Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-09 / 237. szám

7 PANORÁMA Újabb kiszivárgott beszéd hangfelvétel Most Lamperth szavai okoznak botrányt Lamperth Mónika szavai kereken három héttel Gyurcsány Ferenc kormányfő balatonőszödi beszédének kiszivárogtatása után kerültek nyilvánosságra Feljelentik a kormányfőt közérdekű adatok eltitkolása miatt Folytatódtak hét végén a Fidesz által kezdeményezett kormány- ellenes tüntetések Budapesten, a Parlament előtti Kossuth té­ren. Mindkét napon több tízez­res tömeg gyűlt össze a délután öt órára meghirdetett demonst­rációra. Szombaton Áder János bejelentette: a Fidesz büntetőel­járást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen, amiért eltitkolta az ország gazdasági helyzetéről szóló adatokat. A tüntetők előtt Áder egy úgynevezett vádiratot olvasott fel, amelyben a válasz­tási ígéreteket hasonlította ösz- sze a mostani helyzettel. Egye­bek mellett megemlítette Gyur­csány Ferencet, aki több száz­ezer munkahelyet ígért, de soha nem látott munkanélküliséget okozott. Tegnap Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője felszóla­lásában hangoztatta: a kormány­fő a gyűlölet politikáját hozta be a közéletbe, ezért távoznia kell. Hozzátette: Gyurcsány terjesz­tette el a gyűlöletet a 23 millió ro­mán vendégmunkás riogatásá­val, bevallottan ő szervezte Kövér László úgynevezett köte­les beszédének hazug értel­mezését. „A hazug és az igaz po­litikusok között világos a válasz­tóvonal, Gyurcsány hazug politi­kus” - mondta Navracsics. Sze­rinte Gyurcsány nem demokra­ta, politikája abból áU, hogy tár­sadalmi csoportokat játszik ki egymás ellen. 2006. OKTÓBER 9.. HÉTFŐ A választmány is támogatta Gyurcsányt A szocialisták országos vá­lasztmánya is egyértelműen és határozottan támogatásáról biztosította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt szombaton. Gyurcsány Ferenc arról tájékoz­tatta a testületet, hogy nem áll szándékában átalakítani a kor­mányt, tehát a kialakult feszült politikai helyzet ellenére a kabi­net a jelenlegi összetételben folytathatja munkáját. Szomba­ton az SZDSZ országos tanácsa is egyetértett a kormányfőnek pénteken megszavazott biza­lommal. Kuncze Gábor elnök ugyanakkor elismerte, hogy a liberális párt vereséget szenve­dett az önkormányzati választá­son, mert az emberek pártra és nem személyekre szavaztak. Egy olyan hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyen Lamperth Móni­ka erős pozíciókat ígért az uniós fejlesztési pén­zek elosztásában a szo­cialista politikusoknak. Vég Márton ., ___________ Mo stanában nincs szerencséjük a szocialistáknak a zárt ajtók mö­gött elmondott beszédekkel. Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök kereken három héttel ezelőtt napvilágra került balatonőszödi beszéde után tegnap Lamperth Mónika önkormányzati és terü­letfejlesztési miniszter bizalmas szavai kerültek nyilvánosságra. A beszéd az MSZP szombati országos választmányi ülésén hangzott el. „Napirenden van a területfejlesztési törvény módosí­tása. Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fo­gok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusok­nak erős lehetőséget és mandátu­mot ad a regionális területfejlesz­tési tanácsban” - mondta az egy­órás hangfelvételen Lamperth Mónika. „Bízzatok bennem, olyan tisztességes módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban, címlapon megjelent állítást, hogy majd innentől megnézhetjük ma­gunkat, mert a Fidesz fogja oszta­ni a pénzt. (...) Ha kétharmaddal megszavazta volna a regionális választott önkormányzatot, ma más lenne a helyzet. Szóval nem szavazták meg, továbbra is állami felelősségben hagyták ezt! Ezért nekünk ehhez kell alakítani az intézményrendszert. Örülök, hogy értjük egymást!” - szögez­te le Lamperth Mónika. A jelenlegi szabályozás a me­gyei közgyűléseknek és a megyei jogú városok polgármestereinek jelentős szerepet biztosít a regio­nális fejlesztési források elosztá­sában. Az önkormányzati válasz­tások után a Fidesz-KDNP szö­vetségnek 17 megyei közgyűlés­ben van többsége, és 16 megyei jogú városban polgármestere. Lamperth beszédének másik elemében a Baloldali Önkor­mányzati Közösség (BÖK) mun­kájának fontosságát kezdte fejte­getni, amely állítása szerint az MSZP legtöbb csáppal rendelke­ző szervezete vidéken. „Ne legyen attól az MSZP-nek fóbiája, hogy a kistelepüléseken nem akarnak szoci színekben elindulni a polgármesterjelöltek. Nekünk ugyanolyan értékes az a függet­len színekben megválasztott pol­gármester, aki eljön a BÖK-be, és hajlandó megcsinálni azt, hogy a falut szervezi egy országgyűlési választásokon az MSZP mellett. Nyakó István, az MSZP szóvi­vője úgy reagált: a kormány tag­jait a Fidesz érdekeinek megfele­lően hallgatják le, a felvételeket önkényesen manipulálják, majd a névtelenség homályába burko­lózva kiadják. Hozzátette: az MSZP elutasítja ezeket a maffia­módszereket Lamperth Mónika kifejtette: a beszédéből össze­vágott hanganyag torzítja a valós helyzetet, ezért tiltakozik a manipulativ eljárás ellen. „Ismét hazudtak! A Gyurcsány- kormány mindenkit büntetni akar, aki a Fideszt választotta. El akarják vinni a pénzt, és maguk­ra akarják költeni” - mondta teg­nap Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője a maffiavádra úgy reagált, hogy mindenki ma­gából indul ki. Az MDF tegnap a demokrácia megcsúfolásának minősítette az esetet, és követelte Lamperth Mónika menesztését. „Normál oknyomozó újságírói eljárással jutott a Magyar Rádió birtokába Lamperth beszéde - közölte Sztankóczy András szer­kesztő. Az újságíró visszautasí­totta Nyakó nyilatkozatát, aki maffiamódszerek alkalmazásá­ról beszélt. Igazságos pénzelosztást követeltek emlékezetes, hogy a szocia­listák a 2002-es kampányban szinte minden lehetséges fórumon azt hangoztatták, hogy a Fidesz a saját önkor­mányzatait favorizálja, míg az ellenzéki vezetésű települé­sek kasszáját kiszárítja. Ezért ők kormányra kerülésük esetére - ez be is következett- szabad és igazságos önkor­mányzati pénzelosztást ígér­tek. „A kormánypárti vezeté­sű önkormányzatoknak lejt a pálya, aránytalanul nagy támogatásban részesülnek a benyújtott pályázatokhoz képest" - mondta Lamperth Mónika 2001-ben a parla­mentben. Meghatszorozta vagyonát az OTP-vezér Ismét rózsaszínbe borult a Lánchíd FELVONULÁS Az egész napos programsorozat vidéki városokra is kiterjedt Csányi Sándor, az OTP elnök­vezérigazgatója áll a legvagyo­nosabb magyarok listájának élén - derül ki a Száz leggazda­gabb magyar című kiadvány­ból. Vagyonát 2002 óta ponto­san meghatszorozta. Demján Sándor, a TriGránit Rt. elnöke a második leggazda­gabb magyar. Becsült vagyona 80 milliárd forint. Neki négy éve 30 milliárd forintja volt. Széles Gábor üzletember áll a dobogó harmadik fokán, va­gyona 58 és fél milliárd forint, míg 2002-ben 32 milliárdja volt. Kiesett viszont a listáról Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök és Kóka János gazdasági miniszter. ■ Sz. Sz. Ötödik alkalommal rendezték meg az „Egészség hídja - Össze­fogás az egészségért a mellrák ellen” egész napos programsoro­zatát, amely idén már vidéki vá­rosokra is kiterjedt. A tegnapi fő­városi rendezvény záróesemé­nyeként a rózsaszínre kivilágí­tott Lánchídon a mellrák elleni összefogás gondolatával szimpa­tizálók között sétált át Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége, az Egészség hídja - Összefogás fővédnöke, Molnár Lajos egész­ségügyi miniszter, Pelzné Gál 1 Ildikó fideszes képviselő, vala- 2 mint a kampány arcai: Galambos % Erzsi, Dobó Kata, Oroszlán Szón- J ja színésznő és Sebestyén Márta 1 énekesnő. „Az egészség olyan A rózsaszínre kivilágított Lánchídon sétáltak át a rendezvény résztvevői kincs, amelyet rajtunk kívül sen­ki sem tud gondozni, ugyan­akkor megőrzéséhez szüksé­günk van a közösség támogatá­sára is” - mondta Dobrev Klára a lánchídi séta előtti konferen­cián. Hozzátette: a mellrákkal diagnosztizált asszonyoknak a szakszerű orvosi segítség mellett szükségük van együttérzésre is, amelyet családjuktól és a dagana­tos betegségekkel foglalkozó civil szervezetekben dolgozó szakem­berektől is megkaphatnak, ami nagyon sokat segít gyógyulásuk­ban. April Foley amerikai nagykö­vet asszony arra hívta fel a figyel­met, hogy az emlőrák az esetek többségében - korai felismerés esetén - gyógyítható. ■ B. B. BÜ .TTTTTTMI Új legfőbb ügyészről dönt a parlament Az sviszp-FRAKCió elnöksége azt javasolja a szocialista képviselőcsoportnak, hogy támogassák Kovács Tamást a legfőbb ügyészi posztra. Sólyom László jelöltjéről az Országgyűlés ma titkos szavazással dönt. Az új vádhatósági vezető meg­választásához a képviselők egyszerű többségének támogatása szükséges. Sarkozy nem látná szívesen a törököket Nicholas sarkozy francia belügyminiszter nem támo­gatná Törökország teljes jogú uniós tagságát, hanem kiemelt partneri viszony kialakítását tartja járható útnak. A magyar szárma­zású politikus szerint az eurázsiai és dél-mediterrán országok nem európaiak, ezért nem is lehetnek az unió tagjai. Végső búcsú Sütő Andrástól a marosvásárhelyí refor­mátus temetőben örök nyu­galomra helyezték szomba­ton a 79 éves korában Budapesten elhunyt Sütő Andrást. Az erdélyi magyar író ravatala előtt a Vár­templomban rótták le kegyeletüket a tisztelők. Markó Béla RMDSZ-elnök a szertartáson úgy fogal­mazott: a magyar nemzet lelkét fejezte ki drámáiban, prózáiban, esszéiben Sütő András. A temetésen részt vett a Szili Katalin ház­elnök vezette parlamenti küldöttség is. Fidel Castro rákban szenved? Fidel Castro kubai államfő A brit time magazin értesü­lései szerint a rák végső stádiumában van Fidel Castro kubai államfő. A kommunista diktátor így várhatóan sohasem tér már vissza a hatalomba. A nyolcvanéves elnök július 17-én adta át ideigle­nesen a hatalmat öccsének, Raúl Castrónak. Eladná a tulajdonos a Seuso-kincseket PÉNZZAVARBA KERÜLT, ezért eladná a Seuso-kincseket brit tulajdonosa, mivel vé­leménye szerint szerencsét­lenséget hoztak rá. A Ma­gyarországról ellopott kincsek értéke a műkincs­piacon meghaladja a tizen- ötmilliárd forintot. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom