Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-14 / 163. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JÚLIUS 14., HÉTFŐ KÖRKÉP Türelmet is kíván az M6-os földszállítás A Colas Hungária Kft. a lakosság megértését kéri A légi felvételen jól látszik az épülő autópálya nyomvonala, és az is, hogy néhány szakaszon már az aszfaltborítás készül További képek: TEOL.hu Nem csak a megyei útjait, de a lakosság türelmét is igénybe veszi az autópálya építése, azon belül is különösen a földszállítás. Az Mó-os kivitelezése a helyiek megértése nélkül nehezen képzelhető el. Rácz Tibor Mindenkinek érdeke, hogy az autópálya mielőbb és határidőben elkészüljön, az építéshez szükséges földszállítások is mihamarabb befejeződjenek, hogy az minél kevésbé terhelje Szekszárd és a megyei települések közútjait - mondta el lapunknak Piry Tamás, a generál-kivitelező Colas Hungária Kft. területi igazgatója. Mint mondta, az M6/M60-as autópálya építésére a koncessziós szerződést a gazdasági minisztériumban 2007 novemberében írták alá a Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt-vel. A Tolna megyei szakasz kivitelezője a Colas Hungária Kft. A társaság budapesti székhelyű, de erre a munkára szekszárdi telephellyel kialakított egy helyi központot.- A munkákhoz társaságunk munkatársakat helyben is vett föl, közel 40 főt A szakasz az M6- M9 csomóponttal kezdődik, és a Bátaszéki alagutak után a palotabozsoki völgyhíd végénél ér véget. A Sió felett készül egy közel 200 méter hosszú híd, valamint a keresztező utaknál egy- egy autópálya felett átvezető híd. célkitermelő hely viszonylagosan nagy távolsága miatt.- Ezzel a szállítással a helyi utakat terheljük, amelyeket a közútkezelőkkel előzetesen egyeztettünk, és engedélyt kaptunk rá. A szállítások során keletkező hibákat folyamatosan javítjuk, és a szállítások befejezése után helyreállítjuk a használt útvonalakat legalább olyan szintre, mint amilyen a szállítás megkezdése előtt volt. A föld legnagyobb mennyiségét reméljük, hogy október végéig beszállítjuk, illetve beépítjük az autópályába. Az elmaradó mennyiséget 2009 március-áprilisában pótoljuk - húzta alá. Beszélt arról is, hogy a kivitelezés befejezési határideje 2010. március 31. A munka haladási üteme alapján tarthatónak ítélik ezt a határidőt.- Ilyen léptékű építkezés a helyi lakosok türelme és megértése nélkül nehezen megvalósítható, hiszen a mindennapjaikban zavarja őket. Társaságunk mindent megtesz azért, hogy a kivitelezés a lehető legkevésbé zavarja a helyi lakosságot, ahol mégis probléma adódik, azt a legrövidebb időn belül igyekszünk kezelni. A lakosok érdeke is, hogy a legkisebb akadályozással történjen a kivitelezés, mivel a munkát csak akkor lehet a fent említett időpontig befejezni. Ezért kérjük a lakosság megértését, és türelmét a munkák befejezéséig - fűzte hozzá Piry Tamás. ▲ Az autópályához kapcsolódóan megépül az Őcsényt elkerülő út amely az 56-5113 számú utakat köti össze, és kapcsolatot létesít az autópályához a Szekszárd Dél csomópontban - mondta a területi igazgató. Kifejtette, épül egy egyszerű pihenőhely, valamint Bátaszéken az üzemeltetéshez üzemmérnökség. Az építés lakosságot legjobban érintő munkarészei a földmunkák. A Tolna megyei szakasz mély fekvésű ezért az 5,5 millió köbméter föld, amelyet a töltésbe kell beépíteni, csak külső anyagnyerő helyekről szállítható be. A földkitermelő helyek kialakítása során azokat a területeket lehetett figyelembe venni, amelyek nem terheltek régészeti jelentőséggel, és a talajvíz sem akadályozza a kitermelést A beszállításhoz teherautók szükségesek a nyomvonal, és a Sok ember hatalmas technikai apparátussal dolgozik az autópályán Húszmillióból újul meg két iskolaépület A várdomb-alsónánai iskolatársulás húszmillió forint támogatást kap az önkormányzati minisztériumtól. Az intézmény a kistérségi iskolák tárgyi feltételeinek javítására kiírt pályázaton szerepelt sikerrel. Rács László, Várdomb polgármestere elmondta, 18,7 millió forintból a várdom■ Összeköltöztetnék az aló és felső tagozatot. bi iskola padlózatát, fűtési rendszerét, illemhelyeit korszerűsítik, nyílászárókat cserélnek, szi- geteltetik a födémet és az osztály- termeket, és emeleti feljárót illetve orvosi szobát, szaktantermet alakítanak ki. A község iskolája most két épületben működik, az önkormányzatnak nem titkolt célja, hogy az alsó tagozatot átköltöztessék a felsősökhöz. Ez a pályázat a megvalósításra nem elég, de a várdombiak el tudják kezdeni az építkezést. Alsó- nánának 1,3 millió forint jut a pályázati támogatásból. Czifra Ferenc polgármester arról tájékoztatott, ebből az összegből elsősorban az iskola folyosójának nyílászáróit cserélik ki. ■ K. B. Segélykérés egyetlen gombnyomással Egyetlen gombnyomással harminc percen belül érkezik a segítség Dombóváron. A segélyhívó készüléket az Egyesített Szociális Intézmény az otthonukban élő időskorúaknak, fogyatékkal élőknek és pszichiátriai betegeknek ajánlja. A szolgáltatást igénybevevők így egész nap biztonságban érezhetik magukat anélkül, hogy egy otthonba költöznének vagy rendszeres felügyelet mellett élnének. Krízis- helyzetben a segélykérés a lakásban elhelyezett házi vészhívó készüléken keresztül egyetlen gomb lenyomásával történik. A riasztást a Platán Otthon diszpécser központja fogadja, majd továbbítja az ügyeletes gondozónak. Harminc percen belül már meg is érkezik a segítség. Bár a szolgáltatás havi térítés ellenében vehető igénybe, de annak díja nem haladhatja meg az ellátott rendszeres havi jövedelmének két százalékát. ■ K. K. Hazaértek Waregemből a szivárvány iskolások Hazaért Waregemből a Szivárvány Általános Iskola negyvennyolc halmozottan hátrányos helyzetű gyermeke. Az utazás lehetőségét idén is a belga partner Waregem- Szekszárd Baráti Társasága biztosította. Szűcs Aranka pedagógustól megtudtuk, a vendéglátók mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyerekek jól érezzék magukat Érdekes programokat szerveztek, és elhalmozták őket különféle ajándékokkal. Az egy hét alatt a szekszárdiak megnézték a haditengerészeti múzeumot, és sok gyerek először látta a tengert. A Boudewijn Seaparkban élő delfin- és fókabemutatót, a Paradisio szabadidőparkban madárshow-t, különleges mélytengeri halakat, kengurukat láthattak a magyar gyerekek. Szűcs Aranka szerint a legnagyobb élményt a Bellewaerde vidámpark jelentette az iskolásoknak, ahol egy egész napon keresztül újra és újra felülhettek a hullámvasútra, a vizes csúszdákra, a körhintákra és a többi hátborzongató és kacagtató különleges alkalmatosságra. A házigazdák a 10 éve tartó barátságról kis ünnepségen emlékeztek meg, ahol a szekszárdiak köszönő szavak kíséretében adták át a tolnai megyeszékhely ajándékát ■ Budavári K. ■ A legnagyobb élményt a vidámpark jelentette. HIRDETÉS A Dunaföldvári malom megkezdte 2008-as évi termésű búza felvásárlását. Piacnak megfelelő árakat, gyors és rugalmas átvételt biztosítunk Önnek. Árakról és fizetési feltételekről kérem, hívj bennünket a 30/768-1932,30/947-7894, 06/30-602-1353, 0675/541-065, 0675/343-324, -es telefonszámokon. Fax: 0675/541-066 on Akciós, napi áron korpa- és takarmányliszt értékesítés a Dunaföldvári malomban! Dunaföldvári malom www.gof.hu Ártatlanra rótt ki bírságot az autópálya kezelő- Nem igaz, hogy ilyet meg lehet tenni az állampolgárokkal! A ki- fakadás Pástiné Szentendrei Máriától való, akit az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) eljárása háborított fel. A tolnai Pástiék júniusban kaptak egy levelet az AAK-tól. Az értesítés szerint autójuk május 24-én a késő esti órákban az M7-esen autópálya díj megfizetése nélkül közlekedett A levélben az állt, hogy emiatt tizenöt napon belül 15 300 forint büntetést kell fizetniük. Ha nem fizetnek határidőig, akkor a bírság 63750 forintra nő. Pástiék meglepődtek a felszólításon tekintve, hogy május 24- én este otthon, Tolnán voltak, a kocsijuk is a garázsukban pihent. A félreértések tisztázása érdekében felhívták az ÁAK telefonos ügyfélszolgálatát. Mint azt Pástiné elmondta, az ügyfél- szolgálaton azonban telefonos információt nem adhattak nekik a vétkes autó típusáról, színéről, rendszámáról. Levélben lehetett volna ezeket az adatokat megkérni, amire az autópálya kezelő 30 napon belül köteles válaszolni. Ez idő alatt azonban letelik a tizenöt napos határidő, és elvileg „ketyegni” kezd a magasabb összegű büntetés. A telefonos ügyfélszolgálaton azt javasolták Pástiéknak, hogy fizessék be még időben az alacsonyabb összegű bírságot vagy fáradjanak be személyesen valamelyik ügyfélszolgálatra. Pástiék utóbbit választották. A feleség kivett egy nap szabadságot, majd elautózott a Tolnától 100 kilométerre levő székesfehérvári ügyfélszolgálatra. Ott megmutatták neki az M7-esen készült felvételt. Ezen azonnal látszott, hogy a galiba a két autó rendszáma egyik betűjének téves leolvasása miatt történt. Pástiék autója rendszámának betűjele GXF, a valódi vétkes autóé pedig GXE volt. Miután a probléma ilyen módon mégiscsak tisztázódott, Pástiné megkérdezte, hogy ezek után ki- fizetik-e neki az üggyel kapcsolatos telefonjait, a kétszáz kilométeres út benzinköltségét, a kényszerűen kivett szabadságát. Az ügyfélszolgálaton Pástiné elmondása szerint erre azt válaszolták, hogy ők nem tehetnek semmiről, a gép hibázott. Pástiéknak ezek után is maradt egy feladatuk: le kellett fényképezniük a saját autójukat és azt levélben elküldeni az ÁAK Zrt. részére. A tolnai hölgy a történtek után úgy látja: mindenki tévedhet, de ez az elintézési mód elfogadhatatlan. Nekik, akiknek semmi közük nem volt ehhez a szabálytalansághoz, saját maguknak, saját költségükön kellett bizonyítaniuk az ártatlanságukat. Kíváncsiak lettünk volna az ÁAK Zrt. álláspontjára is. Először június 25-én, majd július 7- én kerestük őket. Bár mindkétszer megígérték, hogy utánanéznek az ügynek, válasz azóta sem érkezett a cég részéről. Igaz, személyes találkozót nem kezdeményeztünk. A fogyasztóvédelmi hatóság területi igazgatója, dr. Varga Tibor érdeklődésünkre elmondta: az ilyen jellegű ügyek nem tartoznak a hatáskörükbe. Tanácsként annyit tudott javasolni, hogy a költségek megtérítésének igényét mindig írásban kell benyújtani a hibát vétő társasághoz. Amennyiben ezt a társaság elutasítja, bírósághoz lehet fordulni. ■ S. K.