Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-27 / 121. szám

2010. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET WESSELY GÁBOR Evolúció a társadalomban a teremtés és az evolúció nem zárja ki egymást. Re­méltem, hogy egyszer majd az én nevemhez köti ezt a tézist a tudománytörténet, de olvastam mostanában egy-két könyvet, melyekből kiderül, hogy Darwin óta er­ről szól a nóta. Követői az angol tudós öt elméletének némelyikét elfogadják, né­melyikét nem. Isteni varázs­ütést gyanítanak a kezde­teknél - amikor a semmiből valami (anyag, majd szerves anyag) lett -, és más beavat­kozásokat is sejtenek, pél­dául a dinoszauruszok kiha­lásakor vagy az ember meg­jelenésekor. Mellesleg: Dar­win maga is hívő volt. mindenesetre az evolúció jól nyomon követhető a fajo­kon belül, csak ott sántít, ahol az egyik fajnak a má­sikba való átalakulását ké­ne leletekkel, kőzetekbe írt bizonyítékokkal igazolni. tény az is, hogy az egyedfej­lődésben megismétlődik a törzsfejlődés. A bálnaembri­óknak foguk fejlődik ki át­menetileg, a szárazföldi ge­rincesek embrióin pedig, rö­vid időre kopoltyúívek je­lennek meg. A fejlődés soha nem töretlen. Nekibuzdulá­sok, visszazuhanások és új­rakezdések jellemzik. A szem például negyvenszer alakult ki és fejlődött vissza az évmilliók során, mire el­nyerte jelenlegi formáját. érdekesebb az az állítás is, mely szerint az emberi tár­sadalomban is működik az evolúció. Eszerint a világhó­dításokat - köztük a magya­rok több hullámban véghez vitt honfoglalását - tekint­hetjük ideális élőhely-kere­sésnek. nekibuzdulás, visszaesés, újrakezdés. A magyar társa­dalom, látjuk, hogy melyik szakaszban leledzik. De akár jól is kijöhet a hullám­völgyből. Mint az emlősök, amikor az őshüllők tündök­lése után birtokba vették a Földet. A szélső nemzet előre tör felsőoktatás Ott kell lennünk most már a nemzetközi versenyben Dr. Mezey Barna a szekszárdi Vállalkozói Szalon vendége volt. Nemzetünk megkésettségéről beszélt, de a hátrány szerinte ledolgozható Megkésettségünket tartja legjellemzőbb tulajdonsá­gunknak dr. Mezey Bar­na, az ELTE leendő rekto­ra. Úgy fogalmazott, az európai kultúrkör szélső nemzete vagyunk. Wessely Gábor szekszárd Dr. Mezey Barna, az ELTE augusztus 1-jétől hivatalba lépő rektora a szekszárdi Vállal­kozói Szalon vendégeként érke­zett tegnap a megyeszékhelyre. Európában elfoglalt helyünket is­mertette, a honfoglalástól napja­inkig. István megkoronázásával csatlakoztunk az európai keresz­tény államok közösségéhez. Fo­lyamatosan azon voltunk, hogy úrrá legyünk megkésettségün- kön, legyőzzük hátrányunkat, de ez máig sem sikerült. Mint mondta, az európai kultúrkör szélső nemzete vagyunk, s ha kedvezőbben alakult volna a történel­münk, ugyanott tart­hatnánk, ahol a své­dek vagy az angolok, akik szintén szélső nemzetekként csatlakoztak an­nakidején a frank birodalomhoz. De gyorsan ledolgozták a hátrá­nyukat. Mi is megtehetjük. Alkotmánytörténettel kapcso­latos publikációiról is ismert dr. Mezey Barna. Arra kérdésre, hogy kell-e Magyarországnak új alkotmány, azt válaszolta, hogy kétféle nézet létezik. Az egyik szerint a tradicionális alaptör­vényt kellene csak csiszolgatni, a másik szerint fontos lenne, hogy egy új korszak új jelképe­ként új alkotmány jelenjen meg. Ebben az esetben, ha a koncepció társadal­mi vitára kerül, akár több évig is eltarthat az alkotmányozási fo­lyamat. Mint leendő rektort, a felsőok­tatás helyzetéről is kérdeztük a Váltakozói Szalon vendégét. Megítélése szerint rendkívül rendezetlen a felsőoktatás jog­szabályi környezete, a finanszí­rozás is komoly módosításra szo­rul. Felül kell vizsgálni a kipró­bálás nélkül, gyors tempóban bevezetett módosításokat: a bolo­gnai rendszert, a kreditrend­szert. S nem utolsósorban, a nyi­tott határokból adódóan, minden magyar egyetemnek ott kell len­ni a nemzetközi versenyben is. Dr. Mezey Barna előadását mintegy 50-60 vállalkozó hall­gatta meg. A 11 éve működő szekszárdi Vállalkozói Szalonba, a tagság igényei alapján, évente 10-12 vendégelőadót hívnak. Most, a nyári szünet előtt még egy fórumot tervez Illés Tamás szalonelnök. Dr. Palócz Éva, a KOPINT-TARKI Zrt. vezérigazga­tója érkezik Szekszárdra, június 2-án. „A magyar gazdaság kilá­tásai az elemző szemével” cím­mel tart előadást. ■ Hosszadal­mas folyamat az alkotmá­nyozás. Forró nyomon megcsípték a tyúktolvajt zsákmány Már a fagyasztóládából, feldolgozva került elő az ellopott baromfi ozora Egy idős ozorai asszony lakóházának bekerített hátsó ud­varából két kakast és nyolc tyú­kot loptak el. A nő feljelentést tett a rendőrségen. Jól tette. A forró nyomos szolgálat megkezd­te az adatgyűjtést, nyomkövető kutya is érkezett a helyszínre. Mindennek eredményeként az ozorai körzeti megbízotti irodá­ban előállítottak egy helyi fiatal­korút, aki elismerte, hogy ő lop­ta el a baromfit. A rendőrök meg­találták a szárnyasokat is: a gya­núsított lakhelyén a fagyasztó­ládából kerültek elő, már feldol­gozott állapotban - tudtuk meg Badáczy Szabolcstól, a tamási rendőrkapitányság hivatalveze­tőjétől. ■ S. K. HÍRSÁV AcsádiSándor fogta a legtöbb halat Faddon fadd Tagi horgászversenyt rendezett a Faddi Sporthor­gász Egyesület a Volent- öbölben. A huszonhat ver­senyző közül Acsádi Sándor lett az első 3,66 kilogrammal. Második lett Gubatovics Gyu­la 3,34 kilóval, míg a harma­dik Spanicsek Attila, aki 1,88 kiló halat fogott. Akadt ho­rogra dévér, kárász, compó, törpeharcsa, vörösszárnyú keszeg, szélhajtó küszt, géb és egy ponty is. A díjakat Rábóczki József, az egyesület titkára adta át. (sk) A bálon befolyt összegből mehettek ma kirándulni Mucsi Patcára kirándulnak ma a helyi óvodások. A so­mogyi településen a Katica tanyát látogatják meg. Régi használati tárgyakkal ismer­kednek. Állatsimogatásra, lo­vaglásra is lehetőségük lesz. A kirándulást hozzájárulá­sokból, illetve a farsangi bá­lon befolyt összegből fedezi az óvoda - mondta Binder Kornél polgármester, (má) Kétnapos zenei csemege a Pro Artis jóvoltából PAKS Térzenét tartott a pol­gármesteri hivatal előtt a Pro Artis Alapfokú Művészetok­tatási Intézmény fúvószene­kara. Az együttest Tóth János zenetanár vezényelte. Az is­kola mára is tartogat egy csemegét. A Pro Artis egyko­ri növendéke, Tóth Emese, aki jelenleg a Budapesti Ze­neakadémia első éves hallga­tója év végi vizsgakoncertjé­re készülve zongorakoncer­tet ad 18 órától az intézmény kamaratermében, (vt) A hivatal előtt zenéltek Továbbiak a TEOLhu hírportálon Mandala-képek is láthatók kiállítás Most a tanárok adtak műsort a diákoknak Börtönőmek adta ki magát ítélet Közel háromszázezret csalt ki a rab családjától szekszárd „Bontakozó tehetség” címmel nyüt kiállítás a Szent Lász­ló középiskola egészségügyi tag- intézményben a diákok munkái­ból. A tárlaton 62 tanuló mutatta be munkáit, összesen 150 rajz szü­letett a kezük alatt. A tárlat létre­jöttében nagy szerepe volt Kolbert- né Lampert Kornélia rajztanámő- nek, aki a tanév során kiválogat­ta, majd papírral be is keretezte az alkotásokat - mondta Főfainé Kövesi Ildikó tanárnő. A diákok képein különböző technikák kö­szönnek vissza, így a grafika, szí­nes rajz, emberábrázolás vagy a mandala. A megnyitón a tanárok kedveskedtek a művészpalánták­nak műsorral. A kiállítás június 25-ig tekinthető meg. ■ M. Á. Deák Mátyás és Hunyadi Adrienn. Utóbbi maga is a kiállítók között van Pécs - bátaszék Némiképp mó­dosította a Pécsi ítélőtábla szer­dán a 28 éves csaló bátaszéki fér­fi ellen hozott első fokú ítéletet A vádlott tetteit egy rendbeli csalás vétségének és 2 rendbeli befolyás­sal üzérkedés bűntettének minő­sítették, és 408 800 forint vagyon­elkobzást rendeltek el. Megállapí­tották, hogy feltételes szabadság­ra nem bocsátható. A Tolna Me­gyei Bíróság ítéletét helyben hagyva a férfit, mint többszörös visszaesőt 2 év 6 hónap fegyház- ra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős. Az első fokon eljáró Tolna Me­gyei Bíróság megállapítása sze­rint a vádlott tudomást szerzett róla, hogy lakókörnyezetében egy férfit letartóztattak. Elhatá­rozta, hogy a család szorult hely­zetét kihasználva pénzt szerez tőlük. 2008. október 20-án álné­ven felhívta a letartóztatott fele­ségét, és felajánlotta, hogy bör­tönőr ismerőse révén csomagot juttat be a férfinak. Az asszony mintegy 40 ezer forint értékű ruhacsomagot és 20 ezer forintot adott át a vádlottnak, hogy élelmiszert vásároljon a férjé­nek. Ezek azonban sosem jutot­tak el a letartóztatotthoz. Később azt ajánlotta, hogy 150 ezer fo­rintért elintézi, hogy az asszony találkozhasson a férjével. Azt ál­lította, ehhez két börtönőrt kell megvesztegetni. A megyei bíró­ság épülete előtt elkérte a pénzt, majd megmutatta a szekszárdi börtön bejáratát és azt mondta a sértettnek, várjon, be fogják en­gedni. Az asszony természete­sen hiába várt, s a vádlottat nem tudta többet elérni. Más alkalommal az előzetesben lévő férfi anyjától kért 50 ezer forintot, börtönőrnek kiadva magát. Azt mesét adta be neki, hogy a fia le­velét egy másik börtönőr csem­pészte ki a fegyintézetből, és enynyit kér a szolgáltatásért. Az idős asszony a pénzt átadta, de csak egy üres papírt tartalmazó borítékot kapott. ■ 1.1. ■ Azt állította, két börtönőrt kell megvesz­tegetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom