Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-18 / 294. szám
4 KÖRKÉP Ä^iÄÄSlÄI TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. DECEMBER 18., SZOMBAT Kötelezettség megszegése vagy politikai ok harc A harci képviselő-testület szerint nem politikai okokból függesztették fel a község polgármesterét - foglalt állást legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Dr. Fábián László körjegyző elmondta, hogy a megyei bíróság kérte a testület nyilatkozatát, annak kapcsán, hogy Bóni Zoltán polgármester fellebbezett a „ felfüggesztése ellen, a testület el- 1 járása mögött pedig politikai § okokat látott. A képviselő-testű- % let ezt visszautasította, és to- | vábbra is kitartott azon állás- s pontja mellett, hogy a faluvezető a polgármesteri jogviszonyával kapcsolatos kötelezettségeit vétkesen megszegte. Úgy tudjuk egyébként, hogy a bíróság tegnap döntött a felfüggesztés ügyében, de hogy mit, arról csak az érintettek beleegyezésével adhatnak információt. Bóni Zoltán érdeklődésünkre tegnap elmondta, hogy még nem értesült a döntésről. ■ S. K. Bóni Zoltán polgármester Hajléktalanok karácsonya Karácsonyra készülnek a szekszárdi hajléktalanszállón. Díszek kerülnek az ajtókra, s a napokban felállítják a fenyőfát is. Szűts László szakmai vezető tájékoztatása szerint 26 éjszakai szálláshely van, de ilyenkor estére is nyitva hagyják a nappali melegedőt, ott is alhatnak néhányan. Van, aki már a szálló megnyitása, 1996 óta itt él. Karácsonykor sok az ételadomány. Idén a Péri és Társa Kft., az Atinfo Bt., a Nyomdai Ötletek Kft. és a Rolling Rock Bisztró jelezte, hogy szállít a hajléktalanoknak bablevest, gyümölcsöt, süteményt. A képen: Fehér István díszíti a falat, akinek ez lesz a 15. karácsonya a hajléktalanszállón Igény mutatkozik a hálózatra jogpont Tízezrek keresik fel évente az ingyenes szolgálatot Országosan 40 ezer, a Dél-Dunántúlon 5 ezer ügyfele volt a 2009 februárjában megalakult Jogpont Hálózatnak. A hálózatot létrehozó és működtető projekt 2010. december 31-én lezárul. Venter Marianna- A Jogpont jogsegélyszolgálat a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közötti megállapodás keretében 2009 februárjától működik, uniós forrás felhasználásával. Tizenkilenc városban van jelen, és munkajogi, társadalom- biztosítási jogi, valamint társasági és cégjogi ügyekben végez ingyenes tanácsadást - tudtuk meg dr. Fischer Sándortól, a KISOSZ társelnökétől, a log- pont Hálózat projektvezetőjétől, a Jogpont projekt csütörtökön tartott szekszárdi zárórendezvényén.- A hálózat jövője azonban egyelőre kétségesnek látszik - mondta dr. Kovács László, a KISOSZ közgazdasági igazgatója, a projekt szakmai felügyelője. - A kormány jövő évi akciótervében ugyanis nem szerepel a Jogpont Hálózat. Kéréssel fordultak a kormányhoz a projekt további folytatása érdekében, az ezzel kapcsolatos döntés a jövő év elején várható. Akár így, akár úgy dönt a kormány, a KISOSZ saját hatáskörében mindenképpen tovább működteti a hálózatot jövőre, bár, mondjuk úgy, csökkentett üzemmódban. Amiért mégis felvállaljuk, az az ingyenes tanácsadás miatti óriási igény. Dr. Krausz Róbert, a projektben közreműködő Egy Hajóban Alapítvány képviselője elmondta, alapítványuk kilenc megyében öt éve üzemeltet jogsegély- szolgálatot Továbbra is vállalják, hogy ingyenesen dolgoznak a Jogpontban, ha a KISOSZ-nak magának kell fenntartania a szolgáltatást. A közel két év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a Jogponthoz az esetek 67 százalékában munkajogi problémákkal fordultak az ügyfelek, akiknek nagy száma is azt igazolja, hogy komoly igény van a folytatásra. Szigorodni fognak az állattartás szabályai bogyiszló Szigorodni fognak az állattartás szabályai Bogyiszlón - döntöttek a helybéli képviselők, szoros szavazati aránnyal. Tóth István polgármester elmondta, lakossági jelzések nyomán kezdtek el foglalkozni a témával. A szigorítás szerint a falu belterületének központi részein, illetve a holtág mentén tilos 10 nagy haszonállatnál (például ló, tehén), 30 közepes (disznó, juh) és 300 kis haszonállatnál (például baromfi) többet tartani. A rendelkezés lényegében egy gazdaságot érint, amelyet nem akarnak ellehetetleníteni, ezért is vezetik be az új szabályokat két türelmi idő után, 2013-tól. ■ Zs. S. Az adventi műsor után mindenki kapott ajándékot PAKS Zsúfolásig megtelt a művelődési központ színházterme a Csillag Show Tánc Egyesület adventi programján. A Csillogó ünnepet kilencedik alkalommal rendezték meg, a vezérelv mind a műsornál, mind a közönség kiválasztásánál változatlan: az együttes a repertoárjába tartozó táncprodukciókkal, divatbemutatóval örvendeztette meg a nézőket. A támogatók jóvoltából idén sem ment haza senki üres kézzel: minden nézőt Mikulás-csomaggal ajándékoztak meg. ■ V. T. HIRDETÉS Családi Foci: immár országosan harmincmillió Folytatódik az E.ON népszerű programja HIRDETÉS A közös jövőkép erőt ad takarék Segítő kezet nyújtanak az önkormányzatoknak Az idén nyáron meghirdetett Családi Foci pályázat sikerén felbuzdulva az E.ON novemberben ismét pályázatot üt ki családifoci-progra- mok szervezésére - és hogy a lehetőség minél több családot elérhessen, a vállalatcsoport önkormányzatok jelentkezését is várta. Az ország minden részéből beérkezett, összesen 213 pályázat ismét bizonyította, hogy sokan gondolják úgy: a sportág családokat összetartó ereje valóság lehet. A programban újabb 30 millió forintból szerveznek majd családi- foci-programokat a nyertesek.- Nyár óta járjuk az országot, részt vettünk az előző pályázat nyerteseinek rendezvényem. Azt gondolom, hogy az E.ON-nak érdemes volt elindítania a programot, mert mind a gyerekek, mind a felnőttek remekül érzik magukat a rendezvényeken - nyüatkozta Vin- cze Ottó labdarúgó, a családifoci- program nagykövete, aki szakértőként is segítette a pályázatot- A pályázat kiírásakor mi magunk is kíváncsiak voltunk, vajon a családi foci ötletére fogadókész-e a társadalom, hogy milyen megvalósítási ötletekkel állnak elő a szakmabeliek és az „amatőrök". Most már látjuk, hogy ez egy „ziccer” volt: a pályázók és a nyertesek nagyon lelkesek, és országos az érdeklődés a program iránt. Ennek köszönhetően a következő szezonban tovább folytatjuk a programunkat, és tovább fejlesztjük elképzelésünket - mondta Konrad Kreuzer, az E.ON igazgatóságának elnöke. Az önkormányzati pályázatra beérkezett 111 pályamű közül a zsűri (Vincze Ottó Családi Foci nagykövet, Géléi József, Ihász Kálmán és Szentmihályi Antal legendás olimpiai bajnok labdarúgók, Fábián László olimpiai bajnok öttusázó) végül 11 díjazottat választhatott ki, és 3 pályázatnak külön- díjat ítélt oda. A fociklubok és egyesületek 102 pályamunkája közül ötöt választottak ki, amelyeket a sok nagyon jó között a legjobbnak ítéltek, valamint három különdíjat ítéltek oda. ' A program tehát nem áll meg: tavasszal újabb 16 helyen várják a futballozni, sportolni, szórakozni vágyó családokat a családi foci programjaival. Az eddig megvalósult programokról a http://www.nernzetisport.hu/csa- ladi_foci oldalon színes tudósítások olvashatóak. Az E.ON tavaly szintén pályázati úton 30 millió forint értékű sportszercsomagot osztott ki több mint 720 iskolának, idén pedig két pályázaton több mint 60 millió forintból teremtette meg a lassan hagyománnyá növő családifoci-progra- mokat a részt vevő egyesületek és önkormányzatok segítségével. ÖNKORMÁNYZATOK: Tokod (Komá- rom-Esztergom), Szombathely (Vas), Ófe- hértó (Szabolcs-Szatmár), Mihályi (Gyór- Moson), Szentantalfa (Veszprém,) Szolnok (Jász-Nagykun), Ózd (Borsod-Abaúj), Szarvas (Békés), Diósjenő (Nógrád), Budakeszi (Pest), Etyek (Fejér). A kiválasztott önkormányzatok 1,5 millió Ft-ot nyertek, ebből kell megvalósítaniuk a pályázatukban szereplő programokat Mellettük három önkormányzat részesül különdíjban: Pankasz (Vas megye), Alsóberecki (Borsod-Abaúj- Zemplén megye) és Rábaszentandrás (GyőoMoson-Sopron megye). Ők nagy értékű sportszercsomagot kapnak. ________ EG YESÜLETEK. FOCIKLUBOK: Komlói Bányász Sportklub, (Komló, Baranya me- ge), Maros Menti Utánpótlás Sportklub (Makó, Csongrád megye), Futballklub Ajka (Ajka, Veszprém megye), Balatoni Kölyök Labdarúgóklub (Csopak, Veszprém megye), Győrújfalu Labdarúgó Sportegyesület (Győrújfalu, Győr-Moson-Sopron megye). A nyertes egyesületek 3 millió Ft-ból valósítják majd meg a pályázatukban szereplő programokat Itt is vannak különdíjasok: a zsűri a Miskolci Szabadidőközpont Sportegyesületnek, a Zsáka Sportegyesületnek és az Apci Tomaegyletnek ajánl fel szintén nagy értékű sportszercsomagokat A Völgység-Hegyhát Takarék- szövetkezet elsődleges feladata a pénzügyi szolgáltatás, de a partnerkapcsolatok építése, ápolása legalább ilyen fontos - vallja Pintér Szüárd, a pénzintézet hálózati igazgatója. A takarékszövetkezet 5 statisztikai kistérségben van jelen, ahol minden önkormányzattal kapcsolatban van. Emellett 3 kistérségi társulás, és 40 önkormányzat is bizalmat szavazott nekik pénzügyeik kezelésére. Pintér Szilárd kiemelte, hogy a szoros együttműködésnek köszönhetően tisztában vannak a települések problémáival, így azon felül, hogy segítő kezet személyében. Ezt a célt szolgálja az idén bevezetett partnerprogram is, amellyel az önkormányzatok civil szervezeteit segítik. Ez a kölcsönösség elvén nyugszik, hogy a közösen megtermelt javakból támogatást kaphassanak a civilek működésükhöz, rendezvényeikhez. Ma már több mint 80 szervezet azonosult ezzel a gondolattal, amely a jövőben is folytatódik. Ugyancsak a partnerek iránti elkötelezettségre világít rá az Önkormányzati Klub, amelynek tagjai évente kétszer üléseznek, s beszélik át az éppen aktuális feladatokat - tette hozzá a hálózati igazgató. nyújtanak feléjük, az együttgondolkodásban is partnerre lelnek az önkormányzatok a takarék E Pintér Szilárd hálózati igazgató HIRDETÉS Sikeres esztendőt zártak laurus alapítvány A környezet védelméért dolgoztak bonyhád Tegnap tartotta projektzáró rendezvényét a Laurus Alapítvány a BONI Széchenyi István Általános Iskolában. Az Együtt a jövőnkért 2010! KEOP- 6.1.0/A/09-2009-0059 pályázatot értékelték, zárták le. Dudás Olga, a szervezet kuratóriumi elnöke eL mondta, az év során lebonyolított programjaik sikeresek voltak. Megemlítette a márciusban tartott ökohetet, amelyet a víz világnapjához kötöttek. Szóba került az a 30 órás környezetnevelési- módszertanl képzés is, amelyet Szálkán és Alsómocsoládon tartottak, de a kakasdi és a bonyhádi iskolában rendezett papírgyűjtési akciót is sikeresnek értékelte. Kisfilmeket is készítettek, amelyek 6 különböző környezeti problémát dolgoznak fel. Tegnap zárták le az energiatakarékossági pályázatukat is, amelyre képregénynyel, makettel és prezentációval nevezhettek a fiatalok. Az eseményen Jantnemé Oláh Ilona paksi környezeti nevelő tartott előadást, a pécsi Mókus suli erdészeti erdei iskolát pedig Scheitler Adrienn mutatta be. A megjelentek projektzáró kiadványt kaptak, amely tartalmazta az elkészített filmeket és fotókat is. * * UjflKiSél .* * * * * ♦ * A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Ferger Jolán (balról) vett át dijat prezentációjáért Dudás Olgától Az E.ON Családi Foci pályázat második fordulójának nyertesei