Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-14 / 137. szám

2005. JUNIUS 14., KEDD 7 VILÁGTÜKÖR Kármentés az unióban külügyminiszterek Halasztást szenvedhet az újabb bővítés A csúcs előtt Tony Blair több fővárosban felvázolja az EU válságát. Moszkva mellett, az orosz elnök dácsáján Vlagyimir Putylnnal találkozott. Egymás után érik a ku­darcok az Európai Uniót. Brüsszelben gyakorlatilag már más sem folyik, mint egyfajta kármentés. Gyulay Zoltán A francia és a holland népszava­zás szinte agyonütötte a közös­ség alkotmányát, a színfalak mö­gött és előtt azóta folynak a kon­zultációk a szerződés megmen­téséről. A legfrissebb csapás az állam- és kormányfők csütörtö­kön és pénteken esedékes brüsz- szeli csúcsértekezletét előké­szítő luxemburgi külügyminisz­teri tanácskozást érte. Már va­sárnap este sem tudtak egyez­ségre jutni a 2007 és, 2013 közöt­ti időszakra szóló pénzügyi ter­vezetről, a vita kiszélesedett. - A résztvevők egyszerűen meg­ismételték már eddig is ismert, korábbi álláspontjukat anélkül, hogy döntő közeledés történt vol­na - vallotta be Frangoise Le Bail, az unió szóvivője. Joschka Fischer német kül­ügyminiszter egyúttal a kibőví­tett közösség igazságos teherel­osztását szorgalmazta. Egyúttal vitatta, hogy a következő költség- vetést a további gyors bővítés szolgálatába kellene állítani. Jack Straw, a londoni diplomá­cia vezetője megerősítette kor­mánya követeléseit, hogy vizs­gálják fölül az agrárkiadásokat. Ezek teszik ki ugyanis az EU költségvetésének negyven szá­zalékát. Álláspontja szerint az európai gazdálkodók költségei­nek kiegészítése igazságtalan Afrika fejlődő országaival szem­ben, amelyek ezért nem tudják terményeiket elhelyezni az európai piacon. - Készen állunk arra, hogy akár vétójogunkkal is éljünk - húzta alá Straw. Az agrárköltségvetésből min­denekelőtt Franciaország húz hasznot. Jacques Chirac államfő azonban bármiféle költséglefa­ragást elutasított ezen a terüle­ten. Ugyanakkor Németország és Franciaország közösen köve­teli, hogy építsék le az EU-befize- téseiből húzott brit hasznot, amit viszont London utasít el. A kialakult helyzetre való te­kintettel a Törökországgal hét végére tervezett csatlakozási tár­gyalásokat a külügyminiszterek kizárták a napirendből. Nem született a csúcsról kiadandó nyilatkozat tervezetében utalás a megbeszélések október 3-i meg­kezdésére. Nem fogják megemlí­teni a korábbi javaslatok ellené­re Horvátországot, Romániát és Bulgáriát sem. Igaz, Zágráb tag­ságával kapcsolatban eddig még semmilyen időpont nem hang­zott el. A külügyminiszterek azonban elutasították azokat a találgatásokat, hogy az újabb bő­vítési fordulót elhúzzák. Joschka Fischer hozzátette: - Már nem a csatlakozási folyamat időtarta­ma, hanem tartalma a lényeg. Ezzel szemben az EU külügyi biztosa, az osztrák Benita Fer- rero-Waldner azt mondta, hogy az ő elképzelései szerint a bőví­tést fékezni kell. Szerinte arról van szó, hogy „a polgároknak lé­legzetvételre van szükségük, nem pedig gyors galoppra". Diplomatakörökben arra is utalnak, hogy a franciák és a hol­landok nem szavazatait elsősor­ban a további bővítési fordulók­tól való félelem motiválta. A hét­végi csúcson az unió állam- és kormányfői várhatóan arról is döntenek, miképpen folytassák a ratifikálási folyamatot. A hely­zet kulcsa a nemzeti kormányok kezében van. Mértékadó körök azt követelik, az EU tegye egyér­telművé, hogy polgárait megvé­di a globalizációtól.- Mindenki azt hangsúlyozta, hogy fontosnak ítéli a bővítést összeurópai szempontból is. Fel­szólalásomnak szintén ez volt az egyik eleme - nyilatkozta a ta­nácskozás után Somogyi Ferenc külügyminiszter. Gottfried Péter címzetes államtitkár, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke hoz­zátette: Magyarország fontosnak tartja, hogy a csúcs után az egy­séges és működőképes Európa képe bontakozzék ki. Közös külképviselet somogyi Ferenc kollégájával, Ursula Plassnikkal Luxemburg­ban egyezményt írt alá arról, hogy Podgoricában közös ma­gyar-osztrák külképviseletet nyitnak meg a közeljövőben. HÍRSÁV Miniszteri vizsgálódás a temerini ügyben gyurcsány Ferenc kormány­fő felkérte a külügyminisz­tert, hogy tájékozódjon szerb partnerénél a temerini inci­densről. Szombaton a vajda­sági városban két szerb fia­tal, egy 24 éves bácspalánki és 21 éves temerini társa ma­gyarokat vontak felelősségre nyelvhasználatukért, s a vi­tát verekedés követte. Bécsben tanácskoztak a határon túli magyarok A határon Túli Magyar Szer­vezetek Fóruma elégedetlen­ségét fejezte ki a Magyar Ál­landó Értekezlet összehívásá­nak folyamatos halasztása miatt. Bécsi értekezletükön határozottan kérték az össze­hívás időpontjának mielőbbi meghatározását. Tárgyalnak a hatóságok Ratko Mladics tábornokkal egy belgrádi civil szervezet vezetője minden hivatalos cáfolat ellenére azt állítja, hogy a szerb hatóságok javá­ban tárgyalnak az önkéntes feladásról Ratko Mladiccsal, a srebrenicai népirtással vá­dolt volt boszniai szerb had­seregparancsnokkal. Élő pokolgépként használták volna fel egyéves kisgyermeket akart élő pokolgépként felhasznál­ni egy Szíriában megölt ter­rorista. Abu Omar azt tervez­te, hogy robbanóanyagot szí- jaznak a kisleány testére, majd elhelyezik a szíriai igazságügyi minisztérium épületében. A szír biztonsági erők időben tudomást sze­reztek a tervről. Semmit nem bizonyít a halotti bizonyítvány A Ceausescu-házaspár halotti bizonyítványában nem szerepel a temetkezés helye - állapította meg a bukaresti bíróság, így an­nak alapján nem lehet kijelen­teni, hol nyugszik a román diktátorpár. Lányuk, Zoe Ceau- sescu azért indított pert, hogy kihantoltassa a bukaresti Ghen- cea temetőben a szüleit. így akar meggyőződni, hogy a hosz- szabb ideig jelöletlen sírban valóban Elena és Nicolae Ceau- sescu holtteste nyugszik. A bí­róság egyúttal megállapította, a védelmi minisztérium illetékes a perben. A tárca korábban azt állította, semmi köze nem volt a temetéshez. ■ Lukács János, Kolozsvár Jogosan sztrájkolnak a román vasutasok Törvényes a román mozdony- vezetők és vagonkezelők máso­dik hetébe lépő munkabeszün­tetése. így döntött hétfőn a bu­karesti bíróság, amely ezzel el­utasította a román államvas­utak (CFR) szállítási vállalatai­nak keresetét. A munkabe­szüntetés jogszerűségét immár két bírósági döntés is megerő­síti, ezért folytatódik az általá­nos sztrájk, hogy teljesítsék az ágazat érdekvédelmi szerveze­teinek követeléseit. Gheorghe Dobre román szállítási, építési és turisztikai miniszter múlt héten ismételten kijelentette: az államnak több mint 23 ezer milliárd lejjel adós CFR-nek nincs lehetősége fizetésemelés­re. A munkáltatók hajlandók viszont tíz munkanapra ebédje­gyet biztosítani a két vasúti szállítási vállalat dolgozói szá­mára. Ezzel egyidejűleg a két vállalat vezetői készek folytatni a tárgyalásokat a munkafelté­telek további javításáról. Ro­mán kormányzati tényezők is­mételten közölték: a Nemzetkö­zi Valutaalappal kötött megálla­podás sem teszi lehetővé a sztrájkolok által követelt 10,7 százalékos fizetésemelést. Közönnyel fogadták az olaszok a népszavazást Ugatásra kényszerítették a 063-as számú foglyot Érdektelenségbe fulladt Olaszor­szágban a mesterséges megter­mékenyítés liberalizációját tá­mogató népszavazás. A vasárna­pi 18,7 százalékos részvétel után hétfőn is oly kevesen járultak az urnákhoz - minden negyedik olasz -, hogy érvénytelennek bi­zonyult a voksolás. A művi meg­termékenyítést szigorúan korlá­tozó, az előző pápa, II. János Pál tavalyi születés­napjára A pápa bojkottra szólított fel elfogadott olasz törvényt négy pontban kívánták enyhíteni, si­kertelenül. A katolikus egyház a népsza­vazás bojkottjára szólított fel, s ehhez a Vatikán befolyását, XVI. Benedek pápa többszöri nyilat­kozatait is bevetette. A kétnapos referendumon elméletileg ötven­millió olasz állampolgár vehetett volna részt. A népszavazást kez­deményező radikálisok szerint azonban az olasz belügyminisz­térium nem biztosította megfele­lően a külföldön élő olaszok vé­leménynyilvánítási jogát, s „ma­nipulált” a részvételi arányra vo­natkozó vasárnapi közlésekkel is, hogy kedvében járjon a kato­likus egyháznak. Megszerezte a Time magazin azt a vallatási jegyzőkönyvet, amely egy feltételezett szaúdi terroris­ta kihallgatásáról készült. Mo­hammed al-Kahtani az amerikai hatóságok szerint Oszama bin Laden embere, és része volt a 2001. szeptemberi 11-i támadás kivitelezésében. A 063-as foglyot a Kuba területén lévő guantána- mói börtöntáborban faggatták - a dokumentum szerint megen­gedhetetlen módszerekkel. Pon­tosabban: a hetilap úgy tudja, a speciális vallatásra maga a vé­delmi miniszter, Dónál Rums­feld adta meg az engedélyt. Al-Kahtanit sokszor húsz órán át bombázták kérdésekkel, nem hagyták aludni, arra kénysze­rítették, hogy maga alá vizeljen, elviselhetetlenül hangos zenét hallgattattak vele, végül ugatás­ra is utasították. Jogvédő szervezetek régóta kö­vetelik, hogy az Egyesült Álla­mok zárja be a börtönt, ahol bí­rósági ítélet nélkül tartanak fog­va több száz embert. Washing­ton azonban nem enged. Dick Cheney alelnök a Fox News tele­vízióban tegnap kijelentette: - Fontos megérteni, hogy a Guantánamón fogva tartottak, rossz emberek. Úgy értem, több­ségükben terroristák, akiket Af­ganisztán harcmezőin vagy az al-Kaida terrorhálózat üldözése során fogtak el. Akiket lehetett, megvizsgáltunk és elengedtünk. Meghalt Alvaro Cunhal, az utolsó sztálinista Kilencvenegy éves korában, hosszú betegség után meghalt Alvaro Cunhal, a Portugál Kom­munista Párt egykori vezetője. A karizmatikus politikus az utolsó európai sztálinistának számított, amikor 1992-ben visszavonult a politikától. A fő­titkár 11 évet töltött börtönben Antonio Salazar jobboldali dik­tatúrája idején; 1960-ban azon­ban sikerült tíz társával látvá­nyosan megszöknie a hírhedt Peniche erődből, Portugália leg­szigorúbban őrzött börtönéből. A PKP-ban 1961-ben első szá­mú vezető lett, a pártot eleinte prágai és moszkvai száműzeté­séből irányította. Pártvezető­ként szembeszegült minden eurokommunista ihletésű re­formtörekvéssel, és mindvégig hűségesen követte a Szovjet­unió irányvonalát, így például 1961-ben igyekezett igazolni a berlini fal építését, 1968-ban pe­dig a prágai tavasz eltiprását. A portugál kommunisták 1974- ben, a „szegfűk forradalma” ide­jén közel álltak ahhoz, hogy a hadsereg radikális tagjaival összefogva megszerezzék a ha­talmat, ebben egyes katonáktól minden támogatást megkaptak. Cunhal 1992-ben mondott le pártvezetői tisztségéről, vissza­vonult, és elsősorban nagy szen­vedélyének, az írásnak élt. Ma­nuel Tiago álnéven több regényt is publikált. k

Next

/
Oldalképek
Tartalom