Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-11 / 8. szám
2011. JANUÁR 11., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 Tavaly több volt a bűneset évértékelés Tolna megyében is jelen van a szervezett bűnözés Soczó László: Az lenne aggasztó, ha a rablások száma megduplázódott volna számunkban közöljük. Legyen hát szalmazsák! nem csökkent az úgynevezett trükkös lopások száma - olvasható abban az összegzésben, melyet a megye rendőrfőkapitánya adott lapunknak. Egyáltalán nem vigasz, hogy ez a bűncselekménytípus másutt is virágkorát éli. Egy friss hír szerint az egyik szomszédmegyében a gyanútlan nyugdíjas előzékenyen még teát is főzött leendő megkárosítóinak. A főkapitány ismét hangsúlyozta, amit már korábban is annyiszor: senki ne engedjen be idegent a lakásába, kérjenek igazolványt, szóljanak a szomszédnak, rendőrnek, és így tovább. A dolgok jelenlegi állása szerint ez a kérés - bár magától értetődően jogos - gyakorta pusztába kiáltott szó marad. Valami rejtélyes oknál fogva az erre szakosodott bűnelkövetők csalhatatlanul rátalálnak áldozataikra, akik nem kevésbé rejtélyes megfontolások alapján beengedik őket házaikba, ahol azután a delikvensek - s a laikus számára ez is a rejtély határát súrolja - félelmetes biztonsággal találnak rá az „elrejtett” pénzre. ha csak az ilyen bűncselekményekről szóló tudósításokat olvasnánk, alighanem félre kellene tennünk a lelki szemeink előtt annyiszor feltűnő, nyomorgó kisnyugdíjas képét. Hiszen a beszámolók arról szólnak, hogy a károsultak általában százezres, de adott esetben milliós nagyságrendű készpénzt tárolnak otthon, a legtöbbször a ruhásszekrényben. újabb megmagyarázhatatlan rejtély, hogy miért nem a pénzt fialó bankban helyezik el ezeket az összegeket - ennek megfejtése már a mélylélektan hatáskörébe tartozna. Ám ne legyen bank: de a szekrénypolchoz képest még a szalmazsák is megbízhatóbb védelmet nyújtana. Annak szétszabdalásával ugyanis vélhetően nem bajlódna a trükkös tolvaj. Harminc százalékkal nőtt a kisebb bűncselekmények száma, de nem volt lényegesen több rablás, emberölés. Arányaiban több bűnelkövetőt sikerült bíróság elé vinni. Ihárosi Ibolya Harminc százalékkal nőtt az elmúlt évben a napvilágra került bűncselekmények száma Tolna megyében.- Ez tipikus példája annak, hogy mást mutat a statisztika, mint a valóság, ugyanis bűnügyi szempontból kifejezetten kiegyensúlyozott évet zártunk - mondta dr. Soczó László megyei rendőrfőkapitány.- Akkor mi magyarázza a jelentős emelkedést?- Először is, két korábbi évben rendkívül alacsony volt a bűncselekmények száma. Ehhez képest kell nézni a növekedést. A statisztika csapdája például, hogy a személy elleni bűn- cselekmények száma 88 százalékkal nőtt. Az lenne aggasztó, ha ez a rablások megduplázódását jelentette volna, de tavaly 42, az előző évben pedig 41 történt a megyében. Az emberölések száma ötről hétre nőtt. Viszont a személyes ádattal visszaélés is személy elleni bűncselekmények kategóriájába tartozik. Volt néhány olyan eset, amely során több száz személyes adatot néztek meg, s részben ebből adódik az emelkedés, de ez a lakosság biztonságérzetét aligha befolyásolja.- A közrend elleni bűncselekmények száma is majdnem hetven százalékkal nőtt.- így van, de ha például ellopnak egy táskát és abban van személyi igazolvány, útlevél, bankkártya és más iratok, akkor az annyi bűncselekménynek számít, ahány iratot elloptak. Megnyugtató ugyanakkor, hogy a betörések száma csak 15 százalékkal nőtt. Örvendetes, hogy majd 60 százalékkal esett vissza az államigazgatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények száma. Egyértelműen siker a közlekedési bűncselekmények csökkenése, holott már tavalyelőtt is nagyon-nagyon alacsony volt Ugyancsak fontos, hogy a nagyobb bűncselekmények tetteseit megfogtuk, és tovább javult a nyomozások eredményessége. A felderítés javulásával szinkronban nőtt a bűnelkövetők száma. Tolnában is jelen van a szervezet bűnözés, például a kábítószer-terjesztés, a prostitúció területén. Ennek kapcsán volt egy fegyveres rablás is, amelyet sikerrel derítettünk fel. A rablások és a betörések mögött is egyre inkább ott vannak a szervezett bűnözői csoportok. Nagyobb részük nem Tolna megyei, ezért fontos az operatív, az elemző munka és a rendőri szervek együttműködése, hogy naprakész információnk legyen ezen csoportok összetételéről.- Hol javíthat még a rendőrség a saját munkáján?- A bűnmegelőzés és az eredményesség területén. Fontos a bűnmegelőzés, mert nem csökkent például az idősek ellen elkövetett úgynevezett trükkös lopások száma, pedig ahol lehet, elmondjuk, hogy idegent senki se engedjen be a lakásába, kérjenek igazolványt, szóljanak a szomszédnak, rendőrnek. A fel- világosító kampányt folytatjuk. Ugyanakkor tudni kell, hogy a bűnözés nem csak rendőri kérdés. A sok összetevő között megemlítendő a család, az iskola, a szociális, egészségügyi ellátás, a munkanélküliség, a széles értelemben vett kultúra. Ezekbe a tényezőkbe a rendőrség aligha tud érdemben beleszólni. Az azonban a mi dolgunk, hogy nőjön a bűncselekményt elkövetők fenyegetettsége, hogy minél több a bíróság elé kerüljön közülük. A több mint 50 százalékos felderítési mutatónk jó ugyan, de még messze van a 100 százaléktól. Szinte korlátlanok tehát a lehetőségeink, de az eredményesség akár kis javításának is megvannak a feltételei, mint például a létszám, a képzettség, a rutin, a technikai felszereltség, a jogi környezet. Legfontosabb számunkra a társadalmi támogatottság, beleértve a jó együttműködés az önkormányzatokkal. A rendőrség fő csapásának az iránya, hogy megfogjuk a bűnözőt. Eddigi eredményességünknek is meghatározója a rendőrök hozzáállása, elkötelezett és magas színvonalú szakmai munkája. Néhány adat a megye bűnügyi helyzetéről 2009 2010 Regisztrált bűncselekmény 7616 9938 Személy elleni 649 1225 Emberölés 5 7 Vagyon elleni 3995 4830 Lopás 2348 2449 Betöréses lopás 692 798 Regisztrált elkövetők 2753 3511 Forrás: TMRFK Kijött a lépés az ifjaknak gála Harmadszor is sikert arattak a bonyhádi táncosok Autópálya: szerződést szegett a kivitelező? BUDAPEST-BONYHÁD - Kevés táncos mondhatja el magáról, hogy részt vett életében egy ahhoz hasonló gálán, amilyet a hétvégén tartottak a német kisebbségi önkormányzatok napján, a Budapest Kongresszusi Központban. Több száz fellépő csillanthatta meg tudását a színpadon, akik korábban fesztivál- vagy gáladíjasok lettek a különböző versenyeken, így meghívást kaptak a szombati közös ünneplésre. A bonyhádi Kränzlein Néptáncegyesület tagjainak ez az élmény már harmadszor adatott meg - számolt be örömmel Köhlerné Koch Ilona, a civil szervezet vezetője. Ezúttal a A gyermekcsoport lépett fel gyermekcsoport tagjai, valamint a kísérőik vették az irányt a főváros felé szombat délelőtt. Közel százfős volt a bonyhádi delegáció. Az ifjú táncoslábúak arcáról már odafelé leolvasható volt az izgalom. Ám a hatalmas színpadot, no és persze a több ezer fős publikumot látva ez az érzés erősödött bennük. Ennek ellenére remek produkcióval léptek a közönség elé. A program végén az Ehrennadel elnevezésű díjat is átadták, amelyet tavaly egyébként a cikói Rónai Józsefné is átvehetett a német nemzetiségi hagyományok ápolásában kifejtett tevékenységéért. ■ Vízin B. Még tavaly kilátásba helyezte a PPP-konstrukcióban, azaz az állam és magánbefektetők pénzügyi együttműködésével épülő projektek felülvizsgálatát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ezek közül az egyik legnagyobb az Mó-os autópálya Szek- szárd és Dunaújváros közötti szakasza. Ez volt az, amelynek utolsó engedélyeit az átadási ünnepség napjának délelőttjén sikerült beszerezni, s amelyen az út két hónappal később a ten- gelici csomópontnál a hatalmas esők miatt beomlott. A tárca közleménye szerint a szakértők áttekintették az építéssel kapcsolatos dokumentációkat (például engedélyek, kiviteli és megvalósulási tervek, minősítési dokumentációk, építési naplók, technológiai utasítások), helyszíni bejárásokat tartottak, ellenőrző méréseket végeztek. A vizsgálat eredménye szerint a kivitelezéskor a koncessziós társaság a szerződés számos pontját megszegte, ezzel többmilliós kárt okozva. A képet árnyalja egy a tájékoztatóban nem szereplő tény, hogy a PPP-szerződések magánpartnerei fix időre vállalják a fenntartás közel összes költségét, vagyis ez esetben például 2038-ig a vis maior eseteket leszámítva minden felújítás az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt.-t terheli. ■ Sz. Á. - M. K. - Sz. I. Régi fotókat állítottak ki harc Megnyílt Harcon néhai Bíró Lőrinc fafaragó állandó kiállításának idei első tárlata - tájékoztatott Antalné Bíró Jolán, az alkotó lánya. Ezúttal helybéli lakosok által összegyűjtött, a településsel kapcsolatos régi fotókat - amelyek közül a legrégebbiek az 1920-as évekből származnak - állítottak ki az Alkotmány utcai házban. A régi fényképek egy hónapig láthatóak a kiállításon, (sk) Három falu számára keresnek doktort nagydorog Gyermekorvost keres a település. Hosszú ideje helyettesítéssel oldják meg a gyerekek ellátását, a két felnőtt orvos viszi a gyermekrendelést is. A gyermekorvost, aki hosz- szabb ideig betegeskedett, tavaly nyáron közös megegyezéssel mentették fel. Nagydorog mellett még két településen, Pusztahencsén és Bikácson praktizálna az új doktor, (vt) A vérfürdő áldozatairól emlékeztek meg cikó A 247 évvel ezelőtti madéfalvi veszedelemre emlékeztek a helyiek vasárnap a művelődési ház előtt álló székely kopjafánál. A programot a Cikói Székely-Német Hagyományőrző Egyesület szervezte. Bogos Jeromosné, a szervezet elnöke rövid beszédét és Sohonyai Jánosné szavalatát követően gyertyát gyújtottak az egybegyűltek, majd elénekelték a székely himnuszt, (hí) A tűz és a jég országába kalandoztak a bonyhádiak bonyhád Izlandi kalandtúrájukról tartott előadást az Utazók Klubjának tegnapi rendezvényén Gruber László. A Petőfi- gimnázium földrajz-történelem szakos tanára tavaly nyáron vezetett egy 18 fős csapatot a vízesések és a gleccserek földjére. Vetítéssel egybekötött élménybeszámolón osztotta meg a jelenlévőkkel a látottakat a művelődési központban, (vb) Ütöttek egy jót az újév örömére györköny Pingpongversennyel indította az évet a Fiatalok Egymásért Egyesület. A Tolnai Lajos Művelődési Házban szervezett programon hasonlóan a korábbiakhoz, nemcsak györkönyiek ütötték a labdát, a környező településekről is érkeztek nevezők. A tizenhét résztvevőt két csoportba sorsolták, innen is, onnan is négyen jutottak a középdöntőbe, majd két-két versenyző került a döntőbe. Az újévköszöntő versenyt Németh Róbert nyerte meg, második Bogdán András, harmadik Szilágyi Péter lett. (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon