló filmet készítettek a disz­nóvágásról. travel Világraszóló filmet készített a kanadai séf Sióagárdon Finom a nyúlhús, mégis kevesen fogyasztják Jó hús a nyúlhús, kár, hogy ke­vesen fogyasztják. Pedig nagyon egészséges, magas a fehérje-, alacsony a zsírtartalma, ízletes, sok fajta kitűnő ételt lehet belő­le készíteni. Mégis mintha kiko­pott volna a hazai háztartások­ból, az éttermek ajánlataiból pe­dig szinte teljesen eltűnt, tiszte­let a kivételnek. Ezért is érde­melt nagy figyelmet az a rendez­vény, amit a szekszárdi vendéglátó-ipari iskola tartott nemrégiben. Az intézmény a vendéglátásban dolgozó gyakor­ló konyhafőnököknek, étterem­tulajdonosoknak kóstolóval - 4 fogásos ételsorral - egybekötött továbbképzést tartott a házi nyúl elkészítéséről. Keszthelyiné Vajda Mária, aki maga is aktívan részt vett a ren­dezvényen, nagyon jó ötletnek tartja az iskola kezdeményezé­sét. ló, hogy vannak ilyen lelkes fiatalok, akik fontosnak tartják az olyan méltatlanul mellőzött alapanyagok, mint például a há­zi nyúl, és a belőle készült, las­san elfelejtett ételek készítésé­nek propagálását - jelentette ki a Szász Sörözőt is üzemeltető Keszthelyiné és Társai Bt. egyik társtulajdonosa. Elmondta, családjában is ide­genkedik a fiatalabb generáció a nyúlhústól, nem szoktak hozzá, nem ismerik, nem kóstolták, el­lentétben a mai negyven-ötve­nes generációval, akiknek az asztalán hétvégén otthon gyak­ran szerepelt nyúlpaprikás. Igaz, akkor sok falusi háztartásban neveltek nyulat a baromfi mel­lett, ami mára szinte megszűnt. A kérdésre, hogy a vendéglők ét­lapjáról mért tűnt el a nyúl, a vá­lasz prózai, felment a beszerzé­si ár, drága lett a keresett nyúl- gerinc, nyúlcomb. ■ F. Kováts Keszthelyiné is részt vett a nyúl- húst népszerűsítő programon *xy :: Hizlalja az újabb disznóvágásra a malacokat az Apari házaspár Sióagárdon. Ország-világ láthatta a náluk készült kanadai filmet Disznóvágás viszi hírünket HIRDETÉS Regisztrálniuk kell a termelőknek, egy hónapjuk lesz erre mezőgazdaság A megyei agrárkamara munkatársai segítenek a nyilvántartásnál eligazodni, keressék őket Február 15-től egy hónap áll az agrártámogatást kapott gazdál­kodók rendelkezésére, hogy tel­jesítsék adatszolgáltatási kötele­zettségüket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyfélkapun keresztül kell az adatokat az MVH-hoz továbbítani. Az országban 38 ezer gazdát, Tolna megyében ezer körüli csa­ládot érint az elektronikus (e-mo- nitoring) adatszolgáltatás. Ha a gazdálkodó rendelkezik saját ügyfélkapuval, akkor a regiszt­rációs szám beírásával le tudja tölteni a névre szóló adatlapot. Az adatszolgáltatás azonban el­végezhető meghatalmazott útján is, aki lehet falugazdász, agrárka­marai munkatárs, vagy cég, aki ilyennel foglalkozik. Ez utóbbi esetben fontos, hogy a meghatal­mazást kinyomtatva, papírala­pon is el lehet juttatni az MVH (Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal) megyei kirendeltsé­gére. A meghatalmazás kitölté­séhez a múlt évben is használt jelszó érvényes, amennyiben va­laki elveszítette úgy a „G946” nyomtatványon kérhet újat. A kérdést, hogy kiket érint az adatszolgáltatás, a megyei agrár­kamara tanácsadójának, Pető Gábornak továbbítottuk. A monitoring - vagyis a folya­matos figyelés - adatszolgáltatás lényege, hogy a termelőnek a tava­lyi gazdálkodásával kapcsolatos adatokat meg kell adnia az MVH­Pető Gábor tanácsadó nak - mondta Pető Gábor. Ennek az a célja, hogy a támogatást fel­ügyelő szervezetek, műit az MVH is, képet kapjon arról, hogy a támo­gatás mennyire segítette a gazdál­kodó tevékenységét, miként való­sultak meg az EMVA (Európai Me­zőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap) célkitűzései az uniós forrá­sok igénybevételével.- Kinek szól a felhívás? - kér­deztük a tanácsadót.- Minden gazdálkodónak, akik bármilyen jogcímen mező- gazdasági támogatásban része­sültek 2010. december 31-e előtt, de azoknak is, akik elmulasztot­ták a kötelező adatszolgáltatást az elmúlt évre vonatkozóan. Az ügyfélkapun keresztül az MVH internetes honlapjára kell átlép­ni, ahol az online webes felület se­gíti a teljesítést Ez a szolgáltatás a www.mvh.gov.hu vagy a www.magyarorszag.hu portálo­kon keresztül egyaránt elérhető. Miután a gazdálkodó vagy az álta­la meghatalmazott személy elvég­zi a beazonosítást, egy személyre szabott webfelület jelenik meg. A gazdálkodóra vonatkozó adatokon kívül az adatszolgáltatásra vonat­kozó kérdőív is megjelenik. Amennyiben a gazdálkodó nem tud eligazodni a nyomtatvá­nyon, úgy a megyei agrárkama­ra munkatársai szívesen nyújta­nak ebben segítséget. Ehhez nem kell mást tennie, mint felke­resni a tanácsadót, és meghatal­maznia, hogy eljárhasson az ügyében. A meghatalmazáshoz szükség van az MVH által ki­adott jelszóra is, mely személy­re szabott. Több mint negyvenféle támo­gatásra vonatkozik a monitoring adatszolgáltatási kötelezettség, ebből néhányat felsorolunk: fia­tal mezőgazdasági termelők tá­mogatása, gazdaság átadásához, szaktanácsadás igénybevételé­hez, gépek, technológiai beren­dezések beszerzéséhez, növény- termesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez, kertészeti gé­pek, technológiai berendezések beszerzéséhez, állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó tá­mogatások. ■ Mauthner I. * « k \

Next

/
Oldalképek
Tartalom