Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-25 / 147. szám
2008. JÚNIUS 25., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2008 - REGOLY Lelkes gyermekek hagyományőrző táncokat járnak Másfél évvel ezelőtt alakult meg a regölyi általános iskola diákjaiból egy hagyományőrző tánccsoport. Czompó Lívia tanárnő készíti fel a gyerekeket Maga is táncol, emellett Gyönkön is oktat német táncot A regölyiek viszont a magyar lépéseket sajátítják el. Mint mondta, még nagyon az elején tartanak, de a kezdő lépések elsajátítása már megtörtént. A helybéli gyerekek körében nagy sikert aratott a tánccsoport, a népszerűségnek is köszönhetően tizenhatan vannak. Hetente egyszer próbálnak, de nagyon lelkesek, élvezik a táncot Játékosan fogják fel, de szükség van a fegyelemre is. Eddig kölcsönkért népviseletbe öltöztek, mostanra hat lánynak elkészült az új ruha. Pályázat útján igyekeznek pénzt szerezni arra, hogy mindenkit fel tudjanak díszíteni a magyar folklór ruhadarabjaival. Eddig helyi rendezvényeken mutatkoztak be, de idén már felléptek a regölyi partnertelepülésen, a lengyelországi Chludowoban is. Minden tettével a falut segítette a jószívű plébános A XVIII. századi barokk egyha- jós római katolikus templomban hirdette az igét Szemenyei Mihály plébános, akinek neve szorosan összefügg Regöllyel. Ő építtette többek között a temető- kápolnát, és 1888-ban saját pénzét is áldozta az iskola létrehozására. Az előtérben Szent Györgynek, a falu védőszentjének szobra látható. Itt misézett Szemenyei Mihály A regölyi falunapon idén is tiszteletét tette a falu apraja-nagyja, akik együtt tapsoltak a helyi és meghívott fellépőknek Hagyomány élteti a falut közösség Sporttal, kultúrával csökkentik a gondokat Regölyben a szűkös anyagi lehetőségek mellett is igyekeznek összekovácsolni a település lakosságát. Kurz Patrik Porga Ferenc polgármester 2006 óta áll Regöly élén. Mint mondja, sok teendő akad a településen, melyeket igyekeznek a lehetőségekhez mérten elvégezni. Ebben problémát jelent, hogy a pályázatok nagy részéből a kistelepülések nem tudnak pénzhez jutni. Ahogyan a megye több falujában, itt is előkerült az iskolaprobléma. A polgármester, aki korábban iskola- igazgatóként is dolgozott, elmondta, hogy a keszőhidegkútí diákokkal együtt huszonhét felső tagozatos gyermekkel indult volna meg az oktatás. De ez csődbe vitte volna az önkormányzatot, így végül Tamásiba kellett beiratkozniuk a tanulóknak. Az alsó tagozat viszont maradt Regölyben, így a legkisebbeknek nem kell minden tanítási napon utazgatniuk a szomszédos városba. Más területen is kell hozni fájó intézkedéseket, Porga Ferenc szavaival élve: szorítani kell a nadrágszíjon. A szociális támogatásokat rövidíteni kell, ráadásul az önkormányzatnál is létszámkeret-átvilágítás lesz. A konyhán is csökkenteni kell a létszámot. Regöly működési hiánnyal küszködik, igaz, a 21 milliós mínuszt még a felső tagozat megléte mellett tervezték. Ám a diákok költözése sem oldja meg teljesen a helyzetet, csupán valamelyest csökkenti a pénzügyi gondokat. Sikerült viszont rendbe tenni a temetőt és a ravatalozó épületét. Utóbbi nagyjából egymillió forintba került. A feladatokat a közmunkaprogram keretében az önkormányzati brigád végezte el. Megtisztították a temetőt, és a kerítést is kicserélték. Erre az anyagot az egyHúsz év után működik újra a focicsapat. ház biztosította a településnek. A gondok közepette is fontos része a regölyi életnek a kultúra és a sport, hiszen ezek azok a tényezők, amelyek közösséget formálnak, erősítik az öntudatot és a faluhoz tartozást. Ennek megfelelően tavaly elindították a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokságban a regölyi sportegyesület csapatát. Több mint húsz éve nem volt focicsapat a településen. Egy birkalegelő viszont területként megfelelt a pályának, amelyet civil összefogással, önerőből rendbe tettek, és így szép, gondozott játéktéren fogadhatják az ellenfeleket. Kispadok, korlátok is készültek, hogy megfeleljenek az előírásoknak. A csapat kétharmadát regölyi futballisták alkotják, és a hétvégi programba egyre többen be is iktatták, hogy megnézzék a fiúkat. A pálya mellett található az iskola tornaterme, ezt felújították, rendbe tették az öltözőket és a vizesblokkokat is, erre a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek kiírt pályázat biztosított 4,5 millió forintos alapot. A tornaterem nagy népszerűségnek örvend. Téli estéken is állandó jelleggel használják, akad, aki kosárlabdázik, de van aerobic és pingpong is. A polgármester is az értékek őrzése mellett áll porga Ferenc polgármester elmondta, a hagyományápolásból egy iskolai néptánccsoport, valamint a népdalkórus is kiveszi részét, de a falu egykori plébánosáról, Szemenyei Mi- hályról is megemlékeznek, aki éppen száz évvel ezelőtt, 1908- ban hunyt el, így a 2008-as esztendőt az ő emlékévének hirdették meg Regölyben. Avattak az 1956-os hősök emlékére kopjafát is. működik kevés pénzből, de annál nagyobb lelkesedéssel egy falu-tv, tehát a lehetőségeket maximálisan kihasználják, hogy mindenki érezze az egymással és a település életével, értékeivel való törődést. Kábelen jutnak el a hírek a település lakosságához Értéket teremt a munkahely vállalat Harmincán dolgoznak a felújított házban 2006. december 22-én alakult meg a regölyi Falu TV. A technikában jártas Csizmadia Géza vetette fel az ötletet, eleinte ő ma-' ga rögzítette az anyagokat, majd digitalizálta azokat. Kulman Rita szerkesztő elmondta, vágatla- nul közvetítik a testületi üléseket, melyek ugyan nyilvánosak, de az emberek jobban szeretik otthon, a készülék előtt ülve megkapni az információkat. Felveszik az iskolai, óvodai eseményeket és az egyházi ünnepeken tartott miséket. Ezeknek a szülők és a hívők is örülnek. Hetente kétszer van adás, kedden és vasárnap, és a műsorokat kétszer is leadják. Az adás indításáért Kövér István felel. Kulman Rita szerkeszti a képújságot, hozzá juttatják el a civil szervezetek és az önkormányzat információit, de leadják a könyvtár és gyógyszertár nyitva tartásának és a helyi orvosi rendelés időpontját csakúgy, mint a tamási szak- rendelésekét. Csizmadia Géza egészségügyi okok miatt felhagyott az aktív munkával, de továbbra is segít a stábnak, helyette Hanák- né Rácz Rita dolgozik. Az adás a Tarr Kft. rendszerén keresztül megy. A visszajelzések azt mutatják, nagy népszerűségnek örvend a helyi tévé. A polgármester a település egyik legnagyobb tavalyi sikerének tartja, hogy új munkahelyet hoztak létre. Á szociális minisztérium által kiírt hároméves szociális felzárkóztató program a leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek nyújt munkahelyteremtési lehetőséget. A 26 millió forint pályázaton nyert pénzből felújítottak egy önkormányzati tulajdonban lévő épületet, melyet a fővárosi Kézmű Kht. vegyesipari gyáraegysége bérel. Aliczky György termelési és műszaki osztályvezető elmondta, ez az első integrált telephelye a cégnek. Megváltozott munka- képességű illetve fogyatékkal élő embereket foglalkoztatnak, akik közül tizenöten regölyiek, tizenöten pedig a regöly-majsa- pusztai szociális intézmény lakói. A feladat párnahuzat-varrás, a kész termékeket Ikea áruházakba szállítják. Az osztály- vezető elmondta, hosszú távra terveznek, hogy értelmes, értékteremtő feladatot biztosítsanak a dolgozóknak. Harmincán leltek új munkahelyre a tavaly átadott üzemben ■ Örülnek az emberek a helyi csatornának. 5 Nyáron kész lesz a Jókai utcai buszmegálló időszerűvé vált egy buszöböl és egy buszmegálló kialakítása a Jókai utcában. Míg a központban már elkészült a megfelelő várakozó- hely, addig a szóban forgó területen csak egy tábla jelezte, hogy ott áll meg a tömegközlekedési jármű. így ez balesetveszélyes, és ezen szeretne változtatni az ön- kormányzat. TEKI (területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás) pályázaton 3,1 millió forinthoz jutottak, amelyből idén nyáron megépítik a megállót. A népesség alakulása Gyorsabban dolgoznak a Falu TV munkatársai az idei évben a regölyi Falu TV helyzetében javulás következett be. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően százötvenezer forinthoz jutott a stáb, amelyből az eddiginél korszerűbb számítógépet vásároltak, így gyorsabban elkészülhetnek az anyagok. A könyvtárban kialakított stúdióban digitalizálják a felvételeket, így a TV munkatársai megfelelő körülmények között tudják tákékoztatni a lakosságot. Porga Ferenc polgármester fogadóórája hivatali időben reggel 8 órától délután 4 óráig tart. Dr. Baranyai Eszter körjegyzőt hétfőn, csütörtökön és pénteken reggel 8 órától kereshetik fel a regölyi hivatalában a lakók, és délután 4-ig fogadja őket. Sárosdy János falugazdászhoz csütörtökön reggel 8-tól délig fordulhatnak problámájukkal a helyiek. Az orvosi rendelés hétfőn és szerdán reggel 8-tól délig tart, kedden délután 4-től 6-ig, csütörtökön délelőtt 9 órától 11-ig, míg pénteken 9-től délig áll rendelkezésre az orvos. Misét vasárnap reggel 8-tól ad Hegedűs János tamási plébános, keddenként pedig Pécsi Debóra nővér az Idősek Klubjában tart igeliturgiát délelőtt 9 órától. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST KURZ PATRIK ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT ÉS MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA.