Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-01-02 / 1. szám
2011. JANUÁR 2., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 Csúcsokat hódít meg Amerikában úszás Gyurkó László száz és kétszáz háton is vezeti a konferencia ranglistáját A sportújságírók szerint Nadal és Vlasic volt 2010 legjobb sportolója Négy versenyen is kiválóan teljesített az Amerikában tanuló és sportoló szekszárdi úszó, Gyurkó László, aki tengerentúli tartózkodásának legsikeresebb félévén van túl. Balázs László Az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA) szerepló' Forth Worth-i Texas Christian University (TCU) csapata a Délnyugati konferencia (MWC) egyik meghatározó alakulata. Nemcsak úszásban, hanem baseball- ban és amerikai fociban is kiemelkedő eredményeket érnek el a campus tanulói. Gyürkét kétszer választották meg a divízió legjobbjának, egy alkalommal pedig az egyetem Atlétikai Tanszéke a hét úszója címet adományozta neki.- Nagyon jól sikerült a negyedik félévem. A sport mellett a tanulással sincs problémám - mondta a volt vízműs versenyző. - A jó szereplés egyik fő oka, hogy most ideális a testsúlyom. Tavaly sokat kondiztunk, több volt a súlyom. Idén szeptember végéig tartott az alapozó időszak - erre a szezonra „kiszálkásod- tam.” Egy hónap után ment mindenki a saját csoportjába, jómagam a középtávos teamben készültem a versenyekre. Gyurkó László a Mountain West Konferencia tavalyi bajnoki trófeájával. A TCU idén esélyes a címvédésre A Légierő (Air Force) elleni nyitóversenyen a vegyes váltó tagjaként úszott 100 hátas részidő már előrevetítette, hogy a sok munka nem volt hiábavaló - az amerikai edzők nem csak a mentális felkészítéshez értenek. - Az edzéseken is jól mentem. A mansfieldi (Texas) meghívásos viadalon 100 háton a második helyet szereztem meg, egyben az egyéni legjobbamat úsztam (49.22). A verseny utáni héten szavaztak meg a konferencia legjobbjának. Ez óriási lökést adott nekem a hátralévő két eseményre - nyilatkozta a 21 éves versenyző. A Békák csapatának következő állomása Wyoming volt. Magaslaton sokkal nehezebb jól úszni, jobban megviseli a szervezetet. Ennek ellenére a TCU valósággal kisöpörte az uszodából vendéglátóját: 16 számból 14 a texasi egyetem úszói nyertek.- Columbusban (Ohió) ren- . dezték meg a rövidpályás egyetemi bajnokságot - idézte fel a legutolsó megmérettetést Gyurkó László. - Az egész csapat nem indulhatott, hiszen szintidők alapján lehetett bekerülni. Száz és kétszáz háton volt megfelelő időeredményem. A rövi- debb szám fináléját megnyertem (48.25), majdnem egy másodpercet javítottam a legjobb időmön. Ezzel az eredménnyel vezetem az MWC-ranglistáját, a csúcs 48.01 - bízom benne, hogy sikerül majd túlszárnyalnom ezt is. A szekszárdi fiú hosszabb távon is rangsorelső, így téli pihenője nem a láblógatásról szól. A szinten tartás érdekében az ünnepek alatt visszatért a gyökereihez: az ódon, sátorponyvás szekszárdi uszodában mutat példát a Vízmű SE fiataljainak kitartásból és a testet kizsigerelő, fárasztó edzésmunkából. A 2011-es esztendő első napján pedig már irány az Egyesült Államok, ahol új szemeszter és új kihívások várnak rá. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szerint Rafael Nadal teniszsztár és a magasugró- királynő Blanka Vlasic az év sportolója, a sajtó számára legjobban megszervezett események rangsorában pedig a magyarországi vizes Eb a kilencedik helyen zárt. A szavazásban - amelyben 93 ország 515 médiamunkása vett részt - az idén három Grand Slam-tornát megnyerő, világelső Nadal az FC Barcelona argentin futballistáját, Lionel Messit és klubtársát, a spanyol válogatottal Dél-Afrikában világbajnok Andrés Iniestát előzte meg. A horvát Vlasic 2010-ben megnyerte a fedett vb-t és a szabadtéri Eb-t, és idei húsz versenyén csak kétszer kapott ki. Mögötte a Vancouverben olimpiai bajnok síző, Lindsey Vonn és a belgák teniszcsillaga, Kim Clusters végzett a dobogón. ■ Nadal 9 GS-győzelemnél tart HIRDETÉS A