Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-11 / 8. szám
4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JANUÁR 11, KEDD Brüsszelbe indul a szakértőnek hívott mérnök szekszárd Brüsszelbe készül Tőzsér Béla. Holnap indul. A szekszárdi mérnököt az EU Bizottság Kutatási Főigazgatósága kérte fel szakértőnek. Körülbelül kilencszáz környezetvédelmi pályázatot fog bírálni egy 40-50 tagú nemzetközi szakembergárda tagjaként. Arra a kérdésre, hogy lesz-e más magyar a csapatban, objektív okok miatt nem tud válaszolni. Azt mondja: senkit sem tájékoztatnak előre arról, hogy kikkel lesz együtt, nehogy összebeszélhessenek. Elszigetelt körülmények között végzik majd a munkát, így biztosítva a pályázatbírálat tisztaságát. A folyamat február 11-ével zárul. Tőzsér Béla az algakutatásban elért eredményeivel hívta fel magára a figyelmet. Algaüzemek létesítését tervezi termálvizes területeken. Kutatásai szerint az algáknak szerepük lehet a rákmegelőzésben és a klímavédelemben. A szén-dio- xidból és egyéb klímaszennyező gázokból hasznos algasejtek állíthatók elő, melyek táplálékként, táplálék-kiegészítőként és takarmányként használhatók fel. Valószínűsíthető, hogy egykét évtized múlva már minden család asztalán ott lesznek az algakészítmények. Gyógyszerek és kozmetikumok gyártásához is fontos összetevőül szolgálhatnak. A megújuló energia területén is nagy lehetőségek rejlenek az algatenyésztésben. Nagyon szapora az alga, egyes fajok öt óra alatt megduplázzák a tömegüket. Külföldi egyetemisták is járnak évek óta nyári gyakorlatra Tőzsér Béla szekszárdi laboratóriumába. Híre mostanra jutott el Brüsszelig. ■ W. G. Gábriellé Carpel egy francia egyetemről érkezett Tőzsér Bélához gyakorlatra A vizsgára készülő Csimáné Harmath Szabina (balról) és Szigeti Bianka szerint sokkal hasznosabb az alvás, mint a serkentőszerek használata Pihenten jobban fog az agy vizsgaidőszak Veszélyesek lehetnek a mesterséges élénkítők Egyre többen tanulnak különböző serkentőszerekkel, melyeknek számos negatív következménye, mellékhatása lehet. Molnár Ágnes- Már a felső tagozatos általános iskolások is isszák az energiaitalokat, ami igencsak kétségbeejtő - osztotta meg tapasztalatait a szociológia vizsgára készülő Hermainé Takács Júlia. A hölgy három barátnőjével együtt bújta az órai jegyzeteit a számonkérés előtt a szekszárdi Illyés Gyula főiskolai karon, miközben a serkentőszerekről beszélgettünk velük. - Én nem élek ilyenekkel, mert károsnak tartom őket, főleg az energiaitalokat. Amikor Bölcskén dolgoztam, láttam, hogy már a 11-14 évesek is gyakran kortyolgatják őket, ugyanez a helyzet a 13 éves fiam osztályában is - mondta Júlia.- Én iszom ilyen italokat, mivel nem szeretem a kávét. Hetente két-három alkalomról van szó, akkor is csak reggel fogyasztom, amikor nem tudok felébredni - folytatta a beszélgetést a 31 éves Szvétek Adrienn. A másik asztalnál ülő, 22 éves, óvodapedagógusnak készülő Csimáné Harmath Szabina 7 hónapos terhes. Ő semmilyen serkentőszert nem használ. Mint elmondta, már 5 vizsgán túl van, mégsem teázott vagy kávézott, sőt még energiaitalokat sem ivott. Ha fáradt, úgyis elalszik, ez ellen semmi sem használ. Kávét is csak reggel kortyol. Szigeti Bianka is egyetértett ezzel, szerinte sokkal hasznosabb, ha az ember alszik éjszaka, mintha a különböző serkentőszerekkel próbálna fennmaradni és tanulni.- Évről évre egyre több fiatal fogyasztja az energiaitalokat, hogy úgymond felpörögjenek - hangzott el Kovácsné Pergel Mónika, az ÁNTSZ munkatársának egy korábbi előadásán. Ezek azonban rendkívül károsak a fiatal szervezetnek, hiszen egy üvegben átlagosan 3 kávénak megfelelő mennyiségű koffein van, és ez még nem minden. A többi összetevő is, mint a cukor, taurin és a guarana élénkítenek, de csak ideig-óráig. A hosszú távú fogyasztás azonban komoly következményekkel járhat, mint például hányinger, hányás, álmatlanság, mellkasi fájdalom, vagy éppen a pánikroham. Sőt, a rövid távú memóriát is ronthatja. Az energiaitalokon kívül a kávét és a teát hívják legtöbbször segítségül a diákok a tanuláshoz. A túlzott kávéfogyasztás negatív hatásairól már részben esett szó, de emellett szív- és vesebetegségeket is okozhat. Az első 1-3 órában élénkít, utána viszont eltűnik a hatása. Bár napi 2-3 csészénél semmiképp sem kell többet inni belőle, ennyit is csak alkalomszerűen szabad. A tea már sokkal jobb alternatíva az előző kettőnél. Aki az agyserkentés érdekében issza, annak filteresnél jobb választás a szálas, amiben több a hatóanyag. A fekete tea mellett a zöld is kiváló erre a célra, ennek a felszívódása egyenletesebb, sőt hatása hosszabb ideig is tart. Nem mellékes az sem, hogy a koffeintartalma is alacsonyabb. Napi 8-10 pohárnál azonban ebből sem szabad többet inni. A gyógynövényes táplálékkiegészítők a legjobbak a memória javítására, melyek a természetet hívják segítségül a probléma orvoslására. Néhány tanács a szellemi frissesség fenntartásához- A reggeli beindítja az agyműködést és az anyagcserét, így az ember nem lesz fáradt napközben.- a rendszeres - 2-3 óránkénti - étkezés egyensúlyban tartja a vércukorszintet, amivel elkerülhető a levertség, fáradékonyság.- a megfelelő mennyiségű ásványvíz fogyasztása is kulcskérdés, hiszen aki kiszárad, az könnyen kimerül.- az édességek fogyasztását sem árt csökkenteni. Azok ugyanis hirtelen megnövelik a vércukorszintet, ami aztán le is csökken, és a kimerültség érzését okozza.- a TESTMOZGÁS a legjobb módszer a felfrissülésre a test és a szellem számára is.- a nyugodt alvás az egészség és a frissesség kulcsa, legalább 7 órányi szundikálásra van szükség éjszakánként Egységes városi internet-előfizetés és telefon Pakson Paks Havi egymillió forinttal csökken az önkormányzati intézmények telefonszámlája annak köszönhetően, hogy új telefonrendszert építettek ki Pakson. A beruházás, amelynek alapjául a Paksi Atomerőmű Zrt. által kiépített optikai hálózat szolgált, a múlt év végére fejeződött be. Az intézményekben, köztük a polgármesteri hivatalban is egységes telefonrendszert alakítottak ki, amely egymás közötti ingyenes kommunikációt biztosít. Azok, akik rendelkeznek önkormányzati, illetve atomerőműves kedvezményes mobil-előfizetéssel szintén ingyen hívhatják ezeket a számokat. Például, ha egy ilyen előfizetéssel rendelkező városházán dolgozó ügyintézővel szeretne beszélni, közvetlenül a melléket kell tárcsáznia, vagy a polgármesteri hivatal központi számát. Ugyanez érvényes a városi rendelőintézetre is. Összesen tizenhat önkormányzati intézményt lehet a fenti módon elérni. Művelődési házat, könyvtárat, idősek otthonát, óvodákat, iskolákat, kivéve a biritói szakképző iskolát, mert ott nincs összeköttetés optikai kábelen. Bekapcsolták a hálózatba az ön- kormányzat cégeit, azaz a DC Dunakom Kft.-t és a Paksi Vízmű Kft.-t is. Az intézményrendszer teljes hálózatának telefonszámait tartalmazó telefonkönyv a www.portal.paks.hu címen érhető el. ■ A teljes hálózat telefonkönyve a www.portal.paks.hu címen érhető el. Az önkormányzathoz tartozó intézmények havi telefon- számlája mintegy egymillió forinttal csökkent, de ez nem csupán az egymás közötti ingyenes kommunikációnak köszönhető. Jelentős megtakarítást eredményezett, hogy a telefonrendszer kialakításával párhuzamosan központosították az önkormányzati intézmények internethasználatát is. Jelentősen csökkentette az előfizetést, hogy már nem külön- külön fizet elő az összes intézmény és tagintézmény a szolgáltatásra. ■ Vida T. TEOL.hu Az előzményeket és a háttér-információkat keresse a TtOLha hírportálon. Boly tankonyha A napokban a pályázat kiírására jelentkező építési vállalkozók bejárták a bólyi szakiskola és a kollégium épületét, rátekintve, hogy hol és milyen körülmények között kell majd egy idei, 170 milliós beruházást elvégezniük. Hárs József polgármester örömmel jegyezte meg, hogy a pályázati segítséggel előteremtett milliókból épülhet egy új tankonyha az ipari tanulók számára, sőt egy asztalosműhelyt is felszerelhetnek. Komló támogatás Munkahely- teremtés támogatásáról szóló rendeletet fogadott el a komlói képviselő-testület. Az önkormányzat az úgynevezett csekély - legfeljebb 200 000 euró, mintegy 56 millió forint - összegű támogatással kíván könnyíteni a helyi és a betelepülő cégek helyzetén, hogy azok minél több új munkaerőt vehessenek fel, és megtarthassák korábbi dolgozóikat is. Marcali fátlanul Tavaly tavasszal ültettek három diófát a marcali Dózsa utcai telepen a cigány-magyar együttműködés jelképeként Ma már nincs fa, s a telepen lakók szerint együttműködés sem. Az egyik verzió szerint egy hídkorlátnak ütköző, majd árokban landoló autó tarolta le a csemetéket Más azt mondta, hogy a gyerekek játszadozásakor törtek ki, míg a harmadik vélemény szerint a közhasznú munkások bozótvágóval véletlenül kivágták azokat Mohács KITERJESZTÉS Az önkormányzat az adósságkezeiéHÍREK A RÉGIÓBÓL si szolgáltatást kiterjesztette a hulladékgazdálkodási díjra is. Az ezzel járó támogatást azok vehetik igénybe, akiknek legalább hat havi, ötvenezer forintot meghaladó tartozásuk van, az egy főre jutó havi jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 150 százalékát (42 750 forintot), valamint megfelelnek a lakhatás körülményeit tartalmazó feltételeknek. Pécs fiókban A pécsi kiadók számára felemás év volt 2010. Semmi kockázat, csak a biztos vevőkörre számítható könyvekkel szabad előrukkolni - vélik a szakemberek. Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója elmondta: vérzett a szíve amiatt, hogy remek kéziratokat kellett a fiókban hagynia egyelőre, mert öngyilkosságszámba ment volna a megjelentetésük. Tab hiány A város legnagyobb adózója 120 millió forinttal kevesebb helyi adót fizetett be tavaly, és idén is kiesik emiatt 80 millió - hangzott el a tabi közmeghallgatáson. Schmidt Jenő polgármester úgy véli, most két év alatt 200 millió forint mínusszal kell számolniuk, és ezt az önkormányzat nem tudja kigazdálkodni, ezért mindenen, amin csak lehet, szorítani kell. Somogy olvadás Siófoknál kevésbé, a tó nyugati medencéjében annál intenzívebben olvadt a Balaton jege. Horváth László, a balatoni vízirendészet vezetője arra figyelmeztetett: vasárnaptól hivatalosan is alkalmatlan a jég a rajta való tartózkodásra a tó teljes területén. Ugyanakkor a Desedán (képünkön) éppen az enyhébb idő miatt kezdték meg a nád vágását