Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-02 / 231. szám

JEGYZET Kampányvég hát eljött ez a nap is. Vége van a kampánynak, megvá­lasztottuk az önkormányzati képviselőket. A pártok saját szempontjaik szerint értéke­lik az eredményeket. S ahogy az lenni szokott: min­denki egy kicsit (vagy na­gyon?) - győztesnek érzi ma­gát. Ez egyébként nem lenne baj, ha hamar túljutnának ezen az állapoton. Mert de­mokrácia ide vagy oda, még­sem az a lényeg, hogy a pár­tok, vagy éppen a politikából élők jól érezzék magukat. Ez a jog ugyanis kizárólag a de­mokrácia letéteményesének tekintett polgároké. EZT a TEGNAP kapott felhatal­mazást nem célszerű újra félreérteni. Állítom: a több­ség azt vallja, elég a cicomá- zott szóból, a mesterséges, sehova sem vezető álviták­ból, a szemfényvesztésből, a tetteken a sor. Aki politikai, közéleti szerepet vállal, az felelős a közösségnek. Azért is, mert az ország, s benne Tolna megye helyzete - szé­pen szólva - nem rózsás. Minden erőre szükség van, hogy kilábaljunk a bajból. Érvek híján a szakmai kér­déseket nem illik politikai mázzal leönteni. meghallgattuk és megje­gyeztük az ígéreteket. Gratu­lálunk a győzteseknek. Te­gyék a dolgukat. mi pedig lelkiismeretes őrző­ként ügyelünk arra, hogy az éppen hatalmon levőket fo­lyamatosan indoklásra kény- szerítsük a többség érdeké­ben. Akkor is, ha ez nem mindig tetszik. Meghalt a szavazás után PAKS Rosszul lett és meghalt egy idős ember a szavazás után Paks külterületén. A 74 éves fér­fi a városhoz tartozó Biritón, a 21. számú körzetben szavazott. A lépcsőn egyedül, segítség nél­kül ment le, s az épülettől 20-30 méterre esett össze. A kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. ■ V. T. BOGNÁR JENO, BATASZEK Nem sokkal nyolc óra után de­rült ki, hogy Bognár Jenő marad Bátaszék polgármestere. A füg­getlen jelöltre 1704 bátaszéki szavazott, így a voksok több mint 65 százalékát kapta. - Nagyon há­lás vagyok a bátaszékieknek, amiért szavazataikkal értékelték az eddigi munkámat. Remélem jó csapattal dolgozhatom együtt az elkövetkező 4 évben. Az új tes­tületnek először a tanuszoda ad majd munkát, az építési terület rendezését kell levezényelnünk. Ellenfelem, Kemény Lajos, isko­laigazgató volt, akivel eddig is együtt dolgoztam, és remélem, a jövőben is megmarad a jó mun­kakapcsolat. (bk) HAJDÚ JÁNOS, PAKS Hajdú János másodszor kapta meg a szavazók bizalmát Pak­son. - Az elmúlt négy év mun­kája mellett minden bizonnyal a mostani politikai helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy ez az eredmény szülessen - mondta. Az őt támogató Polgári Összefo­gás tízből kilenc egyéni körzet­ben nyert, s abszolút többséget szerzett a testületben. - Ez nem csak lehetőséget ad a nyugodt munkára, de óriási felelősséget tett a vállunkra, különösen ak­kor, ha az önkormányzat lehető­ségei karakteresen csökkenek. Ha nem így lesz, ugyanolyan eredményeket tudok ígérni, mint az elmúlt négy évben, (vt) LENGYEL JÁNOS Tolna megyei települések polgármesterei KŐLESD . MUCSFA NAGYVEJKE PÖRBÖLY SZÁLKA ÚJIREG KÖLESD MUCSFA NAGYVEJKE PÖRBÖLY SZÁLKA ÚJIREG Berényi István (független) Müller János (független) Pfaff Ferenc (független) Gayer János (független) Pálfi János (független) Jankó Róbert (független) KURD í MUCSI NAK PUSZTAHENCSE SZÁRAZD VARSÁD Szentpáli Árpádné (független) Binder Kornél (független) Rácz Róbert (független) Lengyel Jánosné (független) Budai Mária (független) Andrási Zoltánná (független) LÁPAFŐ MURGA NÉMETKÉR REGÖLY SZEDRES VÁRALJA Németh Csaba (független) Felki Márton (független) Horváthné Gál Erika (független) Porga Ferenc (Fidesz) Koleszár Mihály (független) Filczinger Ágnes (független) LENGYEL J NAGYDOROG OZORA SÁRPILIS SZEKSZÄRD VÁRDOMB Teninger János (független) Dobri István (független) Schranz Istvánná (Fidesz-KDNP) Hegedűs János (független) Horváth István (Fidesz-KDNP) Rács László (független) MADOCSA i.j NAGYKŐNYi ŐCSÉNY SÁRSZENTLŐRINC TENGEUC VÄR0NG Gelencsérné Tolnai Klára (független) MAGYARKESZI Lapzártáig nem volt eredmény. A jelöltek: ígért József (független), Szabó Péter (független). NAGYMÁNYOK Fülöp János (független) PAKS Demény Károly (független) SIMONTORNYA Gáncs István (független) TEVEL Brunner Dezső (független) ZÁVOD Kovács Erzsébet (független) MEDINA UH Hajdú János (Fidesz-KDNP-Kisgazda PE) PÁLFA Csőszné Kacz Edit Julianna (független) SIÓAGÁRD Héri Lászlóné (független) TAMÁSI Szász János József (független) ZOMBA Szalai László (független) MISZLA Baksa János id. (független) Kari Béla (független) Bárdi Imre (független) PÁRI Lapzártáig nem volt eredmény. A jelöltek: Gere Zoltán (független), Vati Háry János (független) SZAKADAT Laszk Gábor (független) SZAKÁLY Ribányi József (Fidesz-KDNP-MDF) TOLNA Dr. Sümegi Zoltán (Fidesz-KDNP) TOLNANÉMEDI Szűcs Sándor (Fidesz-KDNP) NAGYSZÉKELY Várkonyi Zoltán (Fidesz-KDNP) NAGYSZOKOLY A választási összállításban MURAUY Lapzártáig nem volt eredmény. A jelöltek: Fekete Ferencné (független), közreműködtek: Budavári Kata, Rácz Tibor, Steinbach Zsolt, Garay János (független) István (FIDESZ). Balogh Árpádné (független) Miklós Lajos (független) MŐCSÉNY Nagy Károlyné (független), Nyikosné PINCEHELY SZAKCS UDVARI Szeri Árpád, Tulézi György, Pál Krachun Elemér (független) Foki Margit (független). Herdics Béla (független) Rácséi Gábor (független) Peszt Attila (független) Ágnes, Vida Tünde, Kiss Albert. 2006. OKTOBER 2., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG VÁLASZTÁS Az új városvezetők mondták változások Három városban köszönthettek új polgármestert Páti, a századik falu: most először választott önálló önkormányzatot RIBÁNYI JÓZSEF, TAMÁSI Ribányi József, a Fidesz-MPSZ, Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum közös jelöltje lesz Tamási pol­gármestere a következő négy évben. Az már a választások előtt biztos volt, hogy új polgár- mestere lesz a városnak, hiszen Hajdics József nem indult a megmérettetésen. Ribányi Jó­zsef elmondta, köszöni mind­azok bizalmát, akik hittek ben­ne, és köszöni ellenfeleinek is, hogy tiszta kampány folyt Ta­másiban. Az új polgármester hozzátette, szeretné megszűn­tetni az elvándorlást a városból, és jövőt, erkölcsöt és morált mutatni az itt lakóknak, (tgy) pári A fűnyírás nagyon nagy mérgem. Amíg Tamásihoz tar­toztunk, egy évben négyszer nyírták a füvet, én pedig otthon sem tűröm el, ha nincs lenyírva- válaszolta tegnap Pári főutcá­ján ifjabb Baranyai Sándor a kérdésre, mit vár az új testület­től. - Nincs parkosítás, a közvi­lágítás is rossz, sehol egy virág- sorolta felesége a problémá­kat. A fiatalember Páriban nőtt fel, a házaspár nemrég telepe­dett le a faluban, amelynek la­kói vasárnap először választ­hattak önálló önkormányzatot. Ez utóbbinak is szerepe lehet abban, hogy a valamivel több mint hétszáz lelkes településen délután negyed négyig közel kétszerese volt a részvételi arány az országos átlagnak. Ed­dig az időpontig az 534 választó 60 százaléka voksolt a települé­si önkormányzati jelöltekre, s hasonló arányban szavaztak a német és cigány kisebbségi je­löltekre is. Mától Pári Tolna me­gye százkilencedik önkormány­zata és századik önálló faluja. A fiatalokhoz hasonlóan látta a település helyzetét Németh Lajosné, aki lányával és iker­unokáival indult szavazni. - Lenne mit változtatni a falu kül­lemén - mondta. - Túl sokat per­sze nem várhatunk. Pénz nélkül az ország sem megy semmire. Nincsenek vállalko­zók, akiktől adót várhatnánk. Azok a kisfalvak, amelyek már régebben külön váltak, egészen másak. Pári úgy néz már ki, mintha a világ végén lenne - fo­galmazott. A 78 éves Jakab József még emlékszik a legutolsó tanácsi választásra is. A Nagy utcán rá­érősen kérdez vissza: Ha fönt is zavaros a helyzet, akkor faluhe­lyen müyen lenne? Most elvá­lunk Tamásitól, sokan azt gon­dolják, jobb lesz. De sok jót nem lehet várni. Egy jópár szavazást már megéltem, de üyen zűrzava­rosat még nem - mondta a vá­lasztási kampányra utalva. A falunak mától saját önkor­mányzata lesz, amelynek azon­ban még helyet kell találni. A régi polgármesteri hivatalt ugyanis a tamási önkormány­zat eladta, jelenleg faáruüzem működik az épületben. Arról pedig, hogy Tamási támogatá­sával az egykori iskolaépület­ben alakítsák ki a községházát, nem jutottak egyezségre. ■ T. F. SZABÓ LORÁND, DOMBÓVÁR A következő négy évben is Sza­bó Loránd az MSZP, SZDSZ, Szövetség Dombóvárért közös jelöltje lesz Dombóvár polgár- mestere. Több mint kétezer sza­vazattal előzte meg Szigethy Ist­vánt, a Fidesz-MPSZ jelöltjét. Szabó Loránd elmondta, köszö­ni mindazoknak a bizalmát, akik támogatták. A régi-új pol­gármester úgy érzi, a dom­bóváriakat meggyőzte a 2555 nap programja, amelytől továb­bi sikereket vár. Szabó Loránd azt is hozzátette, reméli nyu- godtabb napok következnek az országban, és a munkára lehet koncentrálni, nem pedig a han­gulatkeltés lesz előtérben, (tgy) DR. SÜMEGI ZOLTÁN, TOLNA Nagyon boldog vagyok, nagyon köszönöm a választóknak, hogy sokan szavaztak rám és a Fidesz képviselőjelöltjeire - mondta Tol­na új polgármestere. - Megígérhe­tem, hogy nagy-nagy felelősség­gel és a választók véleményét rendszeresen kikérve fogjuk ezt a várost irányítani. Ami a konkrét feladatokat illeti: már beszéltem a leköszönő polgármester úrral, ez alapján korrekt átadás-átvételre számítok. Folytatom azt az utat, amit ő megkezdett, persze egy ki­csit másképpen, a saját meggyő­ződésem, világnézetem alapján. Számítok valamennyi képviselő véleményére, szeretnék velük is együttműködni - tette hozzá, (sk) POTÁPI ÁRPÁD, BONYHÁD Bonyhád polgármestere újra Potápi Árpád, aki a Fidesz- MPSZ és a KDNP jelöltjeként indult a választáson. Nagy ered­ménynek tartja, hogy a város minden választókörzetében Fi- desz-KDNP győzelem született. Mint mondta, ez nagy felelőssé­get is ró az új testületre. Az eredmény az elmúlt négy év munkájának is köszönhető - tet­te hozzá. Hangsúlyozta, hogy volt értelme annak a gondolko­dásmódnak, amellyel igyekez­tek széles rétegek érdekeit kép­viselni, a pártpolitikát messze tartani a várospolitikától. To­vábbra is ez lehet a járható út - jegyezte meg Potápi Árpád, (pá) CSŐSZNÉ KACZ EDIT, SIMONTORNYA Simon tornya volt és jelenlegi polgármestere úgy érzi, sokkal nehezebb munka volt megtarta­ni a polgármesteri széket, mint négy évvel ezelőtt megszerezni. - Most már az emberek a mun­kámat, az eredményeimet érté­kelték. Tiszta szívvel, tiszta kézzel dolgoztam az évek so­rán, és soha nem is fogok visz- szaélni a városlakók bizalmá­val - mondta. - A polgármester­séget nem munkának, hanem hivatásnak tekintem, és büsz­ke vagyok, hogy továbbra is ve­zethetem Simontornyát, és a jövőben már tapasztalataim is is segítenek - tette hozzá Csőszné Kacz Edit. (rt) NAGY GÁBORNÉ, DUNAFÖLDVÁR Negyedszer választották a vá­ros polgármesterévé Nagy Gábornét. Függetlenként indul­va nem túl meggyőző fölénnyel nyert a fideszes jelölt, Keresz­tes Lajos előtt. - Azt gondolom sok mindent tettem, sokat fejlő­dött a város az elmúlt 12 évben. S azt is bevallom, nagyon meg­lep, hogy egy majdnem isme­retlen jelöltre ilyen sok szava­zatot adtak a dunafóldváriak - mondta a város vezetője. - Ettől függetlenül továbbra is azt gon­dolom, hogy Dunafóldvár egy kis város, ahol nem a pártpoliti­kának kellene előtérbe kerül­nie, hanem a várospolitikának - tette hozzá, (vt)

Next

/
Oldalképek
Tartalom