Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-27 / 121. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Először adták át az Arany Rozmaring Díjat PAKS Racskó Steffi nyerte el első ízben a paksi német ki­sebbségi önkormányzat Arany Rozmaring Díját. A ki­tüntetett egyebek között bá­báskodott az első német ön- kormányzat létrehozásában, a paksi német klub megala­pításában. Nyelvi vetélke­dők, karácsonyi és húsvéti játszóházak háziasszonya, neki köszönhetően mára sok száz paksi diák ismerkedett meg a német népszokások­kal. A díjat még 2007-ben alapították, de eddig nem ta­láltak olyan személyt, aki ér­demes lett volna rá. (vt) Új postaépületet avathatnak jövőre ozora Schrancz Istvánná polgármester tájékoztatása szerint 2011-re a régi he­lyett felépül egy új posta Ozorán. Ez üdítő kivételnek számít, ugyanis más telepü­lésen általában megszűn­nek a hivatalok, és mozgó­postával oldják meg a szol­gáltatást. A bontás és a fel­építés idejére az önkor­mányzat biztosít helyiséget az ügyek intézésére, (vl) Parkot szeretnének a lovaspálya mellett G.ERJEN A Gödröknek neve­zett zöldövezeti településrész kiválóan alkalmas arra, hogy a lovaspálya mellett egy szép parkot alakítsanak ki. Mint azt Máté Dénes polgármes­tertől megtudtuk, az önkor­mányzat a Gerjeni Agrár Kft.-vel közösen látott neki a zöldterület rendbe tételének, csinosításának. A munkát nehezíti, hogy sajnos még mindig akadnak, akik a jö­vendő parkot hulladéklerakó helynek nézik, (vm) A lovaspálya mellett lesz a park Milliós értéket vitt magával a betörő tamási Milliós értékkel tá­vozott egy betörő egy tamá­si lakásból - tájékoztatott Badáczy Szabolcs, a Tamási Rendőrkapitányság hivatal- vezetője. A József Attila la­kótelepen egy első emeleti lakásba a hengerzárat eltör­ve jutott be a tettes, aki készpénzt, ékszereket és egy pénzérmegyűjteményt vitt el, hozzávetőleg egymil­lió forint értékben, (sk) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügy­nökségvezetőjét: Kovács Gábor, ___ 30 /252-0700, koveksz@gmail.com Továbbiak a TEOLhu hírportálon PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE Ötvösné Erzsi néni (jobbra) nehezen mozog, férje mozgásképtelen, számukra létkérdés a jó út A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon Jár, de nem jut oda jó út Jókai utca Négykerék-meghajtás híján a mentő sem tudna bemenni Rossz, időnként használ­hatatlan a bikácsi Jókai utca burkolata. Az ott la­kók között vannak tolóko­csiba kényszerült, idős emberek is, akik szerint az önkormányzatnak már illő volna normális viszo­nyokat teremteni ott. Vida Tünde bikács A mostanság ritkaság­nak egyáltalán nem nevezhető bőséges eső után érkezünk Bikácsra, a Jókai utcába Ötvösné Czechmeiszter Erzsébet hívásá­ra. Olvasónk azt panaszolta, hogy járhatatlan náluk az út. A porták a patak régi medre mel­lett sorakoznak. Utcafrontra nem lehet behajtani a 63-asról, hátulról lehet megközelíteni a házakat. Egy darabig szinte hi­bátlan az út, még ha földes is, a házak mögött szépen rendben tartott hidak sorakoznak. Négy­öt házzal később már autókere­kek által kivájt kátyúk, benne víz. Helyismeret hiányában ta­nácstalanul álldogálunk, amikor Horváthné Wenhardt Veronika siet segítségünkre, és avat be a részletekbe. Mint mondja, jel­lemzően a fiatal családoknál van híd, ezért ők jobb helyzetben vannak, mert hátúból járnak be a portákra, rövid szakaszon kell földes úton autózniuk. Lejjebb van néhány ház, ahol erre nincs mód, ők csak elölről tudnak ki­jutni az utcára és körben a hídon át a főűtra, a faluba. így jutunk el Ötvösékhez. Erzsi néninek két éve össze­roppant a gerince, öt csigolyája eltört. Még így is rá hárul tizen­kilenc éve béna férje gondozása. Erzsi néni bikácsi lány. Negyven­hat esztendő után - nyolc éve - költözött haza. Azóta állandó té­ma az út. Mint mondja, mindig az a kifogás, hogy nincs pénz. Az Ötvös házaspár nemcsak panasz­kodik, maga is tett már azért, hogy javítson a körülményeken, de ahogyan Erzsi néni mondja, azt nem nézték jó szemmel. Még az előző ciklusban cserélték a te­tőt, a régi cseréppel feltöltötték az utat, de a polgár- mester azt mondta, hogy ez hiba volt, mert a tehenek nem tudnak kijárni, így viszont az autósoknak van feladva a lecke. Az idős hölgy azt mondja, a mentők és az orvosi ügyeleti autó sajnos nem ritka vendég náluk, de mindig panasz­kodnak a sofőrök, hogy ha nem lenne négykerék-meghajtású a jármű, be se tudnának menni. Szerinte Biká- cson nem törté- nik semmi. Nincs pénze a falunak szilárd burkolatú útra A polgármester szerint leg­alább 3,5 millió forintba kerül­ne a szilárd burkolatú út, még akkor is, ha újrahasznosított aszfaltot használnának. Eme azonban a hiánnyal küszködő önkormányzatnak nincs pén­ze. Az viszont Nyerges Ferenc szerint nem igaz, hogy nem igyekeznek orvosolni a problé­mát, csak éppen eddig se pá­lyázati lehetőség, se más meg oldás nem adódott. Mint el­mondta, ő erről az ingyen kőle­hetőségről nem hallott Az út kérdésével a legutóbbi testületi ülésen is foglalkoztak. Szerinte az lenne a kevésbé költséges megoldás, ha utcafronton épí­tenének szilárd burkolatú utat, ehhez igyekeznek engedélyt szerezni a közút kezelőjétől, és továbbra is keresik a pénzszer­zési lehetőséget A bajt csak tetézi, hogy a járda sem jó. Legfeljebb az utca egyik végétől a másikig tudnak rajta tolókocsival járni. A 63-asnál lép­cső van és olyan meredek felhaj­tó, hogy azon képtelen feltolni férjét, a másik végén pedig semmibe vész a betoncsík.- Nem kell ide alap, meg tükör, csak, zúzott kő kellene - összeg­zi Ötvösné. Szerinte kétfuvarnyi elég lenne. Úgy hallotta, hogy volt olyan település, amelyik In­gyen kapott az autópálya építők­től, csak a szállítási költséget kel­lett állnia a falunak. De szerinte Bikácson nem történik semmi. Horváthné Wenhardt Veroni­ka visszafelé is mellénk szegő­dik. Közben elmondja, hogy most még egészen elfogadható az út állapota. Ennek oka való­színűleg éppen az eső, amiatt nem járnak ki erre a munkagé­pek a földekre. Ha azok megin­dulnak, akkora árkokat vájnak, hogy leér a kocsi alja. - Nem mondom, hogy lehetetlen vé­gigmenni egy ilyen úton. Meg­oldható, ha nincs más. De hogy nap mint nap ilyenen kelljen jár­nunk, azt nem tudjuk elfogadni. Mi is fizetünk adót, nekünk is jár megfelelő út - fogalmaz. Szórakoztat és ismereteket nyújt a gazdanapok dunaföldvár Először rendezik meg a Dunaföldvár-Bölcske-Ma- docsa és térsége gazdanapot. A cél, hogy erősítsék a gazdák iden­titását, információhoz jutását, le­hetőséget teremtsenek új termé­kek, gépek, pénzügyi lehetőség megismerésére, mondta el Kiss Lajos, a dunaföldvári városfejlesz­tési bizottság elnöke. Az önkor­mányzat a MAGOSZ-szal és a Dunaföldvári Idegenforgalmi és Természetvédelmi Egyesülettel közösen rendezi a programot pén­tektől a földvári vásártéren. A két­napos rendezvényt fórum nyitja A magyar mezőgazdaság jelene és jövője, fejlődési lehetőségek, ag­rárpolitika a 2013-ig terjedő Uj Magyarország Vidékfejlesztési Program tükrében címmel. Ezen Font Sándor szakpolitikus is részt vesz. Szombaton galambröptetés- sel indul a nap, lesz gép- és ter­mékbemutató, traktoros ügyes­ségi verseny, mezőgazdasági gépből mentés, főzőverseny, ma­gyarok vására és színpadi műsor is. Lesz olyan szakmai előadás is, ahol Tolna megye mezőgazda­ságáról, az Mó-os autópálya át­adása után várható pozitív és ne­gatív hatásokról és a fejlődési le­hetőségekről esik szó. ■ V. T. Mindenki nyert a nyitott kertek idei versenyében Paks Első ízben rendezte meg a nyitott kertek versenyét a Paksi Kertbarátok Egyesülete. A neve­zők egy erre kijelölt napon a nagyközönség előtt is megmu­tatták portájukat, mert úgy gon­dolták, hogy kertjük mások szá­mára is nyújthat példát, esztéti­kai élményt. Miután első ízben hirdették meg a versenyt, nem osztottak helyezéseket, hanem minden résztvevőnek elismerést adott át Faller Dezső, a progra­mot támogató környezetvédelmi bizottság elnöke. A kertbarátok következő alka­lommal hétfőn várják a kert- és virágkedvelőket kedvezményes palántavásárra a rendelőintézet mellé. Az egyesület igen aktív, számos program szervezője, résztvevője, közterületek, par­kok gondozója. Kiemelkedő munkájukat idén Környezetün­kért díjjal ismerte el az önkor­mányzat. ■ T. V. Atomerőművet látogathattak különdíj A Szilárd Leó versenyen nyerték a lehetőséget Dzsessznappal indul az idei Gastroblues Fesztivál PAKS Két középiskolás diáklány tölthetett egy napot a paksi atomerőműben a WIN Magyar- ország vendégeként. A nukleá­ris területen dolgozó nőket tö­mörítő szervezet már másodíz­ben ajánlott fel atomerőmű-láto­gatást a Szilárd Leó Fizikaver­senyen legjobban szereplő lá­nyok számára. Ezúttal Takács Hajna és Bodó Kinga Sára kap­ták ezt a különdíjat. Mindketten az ELTE Trefort Ágoston gyakor­ló iskolájában tanulnak. A házi­gazdák képviseletében Szucsán 5 Marina kalauzolta őket, az üze- f mi területen tett séta után jártak J a nukleáris üzemanyag osztá- | lyon, a vegyészeten, a reaktorfi- < zika osztályon és a szimuláto­ron, ami a nap csúcspontját je­lentette. Szucsán Marina el­mondta, céljuk, hogy újabb tá­mogatókat - főként nőket - nyerjenek meg az atomenergia szimpatizánsainak táborába. A két diáklány elmondta, hogy örültek a különdíjnak, mert ér­dekli őket a modern fizika és az atomenergia. ■ Vida T. Paks Igazi csemegét ígér az idei paksi Gastroblues Fesztivál (jú­lius 1-4.): a hatvanmillió lemez eladásával büszkélkedő, negy­ven éve pályán lévő Jethro Tull koncertje zárja az emberi mér­tékkel mérve nagykorúvá nőtt rendezvényt. Dr. Blazsek Balázs, a város jegyzője a két főszpon­zort - a paksi önkormányzatot és az atomerőművet - képvisel­ve a tegnapi tájékoztatón el­mondta, nincs jobb reklám, mint a kultúra támogatása.- Lesznek visszatérő fellépők, de újak is - összegzett Nemes Nagy Péter szervező. Mint mond­ta, sokan hiányolták a dzsesszt, számukra jó hír, hogy egy egész napot - a nulladikat - szentelnek ennek. A kiváló paksi zenész, Tóth Viktor és a Szekszárd-Paks All Stars Big Band e napon mutat­kozik be, s ekkor lép fel a Benkó Dixieland Band is. A Kormorán nem először teszi tiszteletét Pak­son, de Roger Chapmant első íz­ben hallhatja a hazai közönség. A hagyományos helyszín, azaz az ESZI csarnok mellett már biztos pontot jelent a Szentlélek temp­lom is, illetve idén a Jethro Tull fel­lépése erejéig belép az ASE csar­nok, mint új helyszín. Idén sem csak a füleket ké­nyeztetik, a borbarát találkozóra az ország legkiválóbb borászait várják, és meghirdették megint a főzőversenyt, ahol borral készült ételek kerülnek terítékre. ■ A. E. Takács Hajna (balra) és Bodó Kinga Sára a paksi atomerőműben 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom