Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-24 / 172. szám
2008. JÚLIUS 24., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 KÖRKÉP Tényleg orvosi papírok kellenek a buszbérlet kiváltásához? Fogas kérdések a suliban térítés Előfordulhat, hogy nulla forintért dolgoznak egy napot Ötvenezer forint kölcsönért százezret kér vissza az uzsorás Orvosi papírokat, leszázaléko- lást igazoló hivatalos okiratokat kértek Szekszárdon, a Gemenc Volán Kölcsey lakótelepi irodájában. Előfizetőnk nyugdíjas havi bérletet szeretett volna vásárolni. Az ügyintéző hölgy közölte vele, hogy ehhez arcképes igazolványt kell kiállítania, amihez bizonyítania kell, hogy nyugdíjas. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság névreszóló, törzsszámmal ellátott igazolását az ügyintéző nem fogadta el. Nem állította ki az igazolványt, nem adott bérletet addig, míg be nem vitték a fent említett papírokat, amiket aztán részletesen áttanulmányozott. Amikor olvasónk felháborodva megkérdezte, hogy mi szükség van erre, az alkalmazott közölte, hogy sajnos sok a csaló, aki jogtalanul igényel nyugdíjas bérletet. A panaszos furcsának tartja, hogy a Gemenc Volán nem elégedik meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazolásával. Szerinte az iroda személyiségi jogokat sértett azzal, hogy az orvosi papírokat bekérte, azokat az irodában elolvasták, azt pedig különösen felháborítónak tartja, hogy potenciális csalónak tekintik az igazolványért folyamodókat. ■ Olvasónk szerint személyiségi jogokat sértett az iroda azzal, hogy bekérte az orvosi papírokat. Az észrevételt továbbítottuk Miszler Miklósnak, a Gemenc Volán Zrt. személyforgalmi és marketing üzletág igazgatójának, akitől az alábbi választ kaptuk: „Elméleti síkon megközelítve panaszát értesítem, hogy egy nyugdíjas bérletigazolvány elkészítéséhez a nyugdíjasnak kell igazolnia, hogy jogosult a nyugdíjas bérletigazolvány elkészíttetésére. Ez történhet személyi igazolvánnyal az öregkori nyugdíj esetén, vagy leszázaléko- lást igazoló okirattal, amennyiben még nem nyugdíjkorú. A fenti okiratra azért van szükség, mert a nyugdíjas bérletvásárlási jogosultság is csak addig áll fenn, amíg a leszáza- lékolás fennáll. Az igazolásokra a bérletigazolvány kiállításának időpontjában van szükség, mert a későbbiek során bérletvásárláskor a jogosultságot nem kell igazolni, viszont az utazáskor a bérletigazolvány és a bérlet együttes megléte szükséges. Kollégáim nem kívántak senkinek a személyiségi jogaiban kutakodni, csupán a megfelelő igazolásra volt szükségük. Legjobb tudomásom szerint végül is kiállításra került a bérletigazolvány, és az természetesen igaz, hogy többen, sokan vesznek igénybe jogosulatlanul kedvezményeket, viszont aki jogosultságát igazolja, az nem nevezhető potenciális csalónak. Remélem, hogy az Ön által megírt esetben csupán félreértésről volt szó, és végül is minden jól végződött. Tisztelettel: Miszler Miklós” Válságba kerülhet az iskolafogászok munkája és megélhetése a minimum-idő bevezetésével. Az iskola- és ifjúsági fogászat finanszírozása ugyanis másként történik, mint a vegyes fogászatoké. Venter Marianna Az ellehetetlenüléstől tartanak az iskolafogászatot ellátó szakorvosok. Úgy látják, hogy a mi- nimumidő-táblázat elkészítésekor nem vették figyelembe az iskolafogászat speciális helyzetét és igényeit. A táblázat szerint ugyanis gyakorlatilag nem lesz lehetőségük másra, mint hogy belekukkantsanak a szűrésre érkező diákok szájába, de egy hatórás munkanapon így is csak egy fél osztályt tudnak majd átszűrni. Egy-egy fogorvos praxisába átlagosan 1500- 2500 diák tartozik, a minimum-idő betartásával ennyi gyerek kötelező kétszeri átszűrésé- re nem lesz elég a 9 hónapos iskolaév. Az már szóba sem kerülhet ezek után, hogy valamilyen kezelést is kapjon a diák. Mint azt dr. Vörös Krisztina és dr. Czuczor Edit fogorvos elmondta, a táblázattal egyéb problémáik is vannak az iskolafogászoknak. Csak egy példa: a gyökérkezelés a vizsgálattal, az injekcióval, az ideiglenes töméssel és a többi szükséges tennivalóval együtt majdnem 50 percet vesz igénybe. Am a gyökérkezeléssel járó beavatkozás szinte minden egyes mozzanata a mi- nimumidő-táblázat alapján 0- pontos, ami azt jelenti, hogy nem jár utána térítés az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP). Hasonlóan 0 pontos beavatkozás például a fogorvosi vizsgálat (10 perc minimum-idő), a fogsorpróba (10 perc), a fogcsonk-preparáció (15 perc), fogorvosi vizsgálat, kontroll (10 perc), röntgen kontraszt- anyag befecskendezése (20 perc). A fogorvosi kamara már eljuttatta észrevételeit az illetékesekhez, de érdemi választ eddig még nem kaptak. Időigényes, ám nem térített beavatkozások az iskolafogászok alapdíjat és teljesítménydíjat kapnak. Az alapdíj általában arra elég, hogy fedezze az asszisztens bérét és a saját járulékukat a teljesítménydíjból kellene fizetni a rendelő bérleti díját, a rezsit, a fogászati gépek karbantartását, a fogászati és egyéb szükséges anyagok beszerzését, és akkor még nem volt szó a megélhetésről. A teljesítménydíjat a OEP fizeti, ám a 0 pontos, de kötelező tevékenységek ezt a díjat végletesen lecsökkenthetik. Az iskolafogászok csak az OEP-től kapnak térítést, és mivel vizitdíjat sem kérhettek, ennek eltörlése után kompenzációt sem kapnak. ■A kötelező kétszeri átszűrés- re nem lesz elég az iskolaév. csütörtök Sportos biztonsági munkacipő könnyű, fém mentes, kerámia- t szálast-protection^^^^^ védelem. bőr felsőrész, vízálló. 6 9Í mérek 42-46 jtvefúró 810 W teljesítmény É30V/50HZ jpbb/bal forgásirány piektronikusan szabályozható 'fordulatszám: 0 - 3 000 fordulat/perc max.ütésszám:24500ütés/perc_ ( tartozékok: 3 kőfúró. % *6 méret: 6.8 és 10 4 999 Ft/db Asztali satukészlet, 5 részes • 1 barkács-csavarsatu 50 x 150 mm • 1 barkács-csavarsatu 50 x200 mm • 1 asztalossatu 80 x 200 mm • 1 asztalossatu 120 x 250 mm és • 1 asztalossatu 120 x 300 mm Munkáskabát/1 munkásnadrág 100% pamut CATERPILLAR Munkás , zokni méret: 39 -46. 3 pár/csomag 2 999Ft/készlet Dugókulcs-/ 4 999 Ft/készlet bitkészlet, 60 részes különböző Super Lock dugókulcsok és bitek mindenfajta anyacsavar és csavar meghúzásához és kilazításához 749,50 Ft/db Uniszex póló, duopack 100% pamut, kerek nyakkal vagy V-kivágással. méret S-XXL tájékoztató TARTOZÉKOKKAL HANBURY FALRA SZERELHETŐ Szortimenter erős, ütésálló műanyag ház, 2 különböző modell 1999 Ft/db tartozékok nélkül Gumipók szett • 8 darab elasztikus feszítőkötél. 0 8 mm, 40,60,80 és 100 cm, • 2 darab elasztikus feszítőkötél, 2.5 cm x 2.5 m és • 2 darab rögzítőöv 2 299 Ft/széft RÉV Konnektor szett 8 konnektor kerettel. 3 kiegészítő dupla kerettel RÉV Kapcsoló szett • fényerőszabályzós kapcsoló • kapcsoló szett: 4 kapcsoló kerettel 999 1999 Ft/szett IiW } L pr í”. TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT megtalálja az ALDi üzleteiben! Univerzális ragasztószalag 999 Ft/darab Férfi zokni, duopack 799 Ft/csomag Ragasztószalag szett 999 Ft/szett Körömvirág krém/ kamiiiás kézápoló 499 Ft/tubus Munkás kesztyű 799 Ft/pár Kéztisztító 379 Ft/tubus www.aldi-hungary.hu Üzleteink Bonyhád, Deákfuto/B • Budakeszi, üüóskenu.Z • Budaörs, rjrxióKátminu.2 • Budapest, XVI. kér., «ikénytóldiútm. • Cegléd, Pesti út93. • Debrecen, Kishalán*». Debrecen, ozmán u.1* Ounaföktvár, r&zestnr 2-t • Gyula, atom uras* Gárdony szabadság óta • Hódmezővásárhely, Katayu. 31-Jászberény, wagykáaiazac* Karcag, tcsúpeákásiasa Mosonmagyaróvár iaáyédaiúi63.«Myi«gy<iáza. ratzsu.z » Pécs, árnyam.».» Pfctsafaa, főúti. * SzoflteifltBly Szent Gefegt9 TwffldiftlL Sussenu, !* Veszprém, £szak-keíeti útgyűai 6. Tolna megyében is tetten érhető az a jelenség, amikor üzletszerűen adnak egyesek a társadalom perifériájára szorult embereknek kirívóan magas kamatra kölcsönt. Általában olyan magas kamatot, és olyan rövid határidőket határoznak meg, amik aránytalanul nagy terheket vonnak az adósra. Az uzsorakamatokkal kapcsolatos kölcsönöket kellett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságnak fölmérnie, ennek eredményét az Országos Rendőr-főkapitányságnak továbbítják - mondta lapunknak Máté Dezső, a megyei kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. ■ Az esetek többségében általában erőszakkal is megfenyegetik az adóst. Példaként elmondta, általában százszázalékos kamattal dolgoznak, ami azt jelenti, hogy ötvenezer forintért százezret kell visszaadnia az adósnak. Ez nem annyira jellemző Tolna megyére, mint Borsod-Abaúj-Zemplén, vagy Szabolcs megyére. A megye területén négy-öt ilyen ügy került a rendőrség látókörébe, ami persze nem jelenti azt, hogy csak ennyi van. Általában azok közül is kevesen fordulnak a rendőrséghez, akiket már erőszakkal is fenyegetnek, mert nem tudják fizetni a felhalmozódott kamatos kölcsönüket, esetleg ingatlanjuk tulajdonjogát szerzik meg a tartozás kiegyenlítése fejében. Előfordult többször is, hogy hamis papírokkal, munkáltatói igazolással vetettek fel kölcsönöket különböző pénzintézetekben általában hajléktalanokkal. A részleteket persze nem törlesztette senki. Ilyen esetekből is körülbelül négy-ötre derült fény az utóbbi egy év alatt a kapitányságok területén. ■ A régi tolnai hangulatot állítanák vissza tolna Százmilliós fejlesztési tervek. Ezek, dr. Sümegi Zoltán polgármester szerint, csak következetes gazdaságpolitikával valósíthatók meg. A vízmű koncesszióba adásából származó bevételt is településfejlesztésre fordítják. Már kidolgozták iskolarekonstrukciós elképzelésüket, ami 438 millió forintból oldható meg. Útépítésre és -felújításra 78 milliót fordít az önkormányzat idén. Közben elkészült három új buszmegálló is, kétmillió forintért Benyújtottak egy 670 milliós városközpont-rehabilitációs pályázatot a városháza, Árpád utca, Hősök tere környékére. Ez tartalmazza több középület felújítását is: rendőrség, idősek klubja, polgármesteri hivatal, tűzoltóság. A Duna-part rendbetétele is napirenden van. A régi tolnai hangulat visszaállítására törekednek. A tervek szerint újra látható lesz a bárka és a korabeli képeslapokról ismert fürdőház. Beadták a szennyvíztelep korszerűsítését célzó uniós pályázatot is. Dr. Sümegi Zoltán azt mondta: egyéni és csoportérdekek sérülhetnek e nagyszabású tervek megvalósítása során, de az egész közösség, a város csak jól járhat ■ Wessely