Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-13 / 162. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚLIUS 13., HÉTFŐ Németországi fesztiválon lépnek fel a táncosok bogyiszló Idén is meghívást kapott Bogyiszló a németországi testvértelepülésen, Schlitzben megrendezendő nemzetközi folklórfesztiválra. A most hétvégén zajló nagyszabású eseményen a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület táncosai is fellépnek. A rendezvényen egy önkormányzati küldöttség is részt vesz. (sk) Az Apponyi továbbra is ökoiskola maradt lengyel Megújította az ökoiskola regisztrációját az Apponyi Sándor Mező- gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium. A három évre szóló címet második alkalommal is sikerült megszereznie az intézménynek - közölte Bujdosó Lászlóné igazgatónő. Az ökoiskola cím azon iskolák legmagasabb szintű állami elismerése, melyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkája kiemelkedően magas színvonalon képviseli a környezeti nevelés és fenntarthatóság pedagógiai értékeit, (nyg) Csillagtúráznak a Balaton környékén zomba Kerékpáros csillagtúra kezdődött a hétvégén Keszthelyen, a zombai iskola huszonkilenc diákja és négy felnőtt kísérő részvételével - tájékoztatott Szűcs Sándor polgár- mester, aki maga is kísérői feladatokat lát el. A csapat szállása Keszthelyen van, innen indulnak a csillagtúrák, amelyeken Balaton környéki települések látnivalóit fedezi fel a társaság, (sk) Szűcs Sándor polgármester A város és a lakosság is tesz a szép környezetért PAKS Háromszázötven település egyikeként Paks is nevezett a Virágos Magyarország versenyre, a. zsűri most értékelte a városképet. Paks 2001-ben megnyerte az országos versenyt, a következőben ezüst diplomát kapott. Azóta minden évben nevez, hogy visszajelzése legyen a környezetszépítési munka eredményéről. A város igyekszik tartani az elért eredményeket, a lakosság is kiveszi részét a virágosításból, parkosításból mondta Klézl Terézia főkertész, (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE Nagy Zsanett, Bíró László (középen) és Bíró István a megszépített faddi faluközpontban. Lehet, hogy két-három év múlva pályáznak a városi címre Csak a címért nem érdemes városjelöltek Ha előnyt jelent, előbb-utóbb célszerű pályázni Dédelgetnek-e álmokat városi címről a szekszárdi kistérséghez tartozó nagyobb községek? Ennek jártunk utána annak kapcsán, hogy nemrég két kisebb tolnai megyei település is város lett. Steinbach Zsolt Néhány éven belül időszerű lehet a városi cím megszerzése Faddon és Decsen is - tudtuk meg az érintett polgármesterektől. Érdeklődésünknek az adta az apropóját, hogy július elsejétől Gyönk és Nagymányok is város lett. Nagymányok mintegy kétezer-ötszáz, Gyönk bő kétezer lakosú. A szekszárdi kistérségben ennél jóval nagyobb nagyközségek is vannak, a három város, Szekszárd, Tolna és Bátaszék mellett. Fadd például négyezer-ötszáz, Decs négyezer- háromszázas lélekszámú település. . Fülöp János, Fadd polgármestere úgy vélte, két-három év múlva megteremtődhetnek a feltételek a városi cím elnyeréséhez. Az infrastruktúra adott, a nagyközség központjának fejlesztése, szépítése tovább folytatódik, egyedül a régióközponti szerep lehet az, aminek Fadd, Tolna közelsége miatt, nem felel meg. A községvezető úgy látja, hogy a városok jelenleg könnyebben jutnak fejlesztési forrásokhoz. Amennyiben ez a következő években sem változna, úgy ez erős érv lehet amellett, hogy a település megpályázza a városi címet. Ám önmagában csupán azért, hogy Fadd városnak mondhassa magát, nem fognak erre törekedni - mondta Fülöp János. A TÖRVÉNY SZERINT ö Várossá nyilvánítás feltétele a városi színvonalú fejlettség, a térségi szerep. Ám konkrét mérőszámokat, például a minimális lélekszámra, vagy az infrastruktúra fejlettségére vonatkozóan, nem ír elő jogszabály. Lényegében az egyetlen kritérium, hogy várossá nyilvánítást csak nagyközség kezdeményezhet. Nagyközség pedig ötezer lélekszám feletti település lehet, vagy olyan, amelyik a Decs bizonyos értelemben már régóta város: a Sárköz fővárosa. Hivatalosan viszont nagyközség. Biczó Ernő polgármester elmondta: öthat éve felmerült a várossá nyilvánítás kérdése. Akkor áttekintették, hogy jár-e pluszjuttatásokkal ez a cím, és azt találták, hogy nem túl sokkal. A községvezető úgy fogalmazott: nem ez most a központi kérdés az önkormányzatnál, de előbb-utóbb az lehet. Mint mondta, az M6-os autópárendszerváltás előtt nagyközségi tanács volt. Volt már kísérlet arra az országgyűlésben, 2005-ben, hogy a községekből is válhassanak városok, ehhez azonban nem volt meg a kétharmados többség. A várossá nyilvánítási kezdeményezést egyébként az illetékes miniszterhez kell eljuttatni. A kérelmet a miniszter által felkért bizottság értékeli, ezen javasat alapján a köztársasági elnök dönt. lya közelsége újabb lendületet adhat a fejlődésnek, és az is, ha az iskola el tudna mozdulni a középfokú oktatás irányába is. Ugyanakkor úgy vélte: Decs várossá válását nem segíti az a körülmény, hogy Szek- szárdhoz és Bátaszékhez is közel fekszik. Az új megyei városok lélek- számához hasonló, kétezerötszáz fő körüli település több is van a kistérségben. Ezen községek általunk megkérdezett polgármesterei között volt, aki elárulta: meglepődött azon, hogy ekkora helységek is városi címet kaphatnak. Hárman, Őcsény, Szedres és Tengelic polgármestere nyilatkoztak úgy, hogy egyáltalán nem gondolkodnak településük esetleges várossá válásán, mert annak nincs realitása. Bogyiszló és Zomba első embere viszont azt mondta: a mostani példa nyomán, ha lenne rá lehetőség, és a falu fejlődését elősegítené, megfontolnák, hogy pályáznak a címre. Igaz, ez egyelőre csak elvi szintű felvetés, mivel a jelenlegi jogszabályok alapján város csak nagyközségből válhat. Kamerákkal is várnák az M6-os elkészültét szedres Térfigyelő kamera- rendszert szeretnének kialakítani Szedresen is. Koleszár Mihály polgármester elmondta, a kérdésben várhatóan szeptemberben hoz konkrét döntést a képviselő-testület, ám már gondolkodnak a megvalósításon. Legalább két kamera felszerelését tervezik, de négy készülék beüzemelése sem elképzelhetetlen, attól is függően, hogy menynyi pénz áll majd rendelkezésre. Az önkormányzat mindenesetre szeretné, ha helyi vállalkozókat is be tudnának vonni a finanszírozásba. A kamerákat a település legfrekventáltabb pontjain, illetve a falu szélein helyeznék el. A polgármester elmondta: a jelenlegi közbiztonsági helyzet nem feltétlenül indokolja a biztonsági berendezések telepítését. Ám arra számítanak, hogy a közeljövőben elkészülő, szedre- si lehajtóval is rendelkező M6-os autópálya miatt erőteljesebben megjelenhet a bűnözés a községben. A kamerákkal erre a helyzetre készülnének fel. ■ S. K. Egymilliós támogatása ' civileknek bogyiszló Nagyjából egymillió forinttal támogatja a bogyiszlói önkormányzat a helyi civü szervezeteket - tudtuk meg Tóth István polgármestertől. A keret felosztásáról szóló döntést az összeférhetetlenség feloldása érdekében a pénzügyi bizottság hozta meg. A képviselő-testületből ugyanis többen tisztséget viselnek valamelyik civil szervezetben is. A döntés alapján a legtöbb támogatást a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület kapta, háromszázezer forintot. A helyi polgárőrség kétszázezer forintos segítséget tudhat magáénak. A gyermekekért alapítvány százötven- ezer forintot kap, a Bogyiszlóért, Kultúráért Egyesület, illetve a helyi Vöröskereszt szervezet száz- százezret A keretből jut egy tolnai köztestületnek, az önkéntes tűzoltóságnak is, amelynek ellátási körzetéhez Bogyiszló is tartozik. A döntéshozók hagytak némi tartalékot is, arra az esetre, ha esetleg újjáalakulna a helyi sportegyesület ■ K. S. Nem a számok teszik várossá a várost ■ Talán könnyebben jutnának fejlesztési pénzekhez. Megvan az arany fokozat is kitüntetés Tizenhét éve irányítja a polgárőrséget Csökkenti a költségvetési hiányt a miniszteri önhiki kölesd A legmagasabb polgárőr elismerésben részesült nemrégiben Gárdi György, a kölesdi polgárőrség vezetője. A Püspökladányban megrendezett országos találkozón a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát adta át neki dr. Túrós András, az országos szövetség elnöke. Gárdi György munkáját egyébként két évvel ezelőtt ezen elismerés bronz fokozatával ismerték el. A kitüntetett érdeklődésünkre elmondta: 1992-ben ő alapította meg a kölesdi polgárőrséget, amely azóta is az ő irányításával működik. Kezdetben több mint harminc tagja volt az egyesületnek, ma tizenkilenc fős a létszám. A polgárőrség Kölesden szinte mindenütt jelen van. A gyakori járőrözés mellett az is erősíti ezt a benyomást, hogy a polgárőrök saját autóin szerepel a polgárőrség jelzés. Gárdi György nemcsak irányítja a csapatot, hanem, 68 évesen, maga is részt vesz a járőrözésben. A nyugdíjas ÁFÉSZ-el- nöknek energiájából futja pályázatírásra is. Ezek sikere révén, a helyi önkormányzat, az országos polgárőrség, a megyei közgyűlés támogatása mellett mindig sikerül biztosítani a pénzt benzinre, ruházatra. És tevékenyen hozzájárulni ahhoz, hogy Kölesd a bűnözés szempontjából változatlanul ne legyen fertőzött terület. ■ Zs. S. Gárdi György elismert polgárőr fácánkert, bogyiszló A szekszárdi kistérség települései közül kettő kapott vissza nem térítendő támogatást az önkormányzati minisztertől, a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok egyéb támogatása címén. Az ún. miniszteri önhikire Bogyiszló és Fácánkert is sikeresen pályázott, előbbi három-, utóbbi egymillió forintot nyert el. Fácánkert polgármestere, Orbán Zsolt elmondta: a községnek egymillió forint elmaradása volt a Bogyiszlóval társulásban fenntartott oktatási intézmény felé. Ezt az összeget most sikerül előteremteni a pályázat révén. Ha a pénz megérkezik, már utalják is tovább Bogyiszlóra. A község idei költségvetésében mintegy két és félmillió forintos működési hiányt terveztek. Az egymilliós támogatás tehát arányaiban jelentősen csökkenti a büdzsé mínuszát. A másik nyertes Bogyiszló lett. Tóth István polgármester érdeklődésünkre elmondta: huszonnyolc millió forintos hiánnyal fogadták el év elején a község költségvetését. Az év eddig eltelt időszakában sikerült valamelyest csökkenteniük a mínuszt. A minisztériumból várt 3 millió forint is a hiány mérséklését szolgálja majd. ■ S. Zs. ■ Három, illetve egymilliót nyertek. » 4