Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-02 / 205. szám
2 TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. SZEPTEMBER 2., KEDD A sikeres pályázat nyolc embernek adhat munkát SZAKÁLY A Tamási-Simon- tornya Többcélú Kistérségi Társulás közmunkaprogramjára leadta pályázatát a három település. Négy embert terveznek foglalkoztatni Szakályban, kettőt Mucsin és kettőt pedig Dúzson. Zöld Zoltán körjegyző elmondta, sikeres pályázat esetén október elsején három hónapra munkába állhatnak az új dolgozók, (kp) Elkészült a járda a Damjanich utcában NAGYSZÉKELY Az Utolsó simítást is elvégezték a Damjanich utcai járda közel 500 méteres szakaszán. A kivitelezés az önerővel és a pályázaton nyert pénzzel együtt 1,7 millió forintba került - tudtuk meg Várkonyi Zoltán polgármestertől. (vl) Szolgálati emlékérmet kapott a pedagógus szedres Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Bónyai Gusztávné, a szedre- si általános iskola harminchat év munka után nyugdíjba vonult tanítónője - tudtuk meg az intézményben. Az elismerést az évnyitó ünnepségen vette át a pedagógus. Az intézmény egyébként a társulás után új névvel, az I. Béla Gimnázium Szedresi Bezerédj István Általános Iskolájaként kezdte meg a tanévet, (sk) Bónyai Gusztávné @ további hírek: www.teol.hu Szakács Béla lakatos a terményszárító vasszerelésének előkészítésén dolgozik. Az építményt szeptember végén adják át A haladáshoz hitel is kell terménytároló Éves szinten 50 ezer tonna gabonát mozgatnak meg Nagy igény van terménytárolókra. Tamási mellett, Zsigamajorban most egy szárítóüzemet építtet a meglévő tárolója mellé egy agrárvállalkozó testvérpár. Wessely Gábor tamási A 85 millió forintos munka szeptember végére lesz kész. Beruházásínséges időkben ez is nagy tételnek számít. A környék legjelentősebb mező- gazdasági építkezése a háromezer négyzetméter alapterületű gabonaszárító. Az alépítményt készítő Tam-Bau Kft. műszaki vezetője, Mohai Károly néhány adatot is ismertet. A kombájnoktól beszállított terményt egy betonplaccra ön- tik, amit 26 méter hosszú támfal szegélyez. Tolólapos gépek segítségével a 3,5 méter mély garatba kerül a gabona, ahonnan serleges felvonó szállítja majd a tárolóba. Még a munka elején tartanak, a betonozás, vasszerelés előkészítése folyik. A megrendelő Zsiga lózsef és öccse Zsiga Zsolt jelentős agrár- vállalkozást hozott létre a Tamási melletti Zsigamajorban. Két kft.-t működtetnek, az egyik a termeléssel, a másik a kereskedelemmel foglalkozik. Összesen 1600 hektárt művelnek, elsősorban gabonanövényeket vetnek. Van egy hétezer tonna kapacitású tárolójuk, és még két négyezer tonnás építtetését tervezik. Azt mondják: a tárolási igény szinte korlátlan, nem félnek attól, hogy üresen áll a magtár. Kukorica, búza, árpa, napraforgó is jöhet. A most készülő szárító fontos A búzát főleg az osztrák piao ra viszik. eleme lesz az üzemnek, de Zsigáék nem állnak meg itt. Tele vannak tervekkel, ugyanakkor kiérződik a hangjukból, hogy nagy a nyomás rajtuk. A vállalkozás megnőtt, de még nem erősödött meg eléggé. Beruházásokat kell finanszírozni, alkalmazottakat fizetni, és továbblépni, haladni csak hitel- felvétellel lehet. A búzát főként Ausztriába viszik, a kukorica zömét az olasz piacon értékesítik. Éves szinten 50 ezer tonna gabonát mozgatnak meg. A konyha kincse a gyökerek között ültetvény Hőgyészen fordult termőre a legelső szarvasgombát adó erdő hőgyész Termőre fordult az ültetvény. Kilenc év előkészület után idén már lehet szüretelni szarvasgombát Ulrich lózsef erdejében. A tulajdonos, amikor megvette a területet, egy fa tövében egy kiló szarvasgombát talált. Innen jött az ötlet: miért ne lehetne minden fánál ilyen „lelőhely”? Tizenöt hektárt olyan tölgyfacsemetékkel ültetett be, melyek szaporító anyaga már meg volt fertőzve szarvasgomba-spórával. Szerencsére az erdőtelepítést uniós támogatással tudta megvalósítani. így viszonylag alacsony költségen termett a gasztronómiai csemege, melynek kilónkénti ára 50-70 ezer 'forint. Az országban mintegy húsz szarvasgomba-ültetvény van. Gazdanövénynek a tölgyek, a mogyorók, a fenyőfélék, a hársak a legalkalmasabbak. Ulrich lózsefnek tölgyerdeje van, ismeretei szerint az ő ültetvénye fordult termőre elsőként. Októberben először rendezik meg a Hőgyészi Szarvasgombász Napokat szakmai konzultációval, ültetvénybejárással, de lesz gom- bászkutya-bemutató és ínyencségek kóstolója is. ■ W. G. A szarvasgomba- és más növénytermesztési ágazatok Növény Beruházás Fenntartás Termőre Termőidő (év) Árbevétel Jövedék (EFt/ha) (E Ft/év/ha) fordulás (év) (E Ft/év/ha) (M Ft/ha/30év) mezőség Búza 50 30 i i 120 0,9 Burgonya 3500 550 ua. év í 1500 25-35 Fűszerpaprika 500 150 ua. év í 1000 10-12 Őszibarack 2500 450 3-5 20-25 1500 23-29 Szőlő 2500 280 3-4 20-25 500 3-6 Szarvasgomba 2200 40 6-10 25-40 1200 28-32 Garai László lesz Gyönk és Varsád jegyzője gyönk, varsád Három pályázó közül Garai Lászlót választotta körjegyzőnek Gyönk és Varsád képviselő-testülete múlt heti együttes ülésén - tudtuk meg Fekete lózseftől, Gyönk polgármesterétől. A gyönki illetőségű Garai László 2002-ig a helyi gimnázium igazgatója volt, az utóbbi időben pedig Somogy megyében dolgozott körjegyzőként. Garai László szeptember 15-től áll munkába Gyönkön és Varsádon. ■ S. K. Születésnapjára kicsinosítják a 250 éves kápolnát tamási Kimeszelik a kishenyei kápolnát. A Tamásihoz tartozó településrész ma már elhagyatott, kevesen lakják, de régebben még iskola is működött ott. A kápolnában - Hegedűs János plébános tájékoztatása szerint - évente kétszer van mise: a Szent Kereszt feltalálása napján, májusban, és a Szent Kereszt felmagasztalása napján, szeptemberben. A mostani, szeptember 14-ei istentisztelet a szokásosnál ünnepélyesebb lesz. Kicsinosítják az épületet akkorra, meszelnek, tetőt javítanak, mert a kápolna felszentelésének 250 éves évfordulójára emlékeznek a szertartáson. A misét Mayer Mihály megyés püspök celebrálja. ■ R. Y. Csocsesz az idei szüret sztárvendége MISZLA Szüreti mulatságot rendeznek a hétvégén Miszlán, az egészség centrumnál. A szombati eseményt az Együtt Miszláért Egyesület szervezi. A birka és vadpörkölt ebéd után délután egykor indul a felvonulás a központtól a Kis utcáig. Kis József csikós bemutatója után négy órától fellép a diósberényi Szántál Tánccsoport, a gyönki Grüne Wiese Tánccsoport, a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium zászlóforgatói, a miszlai Napsugár és Ezüsthold Tánccsoport A mulatság sztárvendége Csocsesz lesz. A báli zenét a Sprint zenekar szolgáltatja. «Zs. S. Foglalkoztatásra költik a pénzt siker A tamási kistérség települései nyerték a legtöbbet tamási És térsége A tamási kistérség települései több mint 50 millió forintot nyertek el a Déldunántúli Regionális Fejlesztési Tanács idei terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) keretből. A megyében ez a kistérség jutott a legtöbb ilyen forráshoz. Az érintett települések vezetőinek tájékoztatásából kiderült, hogy a nyolc sikeres pályázat közül közvetve, vagy közvetlenül mindegyik összefügg a foglalkoztatással. Utóbbi kategóriába tartozik három közmunkaprogram. Simontornya és Tolnanémedi 9,7 millió forintot nyert tíz si- montornyai és öt tolnanémedi munkanélküli fél éven át, szeptember közepétől március közepéig történő foglalkoztatására. A támogatásból eszközöket is vesznek. Regöly 9, Szakály 8, Kalaz- nó, Keszőhidegkút és Szárazd 4- 4 főt foglalkoztat majd közmunkásként szeptembertől három hónapig, tízmillió forintos TRFC-támo- gatással. A harmadik, szintén tízmillióval támogatott közmunkaprogramban Gyönk és Udvari két-két, Miszla, Szakadát, Diósberény és Varsád egy-egy munkanélkülit és egy programmenedzsert foglalkoztathat egy évig. A szociális fóldprogramhoz három sikeres pályázat kapcsolódik. Belecska 4,7 milliót, Kalaznó 4,5 milliót, Szakadát 2,76 milliót nyert ilyen célra. Előbbi két községben traktort és hozzá tartozó gépsort vásárolnak. Szakadáton a pénzt a szociális földprogram fejlesztésére fordítják, eszközvásárlásra, növényvédő szerre, szőlőoltványokra költik. A tamási önkormányzat 1,7 millió forintot nyert. A pénzből egy fóliasátrat állítanak fel. Ezzel előkészítenék azt a programot, amely a geotermikus energia harmadlagos hasznosítását célozza. Pári 7,9 millió forint támogatáshoz jut infrastruktúrafejlesztésre. A pénzből a pári iparterület belső úthálózatát, víz- és elektromos hálózatát fejlesztik.« S. K. ■ Több mint ötvenmilliós támogatás. CNC-forgácsolókat képeznek odor kft. A támogatott tanfolyamon ketten vesznek részt cégünk (ODOR Fémmegmunkáló és Kereskedelmi Kft. 7090 Tamási Építők u. 39.) 2007. október 06. és 2008. december 31. között lebonyolítja „Humán Erőforrás Élénkítő Projektjét” ami az „Új Magyarország Fejlesztési Terv” keretén belül a „Társadalom Megújító Operatív Program” (TÁMOP 2.1.3) részeként kerül megvalósításra. A projekthez a forrást az Európai Unió biztosította. A pályázaton elnyert összeg 3 024 000 Ft. A projekt (TÁMOP-2.1.3-07/12007-0169) egy 180 órás elméleti és 420 órás gyakorlati tanfolyamot foglal magába, melyen összesen két munkatársunk vesz részt. Sikeres vizsga után CNC-forgácsoló (OKJ 31 521 02 0000 00 00) államilag elismert szakképesítést kapnak. A projekt megvalósításában az ESZA Kht. (Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság, 1146 Budapest, Hermina u. 17. Tel: 273- 4250) működött közre. ▲ ELERHETOSEGEK: www.nfu.hu • www.esf.hu • www.hefop.hu « t 4 ♦