Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-02 / 179. szám
KRIMI 2006. AUGUSZTUS 2., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG- BULVÁR TÉVÉMŰSOR Van élet a tévézésen túl ejtett sztárok Gianni szerint sok a híresség és kicsi a piac Gianni Annoni szerint először a csendet veszi észre maga körül az ember Már csak alig egy hetet kell várni, és ismét nyit a Sziget Alig több, mint egy hét, és kezdődik Magyarország és a térség legnagyobb fesztiválja, a Sziget. A rendezvény tizenöt év alatt nemzetközi sztárokat felvonultató koncert- és programsorozattá nőtte ki magát. ■ Újdonságként a szervezők idén először 15 ezer „hazamenős” hetijegyet is kiadnak. Idén sem kell csalódniuk azoknak, akik kilátogatnak a fővárosi Hajógyári-szigetre: a szervezőknek ismét sikerült Budapestre csábítaniuk a skót Franz Ferdinandot, de fellép a szintén a szigetországból érkező Radio- head, az amerikai Scissor Sisters, a finn The Rasmus, az angol Prodigy, és augusztus 15-én, a fesztivál utolsó napján a Szigetre érkezik Iggy Pop és legendás zenekara, a Stooges is. Szokás szerint a színpadra lépnek a hazai rockzene legjobbjai: a nyitónapon, augusztus 9-én játszik a Quimby, másnap a Kispál és a Borz következik. Augusztus 13-án, vasárnap lép fel a Tankcsapda, a Nagyszínpad hazai fellépőinek sorát az Anima Sound System zárja. A kínálatot hagyományosan tematikus színpadok színesítik, így többek közt a Világzenei, a HammerWorld vagy a Dzsessz. ■ Aki ma sztár, holnaptól lehet, hogy csak vár. Nagyjából így összegezhető a kereskedelmi televíziók hírességeinek helyzete. A csatornák könnyen „ejtik” az embereiket, senki sem pótolhatatlan. Dián Tamás Még a legismertebb arcokat is a felejtés bugyrába taszíthatja az az egyszerű tény, hogy megritkulnak szerepléseik, netán végleg eltűnnek a televízió képernyőjéről. Két-három esztendeje valószínűleg nem volt néző, aki ne tudta volna, ki is Gianni. A TV2 olasz származású műsorvezetője a Fantasztikus Európa című produkcióban tűnt fel, majd a csatorna Lazac című reggeli műsorában láthattuk. Aztán egyszer csak hopp - azazhogy: kopp -, kilépett az életünkből. Gianni N Annonijelenlegazéttermétveze- | ti. „Először a csendet veszi észre 1 maga körül az ember - emlékezett vissza. - Senki nem mond semmit, a következtetéseket mindenkinek magának kell levonnia. Nem tudom, miért nem kellek a TV2-nek, talán úgy vannak velem, hogy megnyertük a foci- vébét, az olaszokból ennyi elég... De félretéve a viccet: bizonyára sokan vagyunk médiaszereplők, a piac pedig kicsi. Bízom abban, hogy eljön még az én időm.” Vizy András a ’90-es évek első felében egy ideig a 100-ból 1 című vetélkedőt vezette az RTL Klubnál, majd átigazolt a TV2 Szerencsekerék című műsorába, de a Fort Boyard - Az Erőd című produkciónak is ő volt az egyik leve- zénylője. Jelenleg egy kárrendezési irodát működtet, és a skandináv lottó sorsolásánál segédkezik. „Már nem hiányzik az a lihegő tempó, ami manapság a kereskedelmi tévéknél van - mondta. - A vetélkedők többsége arra volt jó, hogy megtömjék a pénztárcámat, de végül is a családomat választottam. Persze, ha valaki megkeresne egy ajánlattal, van olyan összeg, amennyiért újra korpás lenne a hajam...” Brunner Márta a mai napig kirándulásnak tekinti televíziós szereplését A Mindent vagy semmit idején Színművészeti Főiskolára járt, s most is inkább színésznőnek tartja magát. „Annak idején sokan csak Mártaként ismertek, ma már inkább művésznőnek szólítanak, ami azért kellemesebb - jelentette ki. - Amikor megszűnt a műsor, egy ideig féltem, hogy mi lesz velem, elfelejtenek. Szerencsére a népszerűség ma is tart, s kiderült, hogy van élet a tévézésen kívül is.” Sok összetevője van annak, hogy egy csatorna kiket tart meg és kiktől válik meg - állítja Lóránt Gergely, a TV2 marketíng- és PR-vezetője. Szerinte a nézők szimpátiája dönt. „Ha valaki hosszú ideig érdekes, azt igyekszünk lekötni - mondta. - Ilyen például Verebes István, aki nincs a képernyőn, de háttéremberként foglalkoztatjuk. Hasonló Csisztu Zsuzsa helyzete: ő a TY2 Ring háziasszonya, és jelenleg nincs olyan műsor, amelybe az ő habitusa beilleszthető lenne. Hosszú távon minden azon múlik, hogy egymásra talál-e egy műsor és az adott személyiség.” Azonosították a vízbe fulladt férfit MEGÁLLAPÍTOTTÁK a MOSOIÜDunába fulladt férfinak a személyazonosságát, akinek holttestét Győr térségében, a nagybácsai gátőrháznál találták meg. Lakását nyitva találták, és a lépcsőházban vérnyomokra bukkantak. A rendőr elől elmenekült férfi feladta magát feladta magát az a férfi, aki Érsekvadkerten elmenekült a rendőri intézkedés elől, s eközben az őt igazoltató járőrt az autójával vonszolta az úton. A férfi telefonált a Balassagyarmati Rendőrségre, hogy rokonai lakásán tartózkodik, feladja magát. Nagyüzem volt tegnap Tolnában a tűzoltóságnál tíz helyre hívták tegnap a megyei tűzoltókat lapzártáig. Az esetek között volt gázszivárgás, tarlótűz, téves hívás. Égett a murgai vasúti töltésen egy kilométer hosszúságban a gaz, kigyulladtak a körbálák és a bonyhádi művelődési házban a függöny. Lapzártakor is egy balesetnél voltak a tűzoltók. Egy autóba beszorult embert kellett kiszabadítaniuk. A részletekről nem tudott beszámolni az ügyeletes, mert ismét riasztották őket. (ii) Jt Jtlt JLíJeU w JU ^ JLWJL m tvr-hét ajánlásával 2006. AUGUSZTUS 2SZERDA DÉLELŐTT RT L, KLUB iMiiiil tvITTBHHHHNI Ma VMSAfáT'^iiiH^H Duna 19HHH g.r.-r.xx-^ 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (Ismétlés) 9.15 TopShop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.30 Receptklub 11.45 06-91-334-455 6.00 TotalCar 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Reggeli magazin. Utána: Koffeinmentes Mokka 9.00 Szóda Telefonos játék 9.55 Teleshop 11.25 Észbontó 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló ’56 © 9.03 Az Óceán Csillaga (ausztrál sorozat - 13/7.) 9.25 TS - Úszó-Eb Úszás - selejtezők Közvetítés a Margitszigetről 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! Benne: Az építés mestere; Küszöbön állva; Lépéselőny; Laktanyából iskola 10.40 TS - Úszó-Eb Műugrás - középdöntő 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Kojak (ismétlés) © 9.00 Halálbiztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 6.30 Agora 7.00 Hírek; EU-expressz 7.45 Világhíradó 8.00 Hírek 8.05 Hol vagyon...? * 8.30 Szünidei matiné 9.45 Charly© 10.35 Bűvölet (Ismétlés) © 6.00 Ötcsillagos utazások 6.35 Családok a vadonban © 7.40 Kikelet 8.15 Királyok és királynők 9.25 A bennünk élő vadvilág ( 10.20 Irány a nagyvilág! © 11.20 Nlgella falatozója (angol ism. sorozat) DÉLUTÁN 13. 20 A bamba banda © (amerikai vígjáték, 1999) Fsz.: Ben Stiller 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas - FBI (amerikai krimisorozat) © 17.30 Lost - Eltűntek © 12.25 A remény rabjai (amerikai film, 1994) 137' Stephen King regényéből 15.00 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van (német sorozat - 132.) 17.30 Édes élet olasz módra 13.00 Nemzetiségi magazinok 14.00 Max, a zsaru (portugál krimisorozat - 48.) 14.55 Kormányváró 15.30 TS - Úszó-Eb Műugrás-döntők 16.25 Református műsor 16.30 Mai hitvallások 13.20 Héthatár 14.05 Domovina 14.30 Srpski ekran 15.00 Határtalan emberek Bródy Sándor 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat-41.) 47' 12.10 A liliomlány © 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Hadbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 Kikötő (ismétlés) 15.00 Szövetségben a fákkal (ismétlés) 15.30 Modern művészet 15.55 A harmadik bolygó 16.20 A nemzet könyvtára 12.30 Nlgella, Jamie és a többiek © 13.25 Búj) a bőrükbe! (3.) 14.25 Ötcsijlagos utazások (1.) Új-Zéland 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Kikelet (2.) 16.40 Úgy szeretlek,... ESTE 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro, Carlos Belloso, Facundo Arana * 20.00 Fókusz© 20.35 Részeges karatemester 2. (hongkongi akcióvígjáték) ® Fsz.: Jackie Chan. Andy Lau, Anita Mui 18.30 Tények Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Joey © (amerikai vígjátéksor. - 8.) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Colurebo Vihar egy pohár borban © (am. krimi, 1973)91' @ Fsz.: Peter Falk 22.05 Doktor House © (amerikai sorozat - 20.) 17.00 TS - Úszó-Eb Úszás - döntők 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 A Noszty fiú esete Tóth Marival® (magyar film. 1960) FF 96' Mikszáth Kálmán regényéből Fsz.: Mécs Károly, Uray Tivadar, Krencsey Marianne 18.50 Marco és Gina (olasz rajzfilmsorozat) 19.15 Esti mese Varázsceruza; A legkisebb ugrifüles 19.35 Etológia 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Ambreeltűnt© (francia krimi, 2003 - 2/2.) 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család© (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Nevess csak! © 19.30 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 20.10 Motoros zsaruk© (német akclófllm-sorozatl 21.15 A helyszínelők © (amerikai krimísorozat) 16.25 Masszázsvarázs 16.40 Négyzetméter 17.10 Charly, majom a családban (német sorozat, 28.) © 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Bűvölet (52.)© 20.00 Jótékonysági futballgála - A Forma-1 sztárjai Szünetben: Híradó. Sport 17.50 Elfeledett Brazília (dokumentumfilm) 18.50 Az embergyerek (dokumentumsor., 4.) Az érzelmek 19.55 James Dean-A végzetes nap© (dokumentumfilm) 21.00 Légi terrorizmus © 22.00 Haditerv (4.)® Támadás a tengerről ÉJJEL 23 .00 A szerencsedoki © (amerikai sorozat) Mindent egy lapra Fsz.: Rob Lowe 0.10 Reflektor © 0.25 A rendszer ellensége (amerikai film, 2000) 23.05 10-8 - Veszélyes őrjárat © (amerikai krimisorozat - 8.) 24.00 Tények este 0.30 Üvöltő csend © (amerikai krimi, 1999) 91' Fsz.: Rob Lowe 2.10 Aktív (ismétlés) © 21.50 Szerda este 22.25 TS - Úszó-Eb Összefoglaló 22.50 Híradó. Időjárás 23.05 Ványa a 42. utcában (am.-angol film, 1994) 115' Fsz.: Wallace Shawn 22.35 Párhuzamos töredékek Családi kalendárium 23.35 Záróra 0.20 Bartók 125 0.25 Bűvölet (olasz tévéfilmsor., 56.) © 1.20 Etológia 22.15 X-akták © (amerikai sci-fi sorozat) 23.15 A halottkém © 0.15 Kukkotok © (amerikai thrillersorozat) 0.45 A Simpson család © 1.15 A helyszínelők © 23.00 Víz alatti Spanyolország (spanyol sorozatl5/8.) 23.25 Civil fórum 0.05 A bűn városai ©- Sanghaj (kanadai ismeretterjesztő sor.) 1.35 Jótékonysági futballgála 23.00 Népirtások- Utazás a múltba (angol ism. sorozat) © Az ellenség 24.00 Ölni az életért (4.) © Apró gladiátorok 1.00 Borkorzó (21.) 'O 1 <ÉÍ%. pjy m 13.20 A bamba banda amerikai vígjáték 0.30 Üvöltő csend amerikai krimi 9.03 Az Óceán Csillaga ausztrál sorozat 0.25 Bűvölet olasz tévéfilmsorozat 16.20 Baywatch amerikai akciófilm-sorozat 20.00 Jótékonyság! futballgála A Forma-1 sztárjai 23.00 Népirtások angol ism. sorozat hír tv .... MAG YAR ATV HÉKl hálózat l— BUDAPEST TV HÜ8 SP^Tt^lH— MINIMAX kaiiÉi DISCOVERY HÜHM 720 Reggeli járat. 9.05 keresztmetszet 10.05 Lapzárta. 11.05 Ismétlések. 15.05 Európai híradó. 1535 A Monarchia izei. 16.05 Hírvilág 1635 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Est gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esi gyors. 20.05 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 Reporters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvizaréna. 1620 Közvetlen ajánlat 17.00 Laci bácsi konyhája. 1725Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd, 20.05 A helyettesítő tanár (fr. sor.). 21.00 Friderikusz most 22.05 Dominó. 23.00 Híradó. 6.00,8.00.12.00 Hírháló. 1330Szemeszter. 14.00 Stílus. 1430Eur-óra. 15.00 Grand prix. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Egészségmagazin. 1730 Csacska angyal. 1830 Shackleton (angol film - 1.). 2030 Hírháló. 21.00 Halálos merülés 2. (am. akciófilm). 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. 030 Grand prix. 12.01 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Szóvivőkólája. 1530Tele-jósda. 17.05 Vanillya jóga. 19.15 Sporthíradó. 1930 Híradó. 20.00 Válogatás a 15 éves Budapest Tv legemlékezetesebb műsoraibóL 21.00 Siker- pódium. 21.45 Pénzeső. 22.45 Sporthíradó (ism.). 23.00 Ruszkijjázik. 23.59 Tele-jósda. 8.45 Bokszmágia. 10.15 Rivális. 10.45Uber- tadores-kupa. 11.45 H20-magazin. 12.15 MotoiShowl. 13.00 Póker. 15.15 Német Ligakupa. 17.45 Strandröplabda. 18.45 Arany pillanatok. 19.00 Tnation Tour. 1930 Fallabdamagazin. 20.00 Mai helyzet. 20.15 Német Ligakupa. 22.45 Bikarodeó. 6.00 Rajzfilmek. 16.15 Cirmos őrmester. 1625 Maszkabál. 1630 Noddy. 16.45 Bob és Böbék utazásai. 16.55 Andersen, a mesemondó. 1725 Maya és Miguel. 1750 Bicsi bocs. 18.00 Vakáción a Mézga család. 1830 Hxi, Foxi és barátaik. 1855 Charley és Mimmo. 19.05 Elveszett világ. 1935 Simsala Grimm. 11.00 Amcsi motorok. 12.00 Megcsinálha- tatlan... 13.00 Versailles felfedezése. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Eszementtudo- mány. 16.00 Egyszeregy ilyetvezetni!. 1750 Amerikai hot rodok. 18.00 Extrém masinák. 19.00 Állítólag.... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Halálos fogás. 22.00 Csoda...