Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-24 / 172. szám
4 ALMANACH 2008 NAGYSZÉKELY • 4 4 ♦' 4 4 * 44:*fii TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JÚLIUS 24., CSÜTÖRTÖK IDŐPONTOK Egyedülálló a környéken a helytörténeti gyűjtemény Nagyszékely valamikor gazdag sváb település volt, ezt mutatná be egy igazi nagy parasztház a polgármesteri hivatal melletti épületben. Három helyiség már most is helyet ad a helytörténeti gyűjteménynek, amit bőví- tenének. Az épület egyébként egyike annak a több mint nyolcvannak, melynek homlokzatát már rekonstruálták. Nagy Sándorné, a helytörténeti múzeum vezetője elmondta, a környéken hasonló jellegű intézmény nincs. Talán ez is az oka annak, hogy a dombóvári múzeum munkatársai azt kérték tőle, írja le gyűjteményük keletkezésének történetét. Nagy Sándorné a kérésnek a közeljövőben természetesen eleget tesz. LEKI támogatással készült az életház Már működűt az életház Nagyszékelyen. Az iroda, ahol a falugazdász, a falugondnok és a házigondozó dolgozik, illetve a családsegítő szolgálat működik, 540 ezer forintos LEKI támogatással készült el, bútort, számítógépet vásárolhatott az önkormányzat A fejlesztés összesen 700 ezer forintba került Vándorkiállításnak adott otthont a templom Rembrandt rézkarcmásolatait láthatták az érdeklődők július 20-ig a református templomban. A 27 bibliai tárgyú alkotás a Szentírás több részletét tárta a hívek és látogatók elé. Az anyag Paksról érkezett, de Szekszárdon is láthatta már a közönség. Várkonyi Zoltán polgármester hétfőtől csütörtökig 8-tól 16 óráig fogadja a nagyszékelyieket. Takács Erzsébet körjegyző minden héten kedden munkaidőben tart fogadóórát. A református istentisztelet vasárnap 15 órakor, a katolikus mise vasárnap fél tizenkettőkor kezdődik. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST BUDAVÁRI KATA ÍRTA, A FOTÓKAT MÁR- TONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. A nyugdíjasklub tagjaira mindig lehet számítani A legtöbb Tolna megyei településen a nyugdíjasklubok tagjaira mindig lehet számítani. Nincs ez másként Nagyszékelyben sem. A tetterős szépkorúak a falu rendezvényeinek lelkes résztvevői, nem hiányozhatnak például a májusi főzőversenyről sem. Nagy Sándorné nemcsak a nagyszékelyi klubot vezeti, de fiatal kora óta sző, hobbija a gyógynövénytermesztés és a gobelinkészítés. Irányításával a településre érkező vendégeknek apró ajándékokat készítenek az idősek. - Nyaranta szünetet tartunk, mindegyikünknek nagy a kertje, és üyen- kor érkeznek a legtöbbünkhöz a városi rokonok. Egyébként pedig hétfőnként találkozunk, beszélgetünk, kézimunkázunk - meséli az asszony. A nyugdíjasok a névnapokat, születésnapokat közösen ünnepük, de jóban vannak a környékbeli települések hasonló szervezeteinek tagjaival is. így évente legalább egyszer ösz- szejönnek tolnané- medi, pincehelyi, belecskai és kisszékelyi barátaikkal. Nagy Sándorné egyébként már hat éve minden nyáron kézműves tábort szervez. Idén keddenként tanítgatja azokat a gyerekeket, akik a gyöngyfűzés, rongybaba- és kerámiakészítés fortélyait szeretnék elsajátítani. ■ Jóban vannak a környékbeliekkel is. A lakosság korösszetétele ü 19-59 évesig 60 év feletti 0-18 évesig Hruska Marek, az egyik segítő (balról) és a gyerekek egy fecskét is megmentettek a táborozás ideje alatt, amit az Ifjúsági Egyesület szervezett Az ifjúságot támogatják adottságok Igazi otthonra leltek a nyugodt, szép faluban Űj lett a fiatalok vezetője, de a cél a régi maradt Velki Péter személyében új elnöke van az Ifjúsági Egyesületnek. Az előző vezető elköltözött, így szükségszerű volt a váltás. A szervezet tagjainak céljai viszont a régiek maradtak, továbbra is a gyerekekért, a fiatalokért dolgoznak. Ahogy Velki Péter fogalmazott: közhasznú volt az egyesület, és az is marad, a település méretéből adódó hátrányokat kívánják lefaragni. Az elnök • szerint kevés a pályázat, így az effajta tömörülések lehetőségei anyagilag behatároltak. Viszont a létezőket nem szalasztják el, háromszázezer forint támogatást nyertek, így ezen a héten a nagyszékelyi gyerekek táboroznak a sportpályán. Ez az első ilyen kezdeményezés faluban. Az új vezető erősítené az egyesületen belül a sportos irányvonalat. Egy ideje már amúgy is az ő irányításával fociznak a gyerekek. A belőlük, iüetve fiatalokból verbuválódott csapat rendszeresen edz, és részt vesznek például a pünkösdi focikupán. Ma is a munkában hisz gazda Nádasi János ismeri a falu minden zugát összeállítani elsősorban a négy és tizennégy év közötti korosztálynak, de a valamivel nagyobbaknak is. A településnek ugyanakkor az élet más területein nehezebben megoldható feladatai is akadnak. Várkonyi Zoltán polgármester ezek közül hármat emelt ki. - Az első és legfontosabb a munkahelyteremtés volna, a második a belterületi utak építése és felújítása, a harmadik pedig a művelődési ház vizesblokkjának építése - mondta településvezető. Utóbbi kettő jelen állapotát a katasztrofális jelzővel illette. A polgármester bízik abban, hogy jövőre, feltéve ha lesz erre vonatkozó pályázati kiírás, az utak építését elkezdhetik. Várkonyi Zoltán szerint előnyükre szolgál, hogy 2007. január elsejével Nagyszékely, Kisszékely és Tolnanémedi megalakította a körjegyzőséget, hiszen ez megtakarítást jelent a kistelepüléseknek. - Fejlesztés ugyanakkor most is zajlik, a múlt héten kezdődött a Damjanich utcában közel ötszáz méter járda felújítása. A munka várhatóan nyár végéig be is fejeződik. A renoválásra még az előző évi TEKI pályázaton nyertünk támogatást - tájékoztatott a polgármester. A nagyszékelyi református templom Nádasi lános szerint megszállott- ság keü a gazdálkodáshoz. Állítása szerint a növény meghálálja a törődést, mégha ez a forintosított eredményen nem feltétlenül látszik. - lelenleg háromszáz hektáron gazdálkodom, 1994 óta vagyok váüalkozó. Előtte a KSZE- nél dolgoztam szaktanácsadóként Szekszárdon élek, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne tartozzak valamilyen módon Nagyszékelyhez - mondja a férfi. Majd hozzáteszi, az eltelt közel másfél évtizedben nem úgy alakultak a dolgai, ahogy elképzelte. Volt, hogy tizennégy embert foglalkoztatott, ma már csak négyet. Tősgyökeres nagyszékelyiként ismeri a falu utolsó zugát is, és emlékszik még az egykori gazdag településre, ahol háromezren laktak. - A nagyszékelyiek mindig is szívósak, szorgalmasak voltak. Mára megváltozott a világ, és Nádasi János tősgyökeres nagyszékelyi, 300 hektáron gazdálkodik sik regölyi, másfelől, mert évek óta lejárunk Nagyszékelybe, és azt tapasztaljuk, hogy az itt élők nagyon közvetlenek - mondta. Még hozzátette azt is, Budapest közelében sehol sincs olyan nyugalom és biztonság, mint itt. Gyerekei a vármái hamarabb beilleszkedtek, hála annak a tábornak, melyet az Ifjúsági Egyesület szervezett, és amelyet az ön- kormányzat is támogat. Ottjáriunkkor a gyerekek csoportokban dolgoztak, a környezettudatos napon bogarásztak, növénymeghatározással bíbelődtek, iüetőleg élőkép előállításán fáradoztak. Ebből kifolyólag Várkonyi Dóra, mint ezeréves tölgy funkcionált, Velki Eszter pedig egy fán ücsörögve közölte, hogy akkor ő most tulajdonképpen mókus. Abban némi zavar támadt, hogy Eszter mókusnak mit is kellene enni, a kislány végül a dió mellett döntött. Az élőképet persze felnőttek rendezgették, így Mireider Betti táborvezető is. Tőle tudtuk meg, hogy dacolva a rossz idővel, jól érzik magukat, kirándulnak, jártak például Kisszé- kelyben, a hétvégén Ozorára mennek, de kézműveskednek is. A szervező Ifjúsági Egyesület az önkormányzattal együtt hasznos és szórakoztató programot szeretett volna ■ A legégetőbb feladat a munkahelyteremtés. Fontos, hogy megmaradjon az épített örökség A nagyszékelyiek állítják, a ritka természeti adottságokkal és épített örökséggel rendelkező falu igazi otthon. Budavári Kata présházak homlokzatát újították fel, hogy megőrizzék a múlt század elejének vará- zsos hangulatát. azoknak, akik Nagyszékelyben régi sváb házat vesznek, tudomásul kell venniük, hogy az itt élők szeretnék megőrizni épített örökségüket, és az új rendezési terv szerint renoválhatják ingatlanjaikat. Szentgyörgyi Etelka családjával most költözik a faluba. Előző lakhelyük Fejér megyében volt egy kis községben, de oda, Etelka szerint, csak aludni jártak az emberek. - Ide viszont hazajöttünk. Egyrészt, mert a család egyik ága kölesdi, a máVárkonyi Zoltán polgármester VÁRKONYI ZOLTÁN polgármester szerint fontos, hogy építészetileg egységes maradjon a faluNÉHÁNY ÉVE több mint nyolcvan régi épület, köztük családi házak, Különleges ikertemplom a nagyszékelyi A nagyszékelyi református templom első része egy kis román kori templom volt, amelynek falai nagyrészt ma is állnak. Az egykori szentély lebontásával a középkori templom hajójára csaknem merőlegesen épült meg Tolna megye legnagyobb református temploma. Két különböző korú templom ilyen formában való összekapcsolása példa nélküli. érzésem szerint nem mindig becsüli meg a magamfajtát, de változatlanul az a véleményem, hogy csak becsületes munkából érdemes élni - véli Nádasi János.