Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-01 / 230. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. OKTÓBER 1., SZOMBAT 15 SPORT Veretlenek megyei derbije labdarúgás Mislenyben megkezdheti a felzárkózást a Tamási A bonyhádi Letenyei Gábor (hátul) jó formában várja a megyei rangadót: a legutóbbi két találkozón háromszor is bevette az ellenfelek kapuját Az NB IlI-as labdarúgó- | bajnokság Dráva-csoport- | ja hét végi fordulójában | megyénk két veretlen csa- E pata találkozik: a Bony- hád a Dombóvárt fogadja. TN-információ Bonyhád Völgység LC-Dombó- vári FC-Rutin: szombat, 15.30 óra. Kiss János: - Baján az első félidő nem úgy alakult, mint amire számítottunk: hiába véde­keztünk jól, a kapura nem jelen­tettünk veszélyt. A fordulást kö­vetően nagyot javult a támadójá­tékunk, s a látottak alapján megérdemelten nyertünk egy jól játszó rivális ellen. A máso­dik félidei lendületre lesz szük­ségünk a megyei rangadón is, amely nemcsak a presztízs, de a két csapat helyezése miatt is rangadó. A DFC eddigi eredmé­nyei óvatosságra intenek, de ha­zai pályán csakis a győzelem el­fogadható számunkra. Csak így lesz ugyanis értéke a Baján megszerzett három pontnak. Köllő Roland nászúton van, László Antal külföldön tartózko­dik, így rájuk nem számíthatok. A tervezett kezdőcsapat Ko­vács L- Calka, Hosnyánszki Zs., Máté N- Takács N., Tálas- Horváth P., Zsók Á, Hosnyán­szki T.- Bíró N., Letenyei. Horváth Árpád: - A Nagyatád ellen fölényben játszottunk, ami azért is dicséretes, mert sé­rülések és eltiltások miatt több olyan játékos kapott lehetősé­get, akik korábban nem, vagy csak ritkábban jutottak lehető­séghez. Annak oka, hogy nem tudtuk megszerezni a három pontot, elsősorban a fáradtság és a koncentráció hiányában kereshető. A héten kissé kedve­zőbbre fordult a helyzet a kere­tet illetően, hiszen Várai Má­tyás és Jovánczai István eltiltá­sa lejárt, és Pest Roland is fel­épült. Kőhalmi Tamás és Lassú József ellenben sérült, Steiger Gábor harmadik sárga lapja mi­att nem játszhat, és egyéb elfog­laltság miatt Varga Tamásra sem számíthatok. A Bonyhád elkapta a fonalat, remekül kezdte az idényt. Tavasszal ki­kaptunk a Völgységben, ezúttal azonban szeretnénk pontosan távozni. Ha megismételjük múlt heti játékunkat, a győze­lemre Is lehet esélyünk. A tervezett kezdőcsapat: Szabados- Hopp, Jovánczai I., Banai- Nagy N. vagy Kovács R., Várai- Farkas I., Pest R., Kázmér- Tolnai, Fábián. Beremend-Dunaszentgyörgy: szombat, 15.30 óra. Dienes Pál: - A Mohács ellen megvoltak a helyzeteink, de amíg nem tud­juk értékesíteni őket, ftem számíthatunk sok jóra. Az ilyen meccsekkel saját magunkat hozzuk nehéz helyzetbe. Hogy mindezen változtatni tudjunk, ahhoz a heti edzéslátogatottság­nak is javulnia kellene. A ne­hézségeink ellenére hiszem, hogy Beremenden olyan mécs­esét tudunk játszani, amelyben benne van egy jó eredmény le­hetősége. Meggyőződésem, hogy ellenfelünk sokkal jobb annál, mint amit a tabellán el­foglalt helyezése mutat. Mizser Zoltánra nem számíthatok, Var­ga Balázs ellenben pályára lép­het. A tervezett kezdőcsapat: Szlanyinka- Aradi, Varga B., Horváth G., Lugos- Nagy Zs., Radics, Rikkers vagy Horváth L, Dienes G.- Dömény, Krepsz. Kozármisleny-Tamási SE: szombat, 15.30 óra. Molnár László: - A Beremend ellen nem volt könnyű dolgunk, hisz ellenfelünknek is kellett volna a három pont. Stabilan védekez­tek, sőt a kiállítás után még in­kább betömörültek kapujuk elé. Úgy éreztem, hogy csak a 0-0-t akarják tartani, szerencsére a vége előtt sikerült gólt rúg­nunk. Ha előbb betalálunk, könnyebb dolgunk lett volna, de most elsősorban a győzelem volt a fontos. A Kozármisleny jó szériában van, nagyon nehéz meccsre számítok. Ami köny- nyítheti a dolgunkat, az a kitű­nő pálya. A mislenyi sporttelep alkalmas rá, hogy szó szerint focizzanak rajta. A Beremend ellen megszerzett három pont csak úgy ér valamit, ha idegen­ben is nyerni tudunk. Bízom benne, hogy mindez sikerül és végre megkezdjük a felzárkó­zást az élmezőnyhöz. Vala­mennyi játékosom a rendelke­zésemre áll. A tervezett kezdőcsapat: Bogyay- Filótás, Rein, Pintér, Grósz- Tóth J., Schell, Kovács P., Juhász I.- Szili, Benics. Szentlőrinc-Szekszárdi UFC: vasárnap, 15.30 óra. Máté Csa­ba: - Két vereség után a Siklós ellen fontos győzelmet arat­tunk. Sajnos a játékunk sok kí­vánnivalót hagyott maga után, de most a három pont megszer­zése volt az elsődleges cél. Az éllovashoz utazunk, a Szent- lőrinc játékosai évek óta együtt fociznak, az összeszokottság, a technikai képzettség és a gyor­saság a legfőbb erényük. Ók a bajnokság elsőszámú esélyesei, ennek ellenére szervezett véde­kezéssel akár meglepetést is okozhatunk. Két éve úgy jöttek hozzánk, hogy huszonegyből huszonegy meccset nyertek, s akkor döntetlent értünk el. Re­mélem, olyan teljesítményt nyújtunk, amely hitet és erőt ad következő feladatokra. Csende Imre sérült, Tóth András pedig harmadik sárga lapja miatt nem játszhat. A tervezett kezdőcsapat Hor­váth B.- Pál Z., Hegedűs P., Tor­ma, Galambos G.- Csende R., Horváth J., Péter B., Hegedűs ].- Máté vagy Ranga, Lizák. Nézőcsúcs születhet a szomszédvári rangadón labdarúgás Új csapata a régi ellen Az NB Il-es labdarúgó­bajnokság Nyugati cso­portja 8. fordulójában a Paksi SE szomszédvári rangadón a Dunaújváros FC-t fogadja. A meccs pi­kantériája, hogy LENGYEL Ferenc korábban játéko­sa és edzó'je is volt az új­városi klubnak. R. G.____________________ Paksi SE-Dunaújváros FC: szombat, 15 óra. Lengyel Fe­renc: - A siófoki mérkőzés két szempontból is emlékezetes marad számunkra. Egyrészt amióta Pakson dolgozom, eny- nyire magabiztos győzelmet még nem aratott a csapat. Másrészt Szabados Attila két gólja miatt, aki végre igazolta, hogy remek támadó. Heti fel­készülésünk eléggé zaklatott- ra sikeredett, Benedeczki Fe­renc, Búzás Attila, Kovács At­tila és Pulcz István egy víru­sos megbetegedés miatt alig Átléptek a Lokin. Kettős győzelemmel jutott tovább az ukrán Sahtar Donyeck együttese a Debreceni VSC ellen az UEFA-kupában, miután az odavágó 4-1-es diadalát követően a csütörtök esti visszavágón is nyerni tudott (2-0). Képünkön Máté Péter állít meg egy vendégakciót edzett, ráadá­sul a csütör­töki trénin­gen Tóth Pé­ter is a lábá­hoz kapott. A 1MBI körülmények ellenére bizakodóak vagyunk, egy olyan csapat látogat hoz­zánk, amelyik eddig tíz pont­tal gyűjtött kevesebbet. A ta­lálkozónak egyfajta pikantéri­át ad, hogy azt a Dunaújvárost fogadjuk, amelyhez nemcsak engem, de több focistát is szép emlékek kötnek. A múltban Tamási Gábor, Barics Péter, Heffler Tibor, Bita László, Báló Tamás és Búzás Attila is foci­zott a vasgyári klub színeiben. Információim szerint sok szurkoló buzdítja majd az újvárosiakat, s miután hazai meccseinket rendre szépszá­mú közönség előtt játsszuk, akár nézőcsúcs is születhet szombaton. A heti problémá­ink miatt csak a mérkőzés előtt jelölöm ki a pályára lépő kezdőtizenegyet. Amatőr raliversenyek a Völgységben A bátaszéki Metz Ferenc-Halbaksz Ferenc kettős három másodperccel maradt le a dobogó legfelső fokáról a RSB hét végi majosi futamán Megyénkben igen aktív amatőr raliélet zajlik, en­nek bizonyítékaként a hét végén két versenyt is rendeztek. F. L, H. 1. Az MNASZ támogatásával futó Rallye Sprint Bajnokság mező­nye vasárnap Majosra költö­zött. A futamot eredetileg szep­tember 10-én rendezték volna, ám a folyamatos esőzés miatt el kellett halasztani a versenyt. Szeptember 25-én 43 páros nevezett a majosi száguldásra, amelyen a 4 kilométeres távot oda-vissza irányban három-há­rom alkalommal kellett teljesí­teni. Sánta Áron főszervező tá­jékoztatása szerint a több he­lyütt is sáros pálya bőven adott feladatot a versenyzőknek - s nem mellékesen a közel ezer néző is jól szórakozott -, ám né­hány kicsúszástól eltekintve szinte baleset nélkül zajlott le mind a hat futam. Dobogósok. I. kategória: 1. Hart Máté, Galambos Gábor (Trabant 601) 19:52, 2. Pados, Horgos (Trabant 601) 44 mp hátrány, 3. Merenics, Barna (Trabant óOIS) 1:02 p h. II. kát: 1. Ürmösi Sándor, Túri Sándor (Trabant 1.1) 19:07, 2. Pápai, Pápainé (Fiat Unó) 49 mp h. Hl. kát: 1. Dobszai Győző, Vörös Milán (Lada 2101) 18:02, 2. Móhr, Hegedűs (Suzuki) 9 mp h., 3. Sáfrány, Körösi (Suzuki Swift Gti) 23 mp h. IV. kát: 1. Szabó Balázs, Werner Ferenc (Lada 2101) 16:48, 2. Kovács, Magyar (Opel Corsa) 13 mp h., 3. Fenyvesi, Kőszegi (VW Golf I.) 27 mp h. V. kát: 1. Amrein László, Kiss Roland (Lada 2105) 16:58, 2. Metz, Halbaksz (Lada VFTS) 3 mp h., 3. Komáromi, Ilk (VW Golf I.) 42 mp h. VL kát: 1. Fodor Péter, Harcz Péter (VW Golf III.) 16:22, 2. Györkő, Auth (Opel Kadett) 29 mp h., 3. Borbás Sz., Borbás A. (Lancia Delta) 33 mp h. Lada Kupa: 1. Szabó, Werner 16:48, 2. Am­rein, Kiss 26 mp h., 3. Metz, Halbaksz 29 mp h. II. Kari Sör-kupa A bonyhádi Huus Motorsport Egyesület szombaton rendezte meg Nagymányokon a II. Kari Sör-kupa amatőr rallye-t. A fele- fele arányban földes és aszfal­tos pálya hossza két kilométer volt. Kiváló időben harmincegy indulóval zajlott a viadal, me­lyen a technikás pálya fekvésé­ből adódóan egyszerre három­négy autót láthatott folyamato­san a szépszámú érdeklődő. Az egyes kategóriákban a Meren- csics, Barna (Trabant), a Pusz­tai, Horváth (Wartburg), a Kvéder, Gál (Lada) és a Kele­men, Takács (Ford) duó volt a leggyorsabb. Az abszolút ver­senyt a trabantos Merencsics, Barna kettős nyerte. GÓLLÖVŐLISTÁK, IFITABELLÁK NB III, Dráva-csoport 5 gólos: Szili Péter (Tamási), Tolnai József (Dombóvár), 4 gólos: Bíró Norbert (Bonyhád), 3 gólos: Letenyei Gá- j bor (Bonyhád). Megyei I. osztály: 8 gólos: Hegedűs Attila (Rakasd), Fejes Zoltán (Dunaföldvár), Szabadi Ad­rián (Bölcske). 5 gólos: Farsang János (Dunaföldvár), Izsák Géza és Pesti Viktor (mindkettő Tolna), Fritz Zoltán (Dunakömlőd), Besenczi Istán (Bölcske), Domon­kos Csaba (Majos). Megyei II. osztály: 8 gólos: Kovács László (Gerjen), Licker András (Németkér). 6 gólos: Czékmány Tamás (Cikó), Kertai Imre (Mó­rágy), Lacza Zsolt (Gerjen). Megyei III. osztály, Északi csoport 7 gólos: Orsós Istán (Pincehely), Bogáncs Attila (Györköny), Végh Gyula (Iregszemcse). 5 gólos: Tárnái Árpád (Dunaföldvár). Déli csoport 10 gólos: Szőts Ba­lázs és Bérdi József (mindkettő Kurd), 6 gólos: Paróczai Gábor (Zomba). Megyei IV. osztály: 5 gólos: Dobosi István és Mátrai Zsolt (mindkettő Kocsola), 4 gólos: Varga Gyula (Mucsfa), Szász Gábor (Závod). NB III, Dráva-csoport 1. Mohács 2. Bonyhád 6 6 6 6 35- 8 29- 6 18 18 3. Nagyatád 6 5 1 — 18- 2 16 4. Szt.lőrinc 6 4 — 2 21-12 12 5. Szekszárd 6 4 — 2 17-12 12 6. Dombóvár 6 3 1 2 13-14 10 7. Beremend 6 3­3 14-11 9 8. Tamási 6 3­3 13-16 9 9. Kozármisl. 6 2 1 3 10-12 7 10. Siklós 6 2­4 14-22 6 11. Baja 6 1 2 3 8-13 5 12. B.boglár 6 l 2 3 7-14 5 13. PVSK 6 1 1 4 14-18 4 14. Komló 6 1 —. 5 7-15 3 15. Bóly 6 1 — 5 8-25 3 16. D.sztgy 6 1­5 9-37 3 Megyei I. osztály 1. S.tornya 2. Tolna 6 5 6 5­59- 3 26- 5 18 15 3. Bátaszék 6 4­2 14-10 12 4. D.földvár 6 3 1 2 27- 7 10 5. Öcsény 5 3 1 1 13- 5 10 6. Tevel 5 3 — 2 28- 9 9 7. D.kömlöd 6 3­3 15-19 9 8. Decs 5 2 2 1 11- 8 8 9. Kajdacs 5 2 1 2 11-15 7 10. Madocsa 6 2 1 3 13-20 7 11. Kéty 6 2 — 4 7-33 6 12. Rakasd 6 1 2 3 12-25 5 13. Majos 6 1 5 10-30 3 14. Ozora 5 1 4 12-45 3 15. Bölcske 6­6 5-29 ~ Megyei 11. osztály 1. Getjen 6 6 _ _ 24- 2 18 2. Kisdorog 6 5 1 25- 4 15 3. Gyönk 6 5 — 1 25-10 15 4. Börzsöny 6 4 — 2 17-12 12 5. Aparhant 6 3 2 1 16-13 1 1 6. Tengelic 6 3 1 2 32-17 10 7. Cikó 6 3 1 2 20-20 10 8. Bogyiszló 6 2 2 2 16-14 8 9. Döbrököz 6 2 1 3 22-16 7 10. P.hencse 6 2 1 3 10-16 7 11. Bátaapáti 6 2 4 11-12 6 12. N.mányok 6 1 2 3 6-14 5 13. Mórágy 6 1 1 4 17-27 4 14. Szedres 6 1 1 4 10-24 4 15. Sióagárd 6 1 5 17-41 3 16. Németkér 6 1 5 10-36 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom