Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-01 / 179. szám

2009. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2009 - ZOMBA 11 Kiköltöznek, mégis csökken a település lélekszáma Városi szintet szeretnének koncepció Oktatásban és kultúrafejlesztésben van a jövő Még ma is épülnek házak a het­venes-nyolcvanas években a me­zőgazdaságból és állattenyész­tésből jómódúvá vált településen. Az akkor épült házakban ma gyakran két, vagy egy idős em­ber él. Sokan költöztek ki az utób­bi időben Szekszárdról, többnyi­re ezeket a házakat megvásárol­va. A mezőgazdaságból még ma is sokan megélnek. Az egyete­met, főiskolát végzett fiataloknak azonban nincs munkalehetősé­gük. Csak annyi diplomást tud­nak alkalmazni, amennyi a helyi közigazgatásba, egészségügybe, szolgáltatásba szükséges. 2007- ben még 2303, tavaly már csak 2278 lakosa volt a falunak. A lakosság korösszetétele 60 ÉV FELETT: 435 FŐ 0-18 ÉVES: 445 FŐ 19-60 ÉVES: 1398 FŐ Bográcsfesztivál amatőrökkel és profikkal Az önkormányzat és a civil szer­vezetek az idén is színes, gazdag programot állítottak össze a falu­napra, amely pénteken este az Orosházi Fúvószenekar koncert­jével már meg is kezdődött. Ezt táncház követte. A szombati nap sztárvendégei Nagy Krisztina operett énekes és Kovács János Venesz-díjas mesterszakács lesz­nek. Lesz kézműves udvar, gyer­mekjátszó a legkisebbeknek. Ti­zenegytől helyi és a szomszéd te­lepülések amatőr együttesei lép­nek fel. Kettőkor hirdetik ki a fő­zőverseny eredményét, amit könnyűzenei program követ. A délutáni és esti szórakoztató, ze­nés programok előtt ünnepélyes percek következnek. Puskás Im­re, a közgyűlés elnöke átadja a megyezászlót, abból az alkalom­ból, hogy 1000 éves a megye. A zombai iskolába is ellátogattak a Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány kuratóriumának tagjai, tájékozódva a fenntartás feltételeiről A közszolgáltatások mi­nőségi fejlesztésére tö­rekszik a mikrotérségi központ szerepkörében Zomba. Ihárosi Ibolya Már a hajdani községvezetés­nek is az volt a célja, hogy Zombából mikrotérségi köz­pontot kovácsoljanak - mond­ta Szűcs Sándor polgármester. A község jövőjét jelenti az isko­laközpont felújítása. Pályáza­Szűcs Sándor polgár- mester tűk már a második szakaszban van. Az 588 millió forint támo­gatási összegből ötvenmilliót Tengelic kap, szintén iskola­korszerűsítésre, Harc pedig 22 milliót az óvodára. A már meglévő iskolaépület megszépítésén kí­vül két új szaktan- terem és községi funkciókat is ellátó tornacsarnok épül. A hajdani kastély földszintjén működik a községi konyha, az emeleten pedig az óvoda. Utób­bi a felújítás után kiegészül egy 12-15 fős bölcsődei cso­porttal. A zombai iskolába je­lenleg 240 gyerek jár, az óvodai létszám 65-75 között változhat. A bölcsődei helyekre az igény már-már száz százalékos. Zombát sem kíméli a demog­ráfiai csökkenés, de nem sújtja jobban, mint más településeket Hat településsel vannak Intéz­ményfenntartói társulásban. A megszűnő iskolák tanulóit akár 280-as létszámig fogadni tud­ják. Most úgy lát­szik, hogy stabilan képesek lesznek fenntartani a 8 osztályos oktatást. Ha minden a tervek szerint alakul, augusztus végén-szep- tember elején megköthető a tá­mogatási szerződés. Iskolai be­ruházásról lévén szó a kivitele­zést úgy tervezik, hogy a nagy munkákat illetve az épületek felújítását a jövő nyáron vég­zik el. A tanítástól független a tornacsarnok építése. A pályá­■ A jövőépítés stratégiai pont­ja a művelődés. Színvonalas szolgáltatásokat nyújtanak •Süt nincs a községnek turisztikai vonzereje, az itt élők azonban szeretik falujukat. A község­ben jó a közmorál. Szűcs Sán- dór polgármester szerint mindehhez az is hozzájárul, hogy a képviselő-testület tudja, miként szeretné a községet él­hetőbbé tenni. - Inkább egy kicsit kevesebbet tervezünk, de amit csinálunk, azt színvonala­san szeretnénk megoldani - mondta. Az oktatás minőségét a gyerekek megyei és országos tanulmányi sikerei bizonyítják. Mindent megtesznek annak ér­dekében, hogy a két szomszéd város, Bonyhád és Szekszárd mellett mikrotérségi központ­ként funkcionáljanak. zattal 2011 végéig kell elszá­molniuk. A jövőépítés másik stratégi­ai pontja a művelődési ház. Az integrált közösségi terek címet elnyerték, a program része­ként a művelődési ház felújítá­sát szeretnék befejezni. Kis lé­pésekben már sok munkát el­végeztek. Kicserélték a nyílás­zárókat, rendbe hozták a külső homlokzatot, ifjúsági teret ala­kítottak ki. Az elnyerhető 48 millió forintból illetve tíz száza­lék önerőből a tartalmi fejlesz­tés mellett a belső udvart és a tetőt újítják fel. Egy álom viszont még nem valósult meg. A városi színvo­nalú közszolgáltatások közül hiányzik a szennyvízelvezetés. A törvény módosítása miatt es­tek ki a támogatási körből. Ere­detileg Kéttyel és Felsőnánával pályáztak, de most inkább az egyedi megoldásokat támogat­ják. Az elutasítást megfelleb­bezték, mivel a pályázat befo­gadását követően módosította a törvényt az országgyűlés. így a szinte maximális ponttal be­fogadott pályázatukat elutasí­tották. Vélhetően átkerül a tele­pülés a regionális operatív programba, de kérdés, hogy lesz-e annyi pénz, mint ameny- nyi az igény. Igazi baráti társaság a Lovasklub Egyesület Otthonra leltek Zombán életmű A hivatás és az emberek miatt maradtak A kezdetektől, 2000 decemberé­től Hirnikl György a Zombai Lovasklub Egyesület elnöke. Ere­detileg 24-en voltak, ma már 140 tagot számlálnak. Közülük 30-40- en képviselik a szebbik nemet. A tagok tizenöt-húsz százalékának van lova. Sokan vi­szont a társaság ked­véért, vagy azért csat­lakoztak hozzájuk, mert valahova tartoz­ni akarnak. A törzsgárda tagjai, úgy negyvenen egyenesen a csa­ládjuknak tekintik a klubot - fo­galmazott az elnök. Neveznek a IV. Bográcsfesztiválra, tavaly ők lettek az elsők. Az idén már ötfé­le étellel készülnek egyrészt a megmérettetésre, másrészt arra, hogy amit főztek, azt meg is egyék. Öt éve szerveznek regio­nális lovas versenyeket Tolnán kí­vül somogyi és baranyai fogato- soknak, mindhárom kategóriá­ban. A maraton és akadály kate­góriában indulók közül az első hat helyezett kap ser­leget, mindenki em­lékérmet, a lovak pe­dig szalagot. így csak rá kell nézni a négylá­búra, és a hozzáértő tudja, milyen versenyen milyen helyezést ért el. Általában amatőr lovasok in­dulnak, de a profizmus ide is be­tör. Már van, aki talált szponzort. Általában 20 fogat vesz részt a re­gionális versenyeken. Az idei re­kordot hozott, 38 indulóval. ■ Idén rekordot döntött a fogat­hajtók száma Harminchárom, illetve harminc­négy évi szolgálat után fejezte be az aktív munkát dr. Lukács Lajos háziorvos és felesége, dr. Lukácsné Kleitsch Zsuzsanna Erzsébet gyógyszerész. Nincs a faluban ember, aki ne ismerné őket, hiszen Lukács doktor hosz- szú ideig önkormányzati képvi­selő, sőt alpolgármesterként egy ideig polgármester is volt. Zsu­zsa a Vöröskereszt életét szer­vezte. Ha már nem is résztvevői, de aktív támogatói a helyi köz­életnek - fogalmazta meg a dok­tor. A munka tartotta őket a tele­pülésen. Mindezek és a kiala­kult emberi kapcsolataik miatt döntöttek úgy, hogy nyugdíjas­ként is a községben maradnak. Dr. Lukács Lajos és dr. Lukácsné Kleitsch Zsuzsanna Erzsébet Karikáztak a Balaton mindkét partján A zombai gyerekek az aktív táborozást választották az idén is. Huszonkilenc általá­nos iskolás vett részt a már hagyományos biciklis tábor­ban, keszthelyi telephellyel. Négy felnőtt kísérővel jár­ták be a Balaton északi, nyugati és részben déli ré­szét, valamint a Kis-Bala- tont. Megnézték többek kö­zött az Afrika Múzeumot, jártak Szigligeten. Tizenkét közmunkás szépíti a települést hét közmunkás szépíti a te­lepülés közterületeit azok közül, akik az úgynevezett rendelkezésre állási támo­gatásban részesülnek. Hét­főtől további ötöt vesznek fel, figyelembe véve a helyi közfoglalkoztatási tervet. Az önkormányzatnak van házi karbantartó brigádja, előfordul, hogy a közmun­kásokat kisebb építési mun­kákba is bevonják. Egy jó tanuló Jó sportoló az iskolából studer Zsuzsanna az általá­nos iskola 8. osztályos tanu­lója, a szekszárdi Atomerő­mű KSC szekszárdi kosár­labdacsapatának tagja. Or­szágos 5. helyezettek voltak a serdülő bajnokságban. Zsuzsi jó tanuló, jó sportoló. Hetedik év végén 2 két né­gyese volt, a többi ötös. Ke­mény a kosarasok élete. Su­li után marad egy-két óra tanulásra, utána minden­nap edzés, este van, mire hazaér Alsónánára. Hétvé­gén rendszerint meccs van. Célja, hogy bekerüljön a fel­nőtt csapatba. A Garay gim­náziumban szeretné folytat­ni a tanulmányait. Studer Zsuzsanna ANYAKÖNYVEK Tizenhatan születtek a te­lepülésen tavaly, nyolc pár kötött házasságot, és hu­szonnyolcán haltak meg. az oldalt ihárosi ibolya ÍRTA, a FOTÓKAT KISS ALBERT ÉS MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍ­TETTE. AZ OLDAL A ZOMBAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁ­SÁVAL JELENT MEG. V I J

Next

/
Oldalképek
Tartalom