Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-02 / 76. szám
6 HAZAI TŰKOR 2005. ÁPRILIS 2., SZOMBAT Több tankolással segítsük az árvíz elleni védekezést :4&« BÁN KÁROLY most, hogy a benzinárak tegnap hét forinttal drágultak, dagadhat a melle minden autósnak. Immár ugyanis tudjuk - maga a kormányszóvivő tudatta ezt a néppel hogy akkor, amikor a töltőpisztoly csövét beledugjuk a tank szájába, éppen az árvíz elleni védekezéshez járulunk hozzá. Mi, benzinzabálók, nem voltunk eddig elég hálásak a kormánynak, nem érzékeltük, hogy amikor a benzinár 250 forint fölé gyűrűzött, akkor a mi kormányunk kurtított egy keveset a jövedéki adóból, ezért tankolhattunk csak olcsóbban. elmerengek, mit is kellett volna tennünk, hogy kifejezzük hálánkat. Lehetett volna például hálaadó misét celebrálni a Bazilikában, vagy fáklyás rokonszenvtüntetést a Pénzügyminisztérium előtt, esetleg nyílt levelet írni a kormány dicsőítésére. Ám mert nem érzékeltük a jótéteményt, most megnézhetjük magunkat. Nem csoda, ha úgy döntött a kormány, nem ellentételez tovább. Azt kaptuk tehát, amit érdemeltünk, levették rólunk a kezüket. hanem van itt egy pici bökkenő. Tudniillik amikor kormányunk döntött az autóstársadalom önkéntes elhatározásáról, decembert írt a naptár, még javában készítették a költségvetést. S nem volt ember e honban, aki sejtette volna: 2005-ben árvíz lesz vagy aszály? Hol vplt akkor még az idei hó? Ám kormánykörökben már akkor tudták, mit akar a nép, mit támogatna szívesen. S lám, jól gondolták. Hiszen nincs autós e hazában, aki azt mondaná: vesszenek a víz mellett élők. HIRSAV Anyákról és gyermekekről az egészség világnapján Ä *?*». H A NŐK, A GYERMEKEK és a család egészségének fontosságát hangsúlyozták az előadók tegnap az egészség világnapja alkalmából rendezett szakmai napon, rácz jenő egészségügyi miniszter elmondta: az Egészségügyi Világszervezet idén az egészség világnapját „Adjunk esélyt minden anyának és gyermeknek” jelmondattal hirdette meg. Leköszön posztjáról az MSZP pártigazgatója oláh LAJOS, az MSZP pártigazgatója tegnap megerősítette azt az információt, hogy távozik posztjáról, mivel várhatóan Debrecenben egyéni képviselőjelölt lesz. A politikus elmondta: még nincs pontos időpontja pártigazgatói posztról történő távozásának, arról a jövő hét elején döntenek. Hozzátette: a jövő évi választáson való indulás, a kampányban való részvétel nehezen egyeztethető össze pártigazgatói tisztségével, ezért mond le. A pártelnökök aláírják a megállapodást A MAGYAR DEMOKRATA fórum (MDF) és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) egyesülésének feltételeit tartalmazó megállapodást ma írják alá a pártok elnökei. Ma a megállapodást jóváhagyja az MDF országos választmánya, délután pedig kézjegyével látja el azt DÁVID ibolya, az MDF és Szabó József, az MDNP elnöke. Április 9-én országos gyűlést tart mind két párt, hivatalosan kimondják az MDF és az MDNP egyesülését. Ismerjék meg Gombárt- ezt kérik az MSZP-től az szdsz azt kéri az MSZP- től, személyesen ismerkedjen meg Gombár Csabával, mert ő olyan személy, aki alkalmas jelölt az államfői posztra- mondta tegnap Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Gombár Csaba közölte: vállalná a jelöltséget, és egyetért azzal, hogy az államfőnek az egész országot kell képviselnie. Az internetre kerülnek a bíróságok ítéletei 0* «*! É l AZ IGAZSÁGÜGYI TÁRCA a joghoz való hozzáférés lehetőségeinek szélesítésén dolgozik: a jövőben az interneten elérhető lesz a Magyar Közlöny és a bírósági ítéletek is - mondta petrétei József igazságügy- miniszter tegnap. Kijelentette: először a Legfelsőbb Bíróság és a táblabíróságok döntéseit szeretnék - a személyes adatokat törölve - nyilvánosságra hozni. Bírósághoz fordulnak a Munkáspártból kizártak BÍRÓSÁGTÓL KÉRTE a Munkáspárt belső ellenzékének két vezetője annak kimondását, hogy nemrégiben teljesen szabálytalanul zárták ki őket a parlamenten kívül tevékenykedő politikai erő soraiból - közölte egyikük, Vajnai Attila tegnap. „Nem politikai kérdést kívá- —g nunk eldöntetni H a bírósággal, hanem |P a párt törvényes működésének helyre- állítását kérjük” - magyarázta a magát a történtek ellenére is országos alelnöknek tekintő politikus. Mérlegel az oktatási tárca rendelet Magyar Bálint könnyítene az iskolatáskák súlyán Pedagógusi kritikát kapott- Magyar Bálint oktatási miniszter iskolatáska súlyát szabályozó rendeleté. A tárca ezt nem tartja megalapozottnak. Szakács Árpád Szakmai vitát eredményezett az iskolatáskát könnyítő miniszteri rendelet. Magyar Bálintnak, az oktatási tárca vezetőjének bejelentése szerint szeptembertől összességében nem cipelhetnek naponta három kilogrammot meghaladó súlyú könyvet az általános iskolák alsó tagozatára járó diákok. A miniszter szerint a nehéz táskák hozzájárulhatnak egyes gerincbántalmak kialakulásához. A javaslatot figyelembe kell venni az órarend ösz- szeállításánál, ha ezt nem teszik, a szülő megvétózhatja azt. A pedagógusok életszerűt- lennek tartják a javaslatot. Szerintük a gyerekek sokkal jobban járnának, ha a miniszter az elavult iskolai bútorok kicseréléséért lobbizna. Ugyanis a helytelen tartást elsősorban ezek segítik elő. Kertész Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szövetségének alelnöke azért is csodálkozik a javaslaton, mert „köztudott, hogy a pedagógusok amúgy is figyelembe veszik a gyermekek tehermentesítését”. Hozzátette: az is különös, hogy amíg a miniszter aggodalmakat fogalmaz meg a helytelen testHa minden igaz, szeptembertől nem tartással kapcsolatban, addig maga is a testnevelés leépítésére törekszik. Kertész nehezményezte, hogy Magyar Bálint a pedagógusok véleményének kikérése nélkül hozott rendeletet. Sipos János, a tárca államtitkára lapunknak elismerte, hogy nem kérdezték meg a pedagógusokat, de mint fogalmazott, a rendelet megáll ása során betartották a követelményeket. Hozzátette: az egészségügyi tárca véleménye alapján döntöttek a három kilogramm mellett, ugyanis az ajánlás a gyerek testsúlyának egy- tizedét tartja elfogadhatónak. nehezedik akkora súly a diákok vállára A táska súlya is fontos évek óta arra törekszünk, hogy a gyerekeket tehermentesítsük a felesleges taneszközök cipelé- sétől - mondta Szilvesztemé Gerencsér Éva, a dunakeszi Körösi Csorna Sándor Általános Iskola igazgatóhelyettese. - Más iskolához hasonlóan mi is azt találtuk a legjobbnak, ha egyes eszközöket bent hagynak a gyerekek az iskolában. - Könnyítene a terheken, ha a szülő az iskolatáska választásánál ügyelne a méretre is, sokszor találkoznak túlméretezett „monstmmokkal”. A nemzeti bank alelnöke vagyonosabb a főnökénél pénzek Járni nettó 50 milliót keresett A kormányfő pénzügyeit vizsgálnák a fideszesek aprópénz A privatizációt tisztáznák Pontosan 45,9 millió forint volt 2004-ben Járai Zsigmond nettó fizetése a Magyar Nemzeti Bank elnökeként - derült ki vagyonnyilatkozatából. Az Országgyűlés internetes oldalán látható bevallás szerint a jegybank elnöke vásárolt egy Opel Corsát, tulajdonosa egy 140 négyzetméteres nagymarosi háznak. Harminchat darabból álló, értékes festménygyűjtemény, száz antik könyv is gazdagítja, s 1,4 milliója van a bankban. Az MNB elnökét lekörözi Szapáry Gábor, a bank alelnöke. 2004. évi fizetése meghaladta a 134 milliót, ám az nem derül ki, nettó vagy bruttó összegről van-e szó. Bankszámláin 173 ezer euró, 55 millió forint, 98 ezer dollár és 225 ezer svájci frank gyűlt össze. Az alelnöknek az USA-ban is van egy 200 négyzet- méteres lakóingatlana, amelynek felerészben a tulajdonosa. Akar László, a jegybank felügyelőbizottságának elnöke tavaly 109 milliót keresett. ■ K. G. Az „Apró-Gyurcsány érdekkör milliárdjainak titkait” feltáró vizsgálóbizottságot kezdeményez a Fidesz-frakció - közölte Répássy Róbert és Szijjártó Péter, a párt két országgyűlési képviselője. A tegnap benyújtott javaslatot jegyző Szijjártó Péter elmondta: a vizsgálóbizottság célja, hogy tisztázza az „Apró- Gyurcsány érdekkör” privatizációban betöltött szerepét. Továbbá feltárja az állami vállalatokkal ápolt kapcsolataikat, és fényt derítsen arra, hogy milyen forrásokból származott a miniszterelnök tavalyi 100 milliós és tavalyelőtti 83 millió forintos jövedelme. Az ügyet vizsgáló testület a tervek szerint tíztagú lenne és 180 napig működne. „Úgy látjuk, savanyú a szőlő” - reagált a hírre Török Zsolt MSZP-s honatya, majd megjegyezte: a Fidesz a vizsgáló- bizottsággal akarja elterelni a figyelmet Orbán Viktor tokaji ügyeiről. Lukács Mihály családi zenélése és horgászata É LUKÁCS MIHÁLY Szolnok menészdinasztia tagja. Családjában fontos szerep jut a zenei képzésnek és a muzsikálásnak. Gyakran zenélnek együtt otthon, a maguk örömére. A képviselő másik hobbija a horgászat. A Tiszára és holtágaira olykor szintén elkísérik a családtagok. A horgászat mellett a halat is szeretik Lukácsék, a zsákmányt változatos módon elkészítve fogyasztják el. (szs) POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Kuzma László nagyon örül, ha iskolások közé mehet Korózs Lajos barátai tériszonnyal küszködtek KUZMA LÁSZLÓ (45), a nagyatádi körzet fideszes országgyűlési É ’fjhta képviselője / « M barcsi szak- középiskolában érettségizett, és ma is visszajár oda tanítani. Nagyon feldobta, hogy a barcsiak nemrégiben meghívták egy iskolai ünnepségre, ahol a Vásárhelyi-tervről tartott előadást. A honatya örömmel megy az iskolások közé, ahol lelkileg feltöltődik. Azt mondja, a diákok csillogó tekintetéből merít erőt a mindennapok küzdelmeihez, (szs) KORÓZS LAJOS (46), az MSZP Heves megyei országgyűlési képviselője, a szociális tárca politikai államtitkára kanyontúrára invitálta ismerőseit Szlovákiába, Suha-Belához, a Hernád áttöréséhez. Az egyre szűkülő kanyonban - ahol néha függőleges vaslépcsőkön kellett megtenni 6-7 méteres magasságot - derült csak ki, hogy az Alföldről érkezett barátoknak tériszonyuk van, akad, aki eddig még a saját háza padlására sem mert felmenni... (rm) Kránitz László számára a család a legfontosabb KRANITZ LÁSZLÓ (32), az MSZP Győr- Moson-Sopron . megyei ország- ■ guilési képSHt .4^ I viselője családjának szenteli szinte minden idejét. Igyekszik minél több időt tölteni ötéves fiával, Lászlóval és a kétéves Laurával. Ennek érdekében lényegében a baráti találkozókról is lemondott. Egy ilyen programja azért maradt: csütörtökönként este kilenctől fél tizenegyig egy összeszokott társasággal focizik. A gyerekek ilyenkor már alszanak, (szs)