Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-14 / 137. szám

8 2005. JÚNIUS 14., KEDD GAZDASÁGI TÜKÖR Németeket is gyanúsítanak toborzással soko bunda A magyar hatóságok semmit sem tudnak a letartóztatott három magyar hollétéről Egy év elteltével szinte semmi információjuk sincs a magyar szerveknek arról, milyen cselekménye­ket nyilvánítottak a német hatóságok feketemunka szervezésének. Bak Mihály Tavaly SoKo Pannónia, idén SoKo Bunda néven zajló eljárás­sorozat több mint másfél ezer magyart érint, akiket azzal gya­núsítanak a német hatóságok, hogy illegálisan dolgoztak Né­metországban. Illetve kéttucat céget azzal, hogy az ottani szabá­lyokat megkerülve küldött em­bereket dolgozni. Elsősorban az építőiparban és vágóhidakon ta­láltak szerintük törvénytelen al­kalmazással dolgozókat. Az ak­ció kiterjed Ausztriára is. A magyar hatóságok szinte semmit sem tudnak arról, egé­szen pontosan milyen „elköveté­si magatartást" rónak fel a né­metek. Polgár Viktor külügyi szóvivő is sajnálattal hagyta megválaszolatlanul lapunk kér­dését. Mint mondta, éppen erre kíváncsiak a Külügyminiszté­riumban is. A budapesti német nagykövetnek múlt héten át­adottjegyzékben is erre várnak választ a tavaly július közepe óta tartó razziasorozatban eljárás alá vont magyarokról. Arra is „haladéktalan magyarázatot” Csapatostól szálljak meg a gyanúsnak ítélt vállalkozások telephelyeit a német hatóságok. Hasonló akciókra nálunk is sor került német kérésre. vár a külügyminiszter, milyen indokkal tartanak fogva magyar állampolgárokat, s választ arra, hányán vannak. Mivel a lefogot- tak nem kértek konzuli segítsé­get, ezért a külügy is csak né­met illetékesek nyilatkozatából tudja, hogy hárman vannak. A tárca „ésszerű időn belül” vár­ja a választ. Ez legfeljebb heteket jelenthet, semmint hónapokat - fűzte hozzá Polgár Viktor. Annyi kiderült a német jelen­tésekből, hogy március elején Hans Eichel pénzügyminiszter utasítására rendelték el az újabb akciót. A minisztérium informá­ciója szerint 100 millió euró (25 milliárd forint!) forgalmat tulaj­donítanak a több mint húsz, egy­szerűen csak fantomnak neve­zett cégnek. A Welt am Sonntag pár hete megszólaltatott egy ma­gyart, G. Bélát, aki azt nyilatkoz­ta, őt sem ténylegesen működő cég szervezte be kinti munkára. A lap úgy tudja, a magyar ható­ságok „fantomcégek egész háló­zatára” bukkantak a jogsegély­egyezmény alapján itthon elvég­zett házkutatások során. A gaz­dasági minisztérium illetékese, Gérnyi Gábor főosztályvezető szombati lapszámunkban tagad­ta ezt. Mint mondta, csupa ren­desen termelő céget vontak eljá­rás alá a németek. A két kormány közti megálla­podást röviden ismertetve a Welt am Sonntag is leírja, hogy azok a cégek dolgoztathatnak kint magyarokat, amelyek ma­gyarországi munkaadók, tevé­kenységük javarészt itthon zaj­lik. A mostani esetben azonban másról van szó - szól az ismer­tetés, fantomcégekként megne­vezve a vállalkozásokat. A ma­gyar kormány mindenesetre szeretné tudni, hogy a munka- vállalási engedélyekben 3800 fős felső határral nem érintett területeken miért tart az eljárás a magyarokkal szemben. „Nem tartja megengedhetőnek” a kormány, hogy a kétoldalú egyezményben és az uniós jog­ban biztosított, „a szolgáltatások szabad áramlására és a letele­pedésre, továbbá az egyéni munkavállalásra vonatkozó jo­gokkal szabályosan élő magyar cégeket és személyeket hátrá­nyos megkülönböztetés érje” - fogalmaz a nagykövetnek át­adott jegyzék is. A West-Deutsche Rundfunk (Délnémet Rádió és Televízió) arról tudósított nemrégiben, hogy németországi bejegyzésű cégeket is találtak, amelyek feke­temunkára szerveztek embere­ket. Több híradás pedig arról számolt be, hogy a hesseni mun­kaügyi igazgatóságon legalább öt hivatalnokot azzal gyanúsíta­nak, hogy 1999 és 2005 között „apró figyelmességeket” fogad­tak el fantomcégektől, amelyek esetében nagyvonalúan intézték a munkavállalási engedélyeket. Ugyancsak a WDR ismerteti azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet a német szövetségi kor­mány nyújtott be. Ebben a kikül­detésben dolgozók körében ed­dig csak az építőiparban és a ten­geri hajózásban kötelező szabá­lyokat akarják kiterjeszteni a gazdaság egészére. Lényege, hogy mindenhol előírnak bizo­nyos minimális feltételeket a foglalkoztatáshoz. HIRDETÉS www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 4°0 000 Ft nm-,,.™­Nehez Igéiéig jobbat találni! Személyi kölcsön az EEste Banktól! Részletekéit hívja a 06 40 555 444-es EEste Vonalat! * Az akció 2005. június 1-től július 31-ig érvényes. A bank a kondíciók változtatásának jogát az akció ideje alatt is fenntartja. A kedvezmény az akció ideje alatt befogadott, euróalapú hitelekre vonatkozik. A fent közölt törlesztőrészlet 60 hónapos futamidő esetén érvényes. ** Amennyiben a folyósítás és a törlesztés forintban történik. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát, illetve forint fizetési kötelezettség figyelembevételével, 2005. március 1-jei devizaárfolyamon került meghatározásra. Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek. ERSTE Értjük egymást. BANK Véget ért a vita Kína és az unió között Három évre szóló megállapodást kötött az Európai Unió Kínával, amely szerint Kína csupán 8-12,5 százalékkal növelheti az unió tagállamaiba irányuló tex­tilszállítmányait. A megegyezés a pólókat, blúzokat, pulóvereket, a férfinadrágokat, a női ruhákat, a melltartókat, az ágyneműket, a konyhai és asztalterítőket, a len­fonalat és a pamutszöveteket érinti. A megállapodást Magyar- országon is üdvözölték. A gazda­sági tárca szerint ez lehetővé te­szi, hogy a hazai termelők, ke­reskedők előre tervezzenek. Az egyezség valamennyi felsőru­házati cikkre kiterjed, ahol szá­mottevő a hazai gyártás. ■ B. K. A BÉT indexe az elmúlt napokban A BUX-index 2005. június 13-án _-------------­----------------Változás: *0,49«' NYERTESEK 2005.00.13. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Synergon 541 4,24 184 Egls 18 050 3,97 422 Richter 28920 3,16 2 020 OTP 6 836 0,56 6 427 Mól 16 850 0,03 6197 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft BorsodChem 2 282-2,06 2 402 Fotex 295-1,67 65 Pannonplast 1630-1,21 28 Mtelekom 825-1,20 3 510 FHB 1357 -0,73 91 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. június 13-án €/Ft $/Ft €/$ l t 1 249,49 206,81 1,20-0,26 Ft +2,52 Ft-0,20 cent Áfában vagyunk lemaradva a régióban társasági adóban hazánk a legjobbak közt van, szja-ban nem rí ki az átlagból, de az áfában nem versenyképes a régióban - mondta tegnap Gyurcsány Ferenc, (bm) Elveszítik értéküket a lakásbiztosítások alulbiztosítottak a magyar lakások. A biztosítók a díja­kat az infláció mértékével emelik, de az emberek ennél többet költenek fogyasztási cikkekre. így kár esetén ki­derül: a biztosító annak csak egy részét fizeti ki. (bm) IBiJlMilM Auchan nagyáruház épül Solymáron idén tízezer négyzetméter alapte­rületű hipermarketet épít az Auchan Solymáron. A francia láncnak ez lesz a tizedik ma­gyarországi áruháza. Az év végére elkészülő beruházás 380 embernek ad majd mun­kát. A áruházhoz vezető elke- rülőút építését a Levegő Mun­kacsoport perekkel kívánja megakadályozni, (bm) Ötven százalékkal növeli fiókjai számát a Raiffeisen A MOST NYOLCVANADIK fiókját megnyitó Raiffeisen Bank 2006. végére 120 egységre bővíti hálózatát. Ez illeszke­dik az általános bankfiók- gyarapodásba. A hazai pénz­intézetek összességében ötödével tervezik növelni hálózatuk méretét, (bm) Ismét drágul két forinttal az üzemanyag Szerdától két forinttal emeli a benzin, néggyel a gázolaj árát a Mól. A szerdától érvényes árak (forint/liter) 95-ös 262,50 95-ös kev. 265,50 98-as 271,50 Gázolaj 254,00 FORRÁS: MÓL á

Next

/
Oldalképek
Tartalom