Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-01 / 179. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT 12 SZOLGÁLTATÁS Három nap a rock jegyében pollen rockfesztivál Idén is fantasztikus buli várható Fürdő és gyógyhely együtt felüdülés színes programok a szigetvári gyógyfürdőben Olyan zenekarok lépnek majd fel, mint a Zorall, a Junkies, a Road, a Mobilmá­nia. valamint a Rómeó vérzik lengyel Kilencedik alkalommal rendezik meg augusztus 6-8. kö­zött a lengyelt sportpályán a Pol­len Rockfesztivált. A rendezvény három napja alatt olyan zene­karok lépnek majd fel, mint a Zorall, a Junkies, a Road, a Mo­bilmánia, valamint a Rómeó vér­zik. A hagyományoknak megfe­lelően a környékbeli amatőr ze­nekaroknak is lehetőséget ad­nak a szereplésre, így többek kö­zött a bonyhádi Zakata, a györ- könyi Virtus és a dombóvári Prompt zenekar is fel fog lépni. A rockzene mellett kézműves programok, harcászati játék, ve­télkedők lesznek, valamint a kis­pályás futball kedvelőit pedig a VI. Pollen Kupa várja. A feszti­válra érkezőknek sátorozási le­hetőséget tudnak biztosítani mo­bilzuhanyzókkal és illemhelyek­kel. Az idei fesztivál támogatói a Tolna Megyei Önkormányzat, a Paksi Atomerőmű Zrt, a Borsodi Sörgyár, TOIFOR , az ERLA hang- és fénytechnika, valamint a Tolnai Népújság. A fesztivál szervezésében kiemelten részt vállaltak: Lengyel Község önkor­mányzata, a település lakói és a helyi, környékbeli fiatalok. Az eddigi megszokott jó hangulat­ban várják a rock régi és új ba­rátait Lengyelen. ▲ lök, kezelők kaptak helyet. A ház valamennyi pontja akadálymen­tesen megközelíthető. A gyógy­és kényelmi szolgáltatásokat jól kiegészíti a szomszédságban ta­valy megnyílt tanuszoda. ▲ Látványos és élménydús prog­ramokkal várja vendégeit a megújult Szigetvári Gyógyfür­dő, mely több, egymást kiegé­szítő egységből áll: nyári strand­fürdőből, uszodából, termálvi­zes medencékből, élményme­dencéből, valamint gyógyfürdői szolgáltató részlegből. A meden­cék teljes vízfelülete több mint ezerkétszáz négyzetméter. A vendégek kényelmét külső és belső pihenő terasz szolgálja. A galérián kávézó, a kiszolgáló traktusban pedig étterem is fo­gadja a látogatókat. A fürdőhöz kapcsolódó gyó­gyászati részlegben elektroterá-J pia, hydroterápia, iszappakolás § és szénsavas fürdő, orvosi rende- Augusztus 21-én Demjén-koncert várja a külön belépőt váltó vendégeket Kastély várja a játék nyertesét nyereményjáték Wellness használat és kikapcsolódás Megvan az első nyertese a Tolnai Népújság és a Vasárnapi Tolnai Népújság közös játékának. Az öt hétvégén át tartó akcióban rejtvé­nyeket kell megfejteni, a helyesen válaszolók közül sorsolunk, akire pedig rámosolyog a szerencse, az két személyre szóló wellness üdü­lésen vehet részt Ezt teheti első nyertesünk, Nagy Istvánná, aki Ta­másiban lakik. Olvasóink másod­magával együtt a simontornyai Fried Kastélyszállóban tölthet egy napot, s egy éjszakát, s a wellness eszközök használatán kívül teljes ellátásban részesül. ■ Sz. Á. Nagy Istvánnénak (jobbra) munkatársunk, Szegedi Zita adta át a nyereményt 1 ^ ^ 1 NEM KAP ENNI pt FOGADÓ BELSEJE ! LOBIZTATÓ SZÓ r~ KÉRKEDŐ, HETYKE V&l i) A Ä 4 1 *­"T~ Y P mm* Lf, .sC- __-/y­EGYEDÜL ► 1 ......, 1 \ VU £ Wl r_ ZORRO JELE ► HÁM, JÁROM ► L. /A VONZÓ (TÁJ) ü- w­A JÓD ÉS A KÁLIUM VEGYJELE­KALPAG KÖZEPE I MANUÁLIS 'WLZsmj j TEPSIT ZSÍROZ CÉGGEL ÖSSZEÁLL ► T * 2 SUSOGÓ (LOMB) URALKO­DOTT, RÖV. SZÁJAT NAGYRA NYIT NÉMET NŐI NÉV BAR, RÖV. j KISSÉ LEEG I NYERE- /pULET ► ANNO, RÖV. ► HAMIS INDÍTÉK ÁRAMMÉR TÉK AZT KÖVE­TŐEN t ~~T~ Y Y ANYAGOT ROSSZUL VÁG ANCSA Y Y MINŐSÍT­GETÖ ► Y TESSÉK, ITT LÁTHATÓ ! ► BELGA ÉS ZAMBIAI AUTÓJEL ► 3 ! II ...........i ! * PÉLDÁUL, RÖV. ► „SZÓL” A LIBA SZEMMEL ÉRZÉKEL NÉMET VILÁGCÉG ► Y MEG­SEMMISÍT ► FARMER­MÁRKA ►Y DÍSZÍTÉS A SZÚRÓN BENTRÖL MORMOL NYÚLÁNK VADÁSZ­KUTYA ► Y RÓMAI 500 ► HOSSZÚ IDŐ MÚLVA ► Y ÁTELLENB EN TÉKOZOL TÖLTÉS­FAJTA­Y FŐZÉSSEL LÁGYÍT ►Y VOLT, RÖV. ► HÁZHELY TÖBBLET­TEHER A JÓD VEGYJELE BANKI MŰVELET ► Y RÖVID MORZEJEL ►Y ILLEM NYAKAS­SÁG KICSI­NYÍTŐ KÉPZŐ, A -KA PÁRJA ► Y KÉST FEN ► ÁRAD ► Y DÍSZ­CSERJE TROMBITA­HANG JÓSZÁGOT VÍZZEL ELLÁT ► Y 1/32 FONT Y FRANCIA ÖSLAKÓ MÉTER, RÖV. FOGADÁ­SÁRA SZÁZ NÉGYZET­GYÖKE ► MELY IRÁNYBA? ►Y Y JOBBRA, TINÓ ! ► AZ OLASZ FŐVÁROS JUH­ISTÁLLÓ HASONLÍ­TÓSZÓ: MINT *► Y VÉDETT ERSZÉ­NYES JOGVITA Y MÚMIA RÉSZE! ELEMÉR, BECÉZVE FÁRÓL CSEN ► Y LITER, RÖV. ► TUSKÓT FESZÍT ! ► Y RANG­JELZŐ SZÓCSKA ALULRA HATÁR­RAG LABDÁT KERESZ­TÜLÍVEL ► 1 Y TAVASZI VIRÁG GRAMM, RÖV. ►Y Y * —t L Y RÓMAI ÖTVEN­FRISSÜLJÖN FEL SZELLEM1LE6, ÉS PIHENJEN KEDVÉRE! ■■■ MI FIZETJÜK! 4. rész ■ rejtvény­Vegyen részt Ön is a Tolnai Népújság és a Vasárnapi Tolnai Népújság közös keresztrejtvényjátékában, és nyerje meg az 5 db 2 személyre szóló Wellness napok egyikét, vagy akár mind az 5-öt! Fejtse meg, vágja ki, és küldje be a helyes megfejtéseket együtt, borítékban az alábbi címre: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írja rá: Wellness napok HÍRES SZAKADÉKUNK * wnimuf ­¥ OLASZ FOLYÓ • ÁLCA LÉTREHOZ ERSZÉNYEM ...........J ..... MEGFEJTÉS ­MAGYAR DISC---------*— z V N w $ AZ ÚT JELE A FIZIKÁBAN “ * A GYŐZELEM JELE MAJDNEM ROKON! ■> NÉMÁN KITOLOK! ....---------------------­AZ ÁRAM­ERŐSSÉG MÉRTÉK­EGYSÉGE KRUMPUVÉG! GÖMBÖLYŰ ­RITKA NŐI NÉV ► ♦---------V------------­* * ÜZLET ELSZALAD * * Női NÉV ­... A FLÚGOS NYOMOZÓ “ A játék 2009. július 11. és augusztus 9. között tart, 5 hétvégén át. A negyedik rejtvénypár beküldési határideje: 2009. augusztus 10. 4. sorsolás: 2009. augusztus 11. A negyedik nyertes nevét augusztus 12-én a Tolnai Népújságban közöljük. SORSOLÁS HETENTE! Tolnai Népújság A hír velünk jár! I I 4 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom