Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-05 / 104. szám

FOTÓ: BAKÓ JENŐ TO LNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR Nem akar fizetni a megye pereskedés Az ítélet felülvizsgálatát kérik a Legfelsőbb Bíróságtól Hivatalos formában is napvilágot látott a Wiedemann Rt. és Tolna Megye Önkormányzata perének úgynevezett rész-, közbenső ítélete. Ennek értelmében a Pécsi ítélőtábla az alperest - azaz a megyét - közel tíz­millió forint vállalkozói díj kamatokkal terhelt megfizetésére kötelezte. Szeri Árpád Az ítélőtábla megállapította, hogy a megye „jogellenes fel­mondása következtében a felpe­resnél felmerült kár 88 százalé­káért tartozik felelősséggel.” WIEDEMANN MIHÁLY (balról) az rt. résztulajdonosa elmond­ta: a megye a belecskai és szek­szárdi szociális otthonoknál bontott szerződést. (Erről az előző ciklus megyei önkor­mányzata döntött.) Az építőipa­ri cégnek három hónap alatt nyolcvanmillió forintos bérhát­raléka keletkezett, más munkát pedig egy idevágó korlátozás miatt eleve nem szerezhetett. Az rt. nem kapta meg kamatok­kal együtt hozzávetőlegesen 15 milliós átalánydíját, emellett - a felmondás miatt - az átalány­díjon felüli, addigi 70 milliós ráfordításához sem jutott Ül hozzá. Mindezek követ­|% .......................................... A megye viselheti a FRANKNÉ DR. KO­VÁCS SZILVIA, Tol­na meg}re köz­gyűlésének elnö­ke értetlenül áll a másodfo­kú, az előzőnek » ellentmon­dó ítélet előtt. Hang­kezményeként az rt.-nek másik két beruházásról is ki kellett vonulnia. Az anyagi gondokat az ezzel összefüggő erkölcsi ellehetetle­nülés is tetézte, a cég ellen fel- számolási eljárás indult. Min­dent összegezve a Wiedemann Rt.-t a bíróság által kirendelt szakértő számításai szerint egészen pontosan 678 millió 244 ezer 748 forint kár érte. Eb­ből 528 millió forint a dologi, 150 millió forint pedig a nem vagyoni kár. Wiedemann Mi­hály úgy véli, hogy ez utóbbi összeg az újabb, immár kizáró­lag a kár mértékét meghatáro­zó bírósági eljárás esetén csak nőhet. Tolna megye főjegyzője arról tájékoztatta lapunkat: a megye felülvizsgálati kérelem­mel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz, dr, Sebes­tyén István lát esélyt < arra, hogy a kérelem elfogadá­sa esetén a megye számára kedvezőbb döntés szülessen. A jelenlegi ítéletet áttanulmá­nyozva sok résszel nem tud egyetérteni a főjegyző. Mint mondta, kiváltképp különös, hogy a bíróság szerint maga a közgyűlési döntés is jogosulat­lan. Az ítéletben ténylegesen említett 10 millió forint megfi­zetését sem tartotta elfogadha­tónak. következményeket súlyozta: azt min­denkinek látnia kell, hogy az esetleges következ­mények terhét Tolna megye viseli. Nincs gazdájuk a szórólapoknak tolna A rendőrségi nyomo­zás sem tudta kideríteni, ki készítette azokat a szórólapo­kat, amelyek kapcsán rágal­mazás miatt tettek feljelen­tést mözsi civil vezetők. Mint annak idején megírtuk, a Mözs Tolnától való elválásá­ról szóló népszavazás előtti kampányban több szórólap is megjelent. Az egyik röplap­ban a mözsi előkészítő bizott­ság két néven nevezett tagjá­ról azt írták: „ezeknek az em­bereknek semmi sem drága - csak az ő zsebük legyen tele.” Két röplapterjesztőt akkor „tetten értek”. Azt nem tudni, hogy ki írta a szórólapot és ki volt a megbízó. S. K. Pest nem érzi a vidék baját jövőkép Az unió azt mezőgazdaságnak, A pályázati rendszer bonyolult, nehezíti a forráshoz jutást. Ön­erőből nem lehet fejleszteni a vi­déket. Többek között ez is el­hangzott tegnap Murgán, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központja ál­tal indított Párbeszéd a vidékért mozgalom nyitókonferenciáján. Glatz Ferenc akadémikus az öt­letgazda. Ő javasolta azt is: az or­szág minden megyéjében talál­kozzanak azokkal, akik helyben sokat tehernek az emberekért. A tapasztalatokat felhasználják majd és a Vidék chartáját az or­szággyűlés elé terjesztik. pásztort andrás (felül) az FVM politikai államtitkára azt mond­üzente, kevesebb jut az árutermelő de 2007-től többet kaphat a vidék ta: nem lehet felszámolni a tájat, a környe­zetet. Vidéken a egnagyobb a nunkanélküli- ;ég, az elmara­dottság, s ez a leszakadás az egész társada­lom fejlődését veszélyezteti. Erős András, a felsőnánai Agrár Kft. veze­tője azt ajánlotta: nézzenek szembe a tényekkel. Nekik ko­rábban több mint ötszáz dolgo­zójuk volt, ma ennek csak az ötö­dé. A faluban kétszáz tehenet hajtottak a legelőre, ma egyet sem. A környéken hatalmasak az állami területek, ők föld- szűkében vannak. Negyven kilo­méterről járnak ide művelni. lengyel JÁNOS, Kajdacs pol­gármestere úgy érzi: aknára állí­tották, de a távirányító mások kezében van. A falu nem tud mit kezdem a városból kiszorultak­kal: készül a szociális gettó. Le­hetetlen a pályázati rendszer is. Mint mondta, nemrégiben a ki­sebbségi önkormányzat fűnyíró­kat nyert, de nekik nincs embe­rük. A helyi önkormányzat pá­lyázatát elutasították, bár ők al­kalmaznak közmunkásokat. LJ. JEGYZET ;íp ' ■ Az üldözött fényképezőgép az idősebbek még emlékeznek arra, hogy annak idején ha­zánkban milyen dúsan termettek a Fényképezni tilos! fel­iratú táblák. A krónikus üldözési mánia ezen látványos je­leit azóta leszerelték, de a fejekben néhol továbbra sem tisztult a zavartság. Megannyi cégnél szigorú engedélyhez kötött a fotózás, sőt, a jóváhagyás jogát gyakorta a legfelső vezető, például a vezérigazgató tartja fenn magának. Még akkor is, ha a kamera kezelője egy távoli kirendeltségben zajló, teljesen ártatlan, hétköznapi munkafolyamatot szeret­ne megörökíteni. Ez persze még mindig a jobbik eset, hi­szen akad olyan hely is, ahol kerek-perec kijelentik: itt bi­zony fényképezni tilos! ez történt tegnap Szekszárdon egy Shell- és egy MOL-kút- nál is: jóllehet a töltőállomások a hírek szerint nem tartoz­nak azon szent helyek közé, melyeken a külvilág számára tilalmas ceremóniák zajlanának. Nem lehet másra gondol­ni, mint arra, hogy...No mire is? Most már, a titkolózás mi­att, akármire. szeri árpád ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Huszárné Lukács Rozália meglehetősen tevékeny HUSZÁRNÉ LUKÁCS ROZÁLIÁ­NAK, a Tolna Megyei Falu- Mi H si Turizmus Egyesület el­nökének J nem sok |j|r\ szabadideje van. Tagja a Bátáért Egyesületnek, vala­mint az országos Falusi Tu­rizmus Szövetség ellenőrző bizottságának. Emellett négy évig az I. Béla Gimná­zium szülői munkaközös­ségét vezette. Lukács Rozáli­ának évente körülbelül egy hete jut nyaralásra, de munkájából adódóan sokat utazik. Kecskeméthy György a jóról ír költeményeiben KECSKEMÉTHY GYÖRGY nyugdí­jas isko­laigazgató költői véná­val rendel­kezik. A Tolna- némediben élő pedagó­gusnak eddig két kötete je­lent meg, de már most annyi kész verse van, hogy abból több könyv is kitelne. Aki betér lakásába, érdekes látványnak lehet tanúja: mindegyik szobában, de még az ágyon is teleírt papí­rok hevernek. A tanár úr művei nevelő hatásúak. Budavári Zita, a Bölcső létrehozója olvasni szeret BUDAVÁRI ZITÁNAK, a BÖ1- cső Alapít­vány létre­hozójának, ha volna szabadideje, akkor elő­ször is ki- aludná ma­gát. Tíz éve, mióta az alapít­vány működik, alig marad ideje másra. A hétvégeken igyekszik pótolni a hét közben elmaradt háztartási munkát. Egy keveset akkor is olvas, ha éjjel kerül ágy­ba. Most párhuzamosan for­gatja Vitray Morzsabál című munkáját és Clinton önélet­rajzát. Katona Péter játék- vezetéssel foglalkozna KATONA PÉTER, a paksi Colou­•■■'US&fc r'n8 Kkt. festéküzle­tének eladó­ja. Mindene jt r a futball, Hl jylifP ez®rt kíró> § ~ ^ laníolvamot végzett. Hét­végenként partjelzőként vagy játékvezetőként dolgo­zik. A Dunaújvárosi Főiskola kommunikáció-művelődés­szervező szakos hallgatója. Pakson él, kevés szabadide­jét barátnőjével tölti szíve­sen. Napilapokat olvas, a ze­nében nem válogat. Hobbija a horgászat. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Simontomya szobor Koráb­ban vandálok megrongálták Garányi József Anya gyerme­kével című szobrát. A művész a restaurálást most fejezte be, így az újra eredeti állapot­ban látható a Pillich Ferenc- sétányon. m Simontomya szelektálnak A település családi házas jelle­ge indokolta, hogy három he­lyen épüljön ki szelektív hulla­dékgyűjtő rendszer. A szelek­tív hulladékgyűjtő sziget kialakítása fontos a lakosság környezetvédelmi szemléleté­nek formálásában és a környe­zeti kultúra érdekeit is jól szol­gálja. A Belügyminisztérium és a Regionális Fejlesztési Ta­nács biztosította a pályázati pénzt, amely a beruházás het­ven százalékát teszi ki. (kei Szekszárd támogatás Száz­ezer forinttal megemelte a szekszárdi közgyűlés legutób­bi ülésén a megyeszékhely polgárőr-egyesületének a tá­mogatását. Az idén négyszáz- ezer forintot kapnak a közbiz­tonság önkéntes őrei a közös kasszából. A testület úgy dön­tött, hogy a pénzt az eddigiek­nek megfelelően negyedéven­ként utalják át az egyesület­nek. Sikeresek a szekszárdi polgárőrök, rendőrökkel közö­sen járőrözve fogtak már el be­törőt is a belvárosban. A külső területeken jelenlétük­Szekszárd ■ Eszék együttműködési megállapodást írt alá Eszéken Margita Pavlekovic, a Josip Juraj Stossmayer Egyetem Tanárképző Kar dékánja és Horváth Béla, a szekszárdi főiskola főigazgatója. Ja­nuárban húsz eszéki hallgató járt Szekszárdon szakmai gyakorla­ton. Nyáron szekszárdi főiskolások utaznak természet- és környe­zetismereti gyakorlatra a tengerparti Sugáré településre, m kel elriasztják a rosszban sán- tikálókat. dhi) Szekszárd ápolók ünnepe a Ma­gyar Ápolási Egyesület Tolna Megyei Szervezete az ápolók nemzetközi napja alkalmából ünnepi emlékülést tart május 6-án 10 órai kezdettel a szek­szárdi régi vármegyeháza dísz­termében. A megyében dolgozó ápolók szakmai előadásokat hallgathatnak meg. m> Tolna kirándulás A Nagycsalá­dosok Tolnai Egyesülete ma délután hattól tartja össze­jövetelét a Szekszárdi utcai klubhelyiségben. Itt lehet je­lentkezni a május 21-én esedé­kes fővárosi kirándulásra. (sk> (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) DR. BRÁZAY LÁSZLÓT, Tolna megye tisz- tifő-orvosát bízta meg az országos tisztifő-orvos a baranyai tisztifőorvosi teendők ellátá­sával. Előtte felmentették hivatalából Baranya megye tisztifőorvosát, dr. Antal Ilo­nát. Az országban eddig pél­da nélküli, hogy két megyé­ben ugyanaz a személy látja el ezt a feladatot. Dr. Brázay László tíz esztendeje vezeti az ÁNTSZ Tolna megyei inté­zetét és 2004 tavasza óta látj^ ja el a Népegészségügyi Tu­dományos Társaság (NETT) elnöki teendőit. Ma mutatják be hivatalosan Pécsett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom