Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-02 / 280. szám

#i§ m KOZELET „Aki rendőrre lövést ad le, várhat a viszonzásra, ami célba talál"- mondta tegnap a belügyminiszter, amikor több rendőrnek és civilnek adott át kitüntetést. Pintér Sándor jutalmat adott át azoknak az egyenruhásoknak is, akik részt vettek a múlt héten a kispesti bankrablók elfogásában. Polt felpörgeti a tempót ügyészség Pénz, paripa, fegyver a korrupció ellen Polt Péter főügyészként megszünteti például az önálló katonai ügyészséget. Személycseréket is tervez HÍRSÁV Rádió: kinevezték az új vezetőket KINEVEZTÉK a Magyar Rádió főadóinak új vezetőit. Az MR 1-Kossuth Rádió főszer­kesztője Gazsó L. Ferenc, az MR2-Petőfi Rádióé pedig a Kormorán zenekarból is­mert Koltay Gergely lett. Újhelyi Zoltán és Szilágyi Gábor vezérigazgató-helyet­tesként dolgozik a közrá­diónál. Nem változott a vád a Kulcsár-ügyben A vádirat, a korábbi első- és a hatályon kívül helyezett másodfokú ítélet ismerteté­sével megkezdődött tegnap a Fővárosi Bíróságon az úgynevezett K&H-bróker- botrány újratárgyalása. A többmilliárdos sikkasztás­sal vádolt Kulcsár Attila el­leni vád nem változott, de az ügyészség a per során átminősítheti a vádat csa­lássá. Kulcsár pénteken új­ra vallomást tehet. Körözi az Interpol a WikiLeaks alapítóját nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki az Interpol az amerikai kül­ügyi iratok kiszivárogtatá­sával hatalmas diplomáciai botrányt keltett WikiLeaks oknyomozó portál alapítója, Julian Assange ellen. Svéd­ország kezdeményezte, mert két fiatal svéd nő a 39 éves férfit a nyár végén ne­mi erőszakkal vádolta meg. Julian Assange. Elkapják? Polt Péter örül annak, hogy az országgyűlési képviselők nem inter­pellálhatják a legfőbb ügyészt. Szerinte ezzel csak erősödött a jogállam. Vég Márton Bár az államfő által legfőbb ügyésznek jelölt Polt Péter teg­nap nem tartott előadást szán­dékairól az alkotmányügyi bi­zottság előtti meghallgatásán, azért a kérdésekre adott vála­szaiból kiderült: van mitől tarta­nia annak, akinek vaj van a fején. A mentelmi jogtól függet­lenül világossá tette: a korrupci­ós eljárások és az elszámoltatás felpörgetésére törekszik, és újra elővenné a 2006-os zavargások­kal kapcsolatos aktákat is. Gyurcsány Ferenc nevét egyszer sem ejtette ki, de a volt MSZP-s kormányfő eseüeges büntetőjogi felelőssége valamennyi kategó­riába beleférhet. „Az összes ügyet át fogom tekinteni, és ha szükséges, megtesszük a meg­felelő lépéseket. Törvénysértés pedig értelemszerűen felelősség­re vonással jár” - mondta Polt. * Ehhez pénzt is ad a kormány: | az ügyészségnek 3 müliárddal | nő a támogatása. A korrupciós J ügyekre pedig külön csoportot I hoznak létre 55 fős létszámmal és egymilüárd forintos kerettel. A bizottsági ülésen az MSZP-s Harangozó Tamás felsorolta a Fi­desz alkotmánymódosításának főbb elemeit: a legfőbb ügyész parlamenti interpellálhatósá­gának megszüntetését, megbízá­si idejének hatról küenc évre nö­velését, a kétharmaddal történő megválasztását stb. Az egykori Fidesz-tag Polt Péter mindezt „jó döntésnek” minősítette, mert megfelel a „függetlenséget erősí­tő európai trendeknek”. Leszö­gezte: erősödött a jogállamiság az interpellálhatóság megszün­tetésével. Ez érthető is, hiszen Polt Pétert 2000-től hat éven át tartó legfőbb ügyészi megbíza­tása alatt gyakran szorongatták az MSZP-s és SZDSZ-es képvise­lők az Országimázs vagy a Happy End Kft. ügyeiben. Polt Péter az Alkotmánybíró­ság 2004-es határozatát vette elő: a legfőbb ügyész interpellál­hatósága nem egyeztethető ösz- sze a független státusszal. A je­lölt egyértelművé tette: szerve­zeti átalakításra is készül, ami személyi változásokkal jár. Meg­szünteti az önállóan működő ka­tonai ügyészségeket. December 6-án dönthet a T. Ház a legfőbb ügyészről. Transparency: és a pártfinanszírozás? POLITIKAI ELKÖTELEZETTSÉG nélkül nem lehet komolyan felvenni a harcot a korrupció ellen - ezt Alexa Noémi, a Transparency International ügyvezető igazgatója mondta az Egyenes Beszédben. A szakember szerint Magyar- országon legelőször a párt- és kampányfinanszírozást kell átalakítani, mert ezek a kifizetések egyáltalán nem ellenőrzöttek. Alexa Noémi úgy látja, az állam korrupció- ellenes intézkedéseiből konk­rétumokat egyelőre nem lehet látni, de ígéretet renge­teget kaptak. Megtisztítják a vörösiszappal elárasztott termőföldeket Elkezdődhet a vörösiszap-ka- tasztrófa sújtotta térség ökoló­giai rehabilitációja, miután be­fejeződött a vízminőségi kárel­hárítás - közölte tegnap Ko- lontáron a nemzetközi sajtóval Illés Zoltán. Az államtitkár sze­rint a Torna-patak a katasztrófát megelőzően is halott volt, mivel a Mai Zrt. területéről folyamatos szennyezés érte. További környe­zetterheléssel már nem kell szá­molni, a károkozás megszünte­tése azzal vált lehetővé, hogy az üzemi területen is befejezték a vízminőség-védelmi munkát. Az elkövetkező hónapokban az elöntött 1017 hektáros terüle­tet tisztítják meg, ami már né­hány hektáron megtörtént. A te­rület ökológiai rehabilitációjára a tárca az energianövények és ezen belül is a fás szárú fűz és a nádfajták termesztését támogat­ja. A rehabilitáció teljes költségét 15 milliárd forintra becsülik, me­lyet uniós forrásból valósítaná­nak meg. ■ Gaskóék nem csatlakoznak a tüntetéshez Egyeztetést, igazmondást és az eddig meghozott intézkedések egy részének felülvizsgálatát várják a kormánytól a szombati tüntetést szervező szakszerveze­ti konföderációk. Az Autonó­mok, a SZÉF, az MSZOSZ a kor­mány jogalkotási módszerei, a 16 százalékos szja, a magán­nyugdíjpénztárak megszünteté­se és a 98 százalékos különadó ellen tiltakozik. „Politikai megközelítésből táp­lálkozik a szombati demonstrá­ció, egy politikai sértődés ered­ménye, így nem tudjuk támogat­ni” - mondta el Gaskó István, a Liga elnöke. A problémafelveté­sekkel egyetértenek, de nekik sokkal komolyabb problémáik vannak az Orbán-kormány poli­tikájával. A Munkástanácsok sem megy ki az utcára. ■ Álomszigettel bővült a lista budai gyula elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett az ügyészségen a budapesti Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget-projekttel kapcso­latban. Budai szerint a pro­jektet úgy nyilvánította ki­emelt beruházássá a Gyur­csány-kormány 2009 márciu­sában, hogy nem volt meg az ehhez szükséges közcél A 400 milliárd forint értékű Álomszigettel a Hajógyári-szi­get területének több mint egy­ötödén kaszinóváros mellett szállodákat és konferencia- központot is építettek volna. KDNP: áldás, LMP: vége a sajtószabadságnak A legbiztosabb védelem a családalapítás aids-világnap A magyar tűcsereprogrammal sok embert megóvtak Új médiatörvényre van szükség, az 1996-os törvénytől végre bú­csút kell venni, a törvényjavaslat legfontosabb szempontja, hogy védje meg a közösség érdekeit - hangoztatta a fideszes Menczer Erzsébet a T. Házban expozéjá­ban. Nem lesz párhuzamos tar­talomgyártás, nem lesznek ha­talmas, álcivilekkel teletömött kuratóriumok, és nem lesznek lobbicsoportok a közmédiumok­nál - hangoztatta Nyitrai Zsolt államtitkár. Alapvetően megfelelő kiindu­lópont a javaslat, amely nem csa­pás, hanem áldás, és módosító indítványokkal támogatható - mondta a KDNP-s Pálffy István. A törvény a hatósági felügyelet kiterjesztésével súlyos fenyege­tettséget jelent a sajtószabadság­ra - hangoztatta az LMP-s Kará­csony Gergely. A javaslat jelentősen szűkíti a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, és elfogadhatat­lan a médiatanács elnökének el­képesztő túlhatalma - jelentette ki a jobbikos Novák Előd. Minden hazai médium párt­felügyelet alá kerül, ha elfogad­ják az alkotmány, a demokrácia és a sajtószabadság normáit sér­tő tervezetet - vélte az MSZP-s Mandur László. A médiatörvény-tervezet elle­ni tiltakozásul a héten üres cím­lappal jelenik meg az Élet és Iro­dalom és a Magyar Narancs. ■ Magyarország szerencsés hely­zetben van az AIDS-vírus terje­désének tekintetében - mond­ta tegnap az AIDS világnapján az egészségügyért felelős ál­lamtitkár. Szócska Miklós sze­rint egy azonnali tűcsereprog­ramnak köszönhetően hazánk­ban nem harapódzott el úgy a külföldről érkező betegség, mint más nyugat-európai vagy a fejlődő országokban, ame­lyekre ez a kór jóval jellem­zőbb. A fertőzöttek több mint 70 százaléka Budapesten él, ép­pen ezért fontos szerep jut majd hosszú távon a főleg bu­dapesti szűrőprogramoknak. „A legbiztonságosabb védeke­zési módszer a kiszámítható Budapesti akció: 25 méteres óvszer figyelmeztet a szexuális védekezésre párkapcsolat, a családalapítás” - hangoztatta az államtitkár. Ugyanakkor a célcsoport sze­xuálisan szabados, tehát nem lehet bigott módon megnyerni. Arra buzdítják hát a veszélyez­tetett, 30 év alatti korosztályt: ha csábítja is őket „a tiltott gyü­mölcs, legyen mégis egy tiszta pillanatuk”, amikor a védeke­zésre gondolnak. A hazánkban regisztrált betegek 27 százalé­ka külföldi állampolgár. Az AIDS-ellenes világnap al­kalmából a TV2 és az RTL Klub legnépszerűbb műsoraik szerep­lőivel közösen figyelemfelhívó kampányt indítottak el a 30 alat­ti, veszélyeztetett korosztály megóvása érdekében. ■ í

Next

/
Oldalképek
Tartalom