Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-03 / 257. szám

4 Senki nem tudhatja, hogy megéri-e az idős kort, és ha igen, akkor milyen egészségi, testi, szellemi állapotban. Azt mondják a társadalom fejlett­ségének egyik fokmérője, hogy milyen módon gondos­kodik a rászorulókról. A h& gyészi Platán Idősek Otthoná­nak lakói életvitele hallatán úgy érezhetjük, fejlett társa­dalomban élünk. Reméljük az idősek is így gondolják. Töklámpás és vers Márton napjára Verssel, műsorral készülnek a november 10-i Márton-na- pi ünnepségre a hőgyészi óvodások. A szülők az óvó­nőkkel közösen már elkészí­tették a felvonuláshoz a lam­pionokat. A gyerekek az óvodától indulnak lampion­jaikkal a templomhegyre, ahol minden gyerek egy mé­csest helyez el Márton püs­pök emlékére. Ezután az is­kolásokkal közösen vonul­nak végig a falu utcáin. Erzsébet-, Katalin-bált rendeznek Jótékonysági Erzsébet- és Katalin-bált rendez novem­ber 18-án szombaton a Hőgyészi Német Nemzetisé­gi Egyesület tánccsoportja a művelődési házban. A mu­latság este fél hétkor kezdő­dik operettgálával, melyen fellép Ferencz Orsolya, majd utána a diósberényi Szántál Együttes ad műsort. A bált idén ötödik alkalommal ren­dezik meg, bevétele a tánc­csoport kasszáját gyarapítja. Nosztalgiázó, bulizó gazdisok Több mint kétszázan jelent­keztek a hőgyészi gazdibál­ra. A kiállítással és vacsorá­val egybekötött november 4- i mulatságra az egykori hőgyészi állami gazdaság területéről, 14 településről érkeznek vendégek. A talál­kozó 17 órakor kezdődik a művelődési házban. Köszön­tőt Gyetvai László polgár- mester és Kovács József, a gazdaság egykori igazgatója mond. Műsort a helyi Táncika csoport ad. A kul- túrház galériáján kiállításon mutatják be a gazdaság éle­téről szóló archív fotókat, brigádnaplókat, kitüntetése­ket és okleveleket. HŐGYÉSZ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 3., PÉNTEK íi8g8888888Í8yMtt9affSfflW!'?38B8M88a8888^8l)8a38agi8ggi8&K888i3^ Hintóval járnak piknikre idősek A teljes ellátás mellett fontos az otthonban a tartalmas életvitel Zimmermann Ferencné szabadidejében szívesen rak ki puzzie-t, amiben Györki Gyöngyi foglalkozásvezető van segítségére A lakók életminőségének javítását határozták el a hőgyészi Platán Szociális Alapítvány Idősek Ottho­nának vezetői. Személyfel­vonót helyeztek üzembe, akadálymentessé tették az udvart, a parkot, élhetőbb életet teremtve 98 idős embernek. F. Kováts Éva- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy otthonunk lakói teljes éle­tet élhessenek, tevékenyen telje­nek napjaik - mondta Theisz Jó­zsef, a Platán Idősek Otthoná­nak tulajdonosa. Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy tavaly, az idősek napján, átadhatták a nyolcszemélyes felvonót, idén pedig akadálymentessé tették az udvart és az otthon körüli parkot. így ma már a nehezed ben mozgó vagy mozgásukban akadályozott idős emberek is önállóan, tolókocsival és járóke­rettel egyaránt ki tudnak menni az otthon melletti, platánfákkal övezett parkba. A szükséges be­ruházásokat az önerőn kívül a kistérségi TRFC pályázaton nyert 13 millió forint segítségé­vel tudják megvalósítani három év alatt. Az otthon lakóinak többsége helybeli. Akiknek ál­lapota megengedi, az szívesen keresi fel ismerőseit, rokonait, látogat el a falu központjába, a művelődési ház rendezvényeire. Ezért volt különö­sen nagy öröm szá­mukra, hogy az idei idősek napján átadták az intéz­mény előtti, a Tamásiba vezető főutat átszelő gyalogátkelőhe­lyet, amivel biztonságosabbá vált a közlekedésük.- Folyamatos fejlesztéseket végzünk a megfelelő egészség- ügyi, mentális és fizikai ellátás, illetve a foglalkoztatás érdeké­ben. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden olyan idős em­bert fel tudjunk venni, aki ápo­lásra, gondozásra szorul, ehhez a tárgyi, szakmai feltételeink megvannak - tájékoztatott Bo­ros Gyevi Lajosné, a Platán Idő­sek Otthonának igazgatója. Je­lenleg 98 idős ember ellátásról gondoskodnak, akik közül 25-30- an szorulnak tel­jes gondozásra, 18-20-an csak bi­zonyos tevékenységükben igé­nyelnek ellátást. Borosné szerint a lakók mo­bilizálása elsődleges céljuk. Mozgásterapeuta foglalkozik agyvérzés vagy törés után a la­kókkal, hogy minél előbb visz- szanyerjék mozgáskészségü­ket. Az intézményben negyven­ketten dolgoznak, a háziorvos hetente jár ki, a bőrgyógyász, a pszichiáter havonta. Egészség- ügyi, ortopédiai, onkológiai szűréseket szerveznek, van például hallásvizsgálat. A men­tálhigiénés nővér kulturális foglalkozásokat, felolvasásokat tart, farsangi, Anna-, Erzsébet-, Katalin-bált szervez. Megemlé­keznek a születésnapokról és az állami ünnepekről. Az intéz­mény kultúrcsoportja az ün­nepségeken rendszeresen fel­lép. Autóbusszal mennek a gunarasi és a tamási gyógyfür­dőbe, hintóval a helyi halastó­hoz piknikezni. Aki igényli, közreműködhet a park fenntar­tásában, a virágok gondozásá­ban, segíthet a konyhán vagy portaszolgálatot teljesíthet. Az otthonban élők rendszeresen gyakorolják vallásukat: biblia­olvasó és rózsafüzérkört tarta­nak minden héten. Az otthon­nak jó a kapcsolata az egyház­zal, a katolikus pap és az evan­gélikus lelkész rendszeresen felkeresi a lakókat. Szeretettel törődünk az idő­sekkel, nyugodt, élhető, tar­talmas életet biztosítunk szá­mukra - mondta az intéz­mény vezetője. Út a jó borhoz: borbarátoknak a fejtésről és a kezelésről A borok helyes kezeléséről ren­dez előadást a Hőgyészi Borbarát­kor november 11-én, szombaton 18 órakor a művelődési ház kis­termében. Az összejövetelen Bor­kultúra, azaz út a jó borhoz cím­mel Mosonyi Pál, a Minerag Kft. munkatársa tart ismeretterjesztő előadást. A szakember tájékozta­tásából a hőgyészi gazdák meg­tudhatják, mit kell tenniük an­nak érdekében, hogy a jó szőlő­ből kiváló bor legyen. Szó lesz a borok fejtése előtti és az azt kö­vető teendőkről, mikor kell fejte­ni, miért kell a bor sav- és kéntartalmát bevizsgáltatni, mit jelentenek a labor eredményei. Az előadás után lehetőség lesz arra, hogy a szőlősgazdák borai- k kén- és savszintjét meghatá­rozzák. A Hőgyészi Borbarátkor kilenc éve működik, évente ren­deznek borversenyeket, ahol szakértők előtt mérettetnek meg a csicsói és kelbestáli szőlők fe­hér és vörös borai. ■ F. K. É. Szekszárdon mutatták be remekműveiket Kézművesremekekkel, hímzé­sekkel, festményekkel mutat­koztak be a napokban a hő­gyészi nyugdíjasok Szekszár­don, a Garay téren. A megye- székhely sétálóutcájában lévő kis faházban Fábián Józsefné és Zirkelbach Jánosné mutatta meg az érdeklődőknek a szebtr nél szebb kézimunkákat, a hőgyészi Nyugdíjasegyesület tagjainak alkotásait. Nagy sikert arattak a karácsonyi díszek, so­kan csodálták meg Tihanyi Má- tyásné festményeit. ■ Zirkelbach Jánosné és Fábián Józsefné (jobbról) remekeivel Lakók, hozzátartozók és dolgozók napja A családdal való kapcsolattar­tás érdekében minden ősszel lakók-hozzátartozók napját tartanak a Platán Idősek Ott­honában. A nyílt napon az in­tézmény végigjárható, meg le­het nézni a szobákat, a közös­ségi helyiségeket, és az év köz­beni eseményekről, a lakókról készített videófelvételeket. Má­sik közkedvelt rendezvényük a dolgozók és lakók napja, me­lyet májusban tartanak. Ilyen­kor kulturális, szellemi vetélke­dőket rendeznek, és az udva­ron bográcsban főznek. ■ Nagy öröm volt, hogy átadták a gyalogátkelőt, így biztonságosabban közlekedhetnek. A Törley Pezsgőpincészet Kft. 2005-2006-os évjáratú szekszárdi vörösbort vásárolna nagyobb mennyiségben. Fizetés minőség alapján, megegyezés szerint. Érdeklődni; Törley Pezsgőpincészet Kft. Szekszárd, Epreskert u. 8. Délelőtt: 8-12 óráig, a 416-085, 416-285-ös telefonszámon. . _______________-__________________________*46768* A DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. orosz szakfordítót^ szaktolmácsot keres* Feladata: az Idegennyelvi Kommunikációs Osztályon belül, a társaság működésével, napi ügymenetével összefüggő fordítói-tolmácsolási feladatok ellátása a külföl­di tulajdonos számára. Szakmai elvárások:- az orosz nyelv kiváló, tárgyalóképes ismerete, elsősorban pénzügyi, számvi­teli, jogi, műszaki (kohászati) szakterületen,- orosz szakfordítói-szaktolmacs diploma és többéves gyakorlat előnyt jelent,- felhasználói szintű számítógépes ismeretek. Előnyt jelent további idegen nyelv (főként angol) felsőfokú ismerete. Jelentkezni magyar és orosz nyelvű szakmai önéletrajz benyújtásával, valamint a végzettséget igazoló okiratok másolatával az alábbi címen lehet; DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt., Humánfejlesztési Igazgatóság, 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3-, telefon: (25) 581-820 Jelentkezési határidő: november 27. A munkakörrel kapcsolatosan további információ kérhető: Farkasné Keresztes Anikó szakértőtől, a (25) 584-375-ös telefonszámon. A munkakör a jelentkezések elbírálását követően azonnal betölthető. | www.totaiportal.hu TISZTELT SZEKSZÁRDI LAKOSOK! Értesítem önöket, hogy egy híres csodatevő asszony, FLÓRIKA most nagyon sokak meghívására megérkezett Szekszárdra. Sokat segít az Ő erejével, a fehér mágiával és a szent csodatevő növényekkel, amit Jeruzsálemből hozott. Segít, hogy sikeresek legyenek üzleti ügyeikben, összehozza a szerelmet, meggyógyítja az impotenciát, epilepsziát, alkoholizmust, feloldja az átkokat. Hívja bizalommal, és Ő segít! Telefon: 06-70/542-4220 •46589* * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom