Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-01 / 230. szám

16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. OKTOBER 1, SZOMBAT A Tolnai Népújság kommunikációs partnere a T-Mobile Magyarország Rt. :F ■ -Mobile- --IBM OLVASTAM De szeretnék ívheggesztő lenni nem vicc az, amit olvastam. Hogy aszongya a nők katonák például lehetnek, de tűzoltók, legalábbis hivatásos állományú, vonuló tűz­oltók nem lehetnek Magyarországon. Ezt ugyan jogszabály nem tiltja, csak az érző férfiúi lélek: egyszerűen nem veszik fel őket. Egy rendelet szerint azonban tilos nőket olvasztár­ként alkalmazni, sőt, a gyengébbik nem légkalapáccsal vagy keszonban sem dolgozhat. igaz, ami igaz, nőt még sosem hallottam feljajdulni, hogy ő aztán most már mást se szeretne, csak azt a keszont, de azt nagyon. Bár G. I. Jane amúgy agyhalálosan bárgyú színrelépése óta sej­teni lehet, hogy Magyarország utcáit akár el is áraszthatják a légkalapácsos amazonok, mert mindent lehet, csak akarni kell. Ráadásul ezért a nők még hajkoronájuktól is képesek megsza­badulni, a férfinépek nagy örömére, vagy mi. De ne keverjük össze a keszont a fazonnal, és a nők is maradjanak csak a kap­tafánál, azaz a fakanálnál, meg a számítógépek előtt. És amely nő mégiscsak felkiált, hogy de szeretnék ívheggesztő lenni, szi­gorúan két g-vel, hát büntetésül csak legyen. budavári kata TOLNA MEGYEI ANEKDOTATAR Vörösmarty vergődése A névnapjára virradó éjsza­kán, 1825. szeptember 28-án írt levelet a mai Bonyhádhoz tartozó Börzsönyből Vörös­marty Mihály. A Perczel- család egykori nevelője azért tért vissza, hogy még egyszer lát­hassa múzsá­ját, álmai höl­gyét, a 18 éves Etelkát. „Itt vagyok, s itt van elvál- hatatlan társam, a reményte­lenség... Ha az isten angyalai az üdvösség csengetyűjével csengetnének is fülembe, ha a paradicsom legékesebb mada­ra repkedne is körűlem édes dalaival, de bár maga a testesült öröm biztatna is, nem hallanám őtet. Siket vagyok mindenre, mint a nehéz föld, csak fájdalmamra nem. /.../ Meglett korú vagyok (még nincs 25 éves!) és semmi kilá­tásom. Ennek méltó meggon­dolása arra határzott és szinte megkeményített lejövetelem előtt annyira, hogy akármi hi­deg elfogadást, sőt talán meg­vetést is képes lettem volna el­szenvedni... S ő azon szelíd mo­solygással, mellyel mindene­ket fogad, fogadott engem is. If­júsága legszebb bíborában ál­lott alkony felé szüléi s testvéri körében; hasonlíthatatlan szépségű sugár termetével nem mutatott földi származás­ra; mint az örömnek angyala, úgy fogadott bútlan tiszta te­kintettel... Oh csak valami ki­vetőt találhatnék benne! Nem találok... így a rósz (!) jövendő tárva áll előttem, s ha Pesten más életet nem választok rövid idő múlva, bízvást vess keresz­tet rám, s temess a Dunába.” Etelka csak nyolc év múlva ment férjhez - egy bácskai bir­tokoshoz... DR. TÖTTŐS GÁBOR Magfarnóta-est 2005. október 15., szombaton 19 órakor a Babits Mihály Művelődési Házban n Játszik: ^ y * Szegedi itj. Csicsó Győző népi zenekara Fellépnek: Cseh Gábor Baksai Ferenc Hauszer Beáta Hepp Ádám Odor Vera Nemes József Szily Lajos Péterbence István Piri Lajos művészeti vezető A belépőjegy ára: 1500 Ft Megvásárolhatók a Babits Mihály Művelődési Ház jegyirodájában és a Volent divatüzletben Szekszárd, Kiskorzó tér 3. Tel.: 70/254-8773 Előfizetőinket megajándékozzuk: 2005. október 11-én, kedden 8 és 8"között várjuk hívásaikat! Az első 20 telefonálónak belépőjegyet adunk. Telefon: 06-74/511-503 A jegyeket kiadónkban veheti át! Szekszárd, Liszt F. tér 3. A hír velünk jár! Ir módra járták a táncot brit napok Lendületes megnyitó a nagyteremben A bemutató után a közönség is táncra perdült a lendületes ír zenére a Schäfer lányok irányításával ír hangulatot varázsolt a Brit Na­pok tegnap esti megnyitójára Schäfer Fanni és Schäfer Ágnes. A szekszárdi Babits Mihály Mű­velődési Ház nagytermében a két ifjú hölgy ír néptánccal káp­ráztatta el a résztvevőket, akik sajnos nem voltak sokan, vi­szont annál nagyobb élményben volt részük. Nemcsak szemlél­hették, hanem ki is próbálhat­ták, mit jelent önfeledten ropni a lendületes hegedűszólamokra. Az Europe Direct Európai Infor­mációs Pont Hálózat megyei egységének rendezvénye hétfőn folytatódik, Waringtont bemuta­tó fotókiállítással és egy olyan kisfilm vetítésével, mely a skót szellemkastélyokat tárja a bor­zongást kedvelő nézők elé. HUMOR CSIRKE- Pincér, mennyire öreg ez a sült csirke?- Bocsánat uram, a csirké­hez csak rizs jár, életrajz nem! SZÜLETÉS Pistike és mamája megállnak az állatkertben, az elefánt ketrece előtt.- Mama, hogy születik az elefánt? De nehogy azt akard nekem bemesélni, hogy ezt is a gólya hozza! RÁADÁS Gazda: Na, mi az, lános? Üres sajtárral jössz az istállóból? Tán nem adott semmit az öreg tehén? János: Adott biz'a! Hat liter tejet, meg egy alapos rúgást! KOSZ- Pisti! Az arcod tiszta, de mi­től olyan piszkos a kezed?- Mert megmostam vele az arcomat. MEGFELELŐ EMBERT... A bohóc éjnek idején kétség­beesve beront a cirkuszigaz­gató szobájába.- Igazgató úr! Igazgató úr! Ég a cirkusz. Az igazgató átfordul a má­sik oldalára, és bosszankodva mondja:- Mit akar tőlem? Keltse fel a tűznyelőt! Előnyt kovácsolnak a hátrányból A fogyatékkal élő illetve roma származású, felsőfokú végzett­ségű szakemberek munkaerő­piaci esélyeinek növelésére uni­ós támogatással képzést indít a budapesti Corvinus Egyetem Ál­lamigazgatási Kara. Az igazga­tási rendszerszervező, az önkor­mányzati gazdálkodás és a szo­ciális igazgatás szakirányokra ötven embert vesznek fel. A je­lentkezés feltétele a felsőfokú végzettség. A kétéves szakirá­nyú továbbképzés költségeiből az egyetem három szemeszter térítési díját, a kapcsolódó uta­zási és szállásköltséget finanszí­rozza. Jelentkezni az egyetemen lehet, a fővárosban a Ménesi út 5. szám alatt, vagy a 06/1/482- 7301-es telefonszámon. Kukoricáznak Szentendrén A szentendrei skanzenben ku­koricanapot tartanak holnap. A rendezvény célja, hogy a kuko­rica történetéről, termesztésé­ről, alkalmazásáról minél plasztikusabb képet alkossa­nak a szervezők. A kukorica­nap a skanzenben több helyszí­nen zajlik majd, a kisbodaki pajtában a kukorica művelésé­nek eszközeivel, a növény fajtá­ival ismerkedhetnek meg az ér­deklődők. Lesz jóslás, alakos­kodás is, meg lehet kóstolni a kukoricából készült ételeket, és a látogatók csuhétárgyakat is készíthetnek. Diák alkotók pá­lyázati munkáiból fotókiállítás is nyílik a Hidasról származó lakóházban. 6 hónapra ^ „2 550 Ft-ért — ##> ÍP® csomag Akciónk október hónapban érvényes Ajándék Kiskegyed Konyhája magazin >napra ^ Ft-ért — 3 hónap« / ~^-l275 Válasszon az alábbi előfizetési módok közül:. TELEFON: hí™ a 06-80/203-995 ^ Fax: 06-74/511-501 es faxszámra küldje el a kitöltött megrendelőszelvényt. E-M AI L; judí í. ba! ogh@axe i springe r. Ne felejtse el megadni nevét, címét és az előfizetés időtartamát. Az üzenet tárgya legyen: VR ingyenesen hívható zöldszámunkat munkanapokon 8-15 óráig. SMS: 06-30/303-0272 Küldje el nevét, elmét és az előfizetés időtartamát normál hu díjas télefonszámunkra. Az üzenet elejére írja: VR, Pl.: VR 3 (és az ÖN neve és címe) POSTA: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A kivágott szelvényt válaszborítékban a megadott címre küldje. □ Megrendelem a Tolnai NépÚjsT? j^J -« 1 hónapra 425 Ft-ért, és kérem az ajándék Kiskegyed Konyhája magazint. Az alándékújság egyszeri alkalomra vonatkozik | fi Megrendelem a ToílUJÍ NépÚjsálíjQ -t 3 hónapra 1275 Ft-ért, és kérem az ajándék esernyőt. | □ Megrendelem a í^í iíú NépUj?) [Hj] -t 6 hónapra 2550 Ft-ért, és kérem az ajándék hajápolási csomagot. | A választott ajándékot az előfizetési díj beérkezését követően folyamatosan kézbesítjük a készlet erejéig! Név: Cfm: □□□□[ Tel.: I E-niail: Kelt.: Aláírás: \_ ] ' Megrendelésemmel vállalom, hogy I évig előfizetője murudok a Tolnai Népújság Vasárnap Reggelnek. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom