Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-01 / 179. szám

IHHHHHI 2 Lecserélnék a több mint tizenöt éves Multicart 6IM0NT0RNYA Az önkor­mányzat szeretné lecserélni kisteherautóját. A már kise- lejtezettségig elhasznált gép­jármű helyett újat vásárolná­nak, ha a CÉDE pályázaton elnyerik az ehhez szükséges közel 2,5 millió forintot. A 15 százalékos önrészt vállalná a képviselő-testület, (vl) A lovasversenyre már közel százan neveztek SIMONTORNYA A Simontor- nyai TC lovas szakosztálya vasárnap a 61-es út melletti lovaspályán rendezi XVI. Bú­csú Napi Díjugrató Verse­nyét. A megyei bajnokság az országos verseny egyik mi­nősítő fordulójaként szerepel a versenynaptárban, (vl) Nemcsak a rendőröket várják a találkozóra kisszékely Kisszékelyben 3. alkalommal szerveznek rendőrmotoros-találkozót. Augusztus 1-jén és 2-án vál­tozatos program várja a résztvevőket. Akár a civile­ket is. A motoros konvoj a ta­mási street-flighter bemutató után a kisszékelyi strandra vonul. Itt oldalkocsis derbi, motoros íjászati bemutató és élő koncert is lesz. (vl) Rendőröket, civileket is várnak Nem a vezetők hibájából nő a kórházak adóssága bonyhád A bonyhádi kór­házról szóló tegnapi cik­künkben közzétettünk né­hány, az intézmény gazdál­kodásával kapcsolatos ada­tot. Dr. Kovács Elemér, aki áprilistól augusztusig meg­bízott igazgatóként tevé­kenykedett, kérte, hogy a pontosság kedvéért jelenjen meg, az ezt az időszakot jel­lemző számpár is. Amikor átvette az igazgatói teendő­ket, 72,5 millió forint volt a kórház adóssága, amikor át­adta, 78,5 millió. A növeke­dés oka nem a rossz gazdál­kodás, hanem az alulfinan­szírozottság volt. (wg) Strandpartira csábítja tagjait a PADOSZ PAKS Egyszeri alkalomnak indult, de mára hagyomány lett a PADOSZ strandpartija. A Paksi Atomerőmű Dolgo­zóinak Szakszervezete ma tartja szórakoztató program­ját az ürgemezei strandon. Az egyik szervező, Hanoi Zsuzsanna elmondta, Buda­pestről, Miskolcról, Tatabá­nyáról, Oroszlányból is ér­keznek vendégek, (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon < ________________ SZ EKSZÁRD TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT Kétszázmillió forint hitelt vesz fel jegybanki alapkamatra a me­gyeszékhely közgyűlése saját cé­gétől, a Szekszárdi Víz- és Csa­tornaművektől. Emellett a pénz­ügyi és a gazdasági bizottság együttes rendkívüli ülésén, egy korábbi közgyűlési döntés alap­ján, hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzat 300 millió forint folyószámlahiteit vegyen fel. Pál lózsef igazgatósági elnök az ülésen elmondta, hogy mind­két tétel szerepel az eredeti költ­ségvetésben. A pénzre azért van éppen most szükség, mert a tava­szi és a Szeptemberi adófizetési határidő között az önkormányzat­nak nincs bevétele, kiadásai vi­szont vannak. A hitelfelvétel üte­mezése is a terveknek megfelelő. A költségvetési év elejére 435 mil­lió forint előző évi kifizetetlen számlát hozott át az önkormány­zat. Ennek összegét sikerült 187 millió forintra csökkenteni. Tóthi lános (MSZP), a közgyű­lés pénzügyi bizottságának elnö­ke kifejtette, hogy a 3 milliárd fo­rintnyi kötvénykibocsátásból, amit a maga részéről szintén hi­telnek tekint, már csak 655 mil­lió forint maradt, 3 részben le­kötve. Ezt tartalékolták a beru­házások önerejének a fedezetére. Hozzátette, hogy ez az összeg nem lesz elég, mert csak a Béla király tér felújításának és a piac átépítésének költsége 2,5 milli­árd forint, amelynek az önereje 750 millió forint. Nagyjából ugyanezek a számok vonatkoz­nak az Agóra programra is. Véle­ménye szerint Szekszárdnak az a legnagyobb gondja, és ez nem politika-függő, hogy a 35 ezer la­kos nem képes eltartani azt az in­tézményhálózatot, amely még a rendszerváltás előtt alakult ki. Mint mondta, minden önkor­mányzati ciklusban szükség volt ingatlan-értékesítésre. Megem­lítette, hogy 1990 és 1994 között az önkormányzati lakásokat ad­ták el, mégpedig igen alacsony, 16 százalékos áron. Most annyi­val jobb a helyzet, hogy az ipari parkba beruházók jöttek, akik ingatlanokat vásároltak, de mű­Horváth István (Fidesz-KDNP) polgármester Tóthi János (MSZP), a pénzügyi bizottság elnöke ködő üzemek jöttek létre. Te­gyük hozzá, hogy utóbbiak ipar­űzési adót is fizetnek majd. Most már szó van a vízmű telepének és a mélyparkolónak az eladásá­ról is - tette hozzá. Horváth István (Fidesz-KDNP) polgármestert a 3 milliárdos köt­vény összegének a felhasználásá­ról kérdeztük. Mint elmondta, először is ki kellett belőle fizetni az említett hiányt. Nyolcszázöt­venmillió forintért visszavásárol­ták a vízmű eladott üzletrészét. Ezt az összeget azonban a cég visszatermeli, sőt lekötésekben Szoros, de nem csúszott még ki a gyeplő AZ ÚJ KÉPVISELŐ TESTÜLET 1,4 milliárdos hiánnyal vette át a város irányítását, miközben kétmillión1 forintnyi ingatlant adott el az előző szocialista szabad demokrata többségű közgyűlés. Horváth István pol­gármester elmondta, két év alatt nem lehetett eltüntetni a teljes 1,4 milliárdos hiányt. Kü­lönösen olyan körülmények közt, amikor az állami támoga­tások csökkennek, a feladatok meg nőnek. Át kellett venni pél­dául a gyermekvédelmi ellátá­sok egy részét a megyei önkor­mányzattól, s még ez után kell végigfuttatni a rendszeren az áfa ötszázalékos növekedését - vannak nehézségeink, de a válság ellenére stabilan ál­lunk, szorosan, de tartani tudjuk a költségvetést - szö­gezte le a polgármester. nagyjából meg is van a pénz. Míg nincs rá szükség, célszerű ott tar­tani. A többit tartalékolták a fej­lesztések önerejére. Sorolta, hogy már több mint százmillió forintot költöttek az Agóra program elő­készítésére. Mint ismeretes, az utóbbi a Babits Művelődési Ház további korszerűsítése és bővíté­se, valamint a Művészetek Háza felújítása, korszerűsítése és belső átalakítása. Hozzá tartozik még a két épület térkapcsolatának a felújítása és a kulturális szolgál­tatások fejlesztése. A piac átépíté­séhez területeket vásároltak. Ezek az összegek beleszámíta­nak az önerőbe. Kétszázötvenmil­lió forint volt az Ipari Park köz­művesítésének az önereje. TEOLhu Előzményekért és háttér információkért kattintson a TEOLhu hírportálra. Augusztusban hétfőnként szépítik együtt Szekszárdot Bekapcsolódik a Szépítsük együtt Szekszárdot! mozgalom­ba a Mentálhigiénés Műhely Ön­kéntes Központja. Augusztus 3- tól hétfőnként szemétgyűjtési akciót indítanak önkéntesek se­gítségével. Munkaeszközt és vé­dőitalt biztosítanak. Program időpontjai és helyszí­nei: augusztus 3., hétfő 8-tól 10- ig a művelődési ház környéke, Wosinsky ltp. és a Kölcsey ltp. Augusztus 10., hétfő 8-10.ig a Bajcsy-Zs- Zsilinszky utca és környéke a pályaudvarig Augusztus 17., hétfő 8-tól 10-ig a Tartsay utcától a Sárvíz utcáig Augusztus 24., hétfő 8-10-ig a Tartsay utcai benzinkúttól a Csa­tári torokig Augusztus 31., hétfő 8:00- 10:00 Béri Balogh utca és környé­ke (Csatári toroktól a Kórházig) A segítők jelentkezését szemé­lyesen és telefonon várja Cser Henrietta, a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központban. Szent István tér 10. ■ 1.1. Maguk újítják fel a Szent István házat Felújítják az Újvárosi Római Katolikus Társaskör tagjai a Szent István házat - tájékozta­tott Horváth lánosné önkor­mányzati képviselő. A költsége­ket a társaskör saját erőből fize­ti, az önkormányzat járul hozzá valamennyivel a felújításhoz, de a pontos Összegről még nem született döntés. lóformán csak az anyagra kell költeniük, mert a tagság és ismerőseik a szak­ipari munkákat is társadalmi munkában végzik el. Legfeljebb minimális összeget kell fizetni­ük egyes munkafázisokra. Tel­jesen felújítják az aljazot, a mennyezetet, a szellőzést. Kor­szerűsítik a fűtést, kifestik a há­zat, és kicserélik a tizenegy nyí­lászárót hőszigetelő ablakokra. Felújítják a villanyvezetékeket, lói haladnak a munkával, a ter­vek szerint augusztus 14-én szentelik fel ismét a Szent Ist­ván házat. Az ünnepségre meg­hívták Mayer Mihály megyés püspököt, annál is inkább, mi­vel az épület az egyház tulajdo­nában van. ■ I. A. Ihárosi Ibolya Kézben tartják a forintokat pénz Hárommilliárd kötvény van, hitelt csak most vettek fel Másként látja a város anyagi helyzetét a pénz­ügyi bizottság ellenzéki el­nöke, mint a polgármester. Már gyermekként pedagógusi pályáról álmodott vélemény Nem átalakítani, hanem fejlődőképessé kell tenni az iskolát a gyerekek érdekében Ismét bizalmat szavazott Farkas Pálnénak a közgyűlés, így továb­bi öt évig vezetheti a Dienes Va­léria Általános Iskolát. Az igaz­gatónőt 28 éves pályafutása elis­meréseként, a 2004/2005-ös tanévben léptették elő az igaz­gatóhelyettesi posztról. A közel­múltban meghirdetett állásra egyedüliként pályázott. - ló, hogy a tantestülettől 98 százalé­kos bizalmat kaptam. Másrészt akkor lett volna igazi kihívás, ha lett volna ellenfelem - mondta lapunknak. Korábban 14 évig már igazga­tóhelyettesként tevékenykedett az iskolában, s ez idő alatt jelen­tős eredményeket értek el a tan­testülettel. - Abban az időszak­ban elkezdtünk egy innovációs folyamatot. Bevezettük a minő­ségbiztosítási rendszert, előtte egy uniós projektet is végigvit­tünk. Ennek köszönhetően a nemzetközi kapcsolatok és a né­met nyelv került előtérbe. Sike­res pályázatunkkal (HEFOP) be­vezettük a kompetencia-alapú oktatást, melyet a TÁMOP pályá­zattal folytatunk.- Szerencsémre olyan kollé­gákkal dolgozhatok, akik nyitot­tak az újra. Azt is tudom, hogy a központi költségvetés szűkös, ezért mindig keresnünk kellett azokat a pályázatokat amelyek­kel fejlődésünket biztosítani tudtuk - tette hozzá Farkas Pálné. Farkas Pálné A tanárnő szerint pedagógus­nak lenni csak hivatásszerűen lehet. Már gyermekkorában megszületett az elhatározás. A jövőt latolgatva hozzátette: A szakmaiság és minőség jegyében kötelezte el magát. Munkatársai­val a jövőben is arra törekszenek, hogy megtartsák azokat a nemze­ti és nemzetiségi hagyományo­kat, közösségi értékeket, amelye­ket az iskola képvisel. Meggyőző­dése, hogy az eddig elért sikerek megbecsülése, a hagyományok megőrzése biztonságot nyújt a gyerekeknek. Az pedig különö­sen fontos, hogy az iskola megbíz­ható legyen. A cél a jövőben sem átalakítani, hanem fejlődőképes­sé tenni az iskolát. ■ G. N. Névjegy: farkas pálné 1969-ben érettsé­gizett a Garay gimnáziumban. 1972-BEN A Kaposvári Tanító­képzőben diplomázott. 1975-BEN a pécsi egyetem peda­gógia szakán végzett. 1980-TÓL a 4. sz.Általános Isko­lában tanított. 1986-ban a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán, német szakos tanárként végzett. 1990BEN a Dienes Valéria Általá­nos Iskola igazgatóhelyettese lett. 1995-ben Budapesti Műszaki Egyetemen, közoktatási vezető szakon diplomázott. 2004-ben a Dienes Valéria Álta­lános Iskola igazgatója lett. é

Next

/
Oldalképek
Tartalom