Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-14 / 163. szám
5 2008. JÚLIUS 14., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Frontnál első az óvatosság a betegeknek veszélyes lehet Különösen a krónikus betegek, és a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdők szenvedik meg az utóbbi hetek frontos időjárását. Dr. Pozsonyi György szekszárdi háziorvos harmincéves parxisa tapasztalatai alapján elsősorban a melegfrontok veszélyeire hívja fel az idősek és a szívbetegek figyelmét. A betegeknél a melegfront hatására felgyorsul a keringés, szaporább lesz a szívverés, ami az ő állapotukban komoly veszélyekkel járhat. A doktor elmondta, azt tanácsolja, hogy a szív és érrendszeri betegségekkel küzdők közül a melegfrontra érzékenyek lehetőleg maradjanak otthon, és ügyeljenek a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre - ami a forró időben természetesen azt jeleni, hogy a szokásosnál lényegesen több folyadékot kell inni -, és a halaszthatatlan ügyintézést, bevásárlást kora reggelre időzítsék, amikor még nincs annyira meleg. A hidegfront elsősorban a mozgásszervi betegeket sújtja, panaszaik kiújulhatnak illetve felerősödhetnek, tehát az ő esetükben sem árt ilyenkor az óvatosság. Melegfrontnál igyunk sokat A klasszikus melegfront okozhat még migrénes fejfájást, fáradtságérzést, levertséget, szétszórtságot és aluszékonysá- got. Ilyenkor megszaporodnak a szív- és érrendszeri panaszok, növekszik az infarktus, a trombózis, a műtétek utáni vérzések veszélye. Az ellenkező véglet időjárási szempontból a robbanásszerűen bekövetkező lehűlés. Ilyenkor mindenki ingerlékenyebb, ■ A hidegfront elsősorban a mozgásszervi panaszokat növeli. ideges és robbanékony. Megszaporodnak a reumatikus panaszok, a gyomorfekélyesek rosz- szabbul érzik magukat, növekszik a görcshajlam, ezért a szívbetegek, az asztmások, a magas vérnyomásban szenvedők, az epilepsziások állapota romolhat, és ilyenkor megemelkedik a koraszülések száma is. A táplálkozáskutatók szerint a hidegfrontra érzékenyek számára a B1-, a D- és az E-vitamin, a kalcium és a magnézium bevitelnövelése, valamint húsok, húskészítmények, sajt, tojás fogyasztása ajánlott. A melegfrontra érzékenyekre a megszokottnál több A-, B2- és C-vitamin valamint a kalcium, a foszfor, a szódabikarbóna valamint a zöldség- és gyümölcsfélék fogyasztása lehetnek kedvező hatással. ■ V. M. Vállalkozásban ad kultúrát tervek Szarvasgomba napok, nyári koncertek, híradó, csocsó Bérbe adta az önkormányzat a kultúrát. Maráth Tamás (balról) és Gyetvai László polgármester is azt reméli, hogy gazdaságosabb lesz így Hat évre vette bérbe Maráth Tamás huszonnyolc éves fiatalember a hőgyészi művelődési házat. Régi vágya valósult meg ezzel. F. Kováts Éva hőgyész Pályázat útján vállalkozásba adta a hőgyészi önkormányzat a községi művelődési házat, május 1-től Maráth Tamás az üzemeltető. A 28 éves hőgyészi fiatalember 8 éve polgáriszolgálatos technikusként kezdett dolgozni a művelődési házban, majd miután beiratkozott a PTE művelődésszervező szakára, a közművelődési feladatokból is kivette a részét. Az önkorIdén is lehet csatiakozni a Nemzetközi Duna Túrához (angol nyelvű rövidítése: TID), amely immár 53. alkalommal indult útjára. A résztvevők az eredettől a torkolatig két hónap alatt teszik meg az utat a nagy folyón. A teljes táv mányzat 2008. február 1-jén megbízta a községi művelődési ház vezetésével, két hónapja pedig bérbe vette a házat hat évre.- Régi vágyam vált valóvá azzal, hogy igazgatója lettem a művelődési háznak, most lehetőségem lesz rá, hogy a nyolc év alatt felmerült ötleteimet megvalósíthassam - mondta Maráth Tamás hozzáfűzve, nagyobb kulturális az épületet az önkormányzat ingyen adta használatba. Az elmúlt évben 10,2 millió forintba került a művelődés a hőgyészi önkormányzatnak, ezután 9 millió forintnál keve2082 folyamkilométer, de mindenki maga választja meg a kezdő- és a végállomást. Hat országot szelnek át Ingolstadtól (Németország) Silistráig (Bulgária). A társaság június 23-án indult, és augusztus 25-ig tart az útja. életet szeretne, több tartalmas programot A község nagy tömegeket vonzó rendezvényeit - Szent István-napi vigasság, Alma- -szőlő fesztivál - tovább akarja fejleszteni, a május elsejének fesztivál jelleget adni. Új rendezvényként októberben szarvasgomba napok lesznek gombászkutya- és gombakereső versennyel, kulturális műsorral, utcabállal. sebbet szándékozik fordítani erre, mondta dr. Gábor Ferenc jegyző. A képvisel&testület azt reméli, hogy vállalkozásban gazdaságosabban lehet működtetni a házat Az evezősök minden évben letáboroznak a paksi csónakháznál, a tervek szerint július 26-án érik el a paksi partokat. A hagyományokhoz híven az ön- kormányzat vendégül látja a túrázókat egy tál pörköltre és egy Kezdetként az ifjú vállalkozó felújította a művelődési ház teljes vizesblokkját, az irodákat, de ígéri, lassan sor kerül a többi helyiségre is. Addig is a volt mozi előterébe pingpongasztalt állított, de hamarosan csocsó és biliárd is lesz itt Gondolkodik a belső udvar hasznosításán, ide nyári koncerteket tervez és kivetítővásznat hogy a nagyobb sporteseményeket is figyelemmel lehessen kísérni. A falutévé üzemeltetőjeként új techni- kával heti egy adást tervez és havi egy híradóműsort Hogy a programokhoz több pénz legyen, pályázni szeretne. Azt mondja, ehhez partner az önkormányzat, a cél közös, lehetőséget nyújtani a falu lakóinak a szabadidő minél tartalmasabb eltöltésére. italra. A csapathoz bárki csatlakozhat a megállóhelyeknél. A vállalkozó szelleműekre napi 40-50 km evezés vár egy 150- 200 fős jókedvű, különféle nemzetiségű tagokból álló csapatban. ■ A. E. Erdei iskolában táboroztak a veteránautósok és motorosok PAKS A cseresznyési erdei iskolában táboroztak hétvégén a veteránautósok és motorosok. Ez volt a második paksi találkozójuk, ahova az e hobbinak hódoló Ring család meghívására érkeztek. A programot nyitó kiállításon valamivel kevesebb mint hatvan járműmatuzsálemet mutattak be, a szombati túrára azonban még többen mentek el. Idén előbb Németkéren, majd Tengelicen jártak a veteránosok, akiket az önkormányzatok láttak vendégül. Cserében az érdeklődők megcsodálhatták az autókülönlegességeket és motorcsodákat. ■ V. T. Képek: www.teol.hu Leúsztak a Duna hátán Pakstól Kalocsáig paks Hetedszer hirdették meg a Daróczy virtus-úszást azzal a céllal, hogy emlékezzenek az 1886- ban történt hasonló eseményre. Idén száztizenöten vállalkoztak a 15 kilométeres táv megtételére, igaz a Duna vitte lefelé a népes csapatot a hátán Pakstól Kalocsáig. Többen visszatérők voltak, de ötven újonc is akadt a mezőnyben, melynek kilencéves volt a legfiatalabb tagja. A virtus-úszás nem verseny, hanem tömegsportesemény, ami egyebek között arra is hivatott, hogy hirdesse: a paksi atomerőmű környezetében biztonságban, egészségesen élnek az emberek. A résztvevőket, miután Kalocsáról komppal visszatértek a Duna innenső oldalára, Gerjenben megvendégelték a szervezők. ■ T. V. Paksnál ugrottak a Dunába Pakson is kiköt a Duna túra mezőnye hagyomány Az önkormányzat vendégül látja túrázókat egy tál pörköltre Sokba került az önkormányzatnak a kultúra Kedvenc madaraink élettere is egyre kisebb lesz védelem Fogyatkozik a gólya- és a fecskepopuláció, bár az idei időjárás kedvezett nekik Az aránylag nedves, csapadékos idei tavasz kedvező volt a gólyák szaporodására, most több fiókát nevelnek, mint előző évben. Ez igen megnyugtató, mert a hazai gólyaállomány több krízist is átélt az utóbbi évtizedben - mondta dr. Kiss Ernő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megyei csoportjának titkára. Mind a gólyák, mind a fecskék életét komolyan befolyásolja az időjárás. Tavaly volt egy időszak, amikor fészkelési időben nem tudtak a hideg miatt élelmet találni, és ezt nagyon megsínylette a fecskepopuláció. A jelek szerint azonban a fogyatkozás nem bizonyult végzetesnek. Ez annál is örvendetesebb, mert mindkét madárpopuláció állománya folyamatosan fogyatkozik. Ennek fő oka a madarak élőhelyének drasztikus csökkenése. Mind a gólya, mind a fecske védett madár, elpusztításukat a törvény tiltja. Szerencsés, hogy mindkét fajta régóta az ember közelében él, és a kedvelt madarak közé tartozik. Csak egy példa - mondja dr. Kiss Ernő. - A napokFészkelő gólyapárok számának alakulása: 1941 16.000 1997 3.900 2002 5.200 (FORRÁS: MME) ban keresett meg minket Tolnáról egy hölgy, aki mesterséges fecskefészket kért - mert ilyen is van - mert szeremé, ha az eresze alá fészkelnének a madarak. A gólyák - pontosabban a fehér gólyák - az elmúlt néhány száz évben költöztek az emberi településekre, eleinte a kéményekre, aztán a villanyoszlopokra. A leggyakoribb fecske, a füsti- fecske élőhelye az ember háza- tája, gazdasági udvarok, istállók, karámok környéke, általában ahol az állattartás miatt sok a légy. A ház körül élő rovarok állandó 1 pusztításával, főleg az embert-ál- | latot kínzó, betegségeket terjesztő J legyek, szúnyogok, böglyök ritkí- £ tásával hajt hasznot ■ M. V. A kórház portaépületén is sok fecskefészek van, mutatja dr. Kiss Ernő