Tolnai Népújság, 2010. július (21. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-08 / 157. szám
MOZAIK OLVASTAM MOLNÁR ÁGNES Rendőr a láthatáron kétség kívül a rendőröknek is van humorérzékük. Bár a közlekedési szabályokat a legtöbben betartják, előfordulnak olyan esetek, hogy a sofőr kissé figyelmetlenebb a kelleténél. Ez vonatkozik arra is, hogy szabálytalankodás közben nem látja, hogy egy zsaru is lesi őt. Ilyen esetekben jön az igazoltatás, majd a különböző szankciók. Kivéve, ha a sofőr „ésszerű” magyarázatot ad tettére. Néhány példa, melyek alkalmazását azért nem ajánljuk senkinek: Rendőr: - Uram, nem látta a záróvonalat? - Azt láttam, csak Önt nem. A következőben az autós a villamos elé kanyarodott be, az rögtön csengetett, a rend őre pedig leintette a kocsit: - Nem vette észre a villamost hölgyem? - Dehogynem, de én jöttem jobbról. A nő egy figyelmeztetéssel megúszta. szintén hölgy a főszereplő, gyorshajtásért állította meg a rendőr, akit eképpen üdvözölt: - Magára vártam egész délután. Mire a rendőr: - Én meg siettem, hogy ne kelljen sokáig várnia - felelte, és to- vábbállt. Nem semmi az az eset sem, amikor egy lánykát állítottak meg, amiért telefonált útközben. A hölgy magyarázatát, miszerint fázott a füle, és ezért nyomta ré a töltőről épp levett telefont, a rend őrei el is fogadták. Az utolsó történet főhőse is megúszta a büntetést: - Uram, tudja, hogy mennyivel ment a városban? - Persze, 100-zal. - És mennyi a megengedett? - A városban 60, de láttam egy 40-es a táblát, így a kettő együtt 100. Na, erre varrjon gombot a rendőr. mnmms A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 58 cm, Paks 217 cm, Dombori 270 cm, Árvízkapu 652 cm. A Sió Palánknál 332 cm. TRAFFIPAX Időpont 14.15-22.30 Helyszín M6-OS autópálya északi szakasza, 141+300-84+162 km (jobb pálya) 08.00-11.30 Zomba 13.00-14.30 65-ös főút, 20 km ^ 400 m (murgai elágazó) 15.00-17.00 Hógyész 08.00-10.00 Dombóvár, Bajcsy u. 10.00-12.00 Dombóvá r, Arany J. tér 12.00-14.00 Dombóvár, Gorkij u. 09.00-10.00 63-as főút, Nagydorog lakott területe 13.30-14.30 Dunaszentgyörgy lakott területe Egészséges, édes finomság fagylalt Kevés kalóriát, viszont annál több élvezetet rejt Többféle csavart fagylalttal (csoki, vanília, eper és citrom, illetve ezek variációi), valamint háromféle jégkásával (narancs, kivi, citrom) várja a jeges finomságok kedvelőit a Jégkuckó Fagylaltozó Szekszárdon, a volt Skála áruház mellett. A csavart fagylalt, amely a városban csak itt kapható, valódi csokoládét, vaníliát, valamint tejet, tejszínt, és gyümölcsöt tartalmaz. Ha kehelyben kéri a vevő, tízféle olasz fagylaltöntet közül választhat. A Jégkuckó Fagy- laltozó, amelyet 2006 óta ismerhet a nagyközönség a Tesco áruház előtti régi standról, naponta 10-20 óráig várja a vendégeket a város szívében ▲ A fagylalt a nyár legkedveltebb édessége, de azt talán kevesen tudják, hogy nemcsak finom, hanem egészséges is. A kellemesen hideg fagyi megnyugtatja a gyomrot, s mivel túlnyomó részben vízből készül, csak igen kevés kalóriát juttat a szervezetbe. Bár már igen sokféle és kiváló jégkrém kapható, azért a finom, omlós tölcsérből elnyalogatott fagylaltot ne hagyjuk ki a nyáron. Jó hír a fogyni vágyóknak, hogy ezt a nyári finomságot súlycsökkentésre is kiválóan lehet alkalmazni. A fagylalt diéta elsőre talán furcsán hangzik, de hatásos. Sikeresen helyettesít ugyanis egy könnyű étkezést. Ha figyelembe vesszük, hogy alkotóelemei a tej és a cukor, sokszor krém és tojás is, jelentős fehérjetartalommal, foszforral és kalciummal rendelkezik. A gyümölcsös fagylaltok cukrot és gyümölcsdarabokat tartalmaznak, azaz rostot és vitamint. Egy közepes adag fagyi nagyjából 120 kalóriát tartalmaz, és ha ostya nélkül fogyasztjuk, még 15 százalékkal kevesebb a kalóriabevitel. A fagyi diétát azonban hét napnál hosszabb időszakara nem ajánlják, de ez alatt az idő alatt 2-4 kilogrammtól vehetünk búcsút. Egy kis segítség a számításokhoz: 100 gramm fagylalt, attól függően, hogy gyümölcsös, vagy tejes, 140-160 kalóriát tartalmaz. ■ V. M. HOROSZKÓP SKANDINÁV LOTTO NYEREMÉNYEK rák (VI. 22—VII. 22.). Most egész szimpatikusnak találja a szomszédját, akit eddig inkább elkerült. Talán annak tudható be ez a változás, hogy rászánta magát egy mélyreható beszélgetésre. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Ne engedje, hogy megbénítsa a kudarc, ami mostanában érte. Hitesse el magával, hogy a jövőben minden a legnagyobb rendben lesz. szűz (VIII.24-IX.23.). Az értékrendje könnyen átalakulhat. Érzelmi vonalon határozaüan lehet. Két lehetőség közül kell választania. mérleg (IX24-X23.). Nagyra törő célokat dédelget. Vállalkozását felvirágoztathatja úgy, hogy a környezetében is csak jót mondanak Önről. Akarata példamutató! skorpió (X 24—XI. 22.). Gondoljon mindent végig, mielőtt együttműködésre kötelezi magát valakivel. Ne dőljön be munkatársai vagy adósai hízelgésének, rosszakarói széles mosolyának. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Az elmúlt években már tapasztalhatta, hogyan omlanak össze régi helyzetek, enyésznek el magukat túlélt feltételek. Most azt láthatja, hogyan adják át a helyüket az újaknak. bak (XII. 22-1.20.). Hasznos és célravezető lenne most a kompromisszumkészség. Szerelmi kalandokba keveredhet, ami nem baj, ha mind a ketten függetlenek. vízöntő (1.21-11.20.). Uralkodó bolygója, az Uránusz bátorságra ösztönzi, ami most garantálja a sikereket. Pozícióját megerősítheti. halak (II. 21-111.20.). Rendkívüli vonzerejével különösen nagy hatást tesz környezetére. Romantikus alkat, és most egy reménytelen szerelembe sodródik. Idealizmusa fokozattan érvényesül. kos (lll.21-IV.20.). Most magához tudja ragadni a kezdeményezést, töretlen lelkesedése másokra is átragad. Ügyeljen arra, hogy olyan lépéseket tegyen, amivel növelheti anyagi bázisát. Munkahelyén is sokan támogatják. bika (IV. 21—V. 20.). Törekedjen arra, hogy hatásosan tudja kezelni a stresszes helyzeteket, különben sokat árthat vele a saját egészségének. Most lelki támogatást vár közvetlen hozzátartozóitól. ikrek (V.21-VI.21.). Ma délelőtt a Hold az Ikrek-jegybe ér. Érzelmileg felfokozott állapotban van, ami szép élményekhez juttatja. GÉPI HÚZÁS: y ^ y & 9 9> & KÉZI HÚZÁS: y 3 Íj, 29, 3J, A skandináv lottón telitalálat a 27. játékhéten nem volt. A hat találatosokért egyenként 112 790 forintot, az ötösökért 4065 forintot, • a négy találatosokért pedig egyenként 955 forintot fizet a nyertes szelvények tulajdonosainak a Szerencse- játék Zrt. használt autóját, , motorját mezőgazdasági g További információért érdeklődjön munkatársainknál! Tel.: 06-74/511-504 % : vagy 06-74/511-534 pa mmárn ujjjffTiffr1'* ***$kí0& Tolnai Népújság HUMOR Tengeribetegség A hajóúton tengeribeteg lett a férj. A felesége igyekszik megnyugtatni:- Nézd, drágám, müyen szép hajó úszik el mellettünk!- Majd akkor szólj, ha villamost vagy autóbuszt látsz! - feleli a férj. Útbaigazítás Oldalba böki egy néni a vonaton a kalauzt:- Mondja, ez itt Kecskemét?!- Nem, ez a bordám! Fogak- Lehet, hogy jók a fogaid, Laci, mégis könnyen elveszítheted őket!- Miért?- Mert megtudtam, hogy elcsábítottad a feleségemet! Az uborka leve- Doktor úr, igaz, hogy az uborka levétől elmúlik a szeplő?- Igaz, de csak egy esetben.- Mikor?- Ha a szeplő az uborkán van! Könyvtárban A könyvtárostól kérdezi egy férfi:- Megvan önöknél A férfi mint a világ legtökéletesebb teremtménye című könyv? Mire a könyvtárosnő:- Sajnálom, tudományosfantasztikus irodalmat nem tartunk! A tükör előtt Hófehérke mostohája a tükör előtt:- Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken? Mire a tükör:- Menj már arrébb, nem látok semmit! Kézremegés A férfi elmegy az orvoshoz, mert nagyon remeg a keze.- Sokat iszik? - kérdi a doktor.- Dehogy! Mindig kilötyög- tetem. A hír velünk jár! TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke július 7-én: O Csúnya fertőzés lehet az egyszerű csípésből 0 Az orvos panasza: elképesztő dolgokkal keresik fel a betegek 0 Folyóként hömpölygőit a víz az utakon - fotók! O A zebrán gázolta halálra a nőt a volt kapitány: 5 évet kaphat 0 Reménytelenség: egy hónapja vízben áll az út TE0L.hu I t