Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-14 / 240. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP MMNMMNNNNHSgMNMNMMMNMNNMMNMKKNNNMBnMRM&HMMKKMMHNMHSSHMMNNMHNMMNnNMNMMMMMMMNMMNMMNMMMMnNMKMHMMMKS&äfi^SäMnNMN^ Az udvarokra is ügyelne a cigány önkormányzat szekszárd Négy év szünet után tegnap ismét megalakult a váro­si cigány kisebbségi önkormány­zat. A testületet Sárközi János Jó­zsef elnök vezeti, az alelnöki tisztet Lakatos Ferenc tölti be, a két képviselő Kovács György és ifj. Kovács György lett.- Mi cigányokként vagyunk el­ismerve, és ezt - ha nem sértő szándékkal mondják ránk - vállal­juk is: ezért döntöttünk úgy, hogy cigány önkormányzatot alakítunk - közölte az elnök. - A jövőben a várossal, az intézményekkel együttműködve igyekszünk előse­gíteni a helyi cigányság felemel­kedését, s képviseljük nem utolsó­sorban a mélyszegény cigányság érdekeit Szeretnénk elérni, hogy minden roma emberhez méltó éle­tet éljen, beilleszkedve a társada­lomba. Ez a beilleszkedés mutat­kozzon meg a portákon is, melye­ket szeretnénk tisztának, virágos­nak látni. S vár ránk azonnali fel­adatként a 19. Országos Cigány Nap megrendezése. ■ Sz. A. Nyugdíjasait köszöntötte a Vöröskereszt szekszárd Hagyományaihoz hűen idén is megvendégelte a Magyar Vöröskereszt Tolna me­gyei szervezete egykori, immár nyugdíjas dolgozóit az idősek napja alkalmából. Tegnap is Martin János halászlevével, üdí­tővel, süteménnyel, köszöntővel, a szervezet helyzetét felvázoló tájékoztatóval és egy kis aján­dékkal várták a szépkorúakat. Emellett az idősek napja alkal­mából a nyugdíjas-alapszervezet közreműködésével néhány rá­szoruló nyugdíjasnak is juttat­tak csomagot. ■ H. É. Gulyás Katalin, a megyei szervezet vezetője adta át a csomagokat Csizmazia Ferencné fogalmazásórát tart a 4. b-nek. A medinai osztálykiránduláson készült képek segítettek felidézni az élményeket Digitálisan izgalmasabb oktatás Új eszközök váltják le a hagyományos módszereket Akár varázslatnak is tűn­het, ahogy a gyerekek és a tanárok a digitális táblát használják. A tervek sze­rint azonban lassanként mindenütt valósággá válik az oktatási eszköz haszná­lata. Hanoi Erzsébet Magyarország az EU tagállamai­hoz képest lemaradást mutat az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásában. Az iskolák uniós pályázatok révén igyekeznek leküzdeni a hátrányt, és fejleszteni eszközparkjukat, képezni pedagógusaikat. Tolna megye több iskolájában már ren­delkezésre áll a digitális tábla vagy a „digitális zsúrkocsi”. Az eszközök lehetővé teszik, hogy a számítógép képernyőjén megje­lenített kép az egész osztály szá­mára láthatóvá váljon, és azt in­teraktív módon változtathassák, ezzel játékossá tegyék az órákat- Szükségünk van azért a kré­tapor szagára és a füzetekre - mondta Csizmazia Ferencné, a szekszárdi Garay iskola pedagó­gusa. Ám a digitális tábla adta le­hetőségeket azóta használja, ami­óta erre az intézményben mód van, vagyis négy éve. És leendő elsős tanítónőként fontosnak tart­ja, hogy már a legkisebbek mate­matika- és magyaróráján is alkal­mazhatóak a digitális eszközök. A napjainkban sokat hangoztatott kompe­tenciaalapú oktatás szempontjából is előnyt jelent a mód­szer, hiszen könnyet)- ben felszínre kerülnek a gyere­kek képességei. Egy-egy felada­tot több oldalról tudnak megköze­líteni, színesebbek, mozgalma­sabbak az órák. Figyelem- és me­móriafejlesztő játékokat alkal­maznak. A felhasznált tananya­gok, az úgynevezett SDT-k pedig az interneten elérhetőek, de osz­tályra szabva a tanítónő is össze­állíthat egy-egy alkalmazást A gyerekek részéről még na­gyobb lelkesedés tapasztalható a digitális tanítási módszerek iránt Sokkal több felada- ot meg tudunk olda­li, képeket, videókat íéziink, használjuk íz internetet, nem olyan unalmasak az órák - sorolják a negyedik bések a tanórai élményeiket Hozzáérté­süket pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy az eszközök összeszerelését is az egyik kisdi­ák vállalja magára. Az Oktatási Minisztérium 2003-ban indította el az oktatási E-leaming: távoktatás helyben a digitális iskola, az úgyne­vezett e-leaming a felnőttokta­tásban nyer egyre inkább te­ret A tananyagtartalmakat, valamint a hozzájuk kapcso­lódó teszteket, kérdéseket, vizsgaszinteket az oktatást meghirdető iskola feltelepíti az internetre. Az információk a megfelelő adatokkal válnak elérhetővé. Az e-leaming el­sődleges előnyeként a távol­ság megszüntetését tartják számon, ez pedig együtt jár az időmegtakarítással, ami azok számára különösen fontos, akik munka mellett szeretné­nek tanulni. Nemcsak tanfo­lyamok végezhetők el ily mó­don, hanem néhány helyen már a középiskola is elvégez­hető digitális módon. módszertan fejlődéséhez szüksé­ges infrastrukturális fejlesztése­ket. A stratégia négy fő pillérre épül: szélessávú intemethozzá- férés biztosítása, IKT (Informáci­ós és Kommunikációs Technoló­giák) infrastruktúra fejlesztése, a pedagógusok továbbképzése, di­gitális tartalomszolgáltatás. Az elsőt a Közháló program hi­vatott biztosítani. Ennek köszön­hetően már az ország valameny- nyi oktatási intézményében, vala­mint az eMagyarország Program­hoz csatlakozó helyeken elérhető a világháló. Az alapot ez adja a to­vábbi lépések megtételéhez. Az infrastruktúra-bővítés a már em­lített pályázati módon valósul meg, akárcsak a pedagógusok to­vábbképzése. Az elhivatott taná­rok jóvoltából pedig a digitális tar­talmak, magyarán a felhasznál­ható tananyagok választéka lesz egyre bőségesebb. technika teijedését az iskolákban? Szavazzon honlapunkon , ^ / ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. <on . / w Megelőzhető a baj, ha időben végzik el a mérést szekszárd Ingyenes tüdőkapa- citás-mérést szervezett a Magyar Tüdőgyógyász-társaság és a Lég­úti Betegek Országos Egyesülete az első légzésfunkciós világnap alkalmából. A halálokok hét szá­zalékát megelőzhető tüdőbeteg­ségek teszik ki világszerte, és Magyarországon is. Sok millió emberre hosszantartó, fájdal­makkal teli öregkor várhat olyan betegségek miatt, mint például az asztma, a tüdőrák és a króni­kus obstruktiv tüdőbetegség, amelyek könnyen kezelhetők lennének, ha azokat időben, pél­dául a légzésfunkciós teszttel fel­ismernék. Erre hívja fel a figyel­met az akció, amelyhez a Balassa kórház is csatlakozott. A megyei kórház tüdőgondozójában (Szek­szárd, Béri Balogh Ádám u. 5-7., SZTK bejáratától jobbra, 74/501- 534) október 14-én, azaz a mai napon 8-12 óráig fogadják a pá­cienseket. ■ V. M. Jövő héttől már utalják az uniós támogatásokat Az október 16-át követő első mun­kanaptól utalja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a területalapú támogatások ötven százalékát, amely automatikusan érkezik azokhoz, akik májusban nyújtottak be kérelmet Tolna me­gyében több mint hatezer embert érint ez a fajta uniós támogatás. A támogatás mértéke hektáron­ként 47 485,53 forint, a tavalyi 42 173 forinttal szemben. Mivel a termelők több mint 5 millió hek­tárra nyújtottak be igényt - az unió pedig 4829 millió hektárt hagyott jóvá - így a pontos összeg a szükséges ellenőrzések, adat- egyeztetések, illetve arányos visszaosztások után állapítható meg - mondta Palkovics Péter, az MVH elnöke. A támogatás fenn­maradó részét ez év december 1- je és 2011. június 30-a között fi­zeti ki a hivatal. A rendkívüli tej- támogatás ötven százalékát is ok­tóber 16-át követően utalja az MVH a jogosultak számára. A tá­mogatás mértékét külön jogsza­bály tartalmazza. Az erre szánt keretösszeg 46,164 millió euró. Az átszámításnál a szeptember 30-i forint/euró árfolyamot ve­szik alapul, vagyis 275,75 forint egy euró. bM.I. Nem mindig fogott a tolla buszos kedvezmény Megengedhetetlen ez a gyakorlat Múltból a mába érő tárlat kiállítás Tanár és diák művét is bemutatja a Grundschule tolna megye Érdekes esetre hív­ta fel a figyelmet egyik olvasónk, bár ő inkább felháborítónak tart­ja a történteket Nyugdíjas édes­apja többször utazik az egyik me­gyei buszjáraton. Legutóbb, ami­kor felszállt, hozzá hasonlóan több idős ember is 90 százalékos kedvezményű buszjegyet kért a sofőrtől. Ám míg az ő kedvezmé­nyes utalványába beírták ezt az utazást, a többiekében nem érvé­nyesítették azt. Szerinte azért, mert mások 100, illetve 50 forin­tot adtak a sofőrnek a 25 forintos útért, és nem kértek vissza. Nála viszont akkor csak 40 forint volt Neki a sofőr úgymond visszadob­ta a 15 forint visszajárót, és „bé­lyegzett” az utalványba. Az idős ember állítólag máskor is látott már hasonlót: amikor valaki száz forintot adott a buszvezetőnek, akkor az közölte, hogy „kifogyott a tinta a tollából”. Amikor a követ­kező utas csak kevesebbet adott, akkor a sofőr azt mondta: most már megint fog a tolla. Olvasónk ■ Megengedhetetlen és úgymond ritka ronda dolog. édesapja szerint ez a fajta kivéte­lezés csak azért történhet, mert jól jön naponta egy-két száz fo­rint borravaló a sofőrnek. Miszler Miklós, a Gemenc Volán Zrt sze­mélyforgalmi és marketingigaz­gatója érdeklődésünkre leszögez­te: a buszvezetők kötelessége, hogy minden utazás alkalmával érvényesítsék a szelvényen a ked­vezményt Mint mondta, ő is tud­ja, hogy a nyugdíjasok örülnek, ha a sofőr nem írja be az adott utat, hiszen az idősek így többet tudnak olcsóbban utazni. Az ol­vasói levélben leírt gyakorlat ez­zel együtt szabálytalan, megen­gedhetetlen és úgymond ritka ronda dolog. Az igazgató közölte: azt tudja ígérni, hogy figyelmez­tetik a buszvezetőket Felelősség­re vonás viszont csak konkrét bi­zonyítékokkal alátámasztott eset­ben jöhet szóba. Hozzátette, hogy ebből az esetből nem lenne sze­rencsés általános következtetése­ket levonni. ■ S. K. Nemzedékek találkoznak egy­mással - műveik révén - a szek­szárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule tegnap meg­nyitott kiállításán. Az intézmény most ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, ebből az alkalom­ból az egykori és mai pedagógu­sok és tanítványok egyaránt be­mutatkoztak alkotásaikkal, főleg festményeikkel és rajzaikkal. A résztvevőket Farkas Pálné igazgató köszöntötte, majd Fusz Györgynek adta át a szót. Az egyetemi tanár, aki négy és fél év­tizede ebbe az iskolába járt, a kis­diákoknak szánt útravalóként is mondta: kellő szorgalom és per­sze tehetség birtokában bárkiből válhat jeles művész. ■ Á. Sz. Fusz György nyitotta meg a kiállítást, mellette Farkas Pálné áll r i i ■ Még a mate­matikáéra is szórakozta­tókká válik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom