Tolnai Népújság, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-13 / 61. szám
MU CSl HÍREK Alakulófélben van a Mucsiért Alapítvány összesen 300 ezer forintot adományozott a településnek nemes célokra egy férfi abból az apropóból, hogy elköltözött Mucsiból. Ebből az összegből szeretné létrehozni a képviselő-testület a Mucsiért Alapítványt, melynek hivatalos ügyintézését egy, a faluban élő lakos vállalta fel. Az alapítvány céljai közt többek között az érdekképviselet és a tehetséges tanulók anyagi támogatása is szerepel. Büszke a település a tehetséges fiúra kövecses Patrik még csak 17 éves, de ő a falu úgymond „poéta doctusa”. Három éve ugyanis Patrik volt a település egyetlen fiatalja, aki tanulmányi eredménye alapján indulhatott az Arany János Tehetséggondozó Programban, és felvették a bonyhádi evangélikus gimnáziumba. Patrik szabadidejében lövészettel és sporttal is foglalkozik, emellett kézilabdázik, sőt ő felügyeli a falu konditermének működését Kövecses Patrik Igény szerint házhoz megy a falu lelkésze a településen havonta egyszer celebrál misét Szabó József hőgyészi esperes. Vasárnaponként igeliturgiára járhatnak a hívek, ezt Csöglei Imréné tartja. Tavaly nyár óta pedig egy őcsényi református lelkész is rendszeresen ellátogat a faluba, és igény szerint istentiszteletet tart a falubelieknek. Tóth L. Kristóf házhoz megy azokhoz a hívekhez, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudnak eljutni a templomba. A lakosság korösszetétele 60 FELETT: 84 300 AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST MOLNÁR ÁG NES ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A MUCSI ÖN- KORMÁNYZAT TÁMOGATTA. ALMANACH 2010 - MUCSI TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Örömmel használják az új, aszfaltos járdát a falubeliek. Képünkön Gubicza Sándor (balra), Velikánné Szabó Anita és Nagy Zoltán Folytatnák a fejlesztéseket lemaradás Hátrányos helyzetükből előnyt is tudnak kovácsolni Nehéz az önkormányzat helyzete, a polgármester több milliós hiánnyal kezdte meg a ciklust, és rendezési terv hiányában uniós pénzekre sem pályázhattak. Molnár Ágnes- Az elmúlt négy évben azokat az intézkedéseket kívántam folytami, melyekbe még az előző megbízatásom idején fogtam bele - kezdte a négyéves időszak elemzését Binder Kornél, Mucsi polgármestere. Ezt azonban nehezítette, hogy az előző ciklusban a település vezetősége olyan döntéseket is hozott, melyeket a falu érdekében meg kell változtatni. Cél volt a régi Dúzs-Kalaznó- Mucsi körjegyzőség visszaállítása, ezt azonban eddig még nem sikerült megvalósítani, mivel a kalaznói önkormányzattal perben állt Mucsi. Három éve megszűnt a településen az iskola, azóta a diákok Hőgyészre és Tevelre járnak. Az intézmény egy, az előző ciklusban történt félretájékoztatás miatt zárt be. A szülők az utolsó tanévzáró után, 2007-ben átíratták gyermekeiket máshova, így az iskolának összesen 3 diákja maradt. A Továbbra is fejlesztene az önkormányzat merészen, de belevágott a képviselő-testület a 110 millió forint összegű ivóvízminőség javító programba - mondta Binder Kornél polgármester. Ennek mielőbbi megpályázására azért volt szükség, mert a településen magas a csapvíz ammónia-, mangán- és vastartalma. A további tervek között szerepel az utak aszfaltozása is, mert még mindig sok a földes út a faluban. A Gyünkkel közös óvodatársulással pedig 27 millió forint értékben pályázik az ön- kormányzat az integrált intézmények számára adott támogatásra. Ebből a pénzből újítanák jel ugyanis az óvodát helyzeten a képviselő-testület sem tudott változtatni. Bár 17 diákot visszaírattak a helyi iskolába, mivel a rendelet szerint 15 fő felett működhet csak egy intézmény önálló iskolaként, mégsem merték megkockáztatni, hogy időközben két-há- rom szülő esetleg kivegye a gyermekét. Ugyanis, ha így történt volna, a településnek vissza kellett volna fizetnie az állami normatívát. A tervek szerint az önkormányzat egy iskolatársulást hozott volna létre, aminek következtében a tanoda hőgyészi tagintézmény lett volna, ez azonban meghiúsult. Mivel a polgármester több millió forintos hiánnyal kezdte meg a négyéves ciklust, önerő Az iskolatársulás létrehozása meghiúsult. nélkül csak kisléptékű támogatásokra pályázhattak. Ehhez hozzájárul az is, hogy az uniós pénzeket csak az a település igényelheti, aki elkészítette a saját rendezési tervét. Ez még nincs meg, de készül. Viszont Tamási környéke a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozik, így LEKI, TEKI és CÉDE pályázatokon is nyertek időközben. Ennek köszönhetően épült meg az 500 méteres aszfaltozott járda a településen. A pályázati pénzekből életházat is kialakítottak az önkormányzatnál. A faluban gyermekjóleu családsegítő szolgálat is működik, ezeknek azonban nem volt eddig külön irodájuk. A támogatásnak hála ma már mindkettőnek önálló szoba áll a rendelkezésére. Szintén a városházán alakult egy e-Magyaror- szág pont is, itt bárki használhatja az internetet. Jelenleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 3,5 milliós támogatására pályázik a képviselő-testület, ebből a pénzből virágládák, padok, hirdetőtáblák készülnének a falu szépítésére. Egy másik, LEADER pályázat is folyamatban van 1,6 millió forint értékben, melyből a híd régi, elavult vas korlátját cserélnék szebb és környezetbarát fára. Binder Kornél polgármester Az étkezés és a könyv ingyenes a diákoknak Mucsiban minden diák részesül tankönyvtámogatásban és ingyenes étkeztetésben azok közül, akik gyermekvédelmi támogatásra jogosultak. Ez a településen szinte minden tanköteles fiatalt érint. Az iskolás és óvodás gyermekek azonban a tanítás befejezésétől számított 40 napon keresztül is kapnak meleg ebédet, melyet az önkormányzat által működtetett konyha ebédlőjében fogyaszthatnak el. Erre a szolgáltatásra tavaly 24 gyermek volt rászorulva, ennek finanszírozására 423 ezer forint állt a település rendelkezésére. A képviselő-testület idén is pályázik hasonló keretösszegre, amennyiben lehetősége lesz rá. A Magyar Ökumenikus Segély- szervezet által 25 kilónyi élelmi- szercsomagot kap évente a faluban élő 50 család. A Vöröskereszt szervezeteitől pedig az önkormányzat szerez be évi 4-5 alkalommal használtruha-csomagokat, melyeket a kultúrház- ba szállítanak, ahol bárki kedvére válogathat belőlük. Rendezvénynaptár április 17.: Szemétszedés a Föld napja alkalmából május 30.: Gyermek- és falunap július io.: Szervezett balatoni fürdőzés augusztus 7.: Szervezett balatoni fürdőzés Az alábbi események időpontját még nem határozták meg pontosan: Idősek napja: október Márton-napi lampionos felvonulás: november Házhoz megy a Mikulás: december Adventi készülődés: december Karácsonyi bál a szülői munkaközösséggel: december IDŐPONTOK Ügyfélfogadás a községházán: hétfőn 8-tól 12-ig, délután 13- tól ló-óráig, szerdán 8-tól 12- ig, délután pedig 13-tól 16 óráig. A körjegyző szerdán 8-tól délig tart fogadóórát. Csütörtökön nincs, pénteken 8-tól 13-ig van ügyfélfogadás a hivatalban. A háziorvos minden szerdán 8-tól délig rendel, a gyermekorvos hétfőnként 14-től 15 óráig, csütörtökön pedig 11-től 12-ig elérhető. Az itt élők szolgálatában áll falugondnok Naponta ebédet szállít a rászorulóknak A régi iskola a mozgás híveit szolgálja most Lengyel Ilona 2009 júliusa óta dolgozik falugondnokként Mucsiban. Mivel a település a leghátrányosabb kistérségek közé sorolt területen van, ez a munkakör a lemaradások enyhítésére szolgál - mondta Lengyel Ilona. Feladatai közé tartozik, hogy nap mint nap ebédet szállít azoknak az időseknek, akik más úton nem tudnák megoldani az étkezésüket. Ez nagyjából húsz családot érint, akik nagyon örülnek a gondoskodásnak. A falugondnok heti két alkalommal, ha erre igényt tartanak, a patikába is ellátogat, a recepteket Hőgyészre viszi, majd a gyógyszereket személyesen adja át a laLengyel Ilona falugondnok koknak. Emellett a bevásárlást is elintézi a hölgy bárkinek, aki rászorul a segítségre. Aki vásárolni szeretne, Ilona elfuvarozza Hőgyészre, és dolga végeztével haza is szállítja. Ehhez egy kilenc személyes kisbusz áll a település rendelkezésére. Lengyel Ilona feladatához tartozik a közcélú és közhasznú munkások tevékenységének meghatározása, a munkák kiadása is. A falugondnoki tennivalókat állami normatívából finanszírozza a település, melyre idén 1,9 millió forint áll a rendelkezésükre. Ez az összeg azonban a kiadások felét sem fedezi, így a fennmaradó részt az önkormányzat vállalja magára. Bár a tanítás 2007-ben megszűnt a helyi iskolában, az épület azóta sem kihasználatlan. A tornateremben 2009 óta működik konditerem, melyet a falu büszkesége, Kövecses Patrik felügyel. Mivel a fiú még középiskolába jár, az edzőterem nyitva tartása is az ő szabadidejéhez van igazítva. Nyáron mindennap, míg ősztől tavaszig hétvégénte tréningezhetnek ott a falusiak. A belépés mindenkinek ingyenes, a mozgás hívei délután 5 és 7 óra között vehetik igénybe a helyiség felszereléseit Mivel Patrik maga is sportol, mind elméletben, műid gyakorlatban segítem tudja azokat, akik hozzá fordulnak tanácsért. Erre szükség is van, hiszen naponta legalább 10, de akár 20 ember is megfordulhat a teremben, közülük a legfiatalabb csupán 7 éves. Patrik ezt a megbízást mindenféle juttatás nélkül végzi, ám saját elmondása szerint élvezi, maga is edz a helyiségben. A konditerem eszközeit még egy régi pályázat segítségével vásárolta az ön- kormányzat, vannak súlyzók, felülőpad és többfunkciós kondigépek is. Az iskola épületében asszonytornán is részt vehetnek a sportolni vágyók hetente két alkalommal, kedden és pénteken 18-tól 20 óráig. ■ A terem használata ingyenes.