Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-14 / 240. szám
2010. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET WESSELY GÁBOR Gondos gazda módjára az utolsó aranysakált 1942- ben lőtték ki Magyarországon. Toldi még birkózott ezekkel a nádifarkasnak is nevezett ragadozókkal, melyek a világháború után eltűntek a hazai faunából. Aztán egy másik háború, a balkáni visszaűzte őket. Ma már népes kolóniák tanyáznak a dél-alföldi, déldunántúli erdőségekben. Becslések szerint összesen több ezren lehetnek, s bizony egyre gyakrabban okoznak bosszúságot, kárt a juhászoknak. Bárányokat ragadnak el. A környezetvédők és a vadászok a kívánatos sakállétszámról vitatkoznak. Az áhított kettős cél: a faj fennmaradása és a túlszapo- rodás megálh'tása. Gondoskodó szelektálás. Amire a helyiek hivatottak. Akiknek közük van az ügyhöz. lokálpatrióta kisvállalkozókról készült portrékban, riportokban olvasható, hogy a cégalapító, ha nem is érezte a hazai pálya előnyeit, otthon maradt. Helyiektől vásárolt alapanyagot, helyieket foglalkoztatott, aprólékos munkával, gondos gazda módjára fejlesztette a vállalatát. Akár olyan áron is, hogy csekély hasznot húzott. A VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA kapcsán látszott, hogy a vétkes cég vezetőinek más rugóra járt az agyuk. Nem emberben és tájban gondolkodtak, hanem pénzben. Céginformációs adatok szerint a MAL Zrt. árbevétele tavaly meghaladta a 28 milliárd forintot. Veszteséges éveik is voltak, de bizonyára a hiányból is ugyanúgy éltek, mint a nyereségből. Tönkremenni a kisiparosok szoktak. A nagymenők nem vegetálnak. Pénzeszközöket csoportosítanak át, fizetési határidőket ütemeznek át. S mivel házaikat nem zagytározók, hanem a budai hegyek oldalába építik, nincs féltenivalójuk. Hajrá Tolna, hajrá Mözs! alakuló ülés Új bizottsági felállás, főállású alpolgármester Sándor István (jobbra), a helyi választási bizottság elnöke adta át dr. Sümegi Zoltán polgármester megbízólevelét. Középen Horváth István honatya tere kíván lenni, akik nem rá szavaztak, vagy egyáltalán nem vettek részt az október 2-i voksoláson. Az említett szavazás tolnai eredményeit Sándor István, a helyi választási bizottság elnöke ismertette az alakuló ülésen, amelynek első részét Sziráki János korelnök vezette. Ebben a felvonásban zajlott a polgármester, a települési önkormányzat, illetve a cigány és a német kisebbségi ön- kormányzati képviselők eskütétele, illetve megbízóleveleik átadása is. Keresztes Andor katolikus plébános és Sipos Judith Éva református lelkész ezután áldásukat adták a képviselőkre.- Az újraválasztott képviselőknek, azaz a többségnek bizonyítványosztás volt a választás, és a voksolás eredménye azt mutatja, hogy jelesre vizsgáztak - mondta Horváth István, országgyűlési képviselő, aki szerint a következő négy év az előző ciklusnál nehezebb, de reményei szerint eredményes és sikeres lesz. Ehhez honatyaként felajánlotta segítségét. - Hajrá Tolna, hajrá Mözs! - zárta beszédét. A pezsgős koccintást követően elkezdte érdemi munkáját a képviselő-testület. Módosították a szervezeti és működési ■ Áldásukat adták a képviselőkre. Összesen tizenegy tagja van a két bizottságnak A munkahelyteremtést és a helyi demokrácia erősítését is a legfontosabb célok között említette dr. Sümegi Zoltán, Tolna újraválasztott polgármestere a képviselő-testület tegnapi alakuló ülésén. A képviselők döntöttek az új bizottsági szerkezetről, illetve arról, hogy a jövőben főállású alpolgármestere lesz a városnak. Steinbach Zsolt- A pártoskodás háttérbe szorítása, a város intézményeinek zavartalan működtetése, a település fejlesztését célzó (nagyberuházások elvégzése, a munkahelyteremtés, illetve a helyi demokrácia erősítése a városi parlament létrehozásával. Pontokba szedve így foglalható össze dr. Sümegi Zoltán, Tolna régi-új polgármestere négyéves programjának váza, amelyet a képviselő- testület tegnapi, ünnepi alakuló ülésén ismertetett. A városvezető kijelentette: azon tolnai és mözsi lakosoknak is polgármesA tolnai képvisel&testület korábban 18 fős volt, az új szabályok szerint 12 tagú lehetett volna, de csak 11 fős lett, mivel a polgármestert képvisel& vé is megválasztották. A pénzügyi és jogi bizottság elnökévé Pirgi Józsefet választották. A bizottság további tagjai: Guld Csaba, Vincze Károly, Herczig Zoltán, illetve külsősként Gy. Szabó István és Hoós Emőné. a humánbizottság elnöke Baksainé Kenessei Éva maradt, a tagok: Sterczné Asztalos Zsuzsa, Ürmös M. Attila, illetve külsősként dr. Handl Mária és Fergencs Lászlóm. szabályzatot. Ennek nyomán a korábbi három helyett két bizottságot alakítottak: a pénzügyi és jogi, illetve a humánbizottságot. Változás az is, hogy az eddigi két társadalmi megbízatású alpolgármester helyett egy főállású és egy társadalmi megbízatású alpolgármesterre tett javaslatot a polgármester. A titkos szavazáson Appels- hoffer Ágnest 8-2 arányban megválasztották főállású alpolgármesterré. Illetménye havi bruttó 400 ezer forint, költség- átalánya 40 ezer forint. Szabó Imre társadalmi megbízatású alpolgármesterré választását azonban a testület 6-4 arányban elutasította. A településfejlesztési feladatok felügyeletére Guld Csaba személyében tanácsnokot választott a testület. Az ő tiszteletdíja megegyezik a bizottsági elnökökével, azaz bruttó 123 500 forint. Az alakuló ülésen határoztak a polgármester illetményéről is, ami tavaly február óta nem változott: havi bruttó 520 ezer forint maradt. Költségátalánya havi 150 ezer forint, ami szintén nem emelkedett. Új alpolgármestere van a testületnek tengelic Kajsza Bélát választotta a község alpolgármesterévé az újonnan megalakult tengelici képviselő- testület. A posztot korábban hosszú évekig Kászpári György töltötte be. Gáncs István polgármester elmondta, hogy az alakuló ülésen arról is született döntés, hogy a továbbiakban a tízről 7 fősre csökkenő testületnek csak két bizottsága lesz, a pénzügyi és a szociális, három-három taggal, míg az ügyrendi bizottság megszűnik, (sk) Pénteken nyílik a vármúzeum új kiállítása siMONTORNYA Október 15-én, 16 órakor Kalász Márton, József Attila-díjas költő, az írószövetség korábbi elnöke, ma elnökségi tagja nyitja meg Móser Zoltán „Látom magamban” című íróportréfotókiállítását. A szekszárdi születésű, sokoldalú művész 35 képét 2011. február 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (vl) Megünnepelték a falu legidősebb hölgyét miszla Nagy csokor virággal és ajándékcsomaggal köszöntötte a képviselő-testület és az Együtt Miszláért Alapítvány a település legidősebb hölgyét a születésnapján. Csepella Istvánná, Erzsi néni 1919. október 12-én született Hőgyészen. Tevékeny élet áll a háta mögött. Erzsi nénit mindenki ismeri és szereti a faluban. Idős kora ellenére állandóan tesz-vesz, kézimunkázik, és a ház körüli teendőket is ellátja, (má) Csepella Istvánné, Erzsi néni Továbbiak a TEOLhu hírportálon Szellemi ebédet tálaltak múzeum Közalkalmazottak kóstoltak bele a rendezvénybe A vádlott mindent tagadott bűnügy Bíróság előtt a csavarhúzós gyilkosság esete szekszárd „Szellemi ebédet” kínált a megyei múzeum kedden a közalkalmazottaknak. A Múzeumok délidőben rendezvény keretében 12 órakor várta dr. Gaál Zsuzsanna az érdeklődőket Az intézmény igazgatóhelyettese a németség idetelepülését bemutató tárlaton kalauzolta végig a hivatali dolgozókat Akik azért éhen sem maradtak, köszönhetően a feltálalt pogácsának és frissítőnek. - Minden elismerést megérdemel a kezdeményezés - mondta Matókné Kapási Julianna. A művelődési ház igazgatója hozzátette: a kiállításnak és tárlatvezetésnek köszönhetően mindenki kellően feltöltekezve tért vissza a munkahelyére. ■ Sz. Á. A közalkalmazottak bepillantást nyertek a németség megyei történetébe szekszárd Megkezdte tegnap a Tolna Megyei Bíróság a kis- tormási csavarhúzós gyilkosság tárgyalását. A megyei főügyészség azzal vádolja a 60 éves L. Sándort, hogy 2009. szeptember 18- án délelőtt Kistormáson, a temető melletti, már learatott kukoricatáblán megölte a 64 éves, kukoricát böngésző, szintén helybéli férfit. Az emberölés eszköze egy 30 centiméter hosszúságú csavarhúzó. Az áldozat fejét 16 sérülés érte, amelyből négy nagy erejű ütéstől származott. A férfi halálát a csontos koponyatető törése, illetve nagy kiterjedésű agyzú- zódás okozta. Testén voltak további bántalmazásból, illetve védekezésből származó sérülések is. A csavarhúzó nyelén a vádlottól származó biológiai nyomokat azonosítottak a szakértők. Mindezt megelőzően, július 30-án a vádlott baltával támadt a sértettre, aki elmenekült, majd feljelen■ Korábban a vádlott baltával támadt a sértettre. tést tett L Sándor ellen. Indult is nyomozás zaklatás miatt. A vádlott azért tartott haragot áldozatával, mert még 2003-ban úgy ösz- szevesztek, hogy a vádlott felmondta munkaviszonyát. Hónapokkal később a vádlott vagyonjegyét a téeszből alakult kft. 10 százalékos értéken vette meg, s ő ezért minden alap nélkül a másikat hibáztatta. A vádlott a bíróságon tagadta, hogy ő ölte meg a férfit, mint ahogy a többi vádpontban sem ismerte el bűnösségét. Az ügyészség ugyanis zsarolás és annak kísérlete, valamit súlyos testi sértés miatt is vádat emelt ellene. Ezek lényege, hogy tavaly tavasszal egy terményda- ráló-vásárlásban közvetítettek helybéli férfiak. A darálót drágábban adták tovább, mint amennyiért vették. A vádlott a 7 ezer forint nyereség felét követelte, azon a címen, hogy ő mondta, kinek van eladó darálója. A sértetteket fenyegette, sőt egyiket fellökte az utcán. A büntetőper két hét múlva folytatódik. ■ 1.1. i b 1