Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-18 / 294. szám
5 2010. DECEMBER 18., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Újrakezdődött a dombóvári polgármester bűnpere A romantikus fa is divat karácsony Jól mutatnak az ágakon a rózsaszín és szürke díszek Három símaszkos, fegyveres férfi rabolta ki a szeszfőzdét DOMBÓVÁR, SZEKSZÁR0 Elölről kezdődött pénteken Szabó Lo- ránd, Dombóvár volt szocialista, jelenleg független polgármesterének büntetőpere - tájékoztatott kérdésünkre Hauszmanné dr. Szőke Rita, a megyei bíróság büntetőkollégiumának vezetője. Az ügy utolsó érdemi tárgyalása óta ugyanis több mint hat hónap telt el. Az okok közt szerepet játszott, hogy a bíróság a védelem indítványára iratokat kért meg az Európai Csalás Elleni Hivataltól. Az előző, de nem a Szabó Loránd vezette önkormányzat bejelentette, sértettként részt kíván venni az eljárásban. A vád különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés. Mint megírtuk, Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben testületi felhatalmazás nélkül utalt át 206 millió forintot két cég számlájára, hogy azt pályázati önerőként feltüntethessék. A pénzt pár nap múlva visszautalták az önkormányzat számlájára, kár nem keletkezett. A polgármester, aki mindvégig vitatta bűnösségét, kétmillió forintot küldött Naszvadi Balázs képviselőnek, hogy az álljon el az ellene indított rágalmazási per folytatásától, és tanácsnoki megbízatást ígért neki. ■ 1.1. Színes lett idén is a szentgyörgyi adventi koszorú ounaszentgyörgy Idén is nagyon jó hangulatban telt a Duna- szentgyörgyért Egyesület hagyományos, Adventi Koszorú névre keresztelt ünnepsége. Birkás Józsefné elnök elmondta, hogy minden évben civil szervezetek és magánszemélyek adnak ünnepi műsort a faluházban. Idén nagyon színes volt a paletta: a programot a női kórus és a furulyaegyüttes nyitotta, utána a Ludányi házaspár és barátaik énekeltek hangszeres kísérettel, a Vadrózsa Népiegyüttes legifjabbjai betlehe- messel készültek, Gödör István pedig két verssel. A biblia kör és az egyházi kórus is műsort adott, Rácz József esperestől pedig bibliai történeteket hallhattak az egybegyűltek. ■ V. T. Szavazzon honlapunkon / vasárnap 16 óráig: TE0L.hu A szavazás eredményéta hétfői számunkban közöljük. tást. Érdemes a tésztát karácsonyi ízekkel, például fahéjjal, narancs- és citromhéjjal vagy éppen szegfűszeggel ízesíteni, így a díszektől ünnepi illet lengi majd be a szobát. A figuráknak bármilyen alap kekszrecept megfelel. .Nem szabad elfelejteni még sütés előtt kiszúrni a tetejüket egy szívószállal vagy hurkapálcikával, hogy legyen hol felakasztani őket. Egyedi szaloncukrokat is könnyen lehet készíteni. Ehhez csupán olvasztott csokoládét kell elkeverni diódarabokkal, vagy bármilyen más magokkal, majd beletölteni egy jégkockatartóba. Ha megszilárdult, fényes papírba lehet csomagolni, de üresen is jól mutat, ha át van kötve egy díszes szalaggal. Gyors megoldásként aszalt gyümölcsöket is lehet aggatni a fára. Sőt, ha valaki hópelyheket szeretne készíteni, csak vattacukrot kell szerezni hozzá, melyet már dobozos formában is lehet kapni. Akinek nincs pénze drága díszekre, elkészítheti őket saját maga is. Az ehető dekorációt az egész család élvezni fogja, és még a tárolással sem kell bajlódni (illusztráció) ralisztikus és a burjánzóan díszes, romantikus stílus. Mindkettőnek rengeteg változata létezik, mind a színárnyalatok gazdagsága, mind az alkalmazott formák tekintetében. A naturalisztikus díszek lehetnek modern kézművesmunkák, melyek készülhetnek kőből, bőrből, pamutfonalból, fémből vagy akár nemezből is. Színek tekintetében a bézs, fehér, szürke, továbbá a földbarna, a fekete és a grafit mutat a legjobban. A romantikus díszek rózsaszín, halványszürke, valamint fehér színekben pompáznak a legszebben. Anyagok tekintetében remekül mutat a kristály, a porcelán, a gyöngyház, a selyem vagy a szatén. A giccses színek, mint a türkiz, pávakék, zöld, lila és bíbor együttesen alkalmazva is nagy divat idén, melyeket akár tollal is ki lehet egészíteni - mondta Túri Diána. Ha valaki összekötné a kellemest a hasznossal, készíthet ehető karácsonyfadíszeket is. Ez több szempontból is előnyös. Egyrészt remek dolog a fáról leeszegetni a hívogató finomságokat, másrészt nem kell tárolni sem a dekorációt. Mivel a legtöbben sok ünnepi süteményt készítenek, ha néhányat dísznek különítenek el, az nem igényel komolyabb anyagi ráfordíAkinek van rá ideje és energiája, az maga is elkészítheti a karácsonyfára a díszeket, amivel ráadásul pénzt is spórolhat. Az ehető figurák édes illattal árasztják el a szobát. Molnár Ágnes A karácsonyfadíszítés az ünnepi készülődés egyik legszebb része. Sok családban mindig ugyanazokat a díszeket akasztják a fenyőre, ám több otthonban változtatnak a készleten egy- vagy néhány évente.- Nekem már sok-sok esztendeje díszítik a kedvenc figuráim a fákat. Némelyiket kaptam, míg másokat az idők során vásároltam, de mindegyikhez személyes, kedves emlék fűz, így nem is szeretném lecserélni őket - nyilatkozta egy szekszárdi nyugdíjas asszony.- Én igyekszem minden ünnepen más díszeket aggatni az ágakra, hiszen az évek múlásával változik az ízlésem, és mindig vágyom az újra - mesélte egy szintén szekszárdi fiatal nő. A karácsonyfa-díszítés kapcsán is változik a divat, akárcsak a ruhák vagy a lakberendezés terén. - Idén alapvetően kétféle trendet különböztetünk meg - ismertette Túri Diána enteriőrtervező. - A fő irányvonalak a natu■ Ön milyen stílusban díszíti fel idén a fenyőfáját? A fenyő nem csak a színét tekintve lehet zöld A környezettudatos gondolkodás jegyében ma már vehetünk nem valódi, de természetes anyagból készült fát, mint például újrahasznosított fából készült karácsonyfát. Vannak olyan családok is, akik ezekre nem aggatnak díszeket. Bár elsőre furcsának tűnhet, de dekoráció nélkül, csupaszon is jól mutat az ünnepi fenyő. Ha leßjjuk műhóval, kicsit olyan érzésünk lesz, mintha a szabadban lennénk. Lehetőségünk van még gyökereset is vásárolni, vagy épp olyat, melyet újra telepített erdőkből vágtak ki. döbrqköz Fegyverrel raboltak ki egy szeszfőzdét csütörtökön Döbröközön. Az egyik alkalmazott értesítette telefonon a Dombóvári Rendőrkapitányságot. A bejelentő elmondta, hogy három símaszkot viselő férfit lépett be a főzdébe és egy fegyvernek látszó tárggyal a napi bevétel átadására kényszerítették - tudta meg a TEOL.hu Farkas Kingától, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Miután átadták a pénzt, a fegyveresek a bejelentőt és két másik alkalmazottak a szeszfőzde egyik helyiségébe zárták. A rendőrök a bejelentés után azonnal a helyszínre siettek, ám kiérkezésükig a rablók eltűntek, az alkalmazottak pedig kijutottak a helyiségből. A rablásban senki sem szenvedett sérülést. A rendőrség a rablókat nagy erőkkel keresi. A nyomozás érdekeit szem előtt tartva bővebb információval egyelőre nem kívántak szolgálni. ■ S. V. Egy új egyesület segíthetne a nagycsaládosoknak gerjen Nagycsaládosokat tömörítő egyesület létrehozásán fáradozik Csesznegi Andrea család- gondozó. Lapunknak elmondta, hogy a községben sok nagycsaládos él nehéz körülmények között. Vannak esetek, amikor nincsenek eszközei arra, hogy segítsen, de tudja, hogy egy civil szervezet keretein belül volnának lehetőségek. Jogi tanácsokkal, más településen működő civil szervezetek vezetőitől kapott tanácsokkal felvértezve fogott hozzá, hogy tagságot toborozzon. Első megkeresésére körülbelül húsz család jelezte csatlakozási szándékát, mindenhol minimum három gyermek van, de van hatgyermekes família is. Csesznegi Andrea elmondta, hogy sokan közülük önállóan biztosan nem tudnának kirándulni, nem jutnának adományokhoz, kedvezményekhez, együtt viszont meg tudják teremteni a lehetőségét ennek, és ki tudják használni azokat az előnyöket, amelyek a Nagycsaládosok Egyesületéhez tartozóknak járnak. ■ V. T. Kitüntették az aranykezű asszonyt népviselet Bogyiszló Községért elismerést kapott a népművészet mestere Szép elismerést hozott a cigány hagyomány ápolása bogyiszló Kilencvenedik születésnapja alkalmából a Bogyiszló Községért kitüntetést adományozta a bogyiszlói képviselő-testület Józsa Bálintné Tamás Juliannának, az „aranykezű asszonynak”, a község hagyományainak ápolásáért, a népi kultúra megőrzéséért, terjesztéséért. Julis néni szövő, hímző, népviseletvarró, babaöltöztető. Egyszerű parasztcsaládból származik, már kisgyermekként varrt babaruhákaL Később a bogyiszlói viselet specialistája lett, ő készítette a tánccsoport ruháit is. 1985-ben népi iparművész lett, 1988-ban kapta meg a népművészet mestere címet. A kitüntetésátadó ünnepi testületi ülésen a Bogyiszlói Zenekar zenélt, Szűcs Laura és Erős Dávid szavalt Dr. Benkő Éva, a Magyar Népművelési Intézet nyugalmazott igazgatója többek között azt mondta Julis néniről: az ilyen asz- szonyoknak köszönhető, hogy az elmúlt ötven évben már-már elveszni látszó népművészeti értékek, a tárgyi kultúra fennmaradt. Boda Zoltán iskolaigazgató saját készítésű filmjét vetítette le az ünnepelt életéről. Tóth István polgármester azt emelte ki, hogy míg az utóbbi évtizedekben a családi közösségek közül sok felbomlott, addig Julis néni varrt, éltette a hagyományt, tervezett, és a mai napig is tervez. ■ K. S. A bogyiszlói képviselő-testület tagjai a 90 esztendős ünnepelttel szekszárd Balogh László nyerte el a Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat nívódíját. A Tolna Megyei Cigányságért elnevezésű elismerést Kalányos János elnök adta át tegnap. - Balogh László kiemelkedő tevékenységet mutat fel a roma hagyományőrzésben - mondta lapunknak az elnök. Balogh László Bátán él és dolgozik, gyermekvédelmi felelős a helyi általános iskolában, emellett tánccsoportot, tamburazenekart vezet Tanítja is az eredeti cigány táncot, amit szüleitől és a környezetétől sajátított el. Szerényen megjegyezte, hogy csak a munkáját végezte, ezért meglepetéssel, de örömmel értesült díjazásáról. ■ Sz. Á. Balogh László a nívódíjjal