Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-04 / 155. szám

16 2009. JULIUS 4., SZOMBAT- XX. ÉVFOLYAM 155. SZÁM MO ZAIK az Oscar diadala után rövid időre szeretne visszavonulni, de nem akar teljesen eltűnni. Úgy érzi, egészen más jellegű feladatra van szüksége. Szívesen játszana színházban, és musicalben is örömmel bizonyítana. OLVASTAM GOTTLINGER NOÉMI Nem lehet csak úgy karaokézni! egy thai szerzetesnek el kel­lett hagynia a rendjét, mert karaoke éneklésen kapták. A szabályokra fittyet hányó ba­rát csak egy kis kikapcsoló­dásra vágyott, amikor álru­hában, enyhe alkoholos má­morban énekelgetett az egyik bárban. Egyébként ha önszántából nem hagyta vol­na el a rendet, akár egy évre is elítélhették volna a tiltott világi mulatozásért. másutt, Vietnámban meg a karaoke bárokban betiltanák a táncolást. Az ottani Kultu­rális és Turisztikai Miniszté­rium azzal indokolt, hogy így visszaszorítható az illegális droghasználat. Ha a javasla­tot elfogadják, a táncoslábú rendbontókat a rend őrei a helyszínen lekapcsolhatják. A törvény bevezetésétől több turista érkezését remélik. vélhetően özönleni fognak a franciák, britek, vagy ma­gyarok, mert szeretnek ülve, mereven, fa arccal dalolni... Bazsonyi és a boszorkányok első falunap A díszpolgárok neten csatlakoztak a rendezvényhez Lengyel Jánosné (balról), Megyesi Istvánná, dr. Say István és a webkapcsolatért felelő Lengyel Ildikó A képgalériát keresse a 1 OL.hu hírportálon. pusztahencse Boszorkányos fo­gadtatásban részesült tegnap minden Pusztahencsére látogató vendég. Az utcákat banyák özön- lötték el. A boszorkák ügyes ke­zek munkáját dicsérik, ugyanis bábukról van szó. Ma már élő bo- szik is lesznek az első falunapon, délután „Bűbájos boszorkák” szépségversenyt rendeznek. A programok már tegnap elkezdőd­tek három kiállítás megnyitójával és a megyezászló átadásával. A teleházban Bazsonyi Arany tárla­tát láthatja a közönség. A festő­művész az ’50-es évek elején Pusztahencsén élt férjével, Ve- csési Sándorral. A kapcsolat a tá­volság és a művészpár éltes kora ellenére szoros, az önkormányzat ezért döntött úgy, díszpolgári cí­met adományoz mindkettejük­nek. Ők nem tudtak személyesen eljönni, ám webkamera segítsé­gével tanúi voltak az ünnepség­nek. A díjat - virtuálisan - Len­gyel Jánosné polgármester adta át. Nem sokkal később, már az is­kola udvarán ő vette át a megye­zászlót dr. Pálos Miklóstól, a me­gyei közgyűlés alelnökétől, aki kö­szöntőjében a megyék megmara­dásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Ma, a Boszorkány­szombaton sokszínű program­mal folytatódik a falunap. ■ V. T. HIRDETÉS Rock, punk és blues édes egyetértésben az EFOTT-on baja Deák Bili, Pál Utcai Fiúk, Jamie Winchester, Kiscsillag, Prosectura, Auróra. Néhány az idei bajai EFOTT Vodafone-Baja Színpadának fellépői közül. A rö­vidke felsorolásból is kitűnik, hogy a hazai rockélet színe-java képviselteti magát a július 14-től 19-ig tartó fesztiválon, és bizonyít­ja, hogy a blues, a punk és némi un­derground válto­zatlanul jól meg­fér egymás mel­lett. Egyfajta fesz­tivál a fesztivál­ban, mely a hajdanvolt EFOTT- okat és más, ma már ősinek tűnő zenei megmozdulásokat idéz. A hazai zenei élet egyik sokat látott formációja, a Pokolgép is itt teszi majd tiszteletét július 17- én. Rudán Joe énekestől megtud­tuk, jubileumi koncerttel készül­nek, lévén a zenekar negyed szá­zados. - Átfogó képet szeret­gni'OTIT o mmmum INI BAJ A július 14-19. nénk nyújtani az elmúlt huszon­öt évről. Budapesten volt ugyan egy születésnapi bulink, és szó volt egy zalaegerszegiről is, ám elképzelhető, hogy ez utóbbi csak a harmincadik évfordulóra áll össze. Szóval indokolt, hogy a kezdetektől napjainkig idézzük fel a ma már klasszikusnak szá­mító nótákat - mondja Joe. Nagy slágerek­kel más zenekar is készül, például a szintén július 17-én szereplő Junkies. Hangyássy Ferenc tájé­koztatása szerint a Maszk, a Mi­attad iszom, te állat és a Vesztet­tél éppúgy elhangzik majd, mint a legújabb, Degeneráció című al­bum számai. És ez csak egy az EFOTT fesz­tivál 11 helyszíne közül, amiért megéri ellátogatni július 14-19. között Bajára! ▲ Lovasl András a Kiscsillaggal idén is ott lesz az EFOTT-on FRISSÜLJÖN FEL SZELLEMILEG! ÉS PIHENJEN KEDVÉRE! MI FI ETJE ! Vegyen részt Ön is a Tolnai Népújság és a Vasárnapi Tolnai Népújság közös keresztrejtvényjátékában, és nyerje meg az 5 db 2 személyre szóló Wellness napok egyikét, vagy akár mind az 5-öt! Fejtse meg hetente a szombati és vasárnapi Tolnai Népújságban megjelenő rejtvénypárokat, vágja ki és küldje be a helyes megfejtéseket együtt, borítékban az alábbi címre: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írja rá: Wellness napok :ar-i sí|: a tagjai; «■Vúl íltká iS is van í§ fs remlki' közöst és műnk jkublémúki egység«' •ényesíti goi TK egyikké napi tség dtörlé- arának •tú ráadásul hamun or­IllíÜKtflélU ioéos kés/pérv * Irlévét, vala- Alrendszeré leiviket is Ipirmra tevé- Ipern^gkmiF dal iszló. Ép kamata JSÍgy U Vál umnvi js <vés kő- hónapi 4&ílei>íegi melleit H kezeié pi i||b fel- ra is sor tiÉásek helymegői A játék 2009. július 11. és augusztus 9. között tart, 5 hétvégén át. Az első rejtvénypár megjelenése: 2009. július 11-12. Beküldési határidő: július 20 1. Sorsolás: 2009. július 21. Az első nyertes nevét július 22-én a Tolnai Népújságban közöljük. SORSOLÁS HETENTE! A hír velünk jár! r -I J a -v. ^ ® /\ rl j T’ 1 1/T / 7 i TT Íz 7 ij "T* I HUMOR A munka oroszlánrésze Két asszony beszélget.- Nálatok hogy alakul a csa­ládi munkamegosztás? - kérdi az egyik.- Az uram végzi a munka oroszlánrészét.- Hogyhogy.- Állandóan ordít. Üröm az örömben Két éhező hajótörött kifog egy doboz konzervet a tengerből.- Ez aztán a pech! - nézege­ti az egyik a doboz címkéjét.- Mi van benne?- Étvágygerjesztő. Sajátos kezelés A személyszállító repülőgép a magasban hirtelen a hátá­ra fordul. Az utastérben azonnal kitör a pánik, ám a légikisasszony nagy nyuga­lommal közli az emberekkel:- Csak semmi izgalom, höl­gyeim és uraim! A pilótánk éppen az orresepjét adja be magának. Kettős veszteség- Közöttünk vége minden­nek! - mondja a lány az ud­varlójának. - Engem többé nem látsz.- És ml lesz azzal a gyé­mántgyűrűvel, amit múlt hé­ten vettem?- Azt sem látod többé! Osztályon alul Két férfi jön ki a vendéglőből:- Pocsék egy étterem! - mond­ja az egyik. - A leves sós, a zöldség hideg, a hús rágós.- Igazad van, és ha nem tű­nünk el időben, még fizet­nünk is kellett volna. Végtelen egérút- Azt megértem, hogy a fő­pénztárosunk a bank teljes bevételével Dél-Amerikába szökött. Csak azt nem ér­tem, hogy miért vitte magá­val az igazgató nyugdíjas anyósát is?- Mert így biztos lehet benne, hogy a főnök futni hagyja. Továbbiak a TEOLhu hírportálon TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke július 3-án: 0 Kivégzés: négy lövéssel gyilkolták meg a vállalkozót & Szörnyethalt a sínekre fekvő asszony - fotóval! © A Magyar Gárda nem aggódik, és templomba vonul 0 Holtan találtak a hajléktalanra 0 Lesújtó adat: 33 lakás épült az egész megyében TE0L.hU t k t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom