Tolnai Népújság, 2009. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-13 / 162. szám

2009. JÚLIUS 13., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR IHÁROSI IBOLYA Nem a diploma teszi az embert minden ellenkező híreszte­léssel ellentétben nem a dip­loma teszi az embert. mint minden területen, az éremnek itt is két oldala van. A diplomást jobban megfizetik, legalábbis a fejlő­dő régiókban. Ugyanakkor éppen a munkanélküliség miatt a diplomások például a közigazgatásban, de a ban­koknál is, egyre alacsonyabb beosztást töltenek be. Lassan a hajdani titkárnőknek - ma menedzser-asszisztenseknek - már nemcsak több nyelven kell kommunikálni, hanem több diplomájuk is lesz. Kér­dés ugyanakkor, hogy ezzel arányos-e például a diplomá­ciai érzékük, beleérző ké­pességük. És ők maguk er­ről a beosztásról álmodoz- tak-e, amikor pályát válasz­tottak, majd diplomagyűjtés­be fogtak. Mert fontos titkár­nője csak fontos embernek van. Lejjebb a hierarchiában már csökken az ügyintézők rangja. több beosztást is meg lehet­ne nevezni a helyi önkor­mányzatoknál és az állam- igazgatásban, ahol bőven elegendő lenne az érettségi, esetleg egy szaktanfolyam és az elhivatottság a köz ügyei ránt. Lehet, hogy az ügyfél is jobban járna, ha a helyén lévő, kiegyensúlyo­zott ember intézné az ügye­it, mint a magát többre hiva­tottnak vélő többdiplomás. arról már nem is szólva, hogy nemcsak nincsenek igazi mesteremberek, mű­velt, kreatív és természete­sen érettségizett szakmun­kások, hanem szükség sin­csen rájuk. termelés hazánkban már jó­formán csak elvétve fordul elő. A többi alkatrészgyártás, beszálh'tás, amit először szá­molnak fel, ha válság van, amint a mellékelt ábra mu­tatja. Iparágak termelési kul­túrája ment nálunk veszen­dőbe, s legalább annyit mondjunk, hogy nagy kár érte. Megyezászlóval gazdagodtak falunapok Ezen a hétvégén három település kapott lobogót Változatos műsort kínált az idei falunap Németkéren. Két napon át egymást követték a bemutatók, képünkön a helyi óvodások csoportja látható Három településen, Nakon, Jágónakon és Németkéren a falunapon adott át a helyi közösség­nek megyezászlót dr. Pus­kás Imre, a megyei köz­gyűlés elnöke szombaton. Már közel húsz olyan te­lepülésen van megyezász­ló, ahol ezt kérték. Munkatársainktól nak Öt-hatszázan vettek részt a szombati, immár ötödik faluna­pon, amely sokféle programot kí­nált a falu lakóinak és a vendé­geknek. Délelőtt rendezték a foci- kupát Ebéd után ünnepélyes ese­mények következtek. Dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke átadta a megyezászlót abból az alkalomból, hogy 1000 éves a me­gye. Rácz Róbert polgármester, a Magyar Veterán Repülő Szövet­ség Somogy Megyei Egyesülete, valamint a községi alapítvány képviselője felavatta szülőházán Szittár Gyula, a II. világháború­ban hősi halált halt püóta emlék­tábláját. A következő órákat a kul­túrának szentelték. Egyebek közt felléptek a helyi táncosok, az óvo­dások, dalmandi és dombóvári vendégegyüttesek. Utóbb volt ug­róköteles műsor, kutyás bemuta­tó is. A főzőversenyt a polgárőrök csapata nyerte. A gyerekeknek ingyenes volt a quadozás és az ugrálóvár. Rég nem látott iskola­társak elevenítették fel a gyerek­kori emlékeiket. Az ének-zene csúcspontját Postás Józsi fellépé­se jelentette, majd kezdetét vette a bál, kifulladásig. ■ 1.1. Nívódíjat kapott a kórus és a táncosok németkér Változatos programot kínált az idei falunap, amelyet hagyományosan a körszínpadon tartottak az elmúlt hétvégén. Szombaton Horváthné Gaál Eri­ka polgármester átvette dr. Pus­kás Imrétől a megyezászlót, ame­lyet Kolbert Mátyás áldott meg. Ezt megelőzően a helyi öregfiúk barátságos meccsen 5:2-re nyer­tek a simontornyaik ellen. Két napon át egymást követték a kul­turális csoportok a színpadon, köztük természetesen a helybeb- ek is. A falunapon adták át a Németkéri Németségért Nívódí­jat. Idén módosítottak a szabály­zaton, így már egyesületeket is jutalmazhatnak. A húsz éve mű­ködő Németkéri Német Nemzeti­ségi Kórust és az 1995-ben alapí­tott Németkéri Német Nemzeti­ség Táncegyesületet tüntette ki a német önkormányzat. Az előbbi egyesület elnöke Fóber Ferenc, a művészeti vezető Gergáczné Ma­dách Gabriella. A táncegyesület elnöke Tóth Péter, művészeti ve­zetője Hermann Emil, koreográ­fusa Glückner János. ■ V. T. Díszpolgári címet kapott Márhoffer Jánosné jágónak Szombaton rendezték a már hagyományosnak szá­mító falunapot. Délelőtt hat csa­pat részvételével kispályás lab­darúgó-bajnokságot rendeztek. Ezzel egyidőben elkezdték a kü­lönböző pörköltek főzését. Ter­mészetesen volt légvár, ugró­asztal is a gyerekeknek. Dél­után dr. Puskás Imre köszöntöt­te a megjelenteket és Lőczi László polgármesternek átadta a megyezászlót. A polgármester díszpolgári cí­met adományozott Márhoffer Jánosnénak a településen és a településért hosszú ideje végzett önzetlen munkájáért. A labda­rúgó-bajnokságot az Ág nevű csapat nyerte a Kercseliget és a Lépésváltás nevű, kaposszekcső- csikóstőttősi vegyes csapat előtt. A délutáni műsorban kötélugrók tartottak bemutatót, fellépett a kurdi Kaposmente tánccsoport és a Sógorok énekes duó. ■ T. S. A megyei közgyűlés elnöke tegnap átadta a megyezászlót Lőczi László jágónaki polgármesternek a falunap alkalmából Megemlékezés: soha többé ne ismétlődjön meg! holokauszt Hatszáz szekszárdi és hatszázezer magyar áldozatra emlékeztek vasárnap szekszárd A holokauszt 65. év­fordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Művészetek Házában, a hajdani zsinagógá­ban Horváth István polgármes­ter mondott beszédet. Szinte hó­napról hónapra idézte fel a fo­lyamatot, miként lett a korlátozó zsidó törvényekből kirekesztés, majd a „végső megoldás”. A holokauszt, eredeti jelentése sze­rint égő áldozat 600 szekszárdi és városkörnyéki és hatszázezer magyar állampolgár életét köve­telte. Módszeresen meggyilkol­ták őket Auschwitzban. Mint a polgármester kiemel­te, Vendel István akkori polgár- mester nem volt hajlandó gettót létrehozni Szekszárdon, mégis A város nevében Horváth István polgármester és Csillagné Szántó Polixéna, a művelődési bizottság elnöke koszorúzta meg a szekszárdi emlékművet elvitték a halálba a szekszárdi zsidóságot júbus második vasár­napján. - Meg kell tanítani gyer­mekeinknek, hogy hova vezetett a tolerancia hiánya, mit jelent az antiszemitizmus, az idegengyű­lölet, a rasszizmus, a kirekesz­tés. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ami történt az mégegyszer ne történhessen meg - mondta egyebek közt Hor­váth István. Amikor hangos az utca, ami­kor egyre többen vannak, akik tagadják, hogy a holokauszt egy­általán megtörtént, egyre fonto­sabb az emlékezés, hangsúlyoz­ta Schönberger András pécsi fő­rabbi. Hozzátette, hogy nem ide­gen kezek vezették a mészárlást, és kevesen voltak, akik segítő kezet nyújtottak az üldözöttek­nek. Ugyanakkor elmondta, hogy édesapja életét az ismerő­sétől rendszeresen kapott tej mentette meg. Nemcsak a bánat és az emlékezés miatt kell össze­jönni, hanem azért is, hogy elke­rüljük mindazt a borzalmat, amit akkor átéltek az emberek. Hozzátette még, nehogy fiának a fia is megkérdezhesse, amit ő az apjától: Miért hagytátok? A Tücsök zenés Színpad érzel­mekre ható műsora mellett élet- történetéből mondott el döbbene­tes részleteket az akkor 21 éves katona, Papp Lajos. A sok borza­lom közt tanúja volt Radnóti Mik­lós kivégzésének is. ■ 1.1. 3 HÍRSÁV Egy hétig élvezik a hollandok szeretetét PINCEHELY A Magyar- Holland Baráti Társaság 45 tagja Szőts Csilla egyesüle­ti elnök vezetésével utazott a hét végén Uitgeest-be. Egy hetet töltenek Pince­hely holland testvértelepü­lésén, ahol ismerkednek a környék nevezetességeivel a nép kultúráival, szokásai­val. A hollandok a tervek szerint jövőre látogatnak Pincehelyre, (vl) Útépítésére nem, csak felújítására pályázhattak nagyszékely A településfej­lesztési pályázatok nem elég rugalmasak. Hiába tudjuk a faluban, mi lenne a legfontosabb, azt tudjuk megvalósítani, amire kiír­ták a pályázatot - mondta Várkonyi Zoltán polgármes­ter. Nagyszékelyben több utcára - Kossuth, Ady - is ráférne a felújítás, ehhez LEKI és TEUT-forrásokban bíznak. Az azonban már most látszik, újat építeni nem tudnak, (vl) Várkonyi Zoltán polgármester Nyár esti koncertek a barokk kastélyban hőgyész Ha nyár, akkor szabadtéri hangversenyek. Mediterrán esttel indult a Gróf Apponyi Antal Zenei Hetek programsorozata jú­lius 11-én, szombaton Hőgyészen. A kastélyszálló barokk udvarában a Szentpéteri Trió adott kon­certet este nyolc órától. Előtte mediterrán ételkíná­lattal várták a vendégeket az aromateraszon. Egy hét­tel később német estet tar­tanak, itt az Arcus Vonós­négyes ad koncertet Déri György Liszt-díjas cselló­művész közreműködésé­vel. A zenei hetek záró hangversenye augusztus 1-én lesz, a Soma Jazz Apple Trió mutatja be amerikai zeneszerzők mű­veit. (fké) Két hónapig látható a vándorkiállítás siMONTORNYA A településre érkezett megyénk nagy köl­tőjének, írójának a 125 éve született Babits Mihálynak az életét és munkásságát bemutató, tizenkét tablóból álló kiállítás. A „Zsindelyte­tős régi házamnak voltam gyermeke" címet viselő tár­lat augusztus 31-ig a könyvtár előterében, ezt követően szeptember 30-ig az iskola folyosógalériáján látható, (vl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon v *

Next

/
Oldalképek
Tartalom