Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-04 / 155. szám
15 2009. JÚLIUS 4„ SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Csapatépítés után a csarnokot teszik szebbé Dombóváron Sikert hozott a világkupa értékelés Augusztusban ismét rajthoz áll a bonyhádi vasember Az NB I-es Dombóvár KC férfi kosárlabdacsapatánál a magyar játékosok szerződtetése után az edzőpáros még keresi a légiós jelölteket, de a klub vezetése ezalatt sem tétlenkedik. Az új támogatók felkutatása mellett a nézők jobb kiszolgálása érdekében július hónapban hozzákezdenek a 2002-ben megkezdett nagy lelátó alatti épület-bővítményben található öltözők és vizes blokkok befejezéséhez. Az építkezéshez sok helyi szakember és szurkoló is felajánlotta segítségét, melynek eredményeként a tervek szerint szeptember 15-re elkészül a két öltöző, az űj bírói öltöző és a nézők komfortosabb kiszolgálását biztosító vizes blokk is. Az átalakítások nyomán új helyre kerül a csarnokon belül a büfé, és az új támogatóibérlet- rendszer kiszolgálására egy VIP- helyiség is berendeznek. A Dombóvár KC vezetői bíznak benne, hogy a fejlesztések révén tovább tudják növelni a hazai illetve vendégszurkolók komfortérzetét, és ezáltal megszűnnek a kaotikus állapotok. Az átalakításoknak köszönhetően növekedni fog a játékosok és a játékvezetők biztonsága is, mert így jóval rövidebb idő alatt jutnak el az öltözőkbe, illetve a tervek szerint teljesen kiépül a rájátszásban már ideiglenesen alkalmazott kamerarendszer. ■ Kenesei bombája jelenti az előnyt a Szombathelynek A Szombathelyi Haladás Kenesei Krisztián szabadrúgásgóljával hazai környezetben 1 -0-ra nyert a kazah Irtis Pavlodar ellen a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön. A Haladás ezt megelőzően egyetlen egyszer szerepelt a nemzetközi porondon: az 1975/76-os évadban a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) indult a csapat, és egyetlen kört élt túl. A visszavágót egy hét múlva rendezik Kazahsztánban. ■ Torghelle már lábadozik, Koeman Királlyal is beszélt Ott akar lenni a magyar labdarúgó-válogatott őszi világbajnoki selejtezőin a sérüléséből lábadozó Torghelle Sándor, aki három góljával eddig a csapat legeredményesebb játékosa a kvalifikációs sorozatban. Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint Erwin Koeman szövetségi kapitány meglátogatta a német másodosztályú Augsburg légiósát, aki áprilisban súlyos térdsérülést szenvedett. A 33-szoros válogatott támadó azt mondta a szakembernek: már egészséges, elkezdte a felkészülést, s bár még nincs száz százalékos állapotban, reméli, hogy az őszi vb- selejtezőkön a rendelkezésére állhat. Koeman Király Gáborral, az 1860 München 70-szeres válogatott kapusával is találkozott, s jelezte neki: figyelni fogja, milyen teljesítményt nyújt. ■ Másodszor adott otthont ultratriatlon világkupa versenynek Bony- hád. A hétvégi eseményen szlovén siker született, Matej Markovié remek teljesítményt nyújtva iskolázta le a mezőnyt. A főszervező szerint jó verseny volt. Hunyadi István Köszöni a főszervező tamás zsolt: - Utólag is köszönöm mindazok munkáját, akik a sikeres lebonyolításban segítettek, így minden önkéntesnek, a tűzoltóságnak, polgárőrségnek, rendőrségnek, mentőegységeknek, valamint azoknak, akik anyagilag támogattak bennünket, illetve tombolatárgyakat ajánlottak fel. Külön dicséret illeti közönséget, amely lelkesen buzdította a tizenhárom t országból érkező mezőnyt.- Sajnos az utolsó héten hat nagymenő mondta le részvételt különböző ürüggyel. Akik viszont itt voltak, azok becsülettel végigküzdötték a 7600 méter úszásból, 360 kilométer kerékpározásból és 84 kilométer futásból álló távot, és a szép számú közönség remek versenyt láthatott - értékelt Tamás Zsolt főszervező, 2007 vüágbajnoka. - Az indulók véleménye alapján is rendkívül nehéznek ítélt pályán jó eredmények születtek. Személy szerint nagyon meg vagyok elégedve, és ez nagyban köszönhető az önkénteseknek, polgárőröknek, rendőröknek, az összehangolt koordinációs munkának. Jelenleg a szakmai értékelések, elemzések, beszámolók készülnek. Ezeket a jelentéseket megküldjük a nemzetközi szövetségnek, és az elbírálás után írjuk meg és adjuk be a pályázatot a 2010-es évre, amikor is a két 1 H: világkupa után végre világbaj- » nokságot szeretnénk rendezni. | Tamás Zsolt kiemelte a ma- * gyár indulók ragyogó sikerét.- Meglepő volt a tíz honfitársunk fantasztikus szereplése, főleg Török-Illyés László produktuma, mert személyében bajnokot tippeltek - még a hozzáértők sem gondolták ennek ellenére rajt-cél győzelmet aratott, és 22:07:ll-es idejével új pályacsúcsot állított fel 54 percet javítva az elmúlt esztendő legjobbjánál. Teljesítményét bonusz pénzdíjjal honorálta a rendező bizottság. Tamás Zsolt szervezőként másodszor is megállta a helyét, kérdés azonban, hogy mikor láthatjuk újfent versenyezni a népszerű sportolót?- Egy ilyen rangos viadalt csakis teljes intenzitással lehet felügyelni - zárta Tamás Zsolt. - A szervezés komoly feladatot rótt rám, és rengeteg időt igényelt, ezért szinte alig edzettem és mi tagadás, így nem merem felvállalni a németországi háromszoros ironmant. Ugyanakkor az augusztusi, nagyatádi szimpla ironmanon már szeretnék rajthoz állni. TE0L.hu A világkupa háttere, képgalériái, előzményei a TEOLhu hírportálon. Csalódást jelent a tizenegyedik hely szenior foci Az Öregfiúk 73 FK tavaly még ezüstérmes volt Baranyában Befejeződtek a 2009-es Baranya megyei szenior focibajnokság tavaszi idényének küzdelmei, melyet az Öregfiúk 73 FK Bony- hád a várakozások alatt, a tizenegyedik helyen fejezett be.- A legnagyobb problémánk az volt, hogy nem tudtunk élni a hazai pálya előnyével, hiszen hat mérkőzésből csupán kettőt nyertünk meg, s csupán két találkozón, a Szentlőrinc és a Gödre ellenin játszottunk jól - tekintett vissza a félévre Beke Imre. A Bonyhád 11 mérkőzésen 4 győzelmet, 2 döntetlent és 5 vereséget számlált, 26-25-ös gól- különbséggel, 14 ponttal zárt. A 26 gólon Beke F. (6), Pfeifer (5), Darabos (3), Szlama (3), Bogos (2), Szigeti (2), László, Amrein, Bo- nyai, Csohot és Juhász osztozott.- A Bartalovics Béla-emlék- verseny csatározásai augusztus 29-én folytatódnak, remélem a pihenő jót tesz a csapatnak, és a folytatásban sokkal jobban és nem mellékesen eredményesebben szerepelünk - zárta az értékelés az elmúlt idényben ezüstérmes völgységiek csapatvezetője. ■ Hunyadi István Bombaerős csapattal indul az Astana kerékpársport A 21 etapból álló Tour programját három időfutam színesíti Noha a szakértők többsége a spanyol Alberto Contadort tartja a ma rajtoló Tour de France országúti körverseny legnagyobb esélyesének, mégis minden egyik segítőjéről, a viadalt hétszer megnyerő Lance Arms- trongról szól. A Touron 1999 és 2005 között veretlen amerikai három és fél év kihagyás után tért vissza. Armstrong a legerősebbnek tartott istállóhoz, az Astanához igazolt. Azonban a verseny elején várhatóan mindenképpen meg kell elégednie az elsőszámú fegyverhordozó szerepkörével, mivel szintén az Astanában teker a viadal 2007- | es győztese, Contador is, aki ta- I valy nem védhette meg címét. Alberto Contactor 2007-ben győzött, a tavalyit kihagyta, most is ő a favorit Akkor ugyanis nem hívták meg a kazah csapatot a sorozatos doppingügyei miatt. A Tour királya a Giro d'Italián igazolta, hogy még mindig képes végigtekerni egy három hetes versenyt. Az Astanának elsősorban Carlos Sastréra (Cervelo) és az orosz Gyenisz Mencsovra (Rabobank) kell figyelnie a riválisok közül. Az igazán nagy hiányzók a spanyol Alejandro Valverde (Caisse d'Epargne), a belga Tom Boonen (Quick Step) és a holland Thomas Dekker (Lotto). A 96. Tour de France 20 csapatának 180 indulójára 3459,5 kilométer teljesítése vár két pihenővel (július 13. és 20.). Összesen 58 emelkedő nehezíti majd a dolgukat. ■ I HÍRSÁV Banai Péter eligazolt, Steiger segédedző lesz labdarúgás Banai Péter, az NB Ill-as Dombóvári FC-Ru- tinból Balatonfüredre szerződött. A tavalyi keret két tagja közül Steiger Gábor id. Dárdai Pál edző segítője lesz, Nagy Norbert pedig felhagy az aktív játékkal. A Rutin július 13-án kezdi a felkészülést a következő évadra, (rg) Gévay megfelelt, a védő a Paksi FC játékosa lesz labdarúgás Eldőlt, hogy az NB II Keleti csoportjában szereplő Makóból az NB I-es Paksi FC-hez próbajátékra érkező 21 éves védő, Gévay Zsolt szerződést kap Gellei Imre együttesénél. A szerződés további részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra a felek, (bl) Ruud van Nistelrooy a lyoniak célkeresztjében labdarúgás Madridi futballistával, mégpedig a holland Ruud van Nistelrooy-jal pótolná a spanyol fővárosba szerződő Karim Benzemát az Olympique Lyon. A Marca arról számolt be, hogy az ÖL elsősorban Huntelaart akarta megszerezni, ő azonban elhárította a megkeresést (rg) Ariza Los Angelesből a Houston csapatához tart kosárlabda Trevor Ariza az észak-amerikai kosárlabdabajnokságban (NBA) győztes Los Angeles Lakers csapatától a Houston Rockets együtteséhez igazol. A 24 esztendős, lejárt szerződésű (szabadügynök) játékos ötéves szerződést köt, s ez idő alatt 33 millió dollárt vághat zsebre Houstonban, (bl) Ariza első aranygyűrűjét nyerte Usain Bolt 9,5 másodperc alatt futná a száz métert atlétika Usain Bolt úgy véli, a berlini világbajnokságon képes lehet arra, hogy 9,5 másodperc alatt fussa majd le a 100 métert. „Sok munka vár még rám addig. Jelenleg nem tudnék világcsúcsot futni” - mondta a 22 éves sprinter, aki 9,69-cel tartja a világrekordot, (bl) Komán az élvonalba jutó Bari csapatához kerülhet labdarúgás Olasz lapértesülések szerint az Empolival és a Salernitanával is hírbe hozott Komán Vladimírért a Serie A-ba az elmúlt idény végén feljutó Bari is bejelentkezett. A magyar középpályás egy évre, kölcsönben kerülhet az újonchoz, (bl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon t i é i Matej Markovié mindenkit leiskolázott a bonyhádi világkupa versenyen avattunk. Laci negyedikként ért célba, pompás 26:01:51-es teljesítménnyel a mezőny legjobb futóeredményét elérve - tette hozzá a bonyhádi vasember. - Matej Markovié első helyére kevesen