Tolnai Népújság, 2009. november (20. évfolyam, 256-208. szám)
2009-11-03 / 257. szám
2009. NOVEMBE m KOZELET A rendészeti miniszter azt kérte a rendőrségtől, a videók alapján nagy erőkkel indítson nyomozást azok ellen, akik megzavarták a Fradi-DVTK meccset. „A rendőrség dolga, hogy megfékezze a huligánokat, s bíróság elé vigye azokat akik mások életét veszélyeztették a mérkőzés megzavarásával” - fogalmazott Draskovics Tibor. V ÜTTTTTiin» Kivégezték Rátgéber volt klubja tulajdonosát ISMERETLEN TETTESEK a nyílt utcán lelőtték Sabtaj von Kal- manovicsot, a Rátgéber László vezetőedzőt múlt héten menesztő Szpartak Moszkva női kosárlabdaklub tulajdonosát. A Szovjetszkij Szport hétfői internetes kiadása szerint a milliárdos autója a fővárosban megállt egy lámpánál, amikor tüzet nyitottak rá- Az üzletember a helyszínen életét vesztette. LMP: nyilvánosságot a rádiópályázatoknak! felszólította a Lehet Más a Politika a médiahatóságot, valamint az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási pályázatokon részt vett valamennyi vállalkozást, hogy haladéktalanul tegyék teljes körűen nyilvánossá a két műsor-szolgáltatási jogosultság elnyerésére benyújtott pályázati dokumentációkat - derült ki a párt közleményéből. Eddig 120 jelöltet faggatott Orbán mintegy 120 képviselőjelöltet hallgatott meg Orbán Viktor Fidesz-elnök az elmúlt hét végéig. „A pártelnök rendkívül szoros nemzetközi és belföldi programjai ennyit tettek lehetővé” - közölte Szíj jártó Péter pártszóvivő, utalva arra, hogy az ősz elején még november első felére tervezték az egyeztetések befejezését. Orbán mindenkire kíváncsi Adómentesen lehet oltani hini-védelem Már egyéves kortól beadható az új influenzavírus elleni oltás Valami tombol Ukrajnában; gyógyszerek Svájctól azonnali hatállyal 300 ezer adag vírus elleni gyógyszert vásárolt csaknem félmilliárd forintnyi dollárért Ukrajna Svájctól, hogy így próbálja kezelni az ország nyugati részén tomboló - valószínűleg H1N1 - influenzajárványt. A szállítmány fogadására még Julija Timo- senko kormányfő is a kijevi reptérre ment, miközben az ukrán elnök már a hadsereg mobil kórházainak bevetésére is utasítást adott. A tizenhat tonnányi gyógyszert csomagonként 67 dollárért vásárolták a svájci gyógyszergyártótól. A 300 ezer adag Ukrajna egyhavi szükségletét teszi ki. A kormány ígérete szerint minden ukrán állampolgár, aki kórházba kerül, azonnal és ingyen hozzájuthat majd a gyógyszerhez. Az oltóanyagot az üzérkedés megakadályozása érdekében nem gyógyszertárak, hanem kizárólag kórházak kapják meg. A Tamiflu vakcinát már tegnap leszállították a karantén alá helyezett megyéknek. UKRAJNÁBAN eddig 67-en haltak meg heveny légúti fertőzésben és influenzában, a hivatalosan regisztrált betegek száma elérte a 255 ezret, közülük 15 ezret kórházban kezelnek, 170 beteg állapota súlyos. valószínűleg több fertőzés van jelen egyszerre: eddig hivatalosan nem erősítették meg a hatóságok, hogy az összes megbetegedést az új influenza okozta Ukrajnában. Magyarországon még nincs járvány, azonban a szomszédos országokban egyre gyorsabban terjed az új típusú influenza. Románia kórházaiban látogatási tilalmat vezettek be. Vég Márton „Már egyéves kortól beadható az új influenzavírus elleni védőoltás” - jelentette be tegnap Székely Tamás egészségügyi miniszter. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet ugyanis megadta az új vírus elleni vakcina forgalomba hozatali engedélyét úgy, hogy az egyéves kortól adható a kicsiknek. Emlékeztetett arra, hogy az injekció beadásától számított 10-14 nap múlva alakul ki a védettség a betegség ellen. Magyarországon még nincs járvány, azonban a szomszédos országokban egyre gyorsabban terjed az új típusú influenza. Mivel még mindig sok a bizonytalanság, ezért védőoltási kampány indul az általános iskolákban és az óvodákban a 14 éven aluli gyermekek és a dolgozók beoltására. Az egészségügyi és az oktatási miniszter az intézményvezetőkhöz intézett levelében azt kérte: támogassák, hogy minél hamarabb és minél többen kaphassák meg a védőoltást. „Az oltóanyag a nemzetközi elvárásoknak megfelel, bizonyítottan hatásos. Az esetlegesen kialakuló mellékhatások ritkák és enyhébbek, mint az influenzamegbetegedés, illetve annak szövődményei” - hangsúlyozták a levélben. Székely Tamás leszögezte: 2400 patikából 417-ben már elérhető a vakcina, és újabb autók beállításával igyekeznek kielégíteni a gyógyszertárak igényeit. Tegnap MDF-es politikusok is beszálltak az oltás népszerűsítésébe: kamerák előtt o Itatták be magukat a képviselők. Közben eldőlt: november 15- ig visszamenőleges hatállyal, de Védőmaszkban szolgáló ukrán határőr. A vírust persze senki sem tudja megállítani a határokon papíron január elsejétől az adómentes béren kívüli juttatási körbe tartozhatnak a védőoltások és beadásuk díja. Járvány és pánik egyelőre nincs, de az egyik hipermarket- lánc már tett megelőző intézkedéseket: speciális fertőtlenítőket használnak, és megoldották a bevásárlókocsik fertőtlenítését is. Jelentős mennyiségű maszkot is beszereztek a dolgozóknak és a vevőknek. A nemzetközi repülőtéren járvány esetén sem vezetnek be semmiféle korlátozást. „Értelmetlen lenne a repülőtér lezárása, hiszen a szárazföldi határon szabadon jöhet-mehet a vírus” - magyarázta Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője. Még nem okoz különösebb riadalmat a határ mentén élő magyarok körében az Ukrajnában dúló influenzajárvány. A határon szabad az átjárás, de az őrök már maszkban dolgoznak. Sok ukrán tűnt fel a záhonyi patikákban: szinte mindent visznek, amelyről azt gondolják, hogy jó a betegség megelőzésére. s* / Székely Tamás jelentette be, megvan az engedély a kicsik oltására Félezer új vírusos beteg Romániában látogatási tilalmat vezetett be Románia összes kórházában a kormány által létrehozott járványügyi válságstáb. Adrian Streinu Cercel egészségügyi államtitkár bejelentette: azért van szükség erre a radikális intézkedésre, mert a H1N1 vírus példa nélküli gyorsasággal terjed az országban. Az elmúlt egy hét alatt 174 új megbetegedés történt, így a fertőzöttek száma 555-re emelkedett. A fertőzöttek száma ugyanakkor óráról órára növekszik. Eddig három iskolát zártak be a járvány megjelenése miatt. az elmúlt napokban Németországban is rohamosan növekedett az új influenzavírus által fertőzöttek száma, amely immár megközelíti a 30 ezret A halálesetek száma is megkétszereződött: eddig hat ember halt meg. Megalapozták a költségvetést a honatyák t. ház Ptk.-ügyben mégis együtt szavazott a Fidesz a kormánnyal Karzai választás nélkül győzött Afganisztánban Az Országgyűlés elfogadta a 2010-es büdzsét megalapozó törvénycsomagot, így szabaddá vált az út a november 30-i megszavazásához. Ma pedig reggeltől estig döntenek a főszámokról. A büdzséhez első körben 1513 módosító érkezett, amelynek több mint 95 százalékát a Fidesz nyújtotta be. A kormány által támogatott indítványok a gyermekétkeztetéssel, a kórház-finanszírozással, a távhőáfa-csökkentéssel kapcsolatos megállapodásokat rögzítik. „Az MSZP-frakció egységesen támogatja a 2010-es büdzsét” - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök. A Fidesz is megszavazta tegnap az államfő által visszaküldött új polgári törvénykönyv (Ptk.) kormány által támogatott módosító indítványait. A záró- szavazás egy hét múlva lesz. A szocialisták Sólyom László államfő álláspontjával összhangban változtattak: az alapítványokkal, a joggal való visszaéléssel, a belátási képesség hiányával, a testvérnek testvér vér szerinti leszármazottjával kötött házasságával, a társasházi tulajdonnal, az ingatlan-nyilvántartással és a haszonélvezeti jog megváltásával kapcsolatos szabályokon. ■ ■ Egy hét múlva lesz az új Ptk. zárószavazása. Gondterhelt MSZP-sek a T. Házban. Jobbra Mesterházy Attila frakcióvezető Takarékossági és időnyerési okokból lefújták az elnökválasztás hét végére kitűzött második fordulóját Afganisztánban, és Hamid Karzai hivatalban lévő elnököt győztesnek nyilvánították. A választási bizottság döntésének előzménye: Abdullah Abdullah volt külügyminiszter, Karzai legfőbb riválisa visszalépett a megméretéstől, mert a voksolás feltehetően nem lett volna tisztességes. Erre jó esély volt: az augusztus 20-i első fordulóban leadott szavazatokból egymilliót érvénytelenítettek. Bár győzött volna, Hamid Karzai a csalás szégyenfoltját aligha moshatja le magáról, ez magyarázkodásra kényszerítheti a nyugati kormányokat. Miért is tartanak hatalmon egy választási csalót egyre több külföldi katona életének árán? „Biztos vagyok benne, a választási bizottság alkotmányjogilag kifogástalanul döntött” - jelentette ki Ban Ki Moon ENSZ- főtitkár, miután Kabulban tárgyalt Karzai elnökkel és Abdullah Abdullahhal is. Bejelentette viszont: az ENSZ kivonja személyzetét a szomszédos Pakisztán északnyugati részéből. Csak szeptemberben 250 halálos áldozata volt a támadásoknak. ■ ■ Az ENSZ főtitkára Kabulban tájékozódott. 4 i \