Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-15 / 163. szám

2010. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG VADÁSZAT 5 mmmmm Cserkelésre invitálják a gyerekeket Háromnapos vadásztábort rendez az Országos Magyar Vadászka­mara Tolna Megyei Szervezete, a Diana Vadászhölgyklub és az Iregszemcsei Kittenberger Kál­mán Vadásztársaság közösen 10- 18 év közötti, természetszerető fi­atalok részére július 30-tól au­gusztus 1-jéig. A teljes ellátást nyújtó tábor Varga István és fele­sége birtokán, Iregszemcse- Csehi-pusztán lesz. A programok között szerepel többek között ter­mészetjárás, íjászat, őzhívás, cser­kelés. A gyerekek felügyeletét a Tolna megyei vadászhölgyek lát­ják el. A dianák évek óta foglalkoz­nak a gyerekekkel, megpróbálják a felnövekvő nemzedék szemléle­tét jó irányba formálni, őket a ter­mészet szeretetére nevelni. Igye­keznek olyan feladatokat bízni a táborlakókra, amelyekkel azok játokosan ismerkedhetnek meg az erdők-mezők élővilágával. Na­gyon lényeges - mondják - a va­dászat alapjainak, a vad viselke­désének, életmódjának megis­mertetése már iskoláskorban. Bővebb információ a táborról Gubitzky Máriától kapható a 30/451-0063-as telefonon. ■ Szezonja van a zöldborsós- gombás őzragunak Hozzávalók: 1 kiló őzhús, 15 deka füstölt szalonna, 1 nagy fej vö­röshagyma, 20 deka gomba, 15 deka sárgarépa, 15 deka gyökér, 20 deka zöldborsó, 3 deci vörös­bor, 2 darab babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, só, őrölt paprika, tö­rött bors. A húst kicsontozzuk, kockára vágjuk. A szalonnát apró kockára vágva kisütjük, a zsírján üveges­re pároljuk a hagymát Ezen né­hány percig pirítjuk a húst, meg­szóljuk pirospaprikával, hozzáad­juk a karikázott sárgarépát és gyö­keret, a zúzott fokhagymát és a ba­bérlevelet. Sózzuk, borsozzuk és a bort hozzáöntve pároljuk. Amikor félig puha, hozzáadjuk a felszelt gombát, a zöldborsót és készre főz­zük. Rizst, tarhonyát vagy burgo­nyakrokettet adunk hozzá. ■ AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A TOLNA MEGYEI VADÁSZKAMARA TÁMOGATTA. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST F. KOVÁTS ÉVA KÉSZÍTETTE. Továbbiak a TEOLhu hírportálon Vadlesek várják a fotósokat egyre terjed a nemzeti par­koknál és a vadászatra jogo­sult társaságoknál, hogy nemcsak a vadászni vágyók kívánságait elégítik ki, ha­nem az amatőr és a hivatá­sos természetfotósokét is. Nyári időszakban fotózási lehetőséget biztosítanak a telobjektíwal érkezőknek. Az erdőkben, mezőkön, a vadvédelmi körzetekben jól álcázott fotósleseket alakíta­nak ki, ahonnan kiválóan megfigyelhetőek és fényké­pezhetnek az erdők, mezők vadjai. Digitalizált vadászoldalak A terembura Kulturális Ér­tékőrző Egyesület egyezteté­sének eredményeként idén április óta az Országos Szé­chenyi Könyvtár keretében működő Elektronikus Perio­dika Archívum és Adattár nyílt hozzáférésű bázisában megjelent a magyar lósport első két száma (1858-59.) Ezek elérhetők interneten: http://epa.oszk.hiy'a 1600/ 01659 Népszerűek a vadásztanfolyamok Tóth Péter és felesége nagyon szeret a szálláspusztai erdészházban lakni, minden évszak gyönyörű az erdő közepén idén eddig negyvenöt fő vett részt az állami vadászvizs­gára felkészítő tanfolyamon a Tolna Megyei Vadászszö­vetség szervezésében. A gaz­dasági válság ellenére nagy az érdeklődés, augusztus 13- án, pénteken indul a negye­dik vadásztanfolyam, mond­ta Király István, a megyei vadászkamara titkára. Király István titkár Erdész-himnusz Erdész vagyok, csendes ta­nyám erdő mélyében áll Hová csak farkas és madár, szelíd kis őz talál Feledve reg a külvilág, csendes az életem. És mégis megsebzé szívem az égő szerelem. Erdő szélén, ott jó élni szolgálat Több az erdész, mint a hely, várni kell az üresedésre Tolna megyében közel száz főállású erdész van. Hőgyésztől négy kilomé­terre, a szálláspusztai er­dészházban beszélget­tünk Tóth Péter kerületi erdész-vadásszal családja körében. Mauthner Ilona Ahogy az ember lekanyarodik Hőgyész után a főútról, pár kilo­méter után egy olyan világ tárul elé, amit a legtöbben csak fil­mekben láthatnak. Egy rendben tartott tisztáson három épület, ezek közül az egyik a kerületi er­dész, Tóth Péter háza. Nyugalom és béke, maga a paradicsom. Ha­talmas, árnyat adó fák, a ház kö­rül gyönyörű virágok. Bent az épületben is harmónia, a búto­rok, a függönyök, a képek a falon mind arról árulkodnak, hogy akik itt élnek, nagyon jól érzik magukat az erdő közepén. Tóth Péter három kisfiú édes­apja, feleségével, Klárival 2,5 éve költözött a Hőgyészi Erdészet szálláspusztai erdészházába.- Tél volt, és hatalmas hóesés­ben költöztünk, gyönyörű volt a táj - mondta a feleség. A 36 éves erdésznek nem új­donság a környezet, hiszen édes­apja is erdész volt, harmincéves koráig a Lengyel környéki, An- na-fürdői erdészházban élt.- Nekem az volt a természetes, hogy ezt a szakmát választom, Sopronban, az erdészeti techni­kumban végeztem, és 17 éve va­gyok erdész. Édesapám halála után átvettem a területét, majd ide, Szálláspusztára költöztünk. Ez a terület a Gyulaj Zrt.-hez tar­tozik, 2700 hektárnyi vadászterü­lettel és 1000 hektár erdővel. A feladat évszakonként változik, ne­kem az erdő- és vadvédelem a dol­gom. Ilyenkor nyáron kicsit több a szabadidő, reggel 6 óra körül ke­lek, végigjárom a területemet. Ha vendégvadászok is vannak itt, ak­kor már hajnali 4 óra előtt kez­dem a vadászati megfigyelést, hi­szen a vadak csak a sötétben ér­zik magukat biztonságban. Ősszel és télen más a beosz­tás, amikor megkezdődik a faki­termelés, a munkásokat is meg­látogatja az erdész, a vadakat ete­ti, ellenőrzi a kerítést. Szeptem­bertől jönnek a vendégvadászok, róluk is gondoskodni kell. Ami­kor pedig télire fordul az idő, ala­posan meg kell gondolni, mikor, melyik úton indul el az erdő bel­sejébe körülnézni, mert még a jó terepjáró is elakadhat, és a mobü- telefonhoz szükséges térerő sem mindenhol adott. Ilyenkor trak­tor segíti ki a bajból, mondta mo­solyogva a fiatalember, de Klári, a felesége hozzátette, bizony volt rá példa, amikor itthon szorong­va várták haza a családapát. Minden évszak szép az erdő­ben, a feleségnek a nyár, a férj­nek a tél a kedvence. A teraszról odalátni a tisztásra, ahol télen a szarvasbikákat szokták etetni.- Kisgyerekként talán ez fogott meg engem is először, a szarvas­bikák hatalmas agancsa - mond­ta Tóth Péter, aki arra utalt, hogy nagyobbik fia, a hatéves Bence éppen olyan magának való, mint Névjegy: Tóth Péter a Gyulaj ZRt. dolgozója, kerületi erdész, vadász, 36 éves, nős, 3 kis­fiú édesapja. Végzettsége: erdészeti technikus, 2008- ban az Év erdésze cím má­sodik helyezettje kitüntető címet nyerte el. Agyagga- lamb-lövészetben számta­lan kupát nyert. ő volt kiskorában. Nem hiányoz­tak a szomszéd gyerekek, de a természet szeretete már ebben a korban kódolva volt benne is. Mindnyájan állítják, nem hi­ányzik a város zaja. A bolt, óvoda és ősztől az iskola négy kilométer­re van az erdészháztól. Nem nagy távolság, hiszen járható az út. Klári és Péter tíz éve házasok, amikor szóba került, hogy az er­dőben kell lakni, a fiatalasszony egy percig sem habozott.- Amikor ideköltöztünk, fel kellett újítani az épületet, erre se­gítséget kaptunk a munkáltató­tól. Ajtót, ablakokat cseréltünk, felújítottuk a szobákat, konyhát- mondja Klári. Van tévénk, internet, össze vagyunk kötve a világgal. A gyerekek nagyon sze­retnek itt élni. Én imádom a ker­temet, sok a virágom, ha van egy kis időm, szépítem a lakást, sze­retek lakberendezéssel foglal­kozni. Bár azt tervezem, ha a leg­kisebb fiúnk, Hunor is nagyobb lesz, akkor szeretnék visszamen­ni dolgozni, védőnő a szakmám. Az erdészek többsége szolgá­lati lakásban lakik. Elhelyez­kedni egyre nehezebb, meg kell várni, míg megüresedik valahol egy hely, nyugdíjba megy az idős erdész. Közkívánatra Dénes bácsi lett a szenior vadászklub elnöke hetvenesek A megalakulás után a tagok közreműködésével megfogalmazták a klub alapelveit, valamint az éves programot Klubot alakítottak a hetven év feletti tolnai vadászok. Korábban beszámoltunk arról, hogy a Tolna Megyei Vadászkamara kezdemé­nyezésére 2009 novemberében egy tartalmas kirándulás során elindult megyénkben az „idős” vadászok klubélete. A kezdemé­nyezés megfelelő táptalajra talált, és a szeniorok önszerveződésé­nek eredményeként - természe­tesen a kamara közreműködésé­vel - 2010. május 17-én megala­kult a 70. életévüket betöltött Tol­na megyei vadászok klubja. Az alakuló ülést egy nívós szakmai rendezvény előzte meg, a szépkorú vadászok megtekin- | tették a Decsi Vadásztársaság £ gondozásában lévő Cserenc pusz­tai vadászházban található, a Sár­köz életét bemutató kiállítást. A tárlatvezetést fiatalos hévvel a klub egyik leendő tagja, Beödök Bertalan tartotta. Az ezt követő ebéd után került sor a szervezet alakuló ülésére, ahol elsőként az elnököt választották meg. Annak ellenére, hogy az elnök személyé­nek kérdése már korábban kör­vonalazódott és bár a jelenlévők teljes konszenzusban voltak e té­ren, a dolog mégsem ment annyi­ra egyszerűen. Mert igaz ugyan, hogy az nem volt kérdéses, ki le­gyen a szervezet első embere - ebben teljes volt a leendő tagok egyetértése -, de mint kiderült, ebben a korban már nem olyan forrófejűek és bevállalósak az em­berek. Azon kívül a leendő elnök szerénységét is le kellett győzni­ük a jelenlévőknek. Végül több kortesbeszédet követően jutottak teljes konszenzusra a hetvene­sek: Farkas Dénest, mindenki „Dénes bácsi"-ját, jelölték a poszt­ra, aki látva az egyetértést, bead­ta a derekát, és vállalta e nemes tisztséget. Ezt követően az új el­nök megkezdte a munkát, és a ta­gok közreműködésével megfogal­mazták a klub alapelveit, vala­mint az éves programot. Az ülésén a kamara részéről jelen volt Kocsner Antal elnök és Király István titkár is. Az elnök beszédében tájékoztatta a klub­tagokat és annak elnökét, hogy a szervezet jövőbeni működéséhez a kamara minden formában hoz­zájárul, legyen az szervezési, vagy akár anyagi segítség. A nap további része igen kel­lemes beszélgetéssel zajlott, amelyen előkerültek a tagok leg­jobb borai is. ▲ Ki lehet a szenior vadászklubtagja? AZ ELFOGADOTT ALAPSZABÁLY szerint a szenior klub tagja lehet az arra jogosult vadász, jelentkezés alapján. A jogo­sultság alapja a hetvenedik életév betöltése. A jelentkez& két automatikusan fogadja a szervezet. A klub 2010. évi programter­vének megtárgyalása során az a megállapodás született, hogy legalább egy közös va­dászaton vesznek részt a ta­gok, és további egy-két va­dászvacsorát és szakmai programot szerveznek. A szenior vadászklub tagjai a szervezet megalakulása után. Az első sorban balról a hatodik Farkas Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom