Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-02 / 179. szám
10 AUTO-MOTOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. AUGUSZTUS 2., SZERDA Változott a Mazda3 és az MX-5 bemutató Elektromos mozgatású keménytetőt kapott a roadster A Mazda3-nál változtattak az első és hátsó lökhárítón, a hűtőrácson és a ködlámpa kialakításán, továbbá fénykibocsátó diódákat helyeztek a hátsó lámpatestekbe, melyek gyorsabban és nagyobb fényerővel jeleznek. A motorpaletta nem változott, csupán apróbb módosítások történtek az egyes egységeken. Nőtt a 2.0 literes és az 1.4-es benzinesek nyomatéka, előbbi pedig már hatfokozatú manuális vagy négyfokozatú automata váltóval, valamint tempomattal is rendelhető. A gyári adatok szerint a fogyasztásukat is lejjebb szorították. Az autó felszereltsége gazdagodott leginkább. Már minden ülőhelyhez jár biz- tonságiöv-emlékeztető, átalakították a kormányoszlopot, és puhább energiaelnyelő anyagokat építettek köré a térdsérülések kockázatának csökkentése érdekében. Egyes verziókhoz alap a kulcsnélküli ajtónyitó rendszer, a 20GB-os háttértárral felvértezett hét hangszórós BOSE-hifiberendezés, és a fehér számlapos műszeregységek. Javítottak a csomagtartó nyithatóFent: Mazda3. Lent: mostantól keménytetővel is rendelhető az MX-5 ságán, megvastagították a hangszigetelést, és hét új külső fény is megjelent a kínálatban. Az utastérben apróbb díszítő betétek, kívülről pedig az új 15, 16 és 17 colos felnik bevezetése javítja az autó megjelenését. Áprilisig 920 000 példány kelt el a japánok kompaktjából, ebből 222 000 darabot Európában állítottak forgalomba. Ugyan a Mazda MX-5 road- sterénél gyorsabban nyíló-záródó tetőt egyetlen más kabrió sem kínál - legyen manuális vagy elektronikus rendszerű - mégis voltak, akik hiányolták a gombnyomásra működő tetőmechanizmust minden idők legnépszerűbb nyitott kétajtósából. A Mazda a napokban mutatta be Londonban az MX-5 Roadster Coupét, melyben elektromotorok mozgatják az apró sportkocsi kemény tetejét. A kiszivárgott információk alapján az új tetőrendszer mintegy 30 kilóval növeli a modell tömegét, illetve mivel a hátsó traktust megemelték, a csomagtér befogadóképessége nem változott. TAXI AUSCA taxi ■80/333' KORREKT SZOLGALTATAS, KORREKT ÁROIM! személy- teher fuvarozás autóbusz, autómentés bérautó ST411-111 ’YAMAHA HASZNÁLT MOTOROD (ÜZEMKÉPTELEN IS) MOST 100.000,- Ft-ot ér! , yBR-125, XT-125 R/X 05^ hitelre történő vásárlásakor! Például YBR 125: Sajátrész: 101.800,- Ft Ar: 609.000,- 6.749,-Ft/84hó Ar: 791.000,Kaposvár, Füredi u. 151/a. Tel: 82/512-587 www.yamahakaposvar.hu ■ CENTRUM KFT. eladásra kínál használt gépkocsikat: I-Daewoo Kolos 4a 1,4 04.01.1 420 000 Ft- Daewoo Kolos 4a 1,4 04.05.1 350 000 Ft 1- Daewoo Kalos 1,2 klíma 04.04.1 350 0 00 Ft- Daewoo Kolos 1,2 04.05.1 300 000 Ft |- Daewoo Kolos 1,2 0402 1 280 000 Ft- Daewoo Ionos 21000 km 00.10.1 190 000 Fi j§-Daewoo Espero klíma 9510. 39 0 0 00 Ft- Daewoo NubTa 99.06.1 090 000 Ft Daewoo Nexia GLE* 97.10. 690 000 Ft *- Daewoo Nexia GLX 95.12. 49 0 0 00 Ft- Nissan Bluebird 90.01. 135000 Ft 1- Daihatsu Applouse 9210. 155 000 Ft i HITEL W%-tól! 10 évnél fiatalabb I személygépkocsik készpénzes vétele ■ 30/749-1770 Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. Avszelés étiriéoya Használtautó-kínálat: BMW116Í 2004 BMW 118 D 2006 BMW 320 D TOURING 2001 BMW, 320D 2000 BMW 320D 2004 BMW 320 DA TOURING 2005 BMW 325 TD 1994 BMW 330 XD A 2002 BMW 5201 2003 BMW 520Í 2004 BMW 525 DA 2005 BMW 525 DA 2005 BMW 540 IA 1998 BMW 735 IA 1997 BMWX3 2.0D 2005 BMW X5 3 .ODA 2004 BMW X5 4.6 IS 2003 AUDI AILROAD 2.7T 2001 AUDI A6 2.7T Q.TfPTR.2003 AUDI TT QUÄTTRO 2002 CITROEN XSARA 1.6 SX 2003 PEGEOT 307 2.0i SW 2002 MERCEDES A 140 1999 MERCEDES E 320 AVANTGARDE 1997 2 790 000 Ft VOLVO V70 2.4TXC 2001 VOLVO 440 1990 OPELZAFIRA2.0T OPC 2004 LAND ROVER FREELAN DER TD4 2003 4 990 000 R NISSAN PATROL 2 8 TO 1992 990 000 R HONDA CIVIC 1.31 1994 550 000 R Tehergépkocsik: NISSAN VAN ETTE CARGO 1996 670 000 R +áfa SEAT INCA 1.9D 2000 990 000 Ft + áfa FIAT SCUDO 2 0 JTD 2001 1 500 000 R + áfa Részletes leírás: www.schneiderautohaz.hu Tel./fax.: 72/539-028 Mobil: 70/37-222-97 hasznaltauto@schn ei de rautoh az. h u 4 890 000 Ft 6 550 000 R 3 690 000 Ft 3 390 000 Ft 5 490 000 R 6 990000 R 1 390 000 R 5 990 000 Ft 6 990 000 R 7 490 000 Ft 10 490 000 Ft 9 990 000 R 3 390 000 Ft 2 290 000 Ft 9 490 000 R 11 490 000 Ft 11 290 000 Ft 5 290 000 Ft 6 290 000 Ft 6 290 000 R 2 090 000 R 2 590 000 R 1.990.000 Ft 5 290 000 Ft 190000 Ft 4 690 000 R Autó-Largo Kft. J3, HASZNALTAUTO KINALATA: Daewoo-FSO-Lublin szerviz, alkatrész értékesítés Pécs, Komlói út 111. ■ 72/238-467,72/239-360 Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9194-663, 20/9767-767 Ren. Seen. 1.6Í-16V RXT 1.7S0E Ft 2001 ABS, aut. klíma, légzsákok, stb. Renault Lagúna 1.81 aut. 2.249E Ft 2002 full extra Peugeot Partner 2.0 HOi 2.100E Ft 2002.04. el. ablak. kp. zár. légzsák, stb.. Citroen CS 3.BÍ-VS kombi 2.085E Ft 2002.04. full extra, bór. szervizkönyv Citroen Xsara 1.BMSV SX 1.78SE Ft 2003.05. klíma, szervó. el.szett. stb... Renault Kangoo 1.90 szgk 1.2E0E Ft 1998.08. szervó. kpzár. el.ablak. stb. Suzuki Swift Séd. 1.3 GLX 1.150E Ft 2X1.07. szervó. klíma, ezüst, 63EKm Ren. Thalia 1.4-16V 1.1SOE Ft 2X1. légzsákok, szervó, el csomag Citr. Berlingo 1.41 SX 1.139E Ft 1999 klíma, el szett, szervó stb. Citr. Xsara 1.6/ SX Coupe 950E Ft 1998.09 szervó. légzsák, kp zár. stb. Opel Corsa 1.0Í-12V 750E Ft 1998 rádió Renault Twingo 1.2i RH 53SE Ft 1994 rádiós magnó Renault Clio 1.90 4S0E Ft 1993 5 ajtós, rádiós magnó Nissan Sunny 1.4i SLX 320E Ft 1992 Skoda Favorit 13S L 129E Ft 1990 ió gumik, 1 év műszaki, jó állapotban Citroen Jumpy 2.0HDÍ 1.899+Áfa 2X3 üvegezett, kpz. riasztó, 92 E Km Nissan Van. Carg.2.30 1.420E Ft 1999 5 sz, klíma, szervó el. csomag, stb VW Transporter 950E Ft 1993 5 sz.. tgk., szervó kp. zár Citroen Sato 1.1i 620E+Ata 2X112. tgk, 1.5 év műszaki. 4 téligumi NYITRAI AUTÓHÁZ Pécs, Schroll Jtesef u. 5. Tel.: 72/2704)27.270-028 129E Ft 699E Ft 1.849E Ft 449E Ft 499E Ft Használtautó kínálata: Audi 100 2.0 4a. ss 249EFt Audi 80 1.6 4*. ez BMW 525 2. STBs 4a.. az Cil Jumpy Tgk 2.0HDÍ -m Citroen AX 1.4D sa., tz Daewoo Racer 1.5/ 4a..as Daewoo Nexia GLE 1.5/ aa., k 599E Ft Daewoo Kalos 1.2 si.m 1.499E Ft Fiat Brava 1.4Í-1BV sa.n 999E Ft Fiat Due. 14 Tgk 2.8Jtd m 2.290E Ft Fiat Ducato Maxi 2.80 tgk.’tm1.699E Ft Ford Orion 1.4 is 4a 549E Ft Ford Transit 2.5 diesel M.4a1.S99E Ft Hyundai H1 VAN 2.50 se. sa. 1.1SOE Ft Lancia Y IS 1.2 oo, 3a. 999E Ft Opel Astra Sed.GLS1.8i 134a. 549E Ft Opel Astra Kombi 1.6/ sz w 1.149E Ft Opel V. Ko. KI.2.0 DT es 1.699E Ft Opel Astra 1.7 Diesel ea. sa 799E Ft Peng. Expert Tgk 2.0HDÍ m, aa. 1.599E Ft R. Express tgk. 1.3 */, 3a 499E Ft R. Kangoo tgk. 1.5DCÍ oa.3a2.160E Ft Renault 19 1.9Dsa sa 549E Ft Renault Clio 1.2-16V 3a. -oa 1.799E Ft Renault Clio Í.6/-Í6V saw 1.999E Ft R. Megane 1.4 se, sa. 799E Ft Ren. Laguna RT 2.0 &„•» 929E Ft Renault Clio 1.9dsa <n 499E Ft R. Megane RL 1.4 ■es, 4a 949E Ft R. Meg.Lim. 1.4-16Vaa ■oa 2.599E Ft R. Meg. Béri. 1.4-16V 5a to1.949E Ft Seat Ibiza 1.6i sa. ea 699E Ft Sea t Toledo 1.6/ es aa 599E Ft Skoda Forman LX 1.3 5a ea 299E Ft Suzuki Swift Séd. 1.3 4a.-m 1.050E Ft Suzuki Swift GLX 1.0 sa.-oi 1.099E Ft Volvo V40 1.9TD sam 2.499E Ft VW Bőm 2.0 4a. W 2.099E Ft VW Caddy 1.90 ee 999E Ft VWPolo1.4 3a. ee 949E Ft Nézzen ki egyet magának Kitűnő állapotú, átvizsgált, megbízható használt Suzuki Swiftek és Wagon R+ -ok akciós deviza hitelre, minimum hat hónap garanciával! ..................................... akár< Ré szletvásárlás esetén • előleg nélkül is! SZABOLCS KFT. HASZNÁLT AUTÓ AJÁNLATA: • Pécs, Komlói út 79. Tel.: 72/538-135 • Suzuki Swift 1.0 GL 1997 zöld metál 74 660 km 794 000 Ft Suzuki Swift 1.0 GL 2003 fehér 37 670 km 1 029 000 Ft Suzuki Swfft 1.3 GL16V 2002 piros 47400 km 1 099 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GL16V 2002 piros 54070 km 1 134 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 2000 ezüst metél 50 900 km 984 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GC 1996 Fehér 73 900 km 697 000 Ft Suzuki SwHt Sedan 1.3 GC 16 V 2002 fehér 48 200 km 1 255 000 Ft Suzuki ignis 1.3 GLX ABS AW 2003 szürke metél 32 200 km 1 885 000 Ft Suzuki Alto 1.1 GL 2006 piros 2 300 km 1 719 000 Ft Skodo Fabia 1.2 Classic 2004 fekete 20114 km 1 664 000 Ft SUZUKI PATACS HASZNÁLT AUTÓ AJÁNLATA: • Pécs, Pécs, Pellérdi út 93 Tel: 72/525-275 • Suzuki SwHt 1.0 GL 2002 adria kék métái 49 000 km 1 200 000 Ft Suzuki SwHt 1.0 GLX 1998 sM metél 76000 km 750 000 Ft Suzuki SwHt 1.3 GC 1997 kék metél 106 000 km 690 000 Ft Suzuki SwHt 1.3 GIS 1997 kékeszöld 90000 km 670 000 Ft Suzuki SwHt UGIX Winter 4 WD 2000 adria kék metél 41 500 km 1 190 000 Ft Suzuki SwHt Sedan 1.3 GL 1996 türkiz metél 92000 km 725 000 Ft Suzuki SwHt Sedan 1.3 GC Cool 2000 zöld metál 66000 km 1 100 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GL 2002 piros 53000 km 1 150 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GLX AC 2003 ezüst metél 79 000 km 1 370 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GS Sport 2003 ezüst metél 60000 km 1 658 000 Ft Kezdő befizetések többnyire 60 ezertől 160 ezer Ft-ig, havi részletek csak 15-25 ezer Ft között! Mozgáskorlátozottak utalványát beszámítjuk! E-mail: suzuki@dravanet.hu A hét minden napján nyitva vagyunk! Pécs, Siklósi út 122. www.autosziget.hu Tel.: 72/550-551,550-555, 20/464-7375 HASZNÁLT AUT O KINALATA: Peug. 307 Symbole Break 1.4b16V Tesztautó -*rSsee~Fr Peugeot 307 Sphere 1.4Í-18V Tesztautó 3.&BOCTT Peugeot 307 Symbole 1.4Í-18V Tesztautó —Ü- 990L l'f~ Peugeot 307 Symbole 1.6H0Í Tesztautó -feWtgTT Peugeot 206 Premium 1.4Í-16V Tesztautó -~3r3SOE~Ff~ Peug. 1007 Trendy 1.4HOÍ ABS. klíma légzsák CD -4-CeOE~FT~ P. 307 Symbole 1.4Í-16V Bemutatóautó. 0 km-es -4s-f50B FF~ P. 407 Symbole SW 2.0HDÍ Bemutatóautó, 0 km-es -Th&tOE~FT~ P. 307 Presence 1,6i-16V 02. ABS, autMma, el.abl.. kpz, alufelni P. 307 Presence 1,6i '03 ABS, digit..klíma. el.abl, kpz. légzsák, stb. P. 307 Premium 1.6Í-16V 03 ABS. aut.klíma, el.abl, kpz, alufelni P. 307 Premium 2.0H0Í P. 307 Premium 2.0HDÍ P. 307 Break Profil 1.41 P. Partner Husky 2.0HDÍ Audi A4 1.9PDTDI Citroen Saxo 1.5D Daewoo Lacetti 1.4i FiatPunto 1.1/ Ford Mondeo 2.0TDCÍ Kia Seohia 1.5/ ;/ Corsa 1.5D 03. ABS. aut.klíma, el.abl. kpz, légzsák, stb. 03. ABS, aut.klíma, el.abl, kpz, légzsák. el.Wk.stb 02. ABS. 2 légzsák, metál ‘04. klíma. ABS, légzsák ’01 digit.klíma, ABS. ESP. bőr, el.abl. kpz '96. immobiliser 05 ABS. klíma, légzsák, el. ablak, kp. zár 98. metál, rmagnó '02. 5 a fős. klíma, kp. zár, 6x légzsák, metál, ABS '00. klíma, szer/o, el adlak 94. metál, alufelni Opel Col ______ Renault Clio Societe 1.2Í 02. kp. zár. légzsák, rádiósmagnó Seat Cordoba 1.4i 97. metál, kpzár. el.ablak Skoda Fabia 1.21 Classic 05. légzsák, kpz, riasztó, metál Suzuki Swift 1.0/ BL 98. immobiliser, vonóhorog Hu sz ongépjá rm ti vele 02. klíma, kpz. 14m3 raktér. 2.28m beim 01. 95. 01. szervo, légzsák, immobiliser, körablak '04. klíma, légzsák, tolóajtó '01 klíma, légzsák, tolóajtó, stb... '01. '96. szervó, immobiliser 04. 3 sz., platós, szer/o :93. 6 sz., kp. zár, riasztó_______________ P. Boxer 350 LH 2.8HDI P. Boxer 2.8HDÍ P. Boxer 320 MH 2.5TD P. Expert FV 2.0HDÍ P. Partner 190C 2.0HDÍ P. Partner 2.0HDI 170 C P. Partner 1.9D 170 CD Fiat Ducato 14 2.5D Kia K2500 2.5D Renault Trallc 2.1D 3.700E Ft 3.450E Ft 3.500E Ft 3.900E Ft 3.050E Ft 3.730E Ft 3.390E Ft 6.800E Ft 2.150E Ft 2.450E Ft 2.350E Ft 2.790E Ft 3.050E Ft 1.9SOE Ft 2.990E Ft 3.590E Ft 750E Ft 2.230E Ft 790E Ft 2.640E Ft 1.100E Ft 690E Ft 950E Ft 830E Ft 1.850E Ft 699E Ft 2.920E+áfa 2.100E+áta 1 .OOOE+áfa 1.460E+áfa 1.990E+áfa 1.575£+áfa 1.1OOE+áfa BBOE+áta 1,625E+áfa 640E Ft Jk RENAULT Mkó Petrol ül. í v 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel./fox: 74/566-223, 30/2578-503 RÉSZLETRE IS, 10% BEFIZETÉSTŐL CASCOMENTESEN! Renault Megane Grandtour klímás 2003 1,9 dci 3.190.000.Renault Megane Grandtour klímás 2004 1,6 16v 2.490.000.Renault Megane Coupe klímás 2003 1,6 16v 2.390.000.Renault Laguna klímás 2002 2,0 16v 2.590.000.Renault Megane 1996 1,4 i 790.000.Peugeot 206 5 ajtós 2000 1,1 i 1.290.000.Suzuki Wagon GLX 2002 1,3 il 1.190.000.Suzuki Swift 5 ajtós 22000 km 2002 1,3 i 1.090.000.Peugeot 205 5 ajtós, dízel 1991 1,9 240.000.Opel Astra 5 ajtós 2001 1,2 16v 1.590.000.Suzuki Sedan klíma. ABS 2002 1,3 i 1.190.000.Műszaki vizsgáztatást vállalunk minden típusú autóra 12 OOP Ft-tól. Kaposvár-Car Renault Kaposvár, Pécsi u. 4. Tel.: 82/526-250/111 mellék Renault Clio II. 1.2 16V 2001.12. ABS 1440 000 Ft Opel Aglia 1.216V 2005.07.10000 km 1699 000 Ft Renault Thalia 1.416V 2003.07. 1490 000 Ft Opel Agíla 1.2 16V 2005. 07.10 000 km, 1 699 000 Ft Renault Laguna II 1.616V 2003.03. klíma, ABS, 2 299 000 Ft Renault Twingo 1.2 '98 03. 799 000 Ft Skoda Felicia 1.3 LX 1999.08. 820 000 Ft Honda HR-V 1.616V 2004.03. klíma, ABS 4 WD 3 S90 000 Ft Renault Thalia 1.4 2003.06. klíma 1640 000 Ft Renault Thalia 1.4 2001.06. 1199 000 Ft Renault Thalia 1.4 2003, 07. 1490 000 Ft Renault Megane Limousine 1.616V 2006. OS. ABS, klíma, 23000 km, gar. 2 990 000 Ft Renault Cllo 1.21999.03. klíma 1 100 000 Ft Peugeot 206 kombi 1.4 2004.01.19800 km 1899 000 Ft Renault Uguna 1.616V 2000. 04. ABS, aut. klíma 1790 000 Ft HITEL CASCO MENTESEN AKÁR 10% BEFIZETÉSTŐL! HITEL KÖZVETÍTÉS KÖZVETÍTÉSI JUTALÉK NÉLKÜL MINDEN AUTÓ TÍPUSRA! Karg Autó Kft. Kaposvár, Árpád u. 39. Tel.: 82/529-568 WELTAUT0 GARANCIÁLIS AUTÓK: SKODA FABIA SEDAN 1.2 12V Klíma 2004-es- VW PHAETON 3.0 V6 Full extra(kívéve bor) 2005-ös- VW PASSAT 2.0 P0 TDI Comfortline Klíma, ABS 2003-as- NISSAN MAXIMA 3.0 V6 Full extra 2003-as VW PASSAT 2.0 PD TDI Comfortllne Klíma 2005-ös [Weltautö BANKI LEFOGLALT AUTÓK: SMART F0RF0UR 1.5 CDi 2004-es OPEL ASTRA COMBI 1.8 Benzines Enyhén sérült 1994-es SEAT TOLEDO 1.6 B-Moteija szétszedve 2000-es PEUGEOT 306 SEDAN 1.9 diesel 1998-as KIA PREGI0 TGK dobozos diesel 2002-es Kampf és Társa Kft Kaposvár, Toponári út 2. Tel.: 82/529-260 NYITVA TARTAS MUNKANAPOKON 7-19 0RAIG! Skoda Fabia 1.4 PD TDI klíma, ABS, 1 év garancia 2004. Peugeot 2061.4 Riviéra, klíma, 23000 km, 1 év garancia 2004. Peugeot 4Q6 2.0 Hdi Mistral, klíma, ABS, 2001. Peugeot 406 1.6 SR, 1 év garancia, 1999. Fiat Brava 1.6 SX 2000. Suzuki Swift 1.3 Gl Sport, 1 év garancia 1996 Peugeot Partner 170 CD 2000. VW Caddy 1.9 D 1998 Peugeot 107,206,307 tesztautók kedvező áron 2.150.000 Ft 12.800.000 Ft 6.390.000 Ft 4.190.000 Ft 6.190.000 Ft 2.150.000 Ft 390.000 Ft 780.000 Ft 1.090.000 Ft 1.590.000 Ft 0 PEUGEOT 2190 1970 1800 990 950 550 bruttó 1080 bruttó 780 000 Ft 000 Ft 000 Ft 000 Ft 000 Ft 000 Ft 000 Ft 000 Ft HASZNÁLT AUTÓK GARANCIÁVAL ÉS EREDETISÉG VIZSGÁLAT! MŰSZERES FUTÓMŰ BEÁLLÍTÁS 3000 FT GUMISZERELÉS-CENTÍROZÁS 350 FT+KERÉKSÚLY I } í 4 >