Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-28 / 278. szám

HÍRSAV Fidesz: a MAV-START a nyugdíjasokat támadja „a Fidesz felszólítja a kor­mányt, ne engedje, hogy a MÁV-START december 1-jé- től szüneteltesse az 55 év fe­letti nők és a 60 év feletti férfiak húszszázalékos uta­zási kedvezményét” - mond­ta tegnap Iván László. A po­litikus a nyugdíjasok elleni egész pályás letámadás kö­vetkező állomásának és egy hazugságsorozat részének nevezte, hogy a MÁV lépésé­nek indokaként a kor szerin­ti diszkriminációt tiltó uniós direktívára hivatkozik. Előzetesben az SZDSZ erzsébetvárosi vezetője elrendelte a bíróság teg­nap Gál György előzetes le­tartóztatását. Az SZDSZ kedden őrizetbe vett erzsé­betvárosi képviselőjét külö­nösen nagy kárt okozó, üz­letszerűen elkövetett csalás­sal és más bűncselekmé­nyekkel gyanúsítják. Gyurcsány megint kiilöngéppel utazott „KÜLÖNGÉPPEL UTAZOTT két­napos törökországi és moldo­vai útjára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ennek oka, hogy ez volt a legolcsóbb megoldás” - mondta tegnap Budai Bernadett. A kormány- szóvivő hozzátette: a gép bér­lése 11,5 millió forintba ke­rült. Hangsúlyozta: átszállási lehetőség hiányában szállást kellene biztosítani a har­mincfős delegáció tagjainak, így az utazás költsége több lenne a bérlésénél. Budai: a bérlés olcsóbb Még mindig kritikus a kisfiú állapota Még mindig kritikus állapot­ban van a szerdai buszbaleset ötéves sérültje. A gyermek a busz alá szorult, amikor tegnap egy óvódásokat szállító kisbusz és egy terepjáró karambolozott. A mentők a helyszínen újra­élesztették a kisfiút. A szerdai súlyos buszbaleset kapcsán számtalan kérdés me­rült fel a biztonságos utazás, fő­leg a kisgyermekek utaztatása kapcsán. A kicsik felnőttek szá­mára tervezett ülésben utaztak. A biztonsági öv valószínűleg megakadályozhatta volna, hogy kiessenek az autóbuszból. Igaz ugyanakkor, hogy 150 centis magasság alatt az öv akár élet­veszélyt is jelenthet. ■ B. V. Nem lesz gázáremelés fűtés A kompenzációs összegek nem változnak jövőre Zuschlag János volt személyi edzője bújtatta Erdélyben Ladost Nem változik a földgáz közüzemi ára - ezzel a jó hírrel mutatkozott be Molnár Csaba, a Közleke­dési, Hírközlési és Ener­giaügyi Minisztérium új vezetője. A miniszter Sza­bó Pált váltja, aki a mo- norierdői vonatbaleset után mondott le. Boda Veronika December elsejétől új minisztere lesz a közlekedési minisztérium­nak: Molnár Csaba - jelenleg még a tárca államtitkára - csü­törtökön mutatkozott be a sajtó előtt, itt ismertette programját is. „Miniszteri terveim három alap­pilléren nyugszanak. Az első a fejlesztés, illetve a versenyképes­ség fokozása. A második a biz­tonság, a harmadik pedig a fenn­tarthatóság és a környezetvéde­lem” - mondta a 33 éves fejlesz­téspolitikai szakember. Hozzátet­te: a közlekedés területén a la­kosság növekvő mobilitási igé­nyeinek kielégítése a cél, a kör­nyezetvédelmével együtt. „2007- től 2013-ig összesen 2000 mil­liárd forint áll rendelkezésre er­re a területre, amelyből vasút- és közútvonalakat, hajózási útvona­lakat építünk, illetve újítunk fel”- mondta a leendő miniszter. Az energetikai te­rületre 100 milliárd forint áll rendelke­zésre, amelyet az im­portellátás biztonsá­gára, valamint a ká- rosanyag-kibocsátás csökkenté­sére és a megújuló energiaforrá­sok népszerűsítésére fordítana a miniszter. A lakosságot legjob­ban foglalkoztató gázáremelésről pedig elmondta: jövő januárban nem kell a családoknak maga­sabb számlára számítaniuk. A minisztérium annak ellenére döntött az energiahordozó árá­nak befagyasztása mellett, hogy az energiahivatal tízszázalékos áremelést javasolt. „A kedvező világpiaci körülmények nem in­dokolják a gáz árának emelését”- hangsúlyozta Molnár Csaba. Molnár Csaba, a közlekedési tárca új vezetője jó hírrel mutatkozott be a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón Egyáltalán nem biztos, hogy jövőre nein vál­tozik a gáz ára. „Az olaj ára a közelmúltban csök­kent, amelyet 9 hónapra rá követ a földgáz árának csökkenése is. A forint is erős a dollárhoz ké­pest” - magyarázta a szakállamtitkár. Hangsúlyozta, a vi­lágpiaci változások miatt a fogyasztói ár negyedévenkénti fe­lülvizsgálatára lesz szükség, te­hát egyelőre nem lehet megígér­ni, hogy jövőre egyáltalán nem lesz emelés. A gázár-kompenzációs rend­szerről elmondta, megmarad­nak az idén októberben beveze­tett, rászorultsági alapon járó tá­mogatási összegek, mindössze annak finanszírozása változik. „Az idei 82 milliárd forintos ke­rethez képest jövőre a költségve­tés 62 milliárd forintot biztosít a szociális alapú gázár- és távhő- kompenzációra. A változatlan mértékű támogatást a Robin Hood-adó biztosítja, amelyből 30 milliárd forint bevételt vár a kor­mány. A fennmaradó összeget pedig fűtéskorszerűsítési pályá­zatokra fordítjuk” - tette hozzá. A gázártámogatást január 31-ig kell minden családnak új­ra igényelnie a Magyar Állam- kincstárnál, még akkor is, ha a jövedelmi viszonyokban nem történt változás. A támogatás mértéke 2009-ben Jövedelem* Gáz (FVms) Távhő (Ft/'GJ) 57 000-ig 40.1 2 184 57 001-71250 32,8 1794 71251-85 500 22,0 1200 85 501-99 750 14,5 816 99 751 0 1 150 * FT/HÓ/FOGYASZTÁSI EGYSÉG Idén négyszer emelkedett a gáz ára idén a januári - inflációt kö­vető - gázáremelés után még háromszor drágult a lakossá­gi gáz ára. Áprilisban a köz­üzemi gázár a lakosság szá­mára 5,8 százalékkal emelke­dett, így a háztartásoknak 112 forintba került egy köb­méterfűtőanyag. Júliusban 124 forintot kellett fizetni a gáz köbméteréért, mivel az olaj hordónkénti ára 70-ről 130 dollárra emelkedett. Leg­utóbb pedig októberben drá­gult a gáz: akkor 131,30 fo­rintra emelkedett a gáz ára. az IDEI EMELÉSEK összesen 1120 forintos többletköltséggel jártak egy átlagos, 1660 köb­métert fogyasztó háztartásnak Elégedetlen Draskovics a válasszal dunaszerdahely Pozsony szerint a szlovák törvények szellemében jártak el A dunaszerdahelyi futballmér­kőzésen történt rendőri beavat­kozás összhangban van a szlo­vák törvényekkel - írta Dras­kovics Tibor rendészeti minisz­ternek címzett levelében Ro­bert Kalinák, szlovák belügy­miniszter. A szlovák jelentés szerint a rendőrök a huligánok ellen léptek fel azok nemzeti­ségétől függetlenül, és mind magyarok, mind szlovákok megsérültek. Robert Kalinák pozsonyi vagy brüsszeli szemé­lyes egyeztetést ajánlott a ma­gyar miniszternek. Draskovics Tibor csalódást _ H keltőnek tartja Kalinák levelét, | mondván, az nem tartalmaz I magyarázatot vagy bizonyítéko­Szlovákokkal és magyarokkal Is ugyanúgy bántak - írta a miniszter kát arra nézve, miért történt meg a durva rendőri fellépés november elsején a dunaszer­dahelyi stadionban. A kétoldalú találkozóra vonatkozó meghí­vást azonban elfogadta a ma­gyar tárcavezető. Az viszont a mai napig bizony­talan, hol találkozik december 6-án Ivan Gasparovic szlovák és Sólyom László magyar köztársa­sági elnök. Kedden a Köztársasá­gi Elnöki Hivatal azt közölte, Esztergomban kerül sor a talál­kozóra. Csütörtökön Marek Tru- bac, szlovák elnöki szóvivő azt mondta, a dátum megfelel az ál­lamfőnek, ám a helyszínben a két ország elnöki hivatala még nem egyezett meg. ■ A Zuschlag-per egyik legvidá­mabb tárgyalási napját tartották tegnap Kecskeméten. A jókedv akkor hágott a tetőfokára, amikor az egyik vádlott, a romániai szü­letésű Győrfi Ludovic a bírónak azt bizonygatta, hogy ő nem búj­tatta a menekülésben lévő La­dost, hanem a személyi titkár le­vegőváltozás érdekében tartózko­dott fél évig Erdélyben. Nevetés nélkül még Zuschlag sem bírta ki barátja vallomását, de szélesen mosolygott a vádlot­tak padján ülve maga Lados is. Győrfi szerint ő nem követett el bűncselekményt, viszont 2007. február 9-én váratlanul betop­pant hozzá Zuschlag, aki üzlet­társa egy ingatlanokkal foglalko­zó bt.-ben. Hozta magával szemé­lyi titkárát, Ladost, aki egész es­te folyamatosan sírt, és amikor egy-egy pillanatra mégis megszó­lalt, azt mondta Győrfinek, hogy új életet akar kezdeni, és össze akarja szedni magát. Ladost ek­kor már keresték az ügyészek, amiről Győri! állítása szerint nem tudott. Győrfi hivatalosan havi 100- 120 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik. Ebből eltartja fele­ségét és két gyermeküket, Nagy­kovácsiban egy 30 milliót érő villában lakik, és támogatja er­délyi nagynénjét is. Zuschlaggal 2000-ben ismerkedett össze, amikor még fitneszedző volt, és Zuschlag személyi trénerének kérte fel. Ebből lett a barátság, majd üzleti kapcsolat, és Zuschlagra tekintettel szervezte meg az erdélyi levegőváltozást Ladosnak. ■ Miklós László Nyomon van a rendőrség Kiskunlacházán Továbbra sincs gyanúsítottja a Kiskunlacházán vasárnap haj­nalban elkövetett gyilkosságnak, amelynek egy 14 éves kislány, H. Nóra az áldozata, de értékel­hető adatok már a nyomozók rendelkezésére állnak - közölte tegnap a Pest Megyei Rendőr-fő­kapitányság. Nagy erőkkel dol­goznak az ügy felderítésén, a helyszíni nyomokból DNS-min- tákat vettek. Bényi Mónika saj­tóreferens hangsúlyozta: a bűn­ténnyel kapcsolatban az inter­neten megjelent különféle talál­gatások, információk a rendőr­ség szerint hamisak. A kilencezer lakosú Kiskun- lacháza képviselő-testülete úgy döntött, hogy egymillió forintot ajánl fel az önkormányzat a nyomravezetőnek, hogy ezzel is megkönnyítsék a rendőrség munkáját - mondta Répás József polgármester. Hozzátette: a köz- intézményeket, közterületeket térfigyelő kamerákkal szerelik majd fel a hasonló tragédiák megelőzésére, és kezdeménye­zik egy állandó rendőrőrs felál­lítását is. A nagyközségben a hét végén fáklyás felvonulást tarta­nak, amelyen a helybeliek az erőszak ellen, az életért de­monstrálnak. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom